Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 13, 2015

Kihívás

Ideje belehúzni. :) KIHÍVÁSAID --- 50-es könyvkihívás Eddig 36 könyvet olvastál el a tervezett 50-ből. Hátralévő idő: 12 nap.

Sikerülni látszik

Nos, a terv végre megvalósulni látszik, már három filmnél tartok és hétközben esténként egy-egy Szívek szállodája rész kellően lazított. :) A millió lista, idegbaj, meg egyebek hatására a bőrönd helyetti nagy csomag már valahol arra vár, hogy MO felé vegye az irányt, az itteni ajándékok már becsomagolva - bár még egy hátra van, meg holnap akarok csinálni valami kreatívat, de mutatom a filmeket, amiket tegnap estétől láttam és érdemes róla írni. Ez volt az első, hát a végefelé már úgy jó volt, amúgy egynek jó volt és hát karácsonyos. :) Kényelmetlen karácsony A karácsony olykor a legkeményebb szíveket is meglágyítja... Trish sokat próbált hölgy, múltjától nehezen bír szabadulni: börtönben ült különböző lopásokért. Unokahúga, Patsy vigyáz rá, hogy vissza ne kerüljön, ám pont karácsony előtt elcsúsznak egy bevásárlás alkalmából. Miután elkapják őket, a bolt egyik alkalmazottja, Bert felajánlja kezességét a megrémült bolti szarkákért. Az ünnepeket megmentette, de talán mégsem önzetle

December 19.

Kép
Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében. (Fekete István)

Napiszipogós

Kép
http://www.divatesstilus.hu/szivszorito-karacsonyi-video.html

December 18.

Kép
O. Henry: Háromkirályok ajándéka Egy dollár nyolcvanhét cent. Ez minden vagyona. És ebből is hatvan cent csupa pennyben. Egy- meg kétpennynként rakosgatta félre, úgyhogy már rettegett tőle a fűszeres, a zöldséges meg a hentes, ha belépett a boltba – neki meg égett az arca szégyenében, mert érezte, hogy magukban fukarnak tartják a kicsinyes alkudozása miatt. Della háromszor is megszámlálta. Egy dollár nyolcvanhét cent. És holnap karácsony napja. Most már világos, nem tehet egyebet, mint hogy lehuppan a kopott díványra, és jól kibőgi magát. Della ezt valóban meg is tette. Ami azt a filozófiai megállapítást váltja ki az emberből, hogy az élet csak zokogásból, szipogásból meg mosolygásból áll, de főként szipogásból. Míg a ház asszonya a zokogás első stádiumából fokozatosan a másodikba csendesül, nézzünk körül az otthonában. Bútorozott szoba, heti bére nyolc dollár. Koldustanyának éppen nem mondható, de a kolduskataszteren dolgozó közegek bizony könnyen rásüthetnék ezt a minősítést. L
Kép
Óh, ez nagyon tetszik :) http://mindennapjaink.hu/3d-karacsonyfa-mezeskalacsbol-egyszeruen-9922

Már nincs sok hátra...

Kép
Pár zsák maradt márcsak, úgyhogy pár nap és karácsony. :)

Google

Előnyben a mai olvasók :) https://www.google.hu/?doodle=18611475&hl=hu&source=sh/x/do&gws_rd=ssl&nord=1
Kép

Terv

Kép
Remélem sikerül megvalósítani 72-re is :)

December 16.

Kép
Képzeld el, hogy e pillanatban egy angyal ül melletted… Csend van… Maradj nyugodt… Gondolataidban gyűjtsd össze minden gondod… Minden, ami nyomaszt, minden, ami boldogtalanná tesz, ami gátol; gondok, bánat, betegség… A kilátástalanság, a kudarc, a rossz döntések előtti félelem… Összpontosíts minden rosszra, ami benned van… S képzeld el, hogy mindezt átnyújtod az angyalnak. Vedd a kezedbe, rakd egy képzeletbeli táskába, s nyújtsd át annak, aki megszabadít e sok bajtól. S most gondolj arra, amit szeretnél: az elérhetetlennek tűnő vágyaidra, vagy hívd elő a megtörtént szép emlékeket……  a boldogságot, örömet, barátságot, nyugalmat, szeretetet… Szorítsd az összes szépet a tenyeredbe… Őrizd meg magadnak, s köszönd meg, hogy részese lehettél e pillanatoknak… Légy hálás minden maradó jóért, s eltűnő rosszért. Lélegezz mélyeket! Számolj háromig! És most… Képzeld el, hogy az angyalka meghallgatta kéréseid… Képzeld csak el........ https://www.youtube.com/watch?v=2ydwHZQCP-

December 15.

