Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 13, 2013

Régi utak - Pécs

2011. januárban volt egy színházlátogatással egybekötött pécsi kirándulásom. Talán a Rudolfot láttam, úgy emlékszem. Pécs egy nagyon klassz város, szép is, élhető is. Érdemes megnézni szerintem mindenképp. Nem volt ottalvós túra, ezért ami napközben belefért - jobban mondva a délelőttbe, azt gyorsan megnéztük. És még egy érdekesség, biztosan hallottátok ti is a napokban: " Pécs is felkerült arra a listára, amelyben a New York Times az idei évben javasolt úti célokat sorolja fel - közölte a Turizmus Online. A listán szereplő városok közül Pécs a 38. helyen áll.  A New York Times turisztikai toplistájának élén Rio de Janeiro áll, az első tíz közé Marseille, a ghánai Accra, Bhután, Amszterdam, Nicaragua, Houston, a brit-kolumbiai Rossland, Új-Delhi és Isztambul került még be - írta a Turizmus Online. A listán egyetlen magyarországi település, Pécs szerepel, a 38. helyen. A lap szerint a „város mindig is a katolikus, muzulmán és magyar-horvát kultúrák metszéspontjába

Mesterségek ünnepe

Minden évben augusztusban van a Várban a Mesterségek ünnepe. Mindig nagyon vágytam oda, így aztán 2010-ben végre elmentem. Nagyon érdekes, főleg ha valaki szereti az ilyen :) De a pénztárcát otthon kell hagyni. Hoztam néhány képet, csak úgy kedvcsinálónak :) https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/MestersegekUnnepe?authkey=Gv1sRgCPrmpuqekYmVZw

Hahó hó

Addig is amíg a következőt olvassátok, némi zenei aláfestés a Csík zenekartól: Hóban, fényben.  http://www.youtube.com/watch?v=umwYq23GYmk Nagyon szeretem ezt a dalt, és emlékszem, akkor talált meg, amikor tavaly Angliában nagyon vágytam a hóra. Én és a hó, jóban vagyunk, szeretem és ő is engem, bár időnként cukkol. Mert szeret másutt esni, mint ahol éppen vagyok - pedig én mindig szívesen fogadom. :) Pedig már akadtam el benne nem egyszer, de úgy igazán, gyerekkoromban, kollégistaként, később Pestre tartva, meg ilyenek.Hétfőn nagyon nehezen jutottam be, két és fél órán át jöttem. Ha hazafelé megered, le szoktam szállni néhány megállóval előbb és akkor szeretem, ahogy olvad az arcomon és ellep. Nagyon várom minden évben és minél többet akarok belőle mindig.

Csoportterápia

Múlt csütörtöki színházélmény: Csoportterápia. Jó volt megint, eddig egyszer láttam, a bemutató után és Anglia előtt. http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=53 Érdekes, nekem tetszik és jók a szövegek is. http://files.madachszinhaz.hu/uploads/files/csoportterapia_cd_szovegkonyv.pdf A youtube-n elég sok (talán mind) dalt meg tudtok hallgatni, nekem ez az egyik kedvencem (Ez már az út): http://www.youtube.com/watch?v=aN6HXL7J32c

Emlékek-London

Most nagy kincseket közlök, azokat a képeket, amikor legeslegelőször láttam Londont szűz szemmel :) Ez 2011. július 17-én volt. :) Akkor voltam vizitában kint, erről kevéskét írtam is még a blog elején... :) Íme a képek: https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/LondonEloszor?authkey=Gv1sRgCLrs1N6BmPjP7gE Nem tudom hányszor eredt meg az eső abban a napban. A képek időrendi sorrendben vannak, a felhős, esős, napos képek váltják egymást. Szép nap volt, nem feledem. Most ahogy átfutottam megint ezeket a képeket jutott újra eszembe, hogy honvágyam van, és hogy a legjobb képeket felhős időben lehet készíteni. Egy sima égszínkék ég kicsit snassz, nemdebár...? :)

Elmaradás

Végre eszembe jutott és feltöltöttem a decemberi bécsi képeket, íme :) https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/BecsSchonbrunn?authkey=Gv1sRgCPOFlLDy7_Gu0QE

Napi igaz

‎"Azok számára, akik elmerülnek a tündérmese mondanivalójában, a mese mély, csendes tóvá válik, amely először a saját képét tükrözi vissza; de mögötte hamarosan felfedezi lelkünk belső kavarodását – a mélységeket, s azt, hogyan érjük el a békét magunkban és a világban, amely a küzdelmeink jutalma." (Bruno Bettelheim)