Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 5, 2014

Napi tanács

"Add föl legalább egy pillanatra azt a meggyőződésedet, hogy te tudod jobban! Minden nap le kellene vedleni egy túlélt igazságot, és felölteni, vagy magunkra növeszteni valami egészen újat. Hogy később majd azt is levessük, és megint újba öltözzünk. Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat. Ha egy öreg visszanéz, derűsen tapasztalja, hogy mennyi mindent tartott igaznak, ami nem volt az. Kinőtt belőle. Látja, hogy mindig a saját ketrecében élt. Amiben akkor hitt, azt tartotta végső igazságnak. Nem volt az. Az sem, amiben most hisz. Engedd magad tágulni. Növekedni. Szabadnak lenni!" Müller Péter

Napi Pf

"Kétféle tapasztalattal rendelkezhetünk. Az egyik az, amit átélünk, és meg tudunk ragadni. 'Ez és ez történt.' Ez a tapasztalataink nagyobbik köre, de a kevésbé fontos. A másik kört azok a tapasztalatok alkotják, amelyekben arra jövünk rá, hogy kik vagyunk. Ezeket nem megragadjuk, hanem átéljük. A töprengéseim, a vívódásaim, a nyűglődéseim, a mélypontjaim eredménye ekkor már nem egy igazság, egy fölismerés, egy belátás, hanem a mélypontjaimnak a gyümölcse én vagyok. Ameddig egyszerűen csak rá akarok jönni az igazságra, vagy szeretném, hogy érvényesüljön az igazság, szeretnék megoldani egy problémát, addig pont a lényegről feledkezhetem el. Mert a lényeg az, hogy közben énbelőlem ki lesz. Hogy kivé válok. A mélypontjaim gyümölcse én vagyok." Pál Feri

Napi medve

Kép
:)

Vers mindenkinek

Szabó Lőrinc: Én vagyok... Az én nevem az, hogy vagyok. Megállt. Vártam. Egy idő múlva Újra megszólalt. Tudod, amikor a múltban élsz, Annak minden hibájával és bánatával, Az bizony nehéz dolog. Ott ugyanis nem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy voltam. Amikor a jövőben élsz, Annak minden gondjával és félelmével, Bizony az is nehéz. Ott sem vagyok veled. Az én nevem nem az hogy leszek. Ha viszont a jelen pillanataiban élsz, Könnyű a dolgod. Ott veled vagyok Mert az én nevem: vagyok.

Napi bölcs

Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat." (Gabriel García Márquez)

Napi tanács

Szerelmi tanácsok leányoknak nagyanyáinktól 1. Leányzó, ha felcseperedtél és nyiladozik szíved, csinoskodjál, csöngetyűzködjél, szépen nézz a legényre. 2. Ha kedvedre való, beszéljen hozzá szemed, szóljon hozzá tested mozdulata. Vezesd beszédre, szólaltasd meg! Szavai elárulják, mennyit ér, milyen. Ha parancsolgatva szól, tágíts mellőle - nem jó hím, hitvány ember. 3. Te magad mosakodjál naponta, virágzásodkor, naponta többször is. Mindenekelőtt alfeledet tartsd tisztán. – Ez a férfira is érvényes. 4. Várd el a legénytől szép szavakkal udvarlását. Keresse kedvedet. Ha neked, leánynak nem gazsulál szép szavakkal, vagy csak fukarkodva, akkor neked, a feleségnek még annyira sem keresi kedvedet! 5. Ha csak nem málé, nem tud kinyögni semmit. Az ilyen legény meg annak a leánynak való, aki könnyen szikrázik sok felé. Az ilyen mamlasz férj mellett szikrázhat kedvire. 6. Az ékes szó magában nem sokat ér, ezért kísértsd meg a legényt többször is! Mutassa meg, mennyire bátor, mennyire

Napi tanács

"Ha elhagyod a kérdéseket, az élet a válaszok felé áramoltat." (Deepak Chopra)

Napi méla

és nemcsak azért, mert a nap nem tudom hány órájában gyerekkel vagyok... "Azt kértem a gyerekektől, tegye fel a kezét az, aki magáról azt gondolja, hogy rossz! A gyerekek fele feltette a kezét. Láttam, némelyek ingadoztak... mindaddig, amíg nem találkozott tekintetük a papéval, akkor gyorsan fölrakták a kezüket. Akármiért is jelentkeztek, ez mindenképpen szívfacsaró. Mert vagy azért emeli föl a kezét, mert azt gondolja, hogy ő rossz, vagy azért, mert azt gondolja, hogy ez a jó válasz. Akkor elmondtam nekik: tudjátok, ahogy most a templomban körbenézek, nem látok egyetlen rossz gyereket se. Egy szálat se! Mindannyian teszünk néha rosszat, de nem vagyunk rosszak!" Pál Feri

Napi igaz

"Ha az eszünkre hallgatnánk, sosem lennénk szerelmesek. Nem barátkoznánk. Nem kötnénk üzletet, mert cinikusak lennénk. De hát ez képtelenség! Folyton sziklákról kell leugranunk, és közben alakul ki a szárnyunk." (Ray Bradbury)

Heti MP

"Sokszor azért leszel beteg, mert keveset vagy egyedül, magaddal." Bizony, ez így van! Másokért élünk és másokkal élünk - de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. És ha ezt nem bírod megtenni, vagy nem hagysz rá időt, és túl sokat forogsz az emberek között, eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen. Másokkal lenni ugyanis feladat. Nemcsak öröm - de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni… És van, amikor már nincs mit adnod. Ilyenkor már csak a tartalékodat emészted, s észre sem veszed, hogy szüntelen önvédelemben élsz. Nem vagy már önmagad. Ekkor leszel lázas, náthás, légcsőhurutos, vagy kapsz olyasféle betegséget, amely arra figyelmeztet, hogy vonulj ki egy kicsit a világból. Íme, itt a jogalapod, hiszen beteg vagy - és légy egy kissé egyedül. Pihend ki a másokkal való kapcsolatok fáradalmát. Ebben sokszor azok is benne vannak, akiket szeretsz. Ők sem jöhe

Coming soon...

Nos, hát kapaszkodjatok, mert terveim szerint napokon belül tényleg jönnek a kisregények! R-től Wifi-kód megszerezve (nekem jutott mindig későn eszembe, hogy szóljak neki és minden nap össze-vissza dolgozik), laptop megjött velem, a kábelek hozzá szerdán, tehát jövök! 96 e-mail van a gmailben, néhány nap teljes zárlat a facebook-ról, le vagyok maradva, tehát várom a híreket. Okoskába is életet kell valahogy lehelni itteni hálózati dolgokkal, de az sms-ek jönnek. Viszont a msn-ekkel valami gond van, tehát azt ne küldjön senki. Nos, hát jó hétvégét! :)