Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 12, 2023

Atilla – Isten kardja

Kép
Ez az előadás a már jócskán túlfeszített március közepi estékbe érkezett meg... (Pedig a mai dupl Zorán koncertre nem iskészültem menni.)  Kitette Ricsi ezt itt pár hete, mi meg azért túl sokat nem vacilláltunk, mert a szívünknek-fülünknek-lelkünknek kedves emberek száma nem kevés a színlapon.  Pedig nem túl jó helyen van, drága is, dehát na... És nem is ismétlés és egyszeri alkalomnak tűnik... :) Rock-oratórium egy részben, magyar nyelven Az Atilla – Isten kardja című rockoperát látványos szabadtéri produkcióként mutatták be 1993-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, nagy sikerrel. Ezt követően a Magyar Állami Operaház Erkel Színházában tűzték műsorra. Ezúttal a mű különleges oratorikus változata kerül bemutatásra, több műfajból érkező sztárszólistákkal, nagyzenekarral, felnőtt- és gyermekkórussal, egy részben. Atilla – Isten kardja – Opera Volt azért egy kis izgalom, mert Peti tegnap betegség miatt nem játszott... Nem tudom, mit nyomtak bele, de ma este re

Ez itt a kérdés - A "Kisati" - beszélgetés Ifj. Vidnyánszky Attilával (2...

Kép
Még mindig futnak bennem a tegnapelőtti képek, élmények, nem volt tovább halogatható ez az interjú, 2019-es, engem meg egyre csak húz magával. Linkelek egy Bóta Café-beszélgetést is, időben nem sokkal később készült, mint ez. Érdekes dolgok hangzanak el itt is:  https://www.youtube.com/watch?v=3uWzIEwNexM ... és mindennek tetejébe újra megnéztem azt az interjút, ami elindított bennem valamit, íme a Játszó-társak, még most is nagy élmény volt:  https://www.youtube.com/watch?v=CIKdk3hgxes&t=8s Idemásolom, hogy a Vígszínház miként mutatja be őt: A beregszászi születésű színművész, rendező 2015-ben szerzett oklevelet Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán, ugyanezen évben a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották. Lehengerlő tehetségével már egyetemistaként felhívta magára mind a szakma, mind a közönség figyelmét. Szakmai gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte, közben tö

"ő vagy te"

“Van benned valaki, aki nem depressziós! Nem szomorú, és nem kétségbeesett. Még a legmélyebb bajban is képes nevetni. Van benned valaki, akinek a baj nem baj. És a nehézség nem nehézség.  És a sötétség nem sötétség.  És a kilátástalanságban is lát.  És a haláltól sem fél.  És ha elvesztesz valamit, azt mondja: “Van másik!”  És ha gödörben van: kimászik.  És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.  És ha beteg vagy: meggyógyít.  És ha meg kell születned: világra hoz.  És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.  És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.  Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni.  És mindenen felülemelkedni.  És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva.  És ha félsz – nem fél.  Van benned Valaki, aki több mint te vagy.  Aki a lelkednek tud parancsolni.  Aki ha kövér vagy, le tud fogyasztani.  Aki ha sovány vagy, meg tud hizlalni. Aki ha dohányos vagy, le tud szoktatni a cigiről.  Aki belül mindig nevet.  S ha elfog

közelebb...

Kép
Nem egy új videó, de ma reggel láttam még csak a videók között.  A kép alatti linken kell legyen a hivatkozás. https://www.facebook.com/hauserofficial/videos/628937181103546/?app=fbl

