Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 23, 2013

Heti MP

"A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja!" Ez az okos emberek nagy csapdája. Mindent tudnak, csak egyet nem: a valóságot. Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. Ösztönök, előítéletek, örökölt programok, érzések és indulatok formálják az életünket, és sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk - ezek a lelkünk mélyén lévő láthatatlan és tudattalan erők. De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események, amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz. Nem ésszerű, nem látom értelmét, sőt, azt gondolom, hogy teljesen értelmetlen, mégis így van, és ez így működik mindenütt. Két embert sok mindent összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indul

Napi cél

A legnagyobb hősiesség, megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hősiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerződtél. Márai Sándor

Napi bölcs

Ha egy gyerek elé egy csomó játékot teszünk, különféle játékokat, végül is egy mellett fog megmaradni, és az államnak az lenne a kötelessége, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek közt ez a játék végleg megmarad a gyereknek. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a boldogság és a hosszú élet titka. Hogy mindenki úgy éljen, hogy csak azt csinálja, amit szeret, a bölcsőtől a sírig. Gabriel García Márquez

Téblábolás a nyelvvizsga körül

Azt talán már mindenki tudja mostanra, hogy az angliai vizsgáim bár nagyon jó eredményűek, de mivel iskolarendszerű képzésem volt nem tudtam annyit ugrani, hogy már az FCE-típus (itthoni középfok) meglegyen, tehát a harc itthon folytatódik. Kellett volna még egy tanév Angliában, most márt tudom. Aztán a decemberi őrült időszak miatti tudás gyér volt, 4 % kellett volna a sikerhez... ( az egész volt 25 pont, tehát lehet számolni, hogy ez mit is jelent...) Aztán tavaszra már teljesen aláadtam, nem bírtam foglalkozni a gondolattal, de aztán lassan felszívtam magam. Az októberi vizsgaidőszakot túl távolinak találtam, ezért gondoltam, jó lesz a júniusi... Igen, a jelentkezési határidő benne is volt a naptárban, csak meg kellett volna nézni... De pont a lejárat utáni nap néztem meg... Irtóra tudok papolni meg dumálni a határidők betartásáról meg a lusta és figyelmetlen hallgatókról, és tessék... Meg aztán minek naptár annak, aki nem nézi, ugye? Szóval e-mail a szervezőknek, hogy lehe

Elfújta a szél

No kérem, a musical ebből is jön: Elfújta a szél.  http://www.operett.hu/cikkek/tizmasodpercenkent-valt-jelmezt-scarlett/911 Egy kis ízelítő magyarul: youtube.com/watch?v=RTKXWhnH6mk http://www.youtube.com/watch?v=JU3TKl1OgmQ Musical-fanatikusoknak francia nyelven (egy részlet, de a többi is megtalálható ugyanott): http://www.youtube.com/watch?v=ZqpaAHZ1WoU

Árvízi jelentés

A kitelepítésem 21. napjára ébredtem, gondolom nem kell nagyon ecseteljem, hogy már nagyon-nagyon haza akarok menni... Ráadásként a lakásbérleti szerződésemből alig egy hét van, tehát remélem, hogy lesz újítás... A bőröndöm méretén és a pakolási szokásaimon fanyalgóknak mondom: úgy bepakoltam annak idején, hogy még mindig van tiszta cuccom...  - mosás nélkül! :) Szóval HAZA akarom menni magamhoz, amire reális esély van e hét csütörtökre, remélem ez az utolsó nap, de inkább még előbb lehetséges lesz. Addigra nem lesz fertőző az udvar és már víz+villany is lesz...