Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 7, 2017

Joci Pápai - Origo (Hungary) LIVE at the Grand Final of the 2017 Eurovis...

Kép
Idén (is) lemaradtam a Dal-ról, hogy kik indultak, kik nem, el is ment mellettem majdnem az egész. Tegnap már láttam, hogy Pápai Joci továbbjutott, vagyis bejutott a döntőbe, aztán meghallgattam a dalt és rájöttem, hogy ismerem. Ne kérdezzétek, hogy honnan, gőzöm nincs. Vagy lehet, hogy nem is ismertem a dalt, csak annyira jó, hogy valahogy ismerősnek tűnt. Nem tudom. Szóval, még tart a döntő, nem is tudom mi lesz a vége, de drukkolásként ezt ideteszem, hogy legalább hallgassátok meg, drukkoljunk így, vagy ismerjük el így. Youtube-on nézem amúgy élőben (és még rajtam kívül több mint 529 ezren :) , és ez csak a youtube-felület - félig, mert hogy amúgy a holnapi utamra alapozok, de erről majd holnap vagy inkább hétközben mesélek. Nagyon sok negatív írás is ömlik a produkció alatt amúgy, de ezeket el sem olvasom, inkább azok szúrtak szemet, amit külföldiek írtak, pl valaki Mexikóból (nem ottani magyar), és más országokból, hogy nekik ez a kedvencük és nem is tud magyarul, mégis na
Kép
Legyetek kedvesek! :)
Nem szabad elfelejteni, hogy minden félelem, szorongás, keserűség - hívás, s ugyanígy a derű, a jókedv és a bizakodás is. S amit következetesen hívsz, az végül odajön hozzád. Popper Péter

Celloopa - Master the Cello in 4,321 East Steps... The Piano Guys

Kép
Holnaphoz három hétre megnézem, mit tudnak élőben. :)

Túlteljesítve (?)

Kép
Hát ez betelt. Ez a kisebbik mucika olvasási naplója, amibe azt kell beírni, hogy mit olvas minden nap (!), a kötelező tíz percben, a nagy pedig 15-ben. - Ennél sokkal többet olvasunk. - Idén teljesen a kezembe vettem az olvasást (is) - mert szerintem alapvető dolog, hogy valaki jól olvasson, mertha azzal gondja lesz, tanulni sem fog - amúgy meg olvasni csodálatos. :) , tehát hétköznap kevés esetet leszámítva, mindig olvastunk, a hétvégén a kettőt már kevésbé tartották, de néha egy-egy sikerült. Egyébként az iskola is ideír be, heti két olvasás van (szerintem nagyon kevés). Na, eddig soha nem telt be, még félig sem. Most betelt. :) Alexnak még van három sor. Kíváncsian várom, hogy adnak-e egy másikat vagy mit fog reagálni az iskola erre, mert még július végéig van iskola, valahova addig is kellene írni, de mivel ez már most betelt, pedig nem is olvastunk minden nap, tehát igazából elvárnak valamit, de szerintem maguk sem gondolják komolyan.

Heti MP

Müller Péter: "Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál" Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál. És úgy nézz a társadra, a barátodra, még a gyerekedre is, mintha utoljára látnád. És akkor a szíveddel látod - nem a kisbetűs, vacak, szürke hétköznapot, hanem a Nagybetűs Csodálatos Életet. Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment el. Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni. Utólag, hogy boldog volt, s észre sem vette. Utólag, hogy nem is figyelt a másikra. Utólag, hogy elfelejtett jónak lenni hozzá. Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna. Kár volt „természetesnek" tartani, hogy a kutyusod lihegve nézett rád, egy angyal szeretetével – amíg élt. Utólag jövünk rá, amikor már nem lehet visszacsinálni semmit, hogy elkótyavetyéltük vaksággal, süketséggel és közönnyel az életünket. Rossz szemmel néztük. Minden beszélgetésed, minden találkozásod, minden futó pillanatod lehet kisbetűs, zavaros, unalmas esemény, amely
Nem egyszerű így tenni: Ne aggodalmaskodj a holnap felől. Bármi jön, légy nyugodt és szilárd. Ne menj elé. Aki rosszul várakozik, nem tud örülni annak, ami van. Álmai csak annak teljesednek, aki a jelenben is megtalálja magát. Müller Péter

Lara Fabian - J'y Crois Encore

Kép
Ez nem tudom, honnan ugrott most így be, de nagyon erős volt élőben (is).

