Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 19, 2022
Kép

Crescendo - The Piano Guys (Original Song)

Kép

utolsó koronázás

Kép
Az igazi évadzárást ma tartottam. Kicsit már ez is létszámon felül jött, már az évadterven túl tettek be 4 előadást hosszú időszak után újra, ma volt az első. Korábban attól tartottam, hogy ezt le is vették. Kicsit aggódtam a széria elsőség miatt, mert múltkor nem sült el jól. A csorbát viszont kiköszörültük. 🙏🎭♥️ Jó időnként korábbi cikkeket, interjúkat is olvasni, és így látni egyes előadásokban az adott színészt.  2019-es interjú:  https://cornandsoda.com/wp/interju-a-200-elso-randi-sorozat-es-az-istvan-a-kiraly-sztarjaval/ 2021-es interjú:  https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/valojaban-istvan-is-a-koppany-teambe-tartozik-uj-szereposztassal-erkezik-az-istvan-a-kiraly-161341.html #premier A mai kilátás: Az van, hogy ez egy jó előadás úgy ahogy van (leszámítva a lövöldözést). Persze szerintem lemehetne egyben is.  Peti csodálatos István. Tiszta, erős, igazságos, totális büszkeség az egész, ahogy van (bár pont Istvánként ezt a megszokott piros karkötő

nettós recepciós

A metrópótlón mögöttem két egyetemista a nyári órabérekről diskurál. Keveslik a nettó 1400-as órabért a recepciós munka esetén... annyiért nem mennek... nehezen álltam meg, hogy ne szóljak, hogy diplomával 23 év munkával épphogy kicsit több az enyém... tudom, a rendszer rossz...

az első

Kép
Az első dinnyém idén, amit hazacipeltem és a legnagyobb késem. 🤗 Megint rájöttem, hogy más emelgetni egy 5 kg-os dinnyét, és más hazacipelni... 😅🙈🍉 Viszont baromi finom. 🤗♥️ Más persze kevesebbel is beérte. 😲😉🙃

Iván éjjele

Megint elrontottam a dolgokat, semmit nem ugrottam át és semmit nem küldtem a tűzbe tegnap éjjel. Körbe sem táncoltam. 🙈 https://www.turistamagazin.hu/hir/a-varazslas-szerelmi-magia-es-a-bubaj-eje-szent-ivan-ej

Sztár-pár

Kép
Nagyon kedves, emberi civil pár-mese, az érintett Szerednyey Béla. 2018-as beszélgetés, de amennyire tudom, máig aktuális.

menhelyes

Kép
Kis menhelyes muskátlim, akit pár hete szociális felindultságomban mentettem ki az Obiból, most nyílik először önerejéből.

rajz nekem

Kép
Nagyobbra nőtt (4,5 éves) kiskolléganőnk ma újra nálunk járt és hozott nekem egy újabb remekművet. :) A Praktika mellé időnként csomagolnak kislányoknak szóló füzetkéket, kislányos 'magazinokat' és azt mindig neki adom. :)

majdnem

 Majdnem megnyertem a szülinapi ajándékom jó nagyrészét... A hétvégi 6-os lottón eltaláltam 4 számot (5040 Ft) és egy meg mellette volt... (229 740,-)

"...amit teszel..."

Kép
2020-as NL-interjú Edith Eva Eger-rel. A könyvet is hamarosan sorra kerítem,  már itthon van (az egyik legalábbis).

feel good

Kép
... most, hogy nem fázunk, a Spar kipakolta a téli hangulatú bevásárló szatyrait.  Kicsit odébb akciós karácsonyi gömbök is voltak. HA nem éreztem volna teljesen abszurdnak az egészet, megvizsgáltam volna őket közelebbről is, a kreatív szekcióban jól jött volna fél éven belül. 😅🙈 Persze akkor még nem tudtam, hogy ilyen szatyrot is vehettem volna hozzá.

Kadarkai Endre

Kép
2020-as NL-beszélgetés Kadarkai Endrével. Nagyon le vagyok maradva a műsoraival- pedig egy új is lesz neki-,szerintem róla is érdemes olvasni, hogy még jobban lehessen érteni, honnan is jönnek a kérdései. (Kicsit halvány lett, de szerintem azért olvasható, ha kattintás után nagyban megjelenik.)

A történelem sodrásában

Kép
Írás az Örök hűségről:  #fidelio.hu Még mindig nem értem, hogy miért nem kapott nagyobb nyilvánosságot... Érdemes az egészet elolvasni, én ide emelek egy részletet.
Kép
Most is annyi minden jár a fejemben, aminek nekiállnék, pedig még A nagykendővel is alig haladok.

Emlékek mappája

Kép
Nagyon régóta tervezett 'munka' egy részén vagyok túl. Szombat este végre erőt vettem magamon és elővettem A színházas mappámat. Nagyon régóta nem tettem benne rendet, mindig csak hazavittem időről-időre a jegyeket és színlapokat (meg amikor még volt műsorfüzet) és a tetejére odacsaptam. Ez egy szép nagy mappa, 2003 óta táplálkozik... Persze rend most sem lett benne, a tetején a Titanic volt - tehát azóta biztosan nem foglalkoztam vele - és hát nem kevés idő volt a jegyek válogatása, rendszerezése. Ez az egyet egyébként most szétszedtem musical/operett és opera/próza/gálák, haknik, pódiumbeszélgetések, stb mappákra. Még sok idő lesz, mire rendesen rendszer lesz és listázni is fogom, illetve melléjük rendelem a műsorfüzeteket is, mert azok meg egy nagy dobozban vannak...  Nem véletlenül nem álltam ennek neki, nemcsak az időhiány volt az ok. Ebben azért nagyon sok idő, élmény, pénz, sírás, nevetés van. Emlékek özöne. Volt nagyon sok jegy-előadás, amire egyáltalán nem

bújócska

Kép
Tegnap délelőtt egy fehér lepke sokat 'szórakozott' velem. Ez a kedvenc levendulabokra, viszont mindig akkor illegette magát legszebben, amikor messze volt a telefon, hogy lefényképezzem. Közben látjátok, hogy a Manó is tekintget idefelé, meg a kacsa is, a gólya meg úgy nyújtogatja a nyakát, hogy rá sem fért a képre. ;) Jánosházán egyébként az állomás mellett a kis gólyák már kilátszanak a fészekből.  A levendulás másik fele, mondhatnám, hogy a magyar szomszédok.

szépségek

Kép
  Velük konkrétan összeölelkeztem tegnap hosszasan, hogy hosszú napokra való illatot szívjak magamba. Csodálatosak. 

heti feladat

Kép