Tegnapelőtt sajnos és kivételesen (most először) késve értem oda Matthew-ért (fenntartottak a postán, bár ez nem lehet mentség, a gyerekért oda kell érni). Nagyon bántott, mert egyrészt jobban kellett volna kiszámolnom a távot, másrészt meg nem akartam elérni azt, hogy márcsak ő ücsörögjön ott egyedül. Bár amikor odaértem még épp jöttek ki mások, de azért csak ő lett az utolsó, szegény. Teljesen őszintén mondogattam neki, hogy ne haragudjon, hogy elkéstem, stb. stb... Mire ő: - Semmi baj. - Ne haragudj Matte, bocsánat, hogy sokat kellett várnod. - Semmi baj, szeretek itt várni. :) És tényleg nem tűnt nagyon bánatosnak. Na, tegnap ott voltam öt perccel előbb (mondjuk ezt nehéz belőni, mert elvileg fél 1-re kell menni. Nálam ez azt jelenti, hogy fél 1-kor kezdik el kiadni a gyereket (kb 20-25), és nem azt, hogy fél 1-re mindenki kint van... Ma bezzeg a szokott időt futottam, 28-kor voltam ott, Matthew az utolsó ötben volt. És jött a férfias szemrehányás: - Berni, te elkés