Bejegyzések

Advent 2. vasárnapjára

Kép
Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni. Márai Sándor

Napi igaz

"A jó tanács olyan, mint a hó - minél puhábban hull, annál tovább megmarad, és annál mélyebben beivódik a tudatunkba." (Samuel Taylor Coleridge)

Régi utak - Toszkána

Csemegét hoztam! :) Sokszor utaltam már a 2010-es nagy Toszkán utamra. Különlegessége, hogy szinte utol pillanatban találtam rá, döntöttem el és a legutolsó jegyet vettem meg. Ja, és pont 2010. szeptember 18-án hajnalban indultam. Nehezen voltam akkor magammal, a korommal, a körülményeimmel. Tehát egy dolgot tudtam tenni, oda menni, ott lenni - ahol és amit szeretek. Tehát Toszkána. Tudtam, hogy szeretni fogom. :) Egyedül, társas utazással. A legjobb hetem volt. Állítom. Nos, régóta halogattam, de most feltöltöttem a Toszkán-út képeit, napok szerint. :) Élvezzétek és járjátok utánam az utat. :) 1. nap - utazás Egész úton szakadt az eső, de a szlovén magas hegyek között ez is egy élmény volt egész Olaszországig. Este nyolckor már vacsora volt a helyszínen. Soha nem felejtem el, valahol Bologna határában jártunk, amikor a hegyek között a 'semmiből' megláttam a fényt. Az idegenvezető (nagyon jó volt!) azt mondta, hogy mindig ott a horizont, ahol a fény, ahol a legfényes
Hát kíváncsian várom, hogy tényleg így lesz-e...? :) "Minden nő szabadságharca addig tart, amíg nem találkozik egy valódi Férfival. Akkor a párducból szelíd őz lesz, és a női szabadságharc zászlóbontójából egy szerelmes asszony, mert minden vágya, hogy egy biztonságos tenyéren üljön, és érezze egy erős, oltalmazó és szerető kéz melegét. …" Müller Péter

Napi szép

"Az elmúlt szerelem pusztán egy emlék. A jövőbeni szerelem pusztán egy álom és vágy. Csak itt és most szerethetünk igazán." (Mahatma Gandhi)

Napi bölcs

Az “AKKOR” most van … “Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit.” Ez egy ravasz, életművészeti tanács. A legfontosabb gondolat benne: “Élvezd a jelenedet” – bármilyen hétköznapi is Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység  és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet – ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ “AKKOR” MOST VAN! Még egy haszna van ennek a tanácsnak: hamarabb teljesülnek a vágyaid. Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell – megkapjuk.Nem akkor és nem úgy, de valamilyen formában megkapjuk. Egyszer csak ott van. Néha olyan késve, hogy nem is emlékszünk rá, hogy ez a mi vágyunk volt. Maga a vágy ugyanis – a “kell!”, az “akarom!” – késlelteti a megvalósulást.

Napi büszkeség

Kép
http://www.origo.hu/itthon/20131206-prima-primissima-dijat-kapott-darnyi-tamas-es-feri-atya-is.html Közönségdíj: Pál Ferenc, Feri atya, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. http://www.primissima.hu/jeloltek/pal-ferenc/354/ Amint meglesz a videó a köszönő mondatokról, hozom és kommentálom, hogy miért is voltam-vagyok nagyon-nagyon büszke a díj miatt, meg amúgy is. „Szeretném ezt a díjat szimbolikusan átnyújtani minden mentálhigiénés szakember társamnak. Azért, mert valahogy úgy veszem ezt, hogy az elismeréssel minden szakmabéli munkatársam is kap ebből a díjból. Hiszen olyan nagyszerű dolog az, hogy igyekezhetünk együtt azért, hogy érzékeny lélekkel tudjunk élni ebben az országban. S hogy az érzékeny lelkünkhöz tudjon társulni teherbírás, hogy tudjunk egészséges lelkülettel élni. És hogyha mindez így van, akkor együtt mondhatjuk azt, hogy az élet nagyon szép." Pál Feri szavai a Prima Primissima közönségdíj átvételekor http://semmelweis.hu/hirek/2013/12/06/

