Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 11, 2021

hőséges

Kép
Mit nekünk hőségriadó és ilyen-olyan kód, ma is erős 9 órát aszalódtam, illetve izzadtam az irodában. Késő délutánra már nem kicsit émelyegtem. 🥴 Embert látni sem bírtam már. Hazafelé hívtam föl anyukámat és közben ücsörögtem a dunai szélben, végre kaptam egy kis levegőt.

happy 2&10.

Kép
Megállni és hálát adni.🙏 Igaz,hogy 36 fokban fagyizni is nehézkesebb. 🤭

10 év

Kép
  Bevállaltam ezt a lapot, ahogy annak idején, tíz éve a blogolást is, az őszintébb írást, kitárulkozást is. Nagy idő a tíz év. Ez pedig a 7718. bejegyzés. Kicsit ebből az alkalomból át akartam szabni az arculatot is, viszont még nem lett egészen kész, a színekkel, harmóniával nem vagyok teljesen elégedett- pedig sok éjszakai óra ment ma-tegnap rá -, mivel sajnos a blogger.com is fejleszt, ami nekem nem mindig előnyös, nehezebben szerkeszthető, de majd idővel... 😉 Szerintem megszokható lesz, ha ráéreztek, hogy mikor hova kell kattintani, főleg hogy a hosszabb posztok végéről se maradjatok le. :) (A főoldalon érdemes rákattintani az egyes posztokra és akkor jelenik meg a teljes - ahogy a magazinoknál is, utána x-szel záródik. Lehet, hogy így kicsit időigényesebb olvasni, mint korábban egyben, viszont talán könnyebb navigálni közöttük és könnyebb eltalálni, hogy melyik poszt érdekel, hogy elolvasd - és nem kell annyit görgetni sem.) Boldog tízest, köszi mindenkinek, aki időről-időre ide

Évfordulók

 Szívem-lelkem teljes ünnepével és minden emlékével boldogan, örömmel idézem fel a két évvel ezelőtti napot, 2019. július 13-t. Szombat volt és furcsa (de Covid előtti utolsó szabad) nyár. A Szeged előtti napraforgó tábláról már nem készült el a fénykép, mert a telefonon akkor láttam meg, hogy Sch. Mia megszületett és ettől önkívületbe estem a vonaton, így nem lett fotó. :) pedig azért szedtem elő a telefont. :) Isten éltessen nagyon sokáig cuki picilány! Aztán este jött a Shakespeare élmény és éjszakai események sora, muszáj volt újraolvasnom a saját posztomat, hogy újra emlékezzek és újra átéljek... Életem egyik legjobb estélye volt (eddig). https://bernoblogja.blogspot.com/2019/07/szerelmes-shakespeare-es-szeged.html És mindennek a tetejébe már 10 éve blogolok.

happy choice

Kép
Egy soha véget nem érni akaró hétfő este értelme. 🤩 Pár hete részt vettem egy jópofa, kedves játékban, az én 3 tippemből is tovább jutott 2, így megkaphattam ajándékba az első példányok egyikét. 🙏 Viselj te is limaayat 🤩🙂 #limaaya

M+ margójára

Íme a Jekyll & Hyde párbaj:  https://www.youtube.com/watch?v=DgIUXje_-h0&fbclid=IwAR3b3wyZryg-GZ_q_NV2yBUX0DnWvzQDcqJsMipGqIGpz_EbOOe5Yw9fr1o és a Szegény kissrác:  https://www.youtube.com/watch?v=hX_isf4gcmc&fbclid=IwAR3iwyRgPCzS1OsD6uTJS-3IVXZJQooNxXdUxngcHgSi1EMydvuIghKTgGk Az még eszembe jutott azért, hogy mennyire megváltozott a Covid alatt-óta a művész-néző viszonya. Mennyivel hálásabbak egyébként (már amelyik persze), hogy nézők előtt lehetnek, énekelhetnek, játszhatnak, stb... Ezek a haknik mindig közvetlenebbek, kedvesebbek voltak, de most már azt érzem, hogy a jó többség tényleg boldog, hogy ott lehet, hogy dolgozhat, hogy van kinek. Most már időnként van visszatapsolás, amikor a művész letapsol a nézőtérre, ami egy egészen felemelő dolog. Mert ők azt mondják, hogy mi bátorítjuk őket, pedig mi (én) meg azért megyünk, hogy kapjunk, hogy segítsen az élmény előremenni... Az is eszembe jutott, hogy a Rudolf és Mozart musical mennyire tartja magát még mindig, és a Rebe

pótlás

Kép
Nagyon küszködnek szegény virágaim, egytől sajnos el kellett köszönni, a helyére érkezett ő.

79. M+

Kép
Ma délutáni szuper program, csupán egy nem kedvelt szereplővel. Már nem az első maszkos-nem maszkos M+-on voltunk a pandémia óta. Igaz, hogy nem volt kötelező, mégis amennyire és ameddig a melegtől, párától bírtam, fönthagytam és a közlekedő részekben is többnyire. Voltunk kb így 10-en a a 300valahányból.  Megnyugtató, hogy még mindig tudok huhogni és még mindig hat rám a musical. :) Magasan is tudok még tapsolni az arra érdemesnek.  SándorPeti igazán hangján volt és nem is lustálkodott. Szent ég, mennyire jó Rudolf lehetett volna annak idején... Olyan Jekyll-t énekelt, hogy jujj, remélem, hogy az Jekyll-castingra készül(t). De minden dala káprázatos volt. Öröm volt újra hallani, sajnálom is utólag, hogy nem szerveztem jobban a dolgokat és nem mentem mégis tegnap-tegnapelőtt Istvánra. Szemenyei Jancsika a maga 40 évével még mindig egy nagy kölyök. Megmondani nem tudom, hogy mikor hallottam így énekelni már, saját maga sem emlékezett hasonlóra. Egy biztos, hogy amióta férj és két gyerek

volt egy cipőm

Kép
Az elmúlt három napban annyiszor úsztam meg az elázást, hogy már várható volt, hogy egyszer böjtölni kell. :) M+ról hazafelé ha nem teszek negyed órás kitérőt, akkor szárazon megúszom, de kitértem. :) Azt hiszem volt egy cipőm, a nadrágból és egyéb minden másból folyt ki a víz.  A mait leszámítva 2 emlékem van ekkora elázásról a 40 év majdnem 10 hónapról.