Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 28, 2017
Kép
Kép
A szeretet az a kulcs, amelynek idővel egyetlen zár sem tud ellenállni, de türelem nélkül ez is könnyen beletörhet a zárba. Simon András

Dal NEKEM

Kép
Túl a napi bosszúságokon igazából fülig ér a szám (nemcsak azért, mert péntek van). Ma csak hármasban voltunk itthon a mocsótákkal, amit szoktam szeretni. Mert ilyenkor senki nem zavar be, tényleg igazán jól tudunk együttlenni. Pedig ilyenkor van minden, tanulás, zenélés, meg kötelező dolgok, de tudják, hogy közben úgyis megengedek ezt-azt és ügyesen ki tudnak pislogni még extrákat is. :) Ez van, már tudják. :) És sokat szoktak vihogni is ilyenkor - én is. Persze néha össze kell magyarázni őket, de hát na. Ez is hozzátartozik. Már bennejártunk a délutánban, minden megvolt, nem sokkal voltunk vacsora előtt, amikor Alex azt kérdezte, hogy írhat-e egy dalt. Mondom, persze (már többször nekiállt, meg mindenfélének, de mindig elhagyja  lelkesedése vagy másfelé terelődik a figyelme). Matthew is rákezdett, de rájött, hogy még azért ez odébb van neki, meg azért a fagott egy macerás hangszer, meg ő fél éve sem tanulja még, Alex meg már szerintem jól a két éven túl van. Hetente mindegyik c

MA

Kép
Ma cserbenhagyott a mosógép és még délutánra vihar is lett (dörgős-villámlós-zuhogós), amikor épp a játszótérre és a parkba indultam volna a gyerekekkel (szünet van). De  a konyhaszekrénybe megérkezett a lengyelektől hozatott ételízestő. :) Végre rendesen tudok főzni. :) Mert hogy amit még otthonról hoztunk elfogyott és közben mégsem jött vendég, az itteni Knorr-nak meg konkrétan nincs íze. Aztán J itteni kollégája épp 'otthon' volt náluk Lengyelországban és vele hozattunk vegetát. Aztán végre kinyílt ez a szépség, már annyit magyaráztam neki hetek óta, végre megértette, hogy mit akarok, vagy csak végre szereti a helyét (három napja odébbtettem).

Információ

Kép
Mit lehet tenni, ilyen lett a világ... Ma délután kaptam egy e-mailt a holnapi koncerttel kapcsolatban, a lényege az, hogy a közelmúltban történt tragédia miatt fokozottabb az ellenőrzés, menjek korábban és ne vigyek nagy táskát... Dear Customer, The Piano Guys Following recent tragic events at the Manchester Arena, heightened security measures will be in place.  We would ask that customers do not bring large bags to the Hall and please do arrive a little earlier than usual to assist us with these arrangements. Yours faithfully Royal Albert Hall Egy ilyen világban, amelyet átitat az erőszak, fontos, hogy tudatosítsuk saját békénk fontosságát. Egy olyan Földön, amelyet a rohanás fertőz meg, szakítsunk időt a pillanatok megmentésére! Egy olyan kultúrában, mely egyre embertelenebb, tudatosítsuk másokban szeretetünket! John Robbins
Kép
De biz', szoktam! :))
A színházban nemcsak a színész játszik, a néző is játszik. Ő azt játssza, hogy az az illető a színpadon nem színész, hanem drámai hős, azt látja, hogy az nem díszlet, hanem valóságos hely, hogy a cselekmény nem mese, hanem a saját élete, a hős sorsa az ő sorsa. Ez mágia, szellemi elmozdulás. Mácsai Pál

Annie

Kép
Erre is milyen régóta megvan a jegyem, de jön és közeleg, igaz, hogy nem 'holnap', de 17-én ottleszek! :) Bejegyzés közzététele

Június

Kép
Kép
Tegnap lecseréltem Bagirám hátterét. A választás erre esett, mert a búzavirágos dal (ami ráadásul bodzavirágos dal :))) dallama bemászott valahonnan tegnap, meg eszembe jutott, hogy mennyi pipacsos-búzavirágos-margarétás csokrot lehetett szedni régen a bögötei réten. :) https://www.youtube.com/watch?v=ddOZTKZOogg

Toszkána

Kép
Na, és a nagy szerelem. Ezt sem mostanában téptem ki, mutatom. És újra- még mindig visszavágyom. Firenzébe mindenképp.