Tura

Kép
Múlt szombaton itt jártunk: Tura. A háttér:  http://vilagutazo.net/uticelok/2013/10/10/a-turai-schossberger-kastely/ Méltatlanul elhanyagolt az egész kastély, egyszerre elszomorító és dühítő. Érdemes megnézni a képeket és elolvasni hozzá ezt-azt. Igen, ez az a kastély, ami Angelina Jolie-nak is tetszett. http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20120305-angelina-jolie-a-ver-es-mez-foldje-magyarorszagi-forgatasi-helyszinek.html És forgattak itt még egy filmet: A 13 éves Maria (Dakota Blue Richards) kénytelen hátrahagyni addigi fényűző életét, hiszen örökségül csupán adósságot, és egy réges-régi könyvet kapott édesapjától. A könyv azonban nem mindennapi. Egy titokzatos, ősrégi történetet mesél el, amelyből Maria előtt két család viszálykodása elevenedik meg: a Merryweather és a De Noir családok között folyik a harc a Hold varázsgyöngyeiért. A kislány, ahogy egyre jobban belemélyed a történetbe, úgy döbben rá, hogy Holdfölde veszélyben van. teljes film:  https://www.youtu

Régi utak - Róma

2007-ben volt az első igazi külföldi utam (az osztrák látogatásokat leszámítva) - harmadmagammal. Február végén, ez volt az első repülésem is... Ami még emlék, hogy előtte pár héttel kiment a bokám, tehát nagyon kérdéses volt, hogy nem lesz-e gond... Bokavédővel azonban végigjártam az egész régi Rómát. Nagyon meghatározó volt az az út sok szempontból. A főnökömtől kaptam két oldalas leírást, hogy mit kell mindenképpen megnézni. :) Arról az útról bár lehet, hogy volt valahol írásos beszámolónk, nem találom. Viszont pár évvel ezelőtt valaki készült Rómára és akkor írtam neki én is egy kis útravalót, azt most véletlenül (mást kerestem teljesen) megtaláltam, annak egy-egy részét idemásolom, na meg persze jönnek a képek! Amikből csak néhány az enyém, telefonnal! És akkor még a régi gépem volt, a hangos, filmes. :) Szóval amikor ezt az útravalót megírtam az irigy illetőnek, akkor előszedtem a Rómában vezetett kis rózsaszín füzetemet (azóta sem írtam bele semmi mást), így fel t

Napi szép

Egy indián verse a szerelemről “Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával, Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életedben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, Hogy tudsz-e önmagadból kivetkőzve táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,

Ajándék

Kép
Bernike ajándéka Bernikének a koncerten túl idén :)

Napi cikk - ajánló

Kép

Heti MP

Aktuálisabb nem is lehetne.... "Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk." Ez fájdalmas dolog, és egyre inkább így van. Régen ilyen volt a rabszolgaság és a jobbágyság - ma már a legtöbb munkahely ilyen. Jó szó rá, hogy „lélekölő”. Amiben nincs lélek, nincs értelem, amitől nem leszek több, az nem munka, csak robot. A legnehezebb munkát is szívesen csinálom, ha szeretem. És a legkönnyebbet is utálom, ha nem szeretem. Mit tégy? Nem tudom. Egy kor sötétségét az mutatja legjobban, hogy mennyire lélektelen benne az emberi tevékenység. A miénk sajnos nagyon sötét. Már nem is az a kérdés, hogy milyen lélekölő munkát kell elvégeznünk, hanem hogy kapunk-e munkát, egyáltalán. A gépek ugyanazt elvégzik, mint mi. Még jobban és gazdaságosabban is. Egyetlen gép sok ezer embert helyettesít, s a hasznot, amit hajt, nem osztják el az emberek között: egyetlen tulajdonos vágja zsebre. Megóvni ettől magad cs
"Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz!" Müller Péter

Napi tanács

A kedvencem, a 'minden napnak a maga baja'  mottójára: "Minden nap az jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz." (Marie Lu)

Advent 1.

Kép
Békés adventi időszakot nektek! "Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik." (Weöres Sándor) /a kép csak illusztráció/

Napi bölcs

Kép
Légy erős, öntörvényű és szabad. Ne függj senkitől - tőled függjenek, mert te vagy az erősebb. Ha pedig nem: légy az! Müller Péter

Napi szép

Kép
"Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani." (Csitáry-Hock Tamás)

Heti MP

"Amire hangolod a lelkedet, azt fogadod magadba. Annak leszel eszköze, tettestársa, megvalósítója." Úgy képzeld el a lelkedet, hogy adó és vevő egyszerre. De ezt a titkot csak kevesen tudják. Azt hiszik, csak vevők, s nem tudják, hogy szüntelen adásban vannak. Nem tudják, ha szomorúak, a világ összes bánatát magukhoz vonzzák. Van egy bánathang, egy központi bánat adatbank, s összekapcsolódnak vele. És ilyenkor minden borút, minden szomorúságot magukhoz húznak. Nem csak a saját könnyeidet sírod. Minden szomorúság médiuma leszel, s hozzád járnak mind a láthatatlan szomorúak és vigasztalhatatlanok. Ha nagyravágyó vagy, magadhoz vonzol minden nagyravágyót és minden hatalomra szomjas embert. Köréd gyűlnek, és saját szomjúságukkal növelik a te szomjadat. Ha az érdek mozgat, s az önzés eluralja a lelkedet, ne számíts önzetlen barátokra. Az önzésed hívta őket a közeledbe, mert saját önzésük rezonált a te lelked hívószavára, s csak addig lesznek a barátaid, míg számíthatn
Mostanában nem megy az írás, türelem, majd egyszer pótlok, addig is hozok egy-egy más tollából való írást.