Feke Pál - Miss Saigon - Bui Doi

Kép

Egyetértek

Reggel óta többször nekigondoltam egy hasonló posztnak, aztán legyintettem, és nem írtam meg. De hasonlókra gondolok ünnepekkor is, születésnap-névnap, egyebek. De ma tényleg megírom, vagyis kirakom azt, aki megírta. Remélem, hogy aki a face-re kiírja, azért el is megy, fel is hívja, egyebek. Remélem. Naray Tamas · 1 órája · Minden tiszteletem mellett. Azt szeretném megkérdezni, hogy miért a fészbukon köszönti fel valaki az édesanyját? Mert úgy vélem, erre a következő opciók lennének inkább, mivel ez nem egy nyilvános ünnep, hanem egy bensőséges hálaadás: ... 1. Elmegy hozzá személyesen. Virág, csoki, egyebek. 2. Ha az nem lehetséges beszél vele telefonon. (Skypon. Stb.) Hogy hallja a hangját. 3. Levelet ír sajátkezűleg. Csak neki. Nem a nyilvanosságnak. Kézzel. 4. Ha már nem élne, virágot tesz a sirjára és ma rá emlékezik. Csendben. De posztban? Meg uzenetben? A fészbukon? Sorry. Nem akartam ünneprontó lenni. Csak nem értem. https://www.facebook.com/naray

Pemperley

Kép
Bizony, Pemberley-ben jártam... :) És még mindig alig hiszem el. A hely ugyan ebben a formában, vagyis névben nem létezik, de a BBC-s feldolgozásban ez volt Darcy otthona. A valóságban Manchester mellett, Disley-ben található a Lyme Park. https://www.nationaltrust.org.uk/lyme Nagyon-nagyon régóta vágytam ide. Nagyon messze van, sokáig küzdöttem vele, hogy összerakjam, hogy lehete eljutni oda és vissza. Nem is volt sajnos sok időm ott lenni, de minden pillanat nagy kincs és nagy-nagy öröm, emlék, minden. Az eredeti terv az volt, hogy vonattal megyek és busszal vissza. Hajnali öt után már elindultam, 11 körül jöttem meg éjjel. Volt némi nehézség, pl hogy az odafelé utat reggel hét előtt újra kellett gondolni, mert élőben drágább vonatjegyet venni egyes társaságoknál, mint általában és a 82 fontos vonatjegyet nem tudtam bevállalni, mégha ezzel időt is kellett veszteni. Majd megfeszültem, hogy tényleg rugalmas és elszánt is tudjak maradni, ezért szerencsére (Hála Istennek) id

9. pecsét

Kép
Na, ki találja ki, hol jártam tegnap és szereztem meg a kilencedik pecsétet...? :) Segítek kicsit, és mindjárt mesélek a tegnapi hihetetlen napról, a képek már töltődnek: https://www.youtube.com/watch?v=hasKmDr1yrA

Jane Austen-filmek nyomában

Ez is nagyon izgat, hogy a filmeket végignézzem és ahova lehet, eljussak: http://mertutaznijo.cafeblog.hu/2015/07/29/jane-austen-filmek-nyomaban/ http://www.derbyshireuk.net/pride_prejudice.html https://www.buzzfeed.com/chelseypippin/the-pride-and-prejudice-super-fans-guide-to-britain?utm_term=.ajypQJmxKZ#.vnkJAp6QOr https://www.buzzfeed.com/eleanorbate/lost-in-austen?utm_term=.wdMznkVLO3#.ojeAE60aOy https://www.nationaltrust.org.uk/lists/jane-austen-film-and-tv?campid=Social_Central_Facebook_JaneAusten_Birthday-161216 És idén újabb évforduló, idén lesz 200 éve, hogy meghalt Jane Austen, úgyhogy sok minden jó program várható. http://janeausten200.co.uk/