Keleti Éva

Kép
Ez egy érdekes cikk, olvassátok el, színházasok főleg!

Jane Austen és társai

Kép
Áh, hát látszik, a mánia nem egyértelmű. A hétvégi szanálás során sok minden a kezembe került, pl ez a kitépett lap is. Beszkenneltem, mert bizony minden gramm számít majd, hát akkor mutatom is.

Dévény Anna

Kép
Isten áldja, nagyon fontos.

Balla Eszter

Kép
Tetszik, amit a színpadon csinál, és legalább ennyire tetszik az egész magánemberi őszintesége.

Terápia III. - A befejező évad

Kép
Nagyon-nagyon-nagyon várom... :))

We Bare Bears

Kép
Mutatom mostanában a kedvenc medvéimet, a fiúk ezt a mesét nézik a legtöbbet, három agyatlan medve. :) Ez egy rövid (de jellemző) rész, nézzétek meg. :) Ebben nem csinálják, de sokszor mennek sétálni, és akkor egymáson mennek, mármint egymáson állnak.

Vizsga megint

Kép
Éppenséggel azon ügyködtem az elmúlt egy órában, hogy megnéztem mikor van ősszel az első adandó alkalom szóbeli vizsgára, kitöltöttem a jelentkezési lapot és kerestem felkészítő helyet is. :) Kettő között vacilálok, írtam mindkettőnek, amelyik jobb választ ad, oda fogok bejelentkezni holnap. Aztán lehet megint izgulni. :) De mindent megnézve ez a legideálisabb időszak, vagy amolyan most vagy soha -  mert még mindig jár a tanárom csütörtökönként, és utána pedig nagy eséllyel lesz időm tanulni (amikor közben úgyis állást keresek), ráadásul nincs miért tovább húzni, és minél többet leszek otthon, annál jobban fog leülni a tudásom, főleg a beszédé, úgyhogy hajrá Bernike! :) És ha már tanulás, azt hiszem tudom, hogy mit akarok tanulni majd, ha meglesz a tandíjra való. :) Új szak - gondolatban legalábbis, nem is értem erre miért nem gondoltam korábban. :) Így aztán már nem két irányon gondolkozom, hanem hármon. :) Ideje lenne rájönni végre, hogy mi is az én pályám? :)

Pink-világ

Kép
Amikor a chesterfieldi vonatra vártam egyre több rózsaszín 'folt' tűnt fel. Aztán mind több és több, vegyes korosztály, de többnyire nők, asszonyok, lányok, csajok, stb. Próbáltam nem nagyon megnézni őket, csak a feliratot, hogy fel tudjam jegyezni, hogy utánanézzek. Ez egy óriási maratoni séta jótékony céllal, de kemény lehet nagyon. http://walkthewalk.org/challenges/the-moonwalk-london-2017/in-depth/the-challenge/ Az látszott, hogy nagyon leharcoltak, kötözött bokák, flipp-floppos csattogás, egyenruhák, stb és látszott rajtuk az elégedett fáradtság és ott volt a szemükben a 'megcsináltam'-érzés. Hihetetlenül tiszteltem őket. Így aztán mosolyogtam, amikor láttam, hogy az állomáson szereztek egy nagy üveg Proseccot és néhány műanyagpoharat és mire a vonat elindult, pukkant a pezsgő (reggeli korai órákról beszélek). És ekkor jött a kalauz féle, aki látta, hogy nem tudtak egy kupacban leülni, így aztán áthívta őket az első osztályra. :) Támogatni sokfélek