Heti MP

"Ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen." Ezzel az útravalóval vigyázz! Nem mindenkinek való. Csakis azoknak, akik életük során csak egyszer is találkoztak önmagukkal, vagyis benső, igazi valójukkal - aki legyőzhetetlen. Mert isteni eredetű. És mérhetetlenül erős. Lelked legmélyén atomerő dolgozik, vulkáni energia, mely éppúgy a szürke felszín alatt él, mint a forró láva a Föld mélyén, vagy mint az atomok magjában az ésszel felfoghatatlan magerő... Csak le van fojtva. Nem is tudsz róla. Fogalmad sincs. Egy életet leélsz, és nem tudod, milyen erős vagy. Nem jön föl soha. Így élsz. Kristálytiszta forrás rejlik lényed legbelsejében, s te mégis szomjan halsz a hétköznapi sivatagban, mert nem tudsz róla, és ha sejted is, nem tudod az Élő Vizet magadból felhozni. Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetle

Napi történet

"Tíz vak ember kel át egy folyón. Az ár nagyon erős, úgyhogy fogják egymás kezét. Amikor átérnek a túlpartra, az egyikük így szól: - Meg kellene számolnunk magunkat. Az ár nagyon erős, mi pedig nem látunk, lehet hogy valakit elsodort a víz. Úgyhogy számolni kezdenek. Mit ad Isten, a számolás mindig befejeződik kilencnél. Mindegyikük tesz egy próbát, és mind kilencig jut. Egy férfi aki a folyóparton ül, elkezd hahotázni – hát ez nagyon vicces. A vakok pedig leülnek és sírva fakadnak amiért elveszítették az egyik barátjukat. A férfi ekkor fogja magát és odamegy hozzájuk. - Mi a baj? A vakok elmagyarázzák neki, mi történt. Mire ő azt mondja: - Álljatok fel sorban. Ahogy megérintem az első embert, mondja hogy „EGY”. Ahogy megérintem a másodikat, mondja azt hogy „KETTŐ”, mert kétszer fogom megérinteni. A harmadikat háromszor érintem meg, úgyhogy neki azt kell mondania „HÁROM”. Nagy meglepetésükre ő megtalálja a tizedik embert, akit elveszettnek hittek. Nem győznek hálálkodni ne

Napi igaz

"Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti. Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét. Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a legnagyobb boldogságát véli!" (Müller Péter)
"Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember." (Hérakleitosz)

Egy szerelem arcai -

Kép
- avagy a kávé és annak arcai... :) Ahogy öregszem, a kávéhoz fűződő viszonyom és a vele való viszonyom is erősen átalakul(t). Inkább érzés, mint akármi, de azért reggel 9-ig szeretem az elsőt meginni, leginkább társaságban és elmerengve felette. Na, aki szokta látni, hogy néha milyen rémet iszok meg, nem mondaná ezt szerelemnek, dehát na...! Valahonnan el kell jutni valahova, és hát vannak kompromisszumok is néha. - Hétvégén szépítek ezen, és amikor módom van rá, egy-egy szebben elgyönyörködöm és sokáig ülök mellette. Persze a csészés a kedvencem, de Angliában rákaptam a 'take a way' verzióra is, annak is megvan a maga hangulata és még a kezem is melengeti, nemcsak a lelkemet. :) A sima hosszúval is jól vagyok, de szeretem nagyon a latte-t, meg ami jön :) Presszót sosem iszom a mezei verzióban, mert az olyan felhajtós, afölött nem lehet bambulni. Összeszedtem néhány képet jártamban-keltemben, csak úgy szemléltetésként (ezeket mind én ittam, és közel sem teljes a kép).