#30nap30dal/29

Kép
#  kedvenc bandád dala Egyik kedvenc bandám egyik leg-leg dala, ami élőben akkora élmény volt, hogy bár újra átélhetném még... ... hogy a Skót Felföldre mennyire elutaznék, azt már nem is mondom. :) 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

pöttyök

Kép

Veszedelmes viszonyok - ki tudja hányadik lett volna

Kép
 Nos, ez az előadás is már a 'hab a tortán' program (lett volna) a mostani színházi sorozatomban, mert ez pl. tipikusan olyan, hogy nagyon szeretem, nagyon hiányzik már az az őrület, amit SPeti művel Valmont vikomtként. A teljes téboly, hogy mást ne mondjak. Nagyon ritkán játszák most a színházban és abból is csak kb. fele az övé. Bevállaltam egy előadást még ebben a szezonban, napok óta izgulva nézegettem a színlapot, mert ez az olyan előadás, amit tényleg CSAK VELE.  Dél körül már Niki helyett Janza volt... nem volt fair, gondolom erről is a francos James Bond gála tehet. De ezt még kibírtam volna... Na de! Délután épp egy remek csajos ötyén ültem, amikor már pont búcsúztam volna, hogy időben hazaérjek, amikor gondoltam ránézek újra szereposztásra. A víz levert, nem akartam elhinni, amit látok... a rémálom, de tényleg... Kocsis Dénes... Megnéztem újra és kivételesen használtam egy kontaktot, akiről sejtettem, hogy tudatja vagy megtudhatja... tényleg nem Peti lesz,

kereszt

Kép
Egy keresztutcában láttam meg ezt a kő keresztet pár nappal ezelőtt. Nagyon erősen megérintett, vissza is fordultam és előkerestem a telefont a táska aljából.

9400

Kép
 Elérkezett egy kerekszám, a korábbiak olyan gyorsan jöttek, hogy mindig csak utána jöttem rá. Ennél most megállok egy pillanatra és hálával adózom a 9400. bejegyzésnél, hogy van miről írni és kedvem is van hozzá. Ha valaki szívesen olvasgat errefelé, azért is hála. 

Húsvétváró imádság

Kép
Húsvétváló imádság  Támassz fel félelmeimből, hogy szabadságban élhessek. Támassz fel bűneimből, hogy részem legyen a megbocsátásban. Támassz fel korlátoltságomból, hogy ne kötődjek magamhoz. Támassz fel jóllakottságomból, hogy erezzem lelkemet. Támassz fel vakságomból, hogy meglássam az emberek szükségét. Támassz fel nyugtalanságomból, hogy nyugalomra leljek. Támassz fel a ridegségből, hogy melegséget és jóságot árasszak. Támassz fel szűkkeblűségemből, hogy önzetlenül tudjak szeretni. Támassz fel sötétségemből, hogy fény hassa át az életem. Támassz fel bezárkózottságomból, hogy megnyíljak másoknak. Támassz fel nehézkességemből, hogy tudjak rácsodálkozni a dolgokra és hálás lenni értük. Ámen

#30nap30dal/28

Kép
#  dal, aminek a címében egy szín szerepel Annyit gondolkoztam, hogy ide melyik dal jöjjön, aztán egyszercsak beugrott. :) A Gyémánt és arany is járt a fejemben, amelyek színek is lehetnek, de azért a cím szerint meg mégsem. És ha már fehér sziklák:  https://bernoblogja.blogspot.com/2016/10/mult-szombat-csodas-nap-doverben.html 2016 szeptember... keresem ezt a lányt (magamban), de tényleg: https://bernoblogja.blogspot.com/2023/02/30-dal-30-nap.html

