Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 30, 2017

Keresztapa

Kép
Pénteki ajándék :) https://www.youtube.com/watch?v=sbCOtg3JY3s
Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha. Szabó Magda

Utsó órák

Hamarosan végetér az idei nagy szabadságom, pedig úgy érzem, még el sem kezdődött... :) Szerencse, hogy ez a munkahetem csak egynapos lesz. Szombaton délután megyünk a School of Rock-ra gyerekestül, remélem most is tetszeni fog. :) Szinte el sem merem mondani, hogy miközben ti otthon meggyulladtok és elolvadtok, itt még húsz fok sincs, éjszaka fáztam már másodszor, úgyhogy elő kellett kotorni a melegvizes palackot! :) Botrány, nem igaz? Most meg itt ülök vastag pulóverben és be kellett mindent csukni. Egész szabadság alatt borzalmasan változékony és leginkább esős idő volt. Tegnap fél 9-kor kopogott a szomszéd, el sem tudtam képzelni, ki lehet az, főleg, hogy előtte meg fura zajt hallottam. De mire kinyitottam minden zárat, már odébbállt. Akkor láttam meg a konyhaablak alatt valami fehér furcsaságot.... Mire közelebbmentem és rájöttem, hogy egy napernyő. A szomszédé. Átügettem vele és nevetve mesélte, hogy hogy járt. Össze akarta csukni, és eltenni, közben a szél kivette a kezéből é

Aúúú

Kép
Megtaláltam a cipőmet... :) Ez itt - ha még jól emlékszem a szorzótáblára - pontosan 7x kerül annyiba, mint amennyiért a sajátomat vettem. A táska 'csak' 5x annyi. *Monsoon*

49

Kép
49, azaz negyvenkilenc poszt hiányzik az 5000-es kerekszám átlépéséhez. :) Aki eddig még nem vallott színt a blog-olvasási szokásáról, e késlekedjen túl sokáig. :)

Energia

Már épp akartam írni a környezetvédelemről, és amikor ma reggel ezt olvastam, úgy döntöttem nem halogatom: http://www.dontwasteit.hu/2017/08/02/ma-van-tulfogyasztas-vilagnapja-soha-nem-volt-meg-ilyen-koran/ A környezetvédelem, tudatosság, szelektív szemetelés stb túl sokat nem izgatott korábban, akkor sem, ha ettől rossz földlakó vagyok. Nem is igazán figyeltem rá, hogy mi van, mi a helyzet, klímaváltozás, felmelegedés, stb stb - gondoltam majd megoldják. Hülye egy felfogás, most már látom. Először talán akkor találkoztam ezzel jobban, amikor idekerültem és szelektív kukák között kellett navigálni, négyfelé dobni azt, amit korábban egybe hajigáltam. De az igazi találkozás akkor történt a témával, amikor a nyelvvizsgára kezdtem készülni. Visszanézve a korábbi témákat, azt láttam, hogy előszeretettel adnak ilyen jellegű olvasmányokat és fogalmazás-feladatokat is. Szinte minden második alkalommal (másfél évnyit tudtam visszanézni). Akkor a tanárommal elkezdtünk nekifeküdni a témának,

Josh Groban - Hidden Away

Kép
Bontás indul :) Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni! Még ha védtelenek is leszünk általa, sebezhetők, de a régi színjátékok már nem folytathatók. Magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül változol, megváltozik a "kívül" is. Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja a külvilágodat. De magadon kell kezdeni! Müller Péter

Egyéniség

Kép
Ezen itt, bocsánat, Ő-n nagyon vigyorgok, mióta tegnap kinyílt. :) Hogy miért? Mert SÁRGA! :) Épp a konyhaablakkal szemben van, tehát eléggé merész a drága. Hogy miért 'gond', hogy sárga? Egyrészt pirosnak rendeltem, másrészt J csak addig jut el a virágoknál, hogy piros és muskátli. Én, mivel muszáj volt beavatkozzam a kertbe, ha már ennyi a kilátásom hétközben és napközben, becserkésztem néhány más virágot is, de értek a szóból, azok mind pirosak voltak. :) J annyit már 'romlott' időközben, hogy saját maga is vesz virágot, vagy ha együtt megyünk, nem jövünk haza virág nélkül és már választott lilát és rózsaszínt is. Fura, tudom, nehéz is értenem. Főleg azok után, hogy otthon nálunk megszámlálhatatlanul sokféle és sokszínű virág van, aki már járt felénk, az tudja, miről beszélek. :) Ezek után nyilván nem élhettem csak piros muskátli közepette. :))