MP

A hűségről A hűség az emberi léleknek az a ritka képessége, amikor már az út elején tudja, mi lesz majd később és az út végén. Meglátsz egy szép, fiatal és kívánatos nőt, izzó szemmel, derékig érő, gesztenyeszín hajjal – és látod őt őszen, kopaszodva, fogatlanul, járókerettel, vaksin, szemüvegesen, betegen, sőt, haldokolva is – mégis szereted. Te is változol, ő is, a világ is változik körülötted – mégis szereted. Utad elején a fogaid közé szorítottad, mint egy kölyökkutyát, akit meg kell mentened az árban, és úszol, úszol, úszol vele, amíg élsz, amíg ő él, amíg sodor az ár, és nem érsz vele a túlsó partra. Nem engeded el. Van benne Valaki, aki a mulandósággal nem múlik el. Csak ha látod és szereted ezt a Valakit, lehetsz hozzá hűséges. És ehhez még valami kell. Magadban is föl kell fedezned azt a Valakit, aki így lát. A hűség nem a másikhoz, hanem az önmagadhoz való hűséggel kezdődik. Müller Péter

Anglia - 10. nap - október 15.

Kép
A nap korán indul, nagyon-nagyon korán. :) Keddnél tartunk, és eltérő híreink voltak azzal kapcsolatosan, hogy vajon a Szülők mikor is fognak megérkezni. J hétfő reggelt mondott, R kedd reggel 8-at, aztán a keddben később egyetértés volt (9 órás repülőút, 5 órányi időeltolódás, tehát hétfői indulás és keddi érkezés), miszerint 7 körül landolnak. Előző este jól bezárkóztunk szokás szerint belülről, mert hogy oda-vissza számolgattunk és úgy voltunk vele, hogy 8-9 előtt úgysem érkeznek a házhoz, addigra meg úgyis felkelünk. :) No, de... fél 7-kor ajtókaparászásra ébredek, gyorsan kinéztem az ablakon, hát, ott az autó! :) Bakker, hát ennyit a hét órai landolásról... Szóval megérkeztek és azt merték mondani, hogy fáradtak! :) na, kaptak érte... No, viszont ha ma mindenki úgyis itthon van, Bernike célba vette Londont. De már megint céltalanul, vagyis konkrét úticél nélkül, mivel hirtelen elhatározás volt. Erről már le kellene szokni, de tényleg.  Fél 10 után már Londonban voltam (va

Anglia - 9. nap – október 14.

Megint szakadó esőre ébredünk és most már érzem, hogy Mattet itt-ott, ekkor-akkor emelgetem és mégiscsak 22 kg körül van, tehát a heavy-bőröndöt kezdi elérni, és az éjszakai látogatások miatt már nem vagyok túl kialudt, de márcsak egy nap, és nincs éjszakai szolgálat. Alex elmegy iskolába, Matte otthon bitangoskodik (heti négyszer jár oviba), én meg délelőtt levegőzöm kicsit a szomszédos East Croydon-ban (pici shopping :) ). Hazafelé a Parkon át megyek, az esős időben egészen más arca van a helynek, a húsz perces gyalogúton egy-egy emberrel ha találkozom. Viszont az élővilág előmerészkedik, sokkal élénkebbek a madarak is, és soha ennyi mókust még nem láttam. Furán is érzem magam, hogy így bezavarok a világukba. :) Napközben jót derülünk, mert a kétnyelvű gyerekekre főleg nagyon jellemző, hogy egybeolvasztják a két nyelv hasonló hangzású szavát eggyé. Matte délelőtt közli, hogy szeretne "mézinszt' enni. Furán nézünk rá, mert egyre gondolunk Edittel... :)  Ugyanis: Matte-

Anglia - 8. nap – október 13.

Már egy hete, hogy újra Sámueléknél vagyok, röpül az idő. Edit ma szabadnapos, az idő még mindig ramaty, így aztán megint ház-fogságban vagyunk. Őrült bújócskázásba kezdünk, ami ismét egyedi. Minden kisgyerek egy bizonyos korban (4 alatt fixen) elég sajátosan játsza ezt a mókát. Valamelyik úgy, hogy becsukja a szemét, de nem bújik el, de úgy van vele, hogyha ő nem lát, hát őt sem látják. :) Matte-módon ez úgy néz ki, hogy megmondja, hova bújjak el, majd megy és elkezd számolni. :) Van, amikor betartom, de van amikor egészen máshova bújok. :) Ami még nem egyszerű, hogy bár tízig általában egész ügyesen elszámol magyarul (is!), de van, amikor ugrik néhányat, tehát a négy után már a hét jön, ami nehézzé teszi az időre (tízre) történő rejtőzködést. Egészen sokáig elvagyunk ezzel, majd a pingpong-labda gyűjtögetéssel meg játszogatásokkal, jól eltelik a nap, békében (még Alexnak is a végére érünk minden házijával) 