óriásnyuszi

Kép
Napok óta mosolyra fakaszt, ha csak meglátom. 🐰

bérlettel utazó táska

Kép
Ma reggeli történet, a kép úgy készült, ahogy álltam. Én is leteszem magam mellé, ha senki nincs körülöttem, de ha valaki pl. Így megáll mint én ma reggel, összébb szedem magam. És ahogy a kép is mutatja, nem a heti bevásárlást nem bírta el a kényelmes utazó. Alig elkészült a kép és még húztam a szám, hogy basszus ez a csaj (aki majd a nyugdíjamat - nem - fogja fizetni, a zöld dzsekis néni begurult. 🙃 - Leül? - HÁT így nem... - Szóljon rá! - Nem, tessék csak hagyni...! Bennem még tart a tegnap esti delírium, meg péntek is van, békésebb állapotomban vagyok, nem akartam rossz energiákat, de a néni nem akarta ennyiben hagyni. Jól megbökte a táska tulajdonosát:  - Vegye el a táskáját, a hölgy leül! Jajj, szent ég, mindezt egy reggeli tömött metrón, pedig ebben a dzsekiben terhesnek se nagyon tűnhetek. Szóval leültem a két megálló között, közben a következőnél leszállt A táska. 🙃😅 Egyszerre nevettünk fel Zöld Dzsekivel... Welcome  péntek... 🫶

reggel is szép...

Kép
kicsit ugyan homályos lett, nem is értem...

A Nyugat császára

Kép
Nagyon régen, napra pontosan 2 hónapja vettem ezt a jegyet, kb. akkor, amikor megnéztem kisVidnyánszky Attilát a Játszótársakban. (Az első a Sirály lett volna januárban, de az elmaradt, az új időpont meg nem volt jó. Rég kíváncsi voltam erre a fiúra, aki még mindig nincs 30, mert tényleg mindenki dícsérte, mégsem merészkedtem el a Víg-be... aztan jöttek a Covid-hullámok,  én meg leragadtam a Vikomtnál és társainál)  Jól kitalált műsornaptáram volt, ugye, no meg volt az a januári fogadalom is... ;) Szóval minden klappolt, aztán rám ömlött az Operettes naptár és még egyéb rendezvények, nem szívesen kihagyott ritka és egyedi előadások, családi ünnep, miegymás... - ezekről a napokban bőven lesz szó... 🙈 Amikorra ezzel szembesültem, hogy jó, hogy jó dolgok, de gyakorlatilag szinte egy hétig nem lesz szabad estém meg különben is, böjtben ennyit mulatni meg mennyi pénz, próbáltam megválogatni egyes jegyektől. Kevés sikerrel (és igazi akarattal) az igaz és persze megint a próza járt (volna) r
Kép

#30nap30dal/27

Kép
# dal, amit az esküvődre választanál Sokáig egy komplett tracklist volt a fejemben, hogy miket választanék... Az Adagio/Bonbon Te vagy dala is szerepelt, most mégis elakadtam, amikor egyet kellett választani. Ha most "kéne" választani, de biztos a listán lenne: 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

öltések

Kép
Még mindig nem kezdtem el öltögetni (se), de ezekbe nagyon bele tudok így is feledkezni. 🪡🧵

csak 1 még

Kép
Pont így vagyok egy jó könyvvel vagy sorozattal is... kivéve, ha belealszom... 🙃 (időjárástól és napszaktól függetlenül)

3 hét múlva

Kép
Nos, ha minden jól megy, emberi számítás szerint három hét múlva pontosan ezekben a percekben érkezem meg ide: Családi meghívást kaptunk egészen váratlanul vonat-buszjeggyel Edit néniéktől (bögötei-müncheni-erdélyi szomszédaink), hogy a húsvétot töltsük velük. Volt nagy nekibuzdulás majd nagy hezitálás, hogy együtt vagy külön vagy sehogy, de végül én megyek, a szüleim egészségileg nem tudták bevállalni, úgyhogy én most először körülnézek Németországban. Ezért (is) van az új nyelvtanulós projekt. Túl messzire nem fogok tudni eljutni persze a tanulásban ennyi idő alatt, de legalább alapvető szavakat, mondatokat igyekszem előásni az elmémből, amit már évek óta nagyon vastag por fed. Megmenthetne az angolom, de az is kezd porosodni... Nagyon izgulok persze, próbálok a rövid idő alatt minél jobban felkészülni az útra, ráadásul addig pont van még egy csomó dolog. Igyekszem minél többet látni majd. Ez az út nagyon nem volt most tervben, amikor a szabadságnapokat az ember féltett k