Legoland

Kép
Hogy ott jártam, már tudjátok, beharangoztam. :) És hogy túléltem, az is kiderült. :) Kötelesség teljesítve, itt-ott még élveztem is, de igazán, igazából többnyire élveztem. Nagyon sokan voltak, szerintem sokkal több ember van bent, mint amennyi csinálni tud bármit is, így aztán elég rossz, hogy 30-40 perceket kell várni, hogy sorra kerüljünk egy-egy valaminél, ami aztán pár perc. Szinte mindennél, amit igazán élvezni lehet, bugyogóig elázni, de konkrétan. :) A képeket itt láthatjátok, amik inkább a legoból építhető ötletességet mutatják, a sok víz  miatt, meg hogy kapaszkodni kellett, ki ne essek - máshol nem tudtam fényképezni. :) https://goo.gl/photos/GptsavpYwVYXBbYE6 Matthew nagyon izgult, hogy nekem tetsszen, már előtte egész héten másról sem beszélt, ott meg bőszen forgatta mindenhol a térképet (pedig ő aztán nagyon ismerős) és bármerre mentünk, mindig mondta: Óh, ezt fogod szeretni. :) És hazafelé beültünk és gyorsan megkérdezte, Berni, a Legoland az jó volt?? mutato

8. pecsét

Kép
A National Trust-os útlevelemmel kicsit elmaradtam, és így félő, hogy nem lesz meg a 30-as küldetés és aztán az emléklap, úgyhogy újra belehúztam. Múlt hétvégén megszereztem a 8. pecsétet a Ham House-ban. Érdekes hely volt, de belül nagyon-nagyon sötét. Hogy anno a kis semmi fényekkel hogy nem őrültek meg bent a sötétben, nem is tudom. A kert gyönyörű és elég nagy is. A tulipánoknak márcsak a végét kaptam el, de ha a formakertben a sok -sok bokor levendula egy másik lila virágúval kinyílik, az csodálatos lesz. A házhoz visszatérve egyre jobban tetszenek a régi hatalmas fa utazóládák és a még mindig működő régi órák. A képeket itt találjátok hozzá: https://photos.google.com/u/1/share/AF1QipM92vX6q8MidAMaQEK9coT41FnYG_DSJsDXis7KwKLpj0JynoxONTORbTEmtF7t7A?key=N2pTNnFsYWxhM1N2aGVJVDNXTC1vSlBLUTZiWlFR

Nagyanyóka

Erre emlékszem, amikor el kellett szavalni a templomban Anyák-napján, a nagyanyókának, aki közben tegnap volt már tizenöt éve, hogy nincs velünk így, csak úgy. DONÁSZY MAGDA: NAGYANYÓNAK Édes-kedves Nagyanyókám! Anyák napja van ma! Olyan jó, hogy anyukámnak ... is van édesanyja. Reggel mikor felébredtem az jutott eszembe, anyák napján legyen virág mind a két kezembe. Egyik csokrot neked szedtem, odakünn a réten, Te is sokat fáradoztál évek óta értem. Kimostad a ruhácskámat, fésülted a hajamat, jóságodat felsorolni kevés lenne ez a nap. Köszönöm, hogy olyan sokat fáradoztál értem, és hogy az én jó anyámat felnevelted nékem.

Okos ötlet

Kép
Milyen jó ötlet, kell egy ilyet szereznem.

Anyja napja

Kép
Tegnap csak felkaptam ezt a kólát és hirtelen olvasva úgy tűnt, mintha azt írták volna: Anyja napja. :) Hát legyen.

Megálló

Kép
Kinek is a megállója? Az enyém? :) be

'élni jó, az életem érték'

Nagyon fontos írás fontos gondolatokkal, olvassátok el és mindenki találja meg benne azt, amit. :) https://blog.palferi.hu/az-anya-fele-vezeto-uton-kialakul-bennem-elni-jo-az-eletem-ertek/?utm_source=P%C3%A1lferi%20eredeti%20feliratkoz%C3%B3k&utm_campaign=20170507&utm_medium=email&utm_content=