A nap ZENÉJE

Igen, így nagybetűvel ZENE! Havasi-barátom megint valami igazán különlegesen gyönyörűt alkotott. Íme: https://www.youtube.com/watch?v=M25BRXcwx0o#t=378 "Életünk során folyamatosan fejlődünk azoktól a dolgoktól, amelyeken keresztül megyünk. Egyfolytában tanulunk egymástól, a minket érő behatásokból és természetesen a saját cselekedeteinkből is. Van, aki a valláson keresztül, van, aki mások megsegítésével, és olyan is van, aki a zene pozitív ereje által változik. Maga a pozitív változás a fontos, nem pedig az eszköz, amellyel elérhetjük. A Voices Of Change emellett arról is szól, hogy születhettünk bár különböző földrészeken, legbelül mégis mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, ez a nyelv pedig a zene nyelve. A Voices Of Change HAVASI egyik legnagyobb művészeti vállalkozása, melyben a zongoraművész-zeneszerző különleges zenei világa ezúttal az Amazing Grace dallamával és az amerikai gospelkultúrával forr össze. A Harlem Gospel Choir és Radics Gigi közreműködésével elké

Anglia - 7. nap – október 12.

A szombat reggel sötéten, esősen és orkános széllel fogad bennünket, nem túl biztató. Mennyivel jobb lett volna a parkban tölteni a fél napot. De így marad a benti játék. Délutánra vendégeket várunk (félig magyarok két gyerekkel), hogy legyen játék ez nagyjából azonban elmarad. Viszont gyerek-teniszre megyünk délután, ami egy egészen érdekes - édes élmény. :) Közben estére megállapítom, hogy szinte már egy hete nem nagyon netezek (leszámítva egy-két gyors e-mail chekkolást), nem is tévézek a meséken túl, és ez jól is esik. Viszont ma reggelre eszembe jut, hogy hoztam mp3-lejátszót, rajta az új Zorán-albummal. :) Intenzív angol tanfolyamon vagyok azonban, mert Alex már alig beszél magyarul, Matte meg még alig. Én annak idején is, és most is tartom magam ahhoz, hogy ne vesszen el számukra ez a nyelv, de ezzel nem sokan vannak így. Nem tartom magam különösebben nagy hazafinak, de a nyelvünk, az a nyelvünk. Úgy próbálok következetes maradni, hogy ha nem is szólok rá mindig pl.

Anglia- 6. nap – október 11.

Gyorsan múlnak a napok, igazán nincs idő sok unatkozásra. Esténként jókat beszélgetek (magyarul :) forró dróton. Azt még eddig nem is írtam, de a hetes eső, az bizony rajtunk van. Nagyon sajnálom, mert azért ez eléggé bezár bennünket a lakásba. Reggel Mattet elviszem a bölcsibe (rollerral!), és a történelem rögtön ismétli magát, a bölcsiben nehéz nagyon otthagyni, újra kapaszkodik és kesereg, 'nemakajokbölcsibemenni'... Közben már megtört a jég, újra a régi velem, délutánonként jókat játszunk, ülhetek a wc előtt vele :), és közben jókat 'beszélgetünk'. Este jön is az utolsó próbatétel a részéről, az alvás helyetti huncutkodás - háromszor vonul ki a wc-re, bár nem eredménytelenül, közben újabb 'titkokba' avat be. A teniszes, bölcsis barátok történeteibe, hogy melyik történt meg valójában és melyik az ő fantázia-világának a szüleménye, nem számít.  A 'tiem'-időszakát éli, tehát mindenre, amire az 'enyém'-et kellene használni, 'tiem&#

Anglia - 5. nap – október 10.

Még mindig a megfázásommal küszködök, nem vagyok jól egyáltalán, már gyógyszeren élek. Az angoloknál van egy nagyon jó megfázás elleni cucc, jó erős, mert a gyomromat kimarja, viszont tényleg hamar és látványosan lehet tőle gyógyulni. Lassan nekem is sikerül, és még csak meg sem fertőzök senki.  A gyerekek is lassan helyre állnak, Matte engem még mindig kóstolgat a régi szabálya szerint (őt minden alkalommal meg kell újra hódítani, ebben piszkosul következetes); a türelemszintet megint felcsavartam. Mégiscsak én vagyok a felnőtt, vagy mi. :) Mivel mindenki jól el van a maga 'dolgozójában' én megint elmegyek szellőzni, ezúttal egészen központi Londonig.  Megnézem, hogy a Buckingham Palota még mindig áll-e, megnézem az őszies St James Parkot (közben megkávézok), őrségváltást (de most másik helyszínen), Big Ben, Parlament, stb.  Valahogy nagyon hideg van, nem esik túl jön a sétálgatás, viszont szép felhős képeket lehet megint csinálni. :) Benézek a St Margaret templom

Anglia - 4. nap – október 9.