Kép
Most vettem észre, hogy a mai ablak nem nyílt ki, pedig posztoltam, de valami történt mégis. De azért sem változtatok, próbálom máshogy linkelni... https://www.youtube.com/watch?v=qanebggo9qI Gryllus Vilmos: Karácsonyi angyalok
Hallgasd egy kicsit a csöndet Este, ha csillagok jönnek. Nesztelen, némán az égre Lüktet a csendben a béke. Hallgasd egy kicsit a holdat, Arany szép hárfaként szólnak Dalai s millió húrja Megpendül újra meg újra. Amikor ismét csak csönd lesz, Hallgasd még kicsit a csöndet. És röpítsen csönd puha szárnyon Csönd ország felé az álom. Szép estét, jó éjszakát! Erin McGuire
Kép
"– Minden gyerek szereti a mesét, és nemcsak a gyerekek. Mit gondolsz, miért építik a fecskék a fészküket az eresz alá? – El nem tudom képzelni. – Hát hogy hallják a meséket, amiket az édesanyák mesélnek esténként a gyerekeiknek." - J. M. Barrie: Pán Péter

December 14.

Kép
Donászy Magda: Karácsonyvárás Alig ment el Télapóka, még a nyoma itt a hóba', kezdődik a sürgés-forgás.  Lótás-futás, csomaghordás.  Minden boltban, áruházban hangos vásárlási láz van.  Oda se a hónak, szélnek, még a hidegtől se félnek.  Virradattól estelig tér és utca megtelik kicsinyekkel és nagyokkal, sokasodó csomagokkal.      Míg künn a hópihe rebben, odabenn a kis kezekben malacpersely ontja kincsét.  Egyik-másik tele sincs még.  No de mindegy.  Hull a fényes tízfilléres, húszfilléres.      Fiúk, lányok, jó barátok elmesélik, ki mit látott.  Ki mit venne, mit szeretne, hogyha sok-sok pénze lenne.  Néha nem is pénz kell ehhez.  Elég a nagy szeretethez egy-egy ötlet, szorgalom.  Az asztalon nagy halom színes papír, tarkabarka.  Tomi adja jobbra-balra.  Misi nyírja, Zsuzsi hajtja, Pál tekeri, Ferike meleg enyvvel keni be, és a végén a kis Teri, mint egy mesebeli törpe, leragasztja szépen körbe.  Klára fűzi selyemszálra, s el is készül nemsokára anyunak a meglepetés.  Ne

Visszatekintő

Kép
Rohannak a napok és én még mindig nem írtam arról a pár napról, amit otthon töltöttem, vagy arról a vágtáról, amibe megint belecsúsztam. Ugye az egész felvezetője gyakorlatilag egy tökéletes december elseje volt, aminél nyilvánvaló volt, hogy innen márcsak lefelé lehet haladni, mert annál följebb jelenleg nincs. Ez volt kedden, szerdán a pár órányi alvásommal és a véget érni nem akaró listámmal próbáltam mindennek megfelelni, de leginkább a magam elvárásainak. Gyakorlatilag teljes képtelenség volt már ránézésre is. Csütörtökön éreztem már reggel is, hogy sok jó nem tud kisülni a napból, ráadásul rég nem érzett fáradtság húzott lefelé. Matthew beteg lett, rossz érzés volt így otthagyni, ráadásul még az iskolába is elküldeni. De a tökéletlen napot nem is idézném fel újra, elég rémálom volt az akkor is, meg írtam is róla már. A repülőről lemászva próbáltam előnyt szerezni és pár dolgot elintézni, úgyhogy a reptérről a Köki-be mentem, hogy rendezzek kb egy egy-másfél órás ámokfutást, h

Hogyan írjunk szerelmet

Kép
A jobb napokat látott forgatókönyvíró, Keith Michaels (Hugh Grant) egyszer csak azon kapja magát, hogy egy ötvenhez közelítő, elvált férfi lett, aki évek óta nem írt sikeres filmet és le is van égve. Szerencsére ügynöke nem felejtette el, és szerzett neki egy munkát: az uncsi kisváros egyeteme tanárt keres. Mivel zsebe üres, Keith nem mondhat nemet. Nem találja a helyét a tanári karban és meglehetősen félvállról veszi a tanítást. Ám megváltozik a hozzáállása, amikor találkozik Hollyval (Marisa Tomei), akivel hamarosan rájönnek, hogy mindketten ugyan azt várják az élettől: egy második lehetőséget. Nos, hát ezt a filmet annak idején nagyon vártam, aztán mégis csak most tudtam megnézni, mivel csak most kaptam meg. :) Kicsit csalódás, többször neki kellett futni, és a magyarított cím meg botrány, szinte semmi köze a történethez - szerintem. A végére egészen kikerekedik a film, ennek örültem.