Levélírás

Kép
Ezt a könyvet még Chatworths-ben vettem észre az egyik szobában az asztalon. :)

A másik gyertya

Kép
A manchesteri támadásról nem írtam, pedig megrázott és gondoltam rá, hogy írok. Nem csak amiatt, mert pár hete ott kavarogtam, és hogy koncertekre is járok. Időm sem volt, de tényleg nagyon megrázott, a kegyetlensége is, hogy valaki bombával végigül egy koncertet. Eleve, hogy jutott be, stb... Na, szombaton a katedrálisban az előrehozott első főoltáron ég egy gyertya és van kint egy állvány is, ahol lehet gyújtani kismécsest és lehet imádkozni és van kint egy 'emlékkönyv', ahova lehet írni. Én is írtam - magyarul, valahonnan eszembe jutott az idevágó rész pontosan.

Exeter

Kép
Exeter is a nagy listán volt, Devon-ban an, jó messze, a Cornwall-ba vezető úton is kinéztem már magamnak, meg egy volt kollégám mondta még anno, hogy szerinte Exeter-t látni kell. Nos, ugye szünet van, a Sámuelék elmentek Cornwallba meglátogatni az elköltözött baráti családot, holnap délután-este jönnek meg. Ideális volt, hogy én is kihasználjam az időt, de nem akar tam elkirándulni az időt, amikor végre egyedül lehetek csendben, nyugiban, meg aztán már nagyon gyűltek a tennivalók, az írnivalók, pakolás, elgondolás stb, de leginkább az alkalmazkodásmentes csendes békés pihenésre vágytam. És sokat is mentem az utóbbi időben, most egy kicsit meg kellett állni, nem mindig a térképet bújni. A vicc az egyébként, hogy a tervezések miatt már lassan jobban tudom az itteni helyeket, meg hogy hogy lehet eljutni, mintha mondjuk otthon el akarnék jutni mondjuk Békéscsabára, ahol ráadásul voltam is - bár túlzás ezt állítani, hiszen csak leszálltam este a vonatról és elmentünk Adagio-zni, aztán

Keresztanya 3. rész

Kép
Íme a nagy bejelentés, hamarosan megkeresztelem (én) ezt a kis cukimukit (a képen nem látszik, de épp rajtam alszik a kocsiban Exeter felé és szelfisen fotóztam), ezzel átminősítve magamat és a hozzá(juk) fűződő ezt-azt, és így kicsit a nyári elköszönés is máshogy alakul majd és a jövő is. Múlt héten kérdezte meg J és akkora körítéssel kezdett neki, meg olyan ideges volt előtte, hogy azt hittem már megint azt kéri, maradjak még vagy gondoljam meg magam, vagy akármi. :) Aztán tök örültünk, ő hogy én elfogadtam, én meg hogy megajánlotta. Aztán másnap vacsora után megmondtuk a kis mocsótának, na az volt még egy nagy pillanat, ide most le is írom, minden így zajlott, csak épp fele angolul, de ezt most lefordítva írom, de muszáj volt vele kevertem beszélni (J), hogy tudja biztosan tudja, hogy mi az a keresztelés. - Matthew, te tudod, hogy ki Alex keresztmamija? - A Csilluci és a Kriccsi? - Igen. - És tudod, hogy neked még nincs? - Hm?!?!?!?!  - De szeretnél? - Igem! - És kit

Az én Pemberley-m

Kép
Aki látta a Büszkeség és Balítélet 2005-ös mozifilmes változatát, annak néhány kép nem lesz majd ismeretlen az albumból. :) Továbbra is a BBC-s sorozatos a kedvencem, mert annak a lassúsága, kimértsége, merevsége jobban visszaadja a könyv igaziságát, de az utazás előtt amikor megnéztem a filmet, mégis azt kell mondjam, hogy ez a Lizzie jobban bejött, pedig egész mást hozott, mint az előző(k). És ha már itt tartunk Matthew Macfadyan is egészen más Darcy, mint Colin Firth. https://www.youtube.com/watch?v=1dYv5u6v55Y De Pemberley izgatott. Nagyon izgatott, pedig a Lyme Park nagyon bejött legutóbb, de mégis. És ez a jegyem már nagyon régen megvolt, jóval a másik út előtt még. A gond az volt, hogy ez is rémisztően és irracionálisan, szinte kiszámíthatatlanul messze van-volt. Ezeknél nagyon kell tervezni és némelyiknél el sem kellene indulni. De olyan szinten feszegetem néhány vágyott helynél a fizikai korlátokat (az enyémet, a menetrendekét, az időét,) hogy már-már nem is normális. Id