Nos, visszazökkenni látszott minden a régi kerékvágásba, mindenkit elvittünk oviba-iskolába az új útvonalakon át -erdőn keresztül-. Nagyon jó érzés volt, hogy a bölcsiben még megismertek a bölcsisnénik és a korábban ismerős szülők is. Én közben azért dolgozgatok hazafelé is, mivel az ünnepség (október 30-i) eléggé közeledik és sok a telefon ezzel kapcsolatban nagyon, meg amúgy is jár néhány gondolat a fejemben. A szokásos megfázásom megkezdődik, náthásodok és furán érzem magam. Napközben levegőzöm kicsit Bromley-ban, amíg úgyis mindenki oda van. Edittel úgy állapodunk meg, hogy ki ahogy éri a feladatot, hogy azért pihenés is jusson, ő felkel a mocsótákkal reggel, én meg lefektetem őket és éjszaka felkelek hozzájuk, ha kell. Szokatlan újra felvenni a régi rutinmozdulatokat, altatni, esti mese, stb :) De jó érzés nagyon. Az éjszakai járkálás viszont szokatlan, hiszen azt régen sem nagyon csináltam. :) Első napokban még 3-4-szer felébredek, a hétvégére márcsak normálisan, egyszer.

Anglia - 3. nap – október 8.

Alex már jobban van, de az előző napi gyengélkedés miatt továbbra is úgy döntünk, hogy jobb, ha otthon marad.  Matte-nek ovis napja lenne, nála is tanakodunk, mert azért nem száz százalék, ahogy ő van, viszont játékos és eleven (hogy ne mondjam, hogy rossz :) ), tehát az ovi mellett döntünk. A gyermek viszont fifikás, alig egy óra múlva szólnak a bölcsiből, hogy nem önmaga, levert, nem játszik, tehát beteg, hozzuk haza. Edit elmegy érte, és mit látok negyed óra múlva? Egy vigyorgó (győztes-mosolyú) gyereket az ajtóban... szóval legyőzött mindannyiunkat... :) Otthon akart maradni, hogy játsszunk (ezt már mondogatta az ovi-felé menet is)... Igyekeztünk szigorúra venni, hogy ha beteg, akkor viszont le kell pihenni, meg feküdni, stb... Le sem t...t bennünk... :) Viszont rohamosan gyógyult, ő is, és Alex is, már jókat lehetett játszani velük, délután már a levegőzést is jól vették. Érett volt a gondoltam, holnap mindenki elhagyja a házat, hogy tiszta sor legyen, nincs buli otthon! :)

Anglia - 2. nap – október 7.

Megint korán indul a nap, hajnalban -valamikor hat körül - elmegy J és R, közben már elég nyilvánvaló, hogy bár előző nap Mattet vittük orvoshoz, Alex is beszedett valamit, egész éjjel hányt és nincs jól. Ennek jegyében telik a nap, otthonfogjuk, nem megy iskolába. Napközben aztán lázas is, közben futkosunk a wc-felé és próbáljuk belőni, hogy hol lesz az a pont, amikor Angliában el lehet vinni a gyereket orvoshoz.  Estére kicsit javul a helyzet, nem egy könnyű nap, eltalálni a határokat, belőni, hogy 'hol vagyok én', hogy igazodunk el egymással. Ezzel a dilemmával még el leszek pár napig.

Anglia- 1. nap – október 6.

Az olcsó(bb) járatok nagyon nagy hátránya, hogy nem napközben csúcsidőben, és nem a legjobb repterekre tartanak - mármint városon belül nem.  Megint, szinte már menetrendszerűen a 6.00-os (reggeli!) járatra van jegyem. Mondhatni rutinnal hívom előző este a taxit és állítom az ébresztőt 2.45-re. Teljesen valószínűtlen időpont, épphogy melegedne alattam-körülöttem az ágyam és végre aludnék. Előző este pedig igyekszem mindig legalább vízszintben lenni már legkésőbb 9-től, ha nem is alszom. Ez  megint épphogycsak sikerült... 3.15-re itt a taxi, újabb taxis botránkozik meg a bőrönd súlyán... (Reggeli öröm, valaki végre hosszú hónapok után végre kicserélte a lépcsőnél a kinti villanyt, ezért legalább a sötét miatt nem zúgok le.) Egy beszédesebb taxist fogok ki - de legalább a kulturált fajtából valót. (a számla vége nem annyira kulturált már) Valamikor 4 körül érkezem a reptérre át az alvó városon át. Ez még mindig különös érzés, így átsuhanni a városon, én már nem is vagyok álmos