Decemberi nyitás

Pár kép a december eleji koncert körüli időszakból, egy kis Greenwich, egy kis Josh, egy kis Winter Wonderland... :) https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/GreenwichAndJosh?authkey=Gv1sRgCJyf-9CIk4y7Ew

Képeslaposdi

Én akkor is szeretem őket, mindet! :) http://wmn.hu/2015/12/12/vissza-a-romantikat-a-postaladakba-karacsonyi-kartyak-kreativan/

Filmek

Az utóbbi egy hónapban kb semmi normálisra nem maradt idő, így a filmekre sem. Ezért főleg nagyon örültem két filmmel teli dvd-nek, ami otthon várt rám múlt hétvégén egy borítékban. Ezekből kettőt már meg is néztem. :) Hozzámjössz ? Az egymásba szeretés volt a dolog könnyű része. Most azonban eljött az idő, hogy találkozzanak a szülőkkel. Henry (Tommy Lioutas) és Rebecca (Vikki Krinsky) őrülten szerelmesek és a világ nem is lehetne tökéletesebb, amikor - éppen karácsony előtt - Henry felteszi a nagy kérdést. Amikor azonban a boldog pár úgy dönt, hogy egyesítik hihetetlenül különböző családjaikat az ünnepekre, fogalmuk sincs még, hogy mire vállalkoznak. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy házasságban többen vannak, mint ketten. Volt benne néhány idegesítő rész vagy karaktervonás, de amúgy tetszett. Karácsony a fellegekben Ray (Timothy Vahle) az indián törzs tulajdonában lévő és nehezen boldoguló sielőhely új menedzsere. Meg van győződve arról, hogy az egyik vonzó női vendég inkogn

December 17.

Kép
http://vilaghalo.info/v/a-legszebb-karacsonyi-video-amit-valaha-lattunk/

Duzzogós

Kép
Na, ez itt épp hogy nem annyira adventi gondolat, de ez a kép olyan sokszor előfordul a facebookon, de valahogy nem értek vele egyet, mert szerintem duzzogni épphogy így nem jó. :) Duzzogni vagy látványosan jó vagy sehogy. :)

Kell :)

Kép
Annyira tetszenek ezek, hogy muszáj, hogy egyszer legyen kandallóm is. :)
Kép
Ez annyira tetszik, meg kellene csinálni szerintem... :)

:)

Kép
A sok poszt között majdnem elmaradt az ünneplés, már 3600 felett a posztok száma! :)

December 15.

Kép
Az ördög karácsonya  szerző: Sinkó Ferenc Egyszer – hihetetlen régen, mikor még gyerek voltam –, Lucifer egy ostoba ördöge ilyenkor, advent végén azt ötlötte ki magában, hogy feljön a földre megnézni, mit tudnak annyira örülni és ünnepelni az emberek karácsonykor. Odalopakodott a kínok városának fekete kapujához és kiszólt az angyaloknak, akik kívül vigyáztak, kérjenek számára kimenetelt, hadd kukkantson körül. Azok meg is hozták neki az engedélyt. S karácsony vigíliáján megnyílt egy rés a nagy kapun, annyi, hogy kifért rajta a kíváncsi pokolfi. Az ördög karácsonya – Végy fel tűrhetőbb ábrázatot! – korholták az angyalok. – Így mindenki elszalad előled! Megcsutakolták a képét és felöltöztették vándorlegénynek. – És hová akarsz menni? – faggatták közben. Az újdonsült vándorlegény vállát vonogatta és makogott. – Eredj abba a kis községbe, ott ni! – mondotta egy angyal. Rámutattak az én kicsi falumra, mely az Ipoly partján, a selmeci hegyek legdélibb dombocskájának tövében kuporo

Advent 3. vasárnapja

Kép
'A boldogság benned van' 'Az ember hivatása, hogy áldozatos munkával ünnepet teremtsen szeretteinek. A megújuló élet záloga a tiszta szeretet! Belőle, általa erő árad, hogy képesek legyünk elindulni hegycsúcsaink felé, hogy mi is ünnepet hozzunk szeretteinknek a földre.' Szeretet ösvényén - Böjte Csaba gondolatai

Luca napja

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20151213/luca-napi-babonak-tilos-mosni-sutni/

December 13.

Kép