berno

Maricia (lehet, hogy rosszul írom a nevét, bocsánat) az egyik kisfiúak (Rhys) a nagymamája. A fiú Alex egyik barátja és itt laknak az utca végében, többször megmentették már a helyzetet, amikor a kicsi beteg volt és nem tudtam magammal vinni, viszont Alexnak meg el kellett jutni valahogy az iskolába. De nem pont emiatt kedvelem. Eredetileg - vagy igazából most is - ő horvát, ezer éve itt lakik, a lánya már itt született. Mindig nagyon kedves volt velem, azon kevesek közé tartozott, akik akkor is próbáltak velem beszélgetni, amikor még ennyire sem tudtam. Mindig mosolyog, de olyan csendesen, kedvesen. Bromley-ban dolgozik a Marks&Spencer élelmiszer részén pénztárosként. Hétvégén megszoktam ott lepni magam egy almás táskával. :) wow, micsoda fényűzés, igaz? :)) De nagyon szeretem. És mivel megszerettem ezt az asszonyt is, így ismeretlenül, mindig az ő sorába állok. :) Mindig megörül(t) nekem és mindig megkérdezte hogy vagyok (de nem olyan sablonosan, mint az angolok), és elmondta

... az 5000. blogbejegyzés. Jelenleg úgy állunk, hogy ez a 4940., tehát elég hamar elérünk a kerekszámhoz. Emlékeztek, ezt hat év alatt hoztam össze :) Két dologra gondolok, igazából háromra a két ünneplés kapcsán: 1. Mivel ünnepeljünk? 2. Legyen játék, vagy legyen valami más, írjak valamiről, amiről nem szoktam? Vagy legyen nosztalgia? Vagy megírhatnátok ti is, hogy mit szerettek, mit nem, stb 3. Mostanra nem igazán tudom, hogy kik azok, akik olvasnak és kik azok, akik elszakadtak. Ez igazából nem befolyásol engem, de kicsit mégis kíváncsi vagyok, mert néhányan szoktatok visszajelezni vagy utalni a blogban írtakra, de nem tudom, ki mennyire rendszeres, vagy csak 'kukkol'-e, stb... Szóval szeretném kérni, hogy mindenki, aki olvas, ha csak havonta egyszer is, vagy nem is rendszeresen, jelezzen, hogy ő is köztünk van-e (vagy sem :) ). Azért is szólok így előre, mert ha vannak ötletek vagy ilyesmi, arra kell pici idő, mert a hatvan bejegyzés az nem sok, ha nem süll

Múlt szombaton nyílt meg az új kiállítás a Buckingham Palotában. Naná, hogy ott voltam :). Direkt koránra vettem jegyet, hogy még legyen időm visszamenni (a jegyeTam érvényes egész idő alatt, akárhányszor mehetek). Az idei kiállítás témája azoknak az ajándékoknak a gyűjteménye, amiket különböző országok állami vezetőitől kapott a királynő (de azok is köztük vannak, amiket a nagy jubileumok kapcsán a királyságon belül kapott). Persze - gondolom legalábbis - nem az összes van, de egész jól összeszedték. Kontinensek szerint válogatták szét. Láttam a magyar ajándékot is, ami egy fehér porcelán ló (rajta a királynő- amikor még hercegnő volt), Göncz Árpád ajándéka volt. Egészen igényes az idei kiállítás is, én egy kicsit jobban örültem volna még több magyarázatnak, vagy némi magyarázatnak, hogy mit is jelképez egyik-másik, vagy milyen körülmények voltak a találkozók idején, stb... Amire még kíváncsi voltam, végül mégis meglepődtem, hogy mivel idén van Diana hercegnő halálának husz

Egyedül vagyok és bevettem magam a magyar tv elé kíváncsiságból, hogy lássam, mit találok. Hát ezt sikerült: :)

A múlt hét, ami igazából még ez a hét, de talán az egész utóbbi időszak legnagyobb boldogsága, hogy beteljesedni látszik egy újabb álmom. :) Tudjátok, hogy mennyit nyekeregtem itt az elmúlt időben, hogy bár hálás vagyok, hogy mennyi igazán igazi nagy koncertre sikerült eljutni, de valahol még hiány van. A csellósoknál... Pesten többször jártak -amíg én nem, aztán lemaradtam szájtátás miatt a londoni nagy bemutatóról, aztán jönnek újra Londonba, amikor én már nem leszek itt - ja, nem leszek itt, mégha folyton úgy tűnik is, hogy már sosem szállok gépre. :) Tudom-tudom, folyton tolunk-toltunk még egy hónapot. De novemberben már tényleg nem leszek itt és már majdnem odáig fajult a dolog, hogy repülőjegyet is vettem, csak hogy már nem volt több koncertjegy. jajj, pedig a Royal Albert Hall-ban lesz, na, de majd legközelebb :) Hiszen a keresztgyereket úgyis kell látogatni, ugyebár :) Na, de! A héten gyorsan meghirdettek egy budapesti koncertet, rá két napra már jegyet is árultak és je

Ez a héten jelent meg ebben a verzióban és nagyon megszerettem : Ez volt az előzetes bejelentés, elképesztő, hogy ma már hogy jön hozzánk el a zene és az ügyesek milyen jól tudják ezt kitalálni: https://www.youtube.com/watch?v=SOaqfEMJ1Ww (és a legjobb, lesz karácsonyi album :) )

Szerda délután voltam színházban és megnéztem a Dreamgirls-t. Megnéztem, mert olyan sokan odáig voltak tőle-érte, hogy kíváncsi lettem. Nem volt rossz, de a kedvencem sem lett, ezt nem várom, hogy bemutassák otthon. A történet maga érdekes és gondolom a zenei szakmában nem is ritka, sem nem egyedüálló. Ami még érdekes, hogy amikor az egész játszódik az egy nagy időszaka volt a zenei ipar és műfaj átalakulásának. https://www.youtube.com/watch?v=R8zGaNOQnos Jobb szeretem a 'szokványos' fazonú musical-eket, amiben vannak nagy dalok nagy érzelmekkel, nagy jelenetekkel. Érzelmek lehettek volna ebben is, de nem derültek ki. Az igazi gondom az volt, hogy megint a látszat győzött. Az Effie-t játszó nőszemély pokoli hangos volt, pokoli erőszakos, sem érzelem, szem finomság, sem igazi technika, sem igazi hang nem volt benne, DE hangos volt. És ez elég volt a nagy többségnek, majd' szétszedték érte-tőle a házat én meg csak ültem és néztem körbe, hogy mi van?! Van benne egy

Adj hálát minden reggel,amikor felkelsz,hogy van mit csinálnod,akkor is,ha éppen szívesebben csinálnál valami mást. Charles Kingsley