Ma

Hát eljött a nap... a facebook is úgy tudja Today 8:00pm Andrea Bocelli Concert : Papp László Budapest Sportaréna, Budapest, Hungary Papp László Sportaréna Budapest in Budapest, Hungary By Andrea Bocelli Going Nagyon fura és hihetetlen, még mindig nehéz elképzelni, hogy ma este ÉLŐBEN látom és hallom Őt, akit egy időben olyan nagyon sokat hallgattam, most már egyre kevesebbet, de akkor is! :)

Mai zene

Ma Rúzsa Magditól hoztam nótát :) Nagyon klassz és egyet értek minden sorral-szóval, bár annyit azért mondanék, hogy nem muszáj gyémántnak lennie... :) http://www.youtube.com/watch?v=cBbGRs-jO9Q&feature=youtu.be

Napi zene

Pár napja Pink-napok vannak nálam, ezért ma még egy ajánlat: http://www.youtube.com/watch?v=OpQFFLBMEPI magyar segítséggel:  http://magyarszoveg.blogspot.hu/2013/02/pnk-just-give-me-reason-ft-nate-ruess.html

Napi zene

Mai kedvenc: http://www.youtube.com/watch?v=wDPyMD_CLgc szöveg: http://lyric.blog.hu/2013/08/27/texas_the_conversation_145

Heti MP

"Nincs jobb ellenszer bánat ellen, mint rá se gondolni." Lehet ezt? Lehet nem gondolni rá, hogy bánatos vagyok? Hogy szomorú? Rosszkedvű? Lehet nem gondolni rá, ha valami lehúz? Lehet! Az ősi Kelet bölcsei azt mondják: lehet. Az ember lelkiállapotainak ura is lehet, nem csak áldozata. Mi már nem ismerjük ezt az ősi tudást. Utoljára akkor tapasztaltuk, amikor kiskorunkban, ha elestünk, beütöttük a térdünket, és bőgni kezdtünk, apánk csörgetni kezdte orrunk előtt a kulcscsomóját... "Jé - mondta -, jaj, de érdekes, gigling-galang!"... és elfelejtettünk sírni és zokogni. Bámultuk a kulcscsomót, és hallgattuk a csörgését.    Az ember ott van, ahol a figyelme. Ha a sebedre figyelsz: ott vagy. Ha a szomorúságodra: ott vagy. Ha valami nagy csalódás ért, veszteség vagy hűtlenség, figyelmed a csalódásnál időzik, és energiával táplálja az érzéseidet. Újra és újra ismétli magában, kiszínezve, és képzelettel tovább szőve az eredeti élményt. Sajnálod magad, siratod magad

:)

Kép
Köszi!!!! :) berno   6400 oldalmegjelenítés  - 
Valahogy így.... "Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is. " Csitáry-Hock Tamás

Napi igaz

Kép

Napi valami

Kép
... bár ezen az oldalon vagyok, de akkor legyen napi tanács (?) :)

X

A mostani szombaton kivételesen megnéztem az X faktort és a fotelba tapadtam Krasznai Tündétől. A mostani szériából múltkor láttam egy-egy dalt, mert sem időm, sem kedvem nem volt nézni a korábbi adásokat. ... aztán hogy tőle tapadtam-e oda, vagy az eredeti számtól akkor-ott, de napok óta ez jár a fejemben, a hangulat, a dallam, az egész. Mondhatnám, hogy jó számmal könnyű hatást elérni, de nem mindegy, hogy adja elő. Tetszett. Megérintett. Átjött- hogy ilyen közhelyes legyek. http://x-faktorhirek.blogspot.hu/2013/11/x-faktor-2013-krasznai-tunde-family.html És hát itt az eredeti Pinktől: http://www.youtube.com/watch?v=hSjIz8oQuko És a magyar fordítása, hogy még ütősebb legyen, de valahogy erős nyelvismeret nélkül is átjön, és hát a klip se rossz... http://szembenazarral.blog.hu/2013/04/06/a_csaladok_vedelmeben_pink_csaladi_portre_family_portrait_dalszoveg_forditasa

HA

HA - és amint lesz időm, jövök az angol-napokkal, de még türelmet kérek, nagyon sok a munkám (mint mindig), de leginkább nagyon sokfélére kell most koncentráljak, de jövök hamarosan a képekkel, a mesékkel és aztán majd hírekkel is... Addig is itt az egyik kedvenc versem, amit szerintem már posztoltam, de úgy szeretem, hogy.... :) Rudyard Kipling Ha… Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket, ha várni tudsz és várni sose fáradsz, és hazugok közt se hazug a szád, ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz, s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád, ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod, gondolkodol – becsülöd a valót, ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, s ugy nézed őket, mint két rongy csalót, ha elbírod, hogy igazad örökre maszlag gyanánt használják a gazok, s életműved, mi ott van összetörve, silány anyagból építsék azok. ha mind, amit csak nyertél, egy halomban, van

