Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 4, 2012
‎"Ha nem a világnak játszol, ha megéled magad, akkor a világ felfigyel rád, mert az ember mindig felfigyel arra, ami igaz!" (A. J. Christian)

Pillanatok

‎"Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket." (Zilahy Lajos)

Napi szösszenet

Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett! Álomháború

Napi okos

Kép
"Barátom! Mit cipelsz magaddal éveken, évtizedeken át? Megbántásokat, sérelmeket, mindenféle fájó érzelmet, bántó gondolatokat, amelyek már rég szétomlottak a múltban, sehol nincsenek, csak a te lelkedben élnek tovább. Te táplálod, tőled kapják energiájukat, hiszen önmagukban már semmi erejük, jelentőségük nincs." (Popper Péter)

Vendégségek

Mostanában valahogy egymást érik a vendégségek a házban, némelyikről sikerül meglógni, némelyik *bemutatkozok, mégse legyen bunkó*-kategóriás és van az, amelyik bizony jelenlévős.... ilyen volt pl a ma délutáni is. Azt ugye írtam, hogy J anyukája itt lakik hosszasan - már egy jó hónapja -, és a szomszédok bizony ezt tudják. Egyébként nagyon jófej a szomszédság, én is bírom őket. Nos pár napja, vagy talán egy jó hete is van már, találtam bedobva egy cetlit, ami a kedvenc szomszédasszonytól jött (Marion), miszerint tudja, hogy itt a Mama, szeretné köszönteni és mondani neki, hogy "hello", mikor lenne alkalmas... Alig akartam hinni a szememnek, Jééé, mondom egy XXI. századi vizitkártya, itt Angliában, - rögtön a bizonyos Jane Austen-könyvek jutottak eszembe... :) Ha valaki érkezik a szomszédságba, azt biz illik meglátogatni. :) Nos, ma volt a napja, hogy jöttek... és dobtam egy hátast. Ez a házaspár 70 fölött jár jócskán (J anyukája 76 lesz), de a Marion az ma legalább 15-ö

6 hónap

Bizony 6 darab telt el a hónapból... Ma pontosan - 8-án és csütörtökön - landoltam a Gatwick-i reptéren valamikor este 6 óra tájban... Hogy mi minden történt (és nem történt) ebben az időszakban, hosszas volna felsorolni :) De valahogy ma mégis sokat járt ez a 6-os a fejemben... Hogy vajon azért-e, mert nem tűnt annyira soknak, vagy innentől kevesebb van hátra mint amennyi eltelt, nem tudom. Sok minden újat találtam magamban és sok olyat, ami van, de itt meg mégsem használom vagy nem tudom használni. Sok minden hiányzik és sok minden nem hiányzik, ugyanez vonatkozik személyekre is. Ez alatt jártam sok szép helyen és támadt vágyam még több szépre, nem vettem egy új táskát sem bizsut sem - ami azért elég aggasztó... :) Holnaptól tehát már átlépem a bűvös 6-ost :) Mégis hosszú napok következnek, J és R a hétvégére elutazik - néhány óra múlva -, egyedül (+ egy nagyszülő) nonstop-ban a mocsótákkal időszak következik hétfő hajnalig (vasárnap éjszakáig), remélem a feladat elég jól t

Nőnap

Kép
Hát, remélem szép nőnapja volt mindenkinek, de legalábbis szép napja :) Azt hiszem, a legbékésebb nőnapom volt, mert idén nem vártam egy virágot sem, egy kávét sem, sem semmit... Mégis kaptam ajándékot, ami jól esett és meglepett :) Délelőtt e szép nap alkalmából elvittem magam és Mattet a parkba, így hoztam nektek is néhány virágot :) Mert bizony, itt már tavaszodik és láthatjátok mennyire előbbre van a természet. https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/20120308Tavasz?authkey=Gv1sRgCKfznoP7r7vaEQ A képek között van egy kakukktojás-kép, mert annyira  meglepődtem a Parkban amikor ezt a csapatot megláttam, hogy muszáj volt fényképezni :) Nőnap kapcsán még - ez is új hullámos, mármint a köszöntés.... nem kevés tucat-ömlesztett akármivel találkoztam pl a facebookon is, amelyek mindenkinek szólnak, de tulajdonképpen senkinek... akkor minek is...?