Eredményhirdetés

Kép
A múltkori játékra egy, azaz egy megfejtés érkezett, tehát az illető, ő tudja, hogy ki az :) ősszel megkapja a nyereményét, miután beköltöztem és kipakoltam valahová. :) A felhívás ez volt: http://bernoblogja.blogspot.co.uk/2017/05/vasarnap.html A mozifilmes Büszkeség és Balítélet Pemberley-jében jártam, és a szobor az akkori Mr. Darcyt ábrázolja. És tartozik hozzá még egy kép, a shop-ban lehet kapni a mellszobrot és alatta van egy kiírás, nagyot nevettem. :))
Kép
Ezt még jó múltkor fotóztam a St Pancras vasútállomáson: gyengébbek kedvéért fel is festették, hogy a mozgólépcsőn a jobb oldalra kell állni, hogy a másik oldalon tudjon futni, aki akar.
Kép
Szombat délután épp megint egy buszra vártam - mindjárt jönnek a részletek - és felnéztem és elröhögtem magam, mert tényleg ők visznek körbe Angliában. :)

Tervezés

Kép
Ha tehetném a nagy Jane Austen nézzünkésolvassunkújramindent projectben ez lenne az útmutatóm :)

Marigold

Kép
Milyen szép neve van amúgy, mi meg csak Büdöskének hívjuk szegényt :))
Kép
Most még nagyon kis csenevészek, alig két napja költöztek oda, de gyakran járok feléjük és bíztatom őket :) Van-e nemesebb cselekedet,mint virágot ültetni oda,ahol gaz volt,és segíteni másoknak,hogy megértsék ennek értelmét? Robert Lawson

Elkezdődött...

Kép
Nem jó a kép, mert utolsó pillanatban kaptam le a sötét előszobában, de ők ketten bizony úton vannak Budapest felé. Őszi-téli és némi 'papírezaz' további súlynak, ketten együtt 44 kilónyiak, az árát igyekszem inkább felejteni, de ők mennek és két nagy doboz is tele van már, azok szerintem nyár végén mennek a többiekkel együtt. Tehát elkezdődött... PS: Itt azt hiszem nem írtam konkrétan, csak pár e-mailben, de inkább kétszer, mint egyszersem: Pár hete, szinte azután, hogy visszajöttünk az újabb jelölt is visszamondta az érkezését, tehát megint éppen keresünk, vagyis én nem, én csak várom, hogy fix legyen, bár igazából nem is pont ezt várom, hanem a státusz végét, de mindenképp jobb-könnyebb lenne úgy elmenni, hogy rendben van-lesz minden, nemcsak valahogy majd jön valaki... Így aztán belementem, hogy kihasználjuk a biztonsági időmet és még mindig belefér az a két dolog, amihez én ragaszkodom. Szóval újra írom, nem július végén lehet engem odahaza (B-en vagy B-én) fell
Kép
Óh, hát ez csodálatosan szépséges :) És milyen remek ötlet ;)
Repülj madárként a jelened fölé - s nézz vissza, miközben szabadon szárnyalsz: kék az ég, s lent szánalmasan kicsivé válnak a gondjaid... A jövődben jársz. Müller Péter

Gyereknapra

Kép
Nem tudtam ma blogolni és mindjárt vége a napnak is, de akkor is, boldog névnapot magunknak - gyerekeknek- a kedvenc 'gyerekes' versemmel, ma és még pár napig gyerekmentesen. :)