Napi bölcs

Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság. ( Böjte Csaba )

Napi tanács - zenével

https://www.youtube.com/watch?v=nAwDPmalScE#t=63

Heti MP

"Megérteni a problémád igazi okát csak akkor tudod, ha megértél rá. És akkor meg tudod oldani." Fotó: Hámori Zsófia/Life.huElőbb nem? Nem. Igazán nem. Sokat tudhatsz róla, olvashatsz róla, hallhatsz róla. Valamit föl is fogsz belőle, de igazán nem érted. Ez a magyar nyelv csodája. Ugye, milyen szép és bölcs a nyelvünk? A megértés és a megérés. Ér-Ér, s a kettő összeÉr. Amíg ez nem történik meg, nem tudod megoldani a gondodat. Olyan, mint egy csomó, amit forgatsz, forgatsz a kezedben, de nem tudod, hogyan kell kinyitni. Nem tudod, hol a szál eleje és a vége. Ha különböző okos tippek és téveszmék alapján húzogatod, csak még jobban összegubancolod és megfeszíted. Az igazi megértés azt jelenti, hogy meg is tudod oldani. De ehhez meg kell érni. Ha megértél rá, akkor meg is érted, és meg is tudod oldani a gondodat. Megértés nélkül hozzá sem lehet fogni. S a megértéshez lelki érettség kell. Bölcsesség. Bölcs az, aki nemcsak fecseg és elmélkedik, hanem bele is tudja vezetni él

Napi tanács

"A panaszkodás mindig az éppen létező el nem fogadása. Amikor panaszkodsz, áldozattá teszed magad. Változtass hát a helyzeten tettel, vagy szükség esetén mondd el a véleményedet, és lépj ki a helyzetből, vagy fogadd azt el! Minden más őrültség." (Eckhart Tolle)

Hamarosan

Holnap visszarepülök, aztán holnapután már dolgozom... Van sok blogba-illő írnivalóm, aminek egyszer a végére érek majd, türelem! :) Lesznek képek is :)

Napi tanács

Kell választani és dönteni, de nem abban az illúzióban, hogy ezzel vágyaink szerint intézzük sorsunkat, hanem azért, mert a választás és a döntés ténye lelkileg összetartja az embert, és megvédi a nehéz helyzetek örök megkerülésétől. Popper Péter
"Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána a kezed." Márai Sándor
"A papírsárkányok a széllel szemben szállnak a legmagasabbra - nem vele." Winston Churchill

Napi bölcs

"Azok az emberek, akik reménységből élnek, messzebbre látnak. Azok az emberek, akik szeretetből élnek, mélyebbre látnak. Azok az emberek, akik hitből élnek, mindent más megvilágításban látnak…" (Paulo Coelho)

Napi igaz, napi bölcs

Ferenc pápa szavai: Gondoljatok bele, hogy egy nem házas asszony bemegy a templomba, s azt kéri, hogy kereszteljék meg a fiát. És az, aki éppen ott tartózkodik, azt válaszolja: nem lehet, mert maga nem házas. Figyeljük meg, hogy az az asszony, akinek volt bátorsága megtartani és megszülni gyermekét mivel találkozik! Zárt ajtóval! Ha így folytatjuk, nem teszünk semmi jót az emberekkel, Isten népével. Jézus hét szentséget alapított, de mi ilyen magatartásokkal egy nyolcadikat találunk ki: a „lelkipásztori vám” szentségét!... Aki közeledik az Egyházhoz nyitott ajtót kell, hogy találjon, és nem a hit ellenőrét… Szükségünk van reverenda és fátyol nélkül szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaival sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy

Heti MP

"Igyekezz átvarázsolni életed minden óráját!" Fotó: Hámori Zsófia/Life.huNe várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság. Az élet művésze nem engedi meg, hogy lelke a külvilágtól függjön. Sőt, azt mondja, hogy maga a függés eleve azt jelenti, hogy rab vagy, és szükségszerűen boldogtalan, mert mások döntenek a lelkiállapotodról, s maga a rabság szüntelen szorongást okoz. Ha süt a nap, ha kibomlik a virág, ha jól mennek a dolgaid és szeretnek, azt kérded: meddig? És tudod, hogy nem marad így, és a jó közérzetedet megmérgezi a veszéstől való szüntelen félelem. Igyekezz átvarázsolni minden órádat! Belülről. Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formá