Napi okos

Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. Ernest Hemingway

Napi okos

„Az uta­kat sokáig nem érti meg az ember. Csak lép­del az uta­kon és másra gon­dol. Néha szé­les az egyik út, asz­fal­tos, néha rögös, baráz­dás, mere­dek. Az uta­kat sokáig csak alka­lom­nak tekint­jük, lehető­ség­nek, mely­nek segít­sé­gé­vel elme­he­tünk a hiva­talba vagy ked­ve­sünk­höz vagy a rik­kantó, tava­szi erdőbe. Egy napon meg­tud­juk, hogy az utak­nak értel­mük van: elve­zet­nek vala­hová. Nem­csak mi hala­dunk az uta­kon; az utak is halad­nak velünk. Az utak­nak cél­juk van. Min­den út össze­fut végül egyet­len közös cél­ban. S akkor meg­ál­lunk és cso­dál­ko­zunk, tátott száj­jal bámész­ko­dunk, cso­dál­juk azt a rej­tel­mes ren­det a sok út szö­ve­vé­nyé­ben, cso­dál­juk a sugár­utak, ország­utak és ösvé­nyek soka­sá­gát, melye­ken átha­ladva végül elju­tot­tunk ugyan­ah­hoz a cél­hoz. Igen, az utak­nak értel­mük van. De ezt csak utolsó pil­la­nat­ban ért­jük meg, köz­vet­le­nül a cél előtt.“ Márai Sán­dor

Repülni...

Mit jelent szárnyak nélkül élni? Azt, hogy örökké benne maradsz a lelki és sorsproblémáidban. Ahhoz, hogy ezt az útravalót megértsd, tudnod kell azt a mély igazságot, amit Albert Einstein, a nagy fizikus, így fogalmazott meg: "Minden probléma csak egy magasabb síkon oldható meg, mint ahol keletkezett." Föléje kell lépni! Meg kell nézni máshonnan, magasabbról is! Ma azt nemigen tanítják, hogy a válságok és kudarcok éppen arra valók, hogy utána egy magasabb tudati síkra lépjünk és ott felébredjünk belőlük. Ez az igazi színpadi tragédiák bölcsessége és minden lelki terápiáé: értsd meg, mi okozta a bajodat, és egy másik tudati szinten oldd is meg. Ha nincsenek szárnyaid, ha nem tudsz néha önmagad fölé röppeni, és lepillantani az életedre - úgy, hogy "madártávlatból" lásd a nehéz helyzetedet -, remény sincs rá, hogy kikeveredj belőle. Ugyanonnan nézve mindig mindent ugyanott látsz majd, és a bajaidat vagy tartósítod, vagy új és új bajokra cseréled fel. Tapickolsz az önsa

Zorán

Kép
Nos, hoztam valamit a facebookról :) de előbb még valami: a decemberi Zorán koncert nagyon-nagyon fontos volt és nagyon-nagyon jó és sokatadó mindenféle szempontból... Most szombaton leadták az M1-e a koncert első felét, jövő hétvégén következik a másik rész. A Nők Lapja mellé megjelent egy cd is, és nagyon várom az igazi nagy dvd-t is, mert annak is helye lesz majd a többi Zorán dvd-m mellett. Aki nem nézte, videotárból keresse vissza! Nagyon jó dalokat pakoltak össze és az első részben volt egy dala, ami a cd-n is már nagyon tetszett: Ballada a mamákról... nem írok hozzá kommentet... számomra ez Zorán talán legszebb és leg-leg dala... pedig sok gyöngyszem van... Zorán-t elfelejtettem tegnapi (70.) születésnapja alkalmából köszönteni, de most így köszöntöm és Isten áldja és még legyen ő nagyon-nagyon sokáig és zenéljen, zenéljen! :) szóval amit a face-ről hoztam: Zorán Most kaptuk Zorántól az alábbi sorokat: Lapozgattam a zoran.hu sajtóarchívumát, 1992-ből találtam

