Halál a Jurányiban... Két napja tudom, érzem, hogy nekem ahhoz nincs se energiám, se türelmem, se erőm, hogy elviseljem más nehezét. Hagyjon mindenki békén, itt tartok jelenleg. Belefulladok a munkahelyi kötöttségekbe és az extrák terheibe. Nekem kellene kimászni mindből, sorban pontot tenni mindnek a végére. Elég a sajátom, senkiéből nem kérek pluszba. Ma reggel úgy elbambultam, hogy a Corvin megálló után csak azt hallottam, hogy Arany János utca következik... Ijesztő. Rémisztő. Ezt a jegyet július közepén vettem meg. Nagyon vártam egy hasonlót, illetve valamilyen visszatérést, mert a színházi életből és a deszkákról hiányzik Kulka János. A jegyre közben nem volt vevő, ugyan drága is és irreális is, közben meg nem megy ki a fejemből egy rövid Kulka cikk, amiből leginkább az ugrál a lelkemben: ELFELEJTETTEK. Lehet, hogy befotóztam, majd megnézem. Délután negyed négy körül elkezdtem lehiggadni vagy belesüppedni abba, hogy ma mégis megyek színházba. Egy rész, egyetlen óra idő