#ölelés

Kép
 ... ezt meg elfelejtettem kitenni, pedig már 'zajlik' pár napja, de szerintem akinek van kivel - bármikor belefoghat. :) https://www.facebook.com/events/707639491067222/
Kép

Könyvkihívás (19)

Kép
 Kivételesen több (stílusú) könyvet olvasok párhuzamosan és kicsit be is ragadtam most, de ez nagyon-nagy élmény volt, jó volt olvasni esténként néhány novellát. :) Annyira igazán eltalálta a legtöbbet, hogy szinte hallottam a hangját, mintha nem is én olvasnám, hanem olvasódnának föl az írások direkten a szerzőtől. A kategóriát kiegészítettem, mert nem biztos, hogy egy komplett verseskötet kiolvasása sikerülni fog, bár az is az éjjeliszekrényen hasal. #10.  Egy verses (novellás) kötet Emlékeztetőül a kihívás, bármikor lehet hozzá(m) csatlakozni. Nem a listához nézem a könyveket, hanem a könyvek elolvasása után passzítom hozzá valamelyik kategóriához. https://bernoblogja.blogspot.com/2022/09/konyves-kihivas-2022.html

döntés

Sokat tipródom ezen-azon, az elmúlt hetekben is ez volt és még nem vagyok kint belőle. De az ilyenek mindig a legjobbkor jönnek szembe.  Edith Eva Eger: „Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben szeretnél élni. Volt egyvalami, ami minden túlélőben közös volt (engem is beleértve): nem volt ráhatásunk azokra a történésekre, amelyek a legpusztítóbbaknak bizonyultak életünkben; az azonban hatalmunkban állt, hogy mi határozzuk meg, miként éljük meg a traumát követő életünket.”

új projekt

Kép
Az olasz hátrébb sorolódott... ;)

kifordított nézelődés

Kép
Bár már csak nézelődni lehet bemenni a könyvesboltba, de még az is nehézkes. Új módi lett, össze-vissza teszik ki a könyveket, nehogy könnyedén fussak át a borítókon... Rém kényelmetlen ez így nekem. Legalább három könyvesboltban is ezt tapasztaltam.

mai ünnep

Kép
"A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait." - Arany János Már most teljesen el vagyok érzékenyülve, ahogy nézem az ünnepi műsort, az is döbbenetes, hogy 175 év után is mennyire aktuális az egész, és tényleg be kell kapcsolódjak a Petőfi-évbe.

#30nap30dal/26

Kép
#  kedvenc előadód dala Hát, itt is csalok kicsit... Zsoltit nem szerettem volna kihagyni, március 15-én magyar dalt szerettem volna... Az Abigél egy remekmű minden irányból... Amikor Zsoci ezt a szerepet megkapta, szerintem az egy mérfölkő volt, Udvaros Dorottya pedig olyan Horn Mici volt, hogy döbbenet... Szóval ennek a dalnak helye van itt a 30-ban. 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

1 évvel ezelőtt

 Ma délután lesz egy éve, bármikor újra tudnám ezt mind élni: https://bernoblogja.blogspot.com/2022/03/blog-post_15.html

március 15.

Kép
Míg az agyunk tépőzárként tapad a negatív élményekhez, addig teflonként taszítja a jókat. Ez a gyakorlatban három dolgot jelent. Először is, annak ellenére, hogy hétköznapi kellemes élmények mindenhol jelen vannak (most például van tető a fejem felett, finom teát iszom, és egészséges vagyok), ezeknek általában nem szentelünk sok figyelmet – vagy a fennálló problémákat oldjuk meg éppen, vagy azt figyeljük, hogy milyen új problémák jelennek meg. Másodszor, még abban az esetben is, ha felismerünk egy pozitív eseményt, ritkán lesz belőle pozitív élmény. Érezzük az épp elfogyasztott étel ízét, de vajon élvezzük is? Teljesítünk egy fontos kihívást, de vajon átadjuk magunkat az ezzel járó örömnek és büszkeségnek? Harmadrészt pedig, még akkor is, ha a pozitív esemény pozitív élménnyé vált, kicsi az esély arra, hogy tartós hatást fejt ki a memóriára – azaz tartósan tárolt idegrendszeri struktúrává válik. Ehhez ugyanis arra van szükség, hogy jó néhány (öt-tíz-húsz) másodpercig a pozitív élményen