Motiváció

Nos, érdekes, hogy egy ilyen témájú írásra pont ma este bukkantam... http://lelkizona.hu/ebreszd-fel-a-motivaciodat/ Mert ma amíg vártam angol után a buszt, éppen sokadszor gondolkoztam el azon, hogy mit csináljak a motivációmmal, hogy legyen... - merthogy a nyelvvizsga puszta léte vagy nem léte már nem motiváció és néhány későbbi tervem is dugába dőlni látszik, amit még motivációnak elő lehetne rángatni... Hogy miért ma jutott eszembe? Január végétől már nem a Mike-os csoportba járok és azóta nem is találkoztam vele, ma viszont óra előtt összefutottunk. :) A buszmegállóban ezen is gondolkoztam el, hogy baj lehet itt (vagy velem), de a közel 6 hónap alatt még mindig Mike az egyedüli valamire való arc errefelé... De mégsem motivált vagy tette tetszetőssé a tanulást ;) ... na és itt jutott eszembe A. G. , akinek tulajdonképpen köszönhető, hogy annak idején - jaj, már nagyon sok éve :) - felvettek az Államigazgatásira. Nem tudom hányan tudjátok ezt a sztorit, de inkább elmesélem

Napi zene

Mondtam, hogy össze-vissza hallgatok mindent :) ezt már lehet, hogy linkeltem is, de ez nagy kedvenc maradt, úgy ahogy van egyben van a szöveg a zene és valahogy mindig aktuális - most is Polyák Lilla - Itt és most http://www.youtube.com/watch?v=UMUY4xoktjQ Tavaly ha jól emlékszem benne volt a pakliban, hogy Eurovisio-ra menjen (bár  nagyon az elején)... bár szerintem ahhoz a cirkuszhoz ez a dal túl jó, de ha igazán a nótáról szólna a verseny, és Lilla más körökben forogna és nem színházas lenne, ráadásul zenés színházas, simán esélyes lehetne ezzel a dallal - bárhol

Napi zene

Igen, tudom - összevissza hallgatok mostanában mindenféle stílust... ;) Van ez így... :) ma egy régi kedvencet hoztam: Amaury Vassili http://www.youtube.com/watch?v=LEeyiUBt3RY&feature=relmfu http://www.youtube.com/watch?v=_-70jKMZAYg&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=5YnfV-nuE00&feature=relmfu

Napi okos

Müller Péter A világból ezerféle adás árad, de te - rádiós hasonlattal - csak azt fogod a sugárzásokból, amire a lelked rá van hangolva. A potméter ott van benned! Mindenre neked kell ráhangolódni, és abban a pillanatban, amikor belül ráállsz - mondjuk a "szép zene" hullámhosszára -, a szép muzsika egyszer csak hallhatóvá válik számodra. Nem azért, mert véletlenül kifogtad az űrből, hanem mert belül már megteremtetted a megvalósulás feltételeit. Így vagy mindennel. Így vagy ezzel az írásommal is. Csak akkor érint meg, ha ráhangolódtál. Igazából előbb tudtad már, mielőtt elolvastad.

1 hónap

Mához egy hónapra: Easyjet-tel Budapestre :))) előre szólok:  :) “Ha pél­dául dél­után négy­kor érke­zel majd, én már három­kor elkez­dek örülni. Minél elő­rébb halad az idő, annál bol­do­gabb leszek. Négy­kor már tele leszek izga­lom­mal és aggo­da­lom­mal; föl­fe­de­zem, hogy milyen drága kincs a bol­dog­ság. De ha csak úgy, akár­mi­kor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöz­tes­sem díszbe szí­ve­met… Szük­ség van bizo­nyos szertartásokra.” Anto­ine de Saint-Exupéry: A kis herceg és ez most nem kihagyható; új értelmet nyer a nóta (na jó, csak egyes részei): :) http://www.youtube.com/watch?v=7IOE9n1leAw "Április 4-ről szóljon az ének, Felszabadulva zengje a nép. Érctorkok harsogva zúgják a szélnek Felszabadítónk hősi nevét!" na jó, ennyire azért nem kell várni, de azért várjatok :)