Virágos rét

Kép
Szombaton muszáj volt vennem egy pár új papucsot - a bitang nem bírta ki már a hátralévő időt -, és nagyon ritkán zuhanok rá ennyire cipőre (táskára hamarabb :) ), mint erre itt, de muszáj volt. :) Szerencsére megérkezett a Deichmann ide is, és még le is árazták, igazából felébe került, mint a papucs, úgyhogy nagyon örültem, azóta ebben járok mindenhova, például ebben futottam ma le a 'London-maratont' is :)

Clarence-ház és a többiek

Kép
Sokat gondolkoztam azon,hogy újra jöjjek-e,de ha már ittragadtam még több időt, és az egyik legkedvesebb eddig vizitált helyem volt korábban a Royal rezidenciák közül , nem akartam kihagyni a lehetőséget, még akkor sem ha közben meg olyan helyeket kell lehúzni a listáról, ahol korábban nem jártam. Aztán a ma reggeli fiaskó nem hiányzott, a későbbi vonat tényleg késő volt,lefutottam a fél várost (enyhe túlzással), amitől persze begörcsölt mindenem és tíz perccel, de elkéstem. Szerencsére, kedd lévén még nem volt teljes túlfoglalás,és beengedtek a második következő csoporttal, ami mázli,abszolút mázli. (sajnos a hülye reggeli indulás miatt nem volt idő a Buckinghambe kérni egy ingyen jegyet mára,dehát minden nem megy) Nem bántam meg a visszatérést,mert ott körbenézve eszembe jutott tavalyról egy csomó minden,amit kár hogy az idei vezető nem mondott el.Persze ő meg elmondott más érdekes dolgokat. :) Most is az jutott eszembe,hogy vajon milyen lehet ott élni, és némelyik kanapéval a

Ma reggeli taktika

Mivel London eléggé nagy város,és bár úgyahogy elég jó a közlekedése is,hétköznap jóval drágább a vonatjegy és a napijegy is. Van egy kedvezményes kártyám, amivel a vonat és napijegyet tudom/tudnám venni 30% kedvezménnyel, de olyan jól van kitalálva,hogy alig tudom használni. Ma reggel például eltaktikáztam magam,ugyanis az rémlett,hogy tíz előtt nem használhatom,de az nem, hogy akkor is csak 13 font feletti utazásra. Kineztem egy 10.05-ös vonatot, beálltam a sorba,de mikor jöjjön egy problémás utas,ha nem ilyenkor?  Ebben a Pénztárban alig szoktak páran állni... Nos,a vonat elment és még kedvezmény sem volt,csak a stressz és számolgatás,hogy a következő vonattal vajon időben érek -e Londonba ahhoz,hogy ne késsem le a vizitet a Clerence-házban, ami mától van nyitva egy hónapon át,semmikor máskor.

Saját hülyeség

Vannak olyan saját hülyeségeim,amelyekről tudok,már ki is gyakorolhattam volna őket vagy simán elkerülhetném,de nem, csinálom még mindig. Például elárulok most kettőt: 1. Nem érem fel rendesen sehol a bárszékeket,mégis mindig / többnyire azt választom,és mégha sikerül is felmászni valahogy leesés/billenés nélkül, lefelé MINDIG elfelejtem a magasságot és jön az "érdekes" landolás. :) 2. Bár mindkét nyelven tudom és értem is húzni/tolni, illetve pull/push, mégsem tudok ki/bejutni ezeken az ajtókon. :))

Augusztus

Kép

Meglepődés

Kép
Felnéztem ma reggel a könyvespolcomra - legalábbis arra, ami még maradt belőle, mert a könyvek nagyrésze már vagy otthon van, vagy az itteni már bepakolt két dobozban -, és meglepődtem, nem is kicsit. Mert hogy az ott várakozó könyvekből alig van magyar nyelvű. Na, nem mintha ilyen penge lennék, hogy már csak angolul olvasok, egy csudát! Ennyit akartam volna elolvasni és amikor akció volt a könyvesboltban, mindig gyűjtöttem párat - motivációként. :) Kár volt felnézni a polcra, mert most még lelkiismeretfurdalást is csináltam magamnak. Pf! Csak arra gondoltam, hogy van még pár napom a szabadságból, végre úgy látszik a hetes eső is végre odébbállt, gondoltam kiteszem magam (végre!) a kertbe egy (papír)könyvvel. Most azt hiszem rendes leszek és mégiscsak választ egy angolt. Szólok, ha  a végére érek. :) (Az angyalkák direkt vannak ott, vagyis direkt nem tettem el - ez a karácsonyi dekor része volt, de annyira szeretem, hogy ottmaradtak, csak mióta megbontottam a könyvespolcot, nem