Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 4, 2013

(Csütörtök) este hét után

Tehát figyelem, csütörtök este 7 óránál járunk. Izzadva, fájós bokával és a túrától lestrapálva márcsak az otthoni kuckómra vágyom és egy jó fürdőre. Fél 8 lehetett, amikor az Árpád híd metronál látom, hogy tesóm keresett - gondolom már szinte haza is értek keresztanyámékhoz, ahol megszálltak, és ahova igazából érkeztek. A másodperc törtrésze alatt jön rám a sötétség, amikor azt mondja, hogy nem azért hív, mert hazaértek, hanem gond van, keresztanyám súlyos tünetekkel lett rosszul, épp a mentőt várják. Felhívom keresztapámat hidegverejtékben úszva (ha még egyáltalán elfért rajtam bármi nedv is), hogy mi van, amikor azt mondja, itt a mentő, agyvérzést - stroke-t sejtenek. Mondom, mit csináljak, de közben már fordulok vissza, nem a 34-es buszhoz, hanem vissza a metroba és irány Erzsébet. 8 után valahogy érek a helyszínre, és kapkodok össze néhány cuccot, hogy keresztanyám után menjünk a kórházba (Dél-Pesti, közel hozzánk). Fél 9 után érünk oda, és bár ő már egy órája a Dél-pesti s

Csütörtöki városnézés

A nagy városnézést a Határ úti találkozással kezdtük, onnan Deák tér és Vár. Még nagyon jó idő volt (bár már minden relatív, a 35 fok is kellemes volt a 42-höz képest, más kérdés, hogy mégcsak 9 óra körüli időszakról beszélünk).  /Erről  a napról a képeket még nem tudom mutatni, pár napra van szükségem ennek pótlásához./ Mátyás templomban kezdtük, én ajándék jeggyel (köszi!), ami én mondom, minden pénzt megér. És milyen régóta kerülgettem, hogy csak be kellene menni, stb. - és hát gyönyörű, nagyon szép emlék. Tessék menni és megnézni! http://www.matyas-templom.hu/hun/bemutatas.html Utána még végigmentünk a szokásos útvonalamon (ja, előtte egy isteni jegeskávé térített magamhoz), meg Sándor-palota, stb.! A Várat még mindig nagyon szeretem. Kezdett forrósodni a levegő, ezért ebéddel lehűtöttük magunkat a Mammutban (meg előrehoztam-tuk a szülinapomat - köszi!!!!! ), aztán elindultunk shoppingolni kicsit. A délutánban jártunk már benne, amikor próbálkoztunk a Hősök tere és k

A második szabadságos hét

Kép
Na igen, elvileg augusztus 5-től van/volt a második szabadságos hetem, egyben az utolsó szabadnapok lehetősége a nyárra (egy hetet kivettem tavasszal - Anglia, egyet múltkor, egyet most, és a maradék egy hetemet - leszámítva a karácsonyi minimumnapokat - őszre tartogatom a 33-asság miatt). A hétfőt azzal kezdtem, hogy 10 után bementem az irodába, hogy megcsinálom mindazt, amire a múlt héten nem volt idő, este 8-ra a lista kipipált lett. Kedden volt keresztapám 73 éves, tehát az köszöntős nap lett, meg intézkedős. Elintéztem egy sor, régóta tartogatott ügyet, például azt, hogy apukám elhagyott telefonja helyett szerezzek valamit: az övé lett az enyém, én meg boltoltam egy jót a T-Mobilban nagyon-nagyon jó üzlettel. Így történt, hogy most már egy kisképernyős akármit is hurcolok magammal, amivel még nagyon béna tudok lenni, például alig tudom felvenni, ha valaki hív, vagy kinyomni, tehát ha valaki a 30-ason keres, ne lepődjön meg, ha fura dolgokat művelek. A kis aranyoska:  .

G-nyaralás

Kép
Valahol ott hagytam abba, hogy G bejelentkezett nyaralni. Így egy július huszonakárhányadikai szombaton hazabuszoztam Bögötére, és másnap, vasárnap visszavonatoztam, kiegészülve. Akkor is meleg volt, persze. Fejben tele voltam esetleges programokkal, és gyakran emlékeztettem magam, hogy nullázzam le az előző két nyaralását a leányzónak, (az elsőnél 7 éves volt, a másodiknál 8) mert egészen biztos, ez egy másik gyerek már. Így volt, jó volt előre rákészülni, de 'meglepetések' értek így is, főleg, hogy a legutóbbi eset óta a gyerek telefonos lett és aktív(abb) facebookos. És igen, tízéves, nem folytatom. :) De azóta is naponta adok hálát, amiért egy élet alatt csak egy (kis)kamaszkort kell túlélni. :) Szóval vasárnap hazatértünk, kicuccoltunk, valamicskét aludtunk kis (én öreg/ebb/ vagyok, sajnos nekem erre szükségem van. Hétfőtől munkás napokat terveztem, először péntekig, aztán reménykedtem, hogy padtárssal szóba jöhet némi cserebere, így csütörtök-péntek szabadulás lesz, íg

Mindjárt...

Mindjárt igyekszem pótolni, hogy mi minden történt július 26. óta (B-nek megint igaza volt, pár napja fejből vágta, hogy mikor írtam utoljára, nekem csak az rémlett, hogy ősidő óta nem volt rá kapacitásom). Eseménydús napok vannak mögöttem, és még nincs vége. E-mailt sem néztem - szintén nem tudom mióta, úgyhogy megint a blog lesz segítségemre abban, hogy képben legyetek azzal, hol vagyok, hogy vagyok. Szóval mindjárt pótlok, de előbb visszaolvasom magamat, hogy hol hagytam abba. :)