#30nap30dal/25

Kép
#  dal, amit sosem unsz meg ... hogy lehetne ezt megunni...? Akár tőle, akár Kulkától...? 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

#szabadulógyakorlat

  Dragomán György      ·  "Az eszemmel persze tudom, hogy soha nem tartottam fogóval izzó vasat olvadásig parázson, nem helyeztem az üllőre, nem vertem ritmust rajta kalapáccsal, nem érezhettem közben a csuklómban és karomban és a vállamban is, hogy enged lassan az ütések erejének a fém; tudom, hogy nem hajtogattam és hevítettem és formáltam a vasat, nem kovácsoltam belőle katanát, és nem töltöttem aztán heteket a pengével a kezemben, különböző egyre finomodó és finomodó szemcséjű csiszolópapírok fölött, amíg elő nem jött az acél mélyéről az él ragyogó vonala – de akkor is, itt vannak a testemben a mozdulatok emlékei, le sem kell hunynom a szemem, látom a fémre csapódni a kalapácsot, látom a szikrák suhogását, ott vagyok, ahol soha nem voltam, fent a havasokban, az elrabolt kényszerkovácsok titkos barlangjában, érzem, hogy lassan, lassan, nagyon-nagyon lassan tükörré simul a tenyerem alatt a fém – az emlék tiszta és pontos, a testem emlékszik, tudom persze, hogy mindezt csak annak
Kép

#30nap30dal/24

Kép
# dal, ami a nyárra emlékeztet Dal, ami sok nyárra emlékeztet. Néhány hatvani táboros nyárra, sok-sok értékkel, örök emlékekkel, amelyekért csak hálás lehetek egy életre. Rúzsa Magdi csak később énekelte fel, cimborák írták eredetileg és gitárral énekeltük naponta legalább egyszer, körben, kézenfogva, erőt nyerve és adva. Afféle tábori induló. Még mindig megkönnyezem a végére, mert minden emlék előkerül. A Bátraktól nem szakadtam el, rendszeres adományozó lettem, amiért rendszeresen felhívnak és hálálkodnak, beszámolókat kapok és rendszeresen megpályázok egy-egy állást, egyszer talán összejön. :) Tábori cimbora már nem tudok lenni, mert nincs annyi szabadságom... 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

"Szent március, mi most megesküszünk..."

Kép
Mai premieres bérletem szép élménye: Nem is tudom, hol kezdjem! A magyar büszke szívem majd kiesik a helyéről! :) 🙏🫶 Nagyon hálás vagyok, hogy ma ezt láthattam és hogy MA egy ilyen előadást így be lehet mutatni. Otthoni hétvégém volt végül és inkább 2 vonattal korábban eljöttem, csak visszaérjek. Nagyon készültem, hozzá olvastam, izgultam... Ezeket mindenképp érdemes elolvasni: https://ng.24.hu/kultura/2020/08/15/a-magyar-szabadsagharc-amazonja/ https://kultura.hu/egy-emancipalt-operett-a-maria-fohadnagy-bemutatojara-keszul-az-operettszinhaz/   A színház felé, a pótlón jutott eszembe, hogy basszus, kellett volna kokárda! Aztán elhessegettem, hogy jó, majd... úgyis megyek még... aztán amikor a leghősibb jurátust megláttam, már biztos voltam benne, hogy kellett volna a kokárda! 🤩  A 'főjurátus', Jancsó Bálint ma nem volt más, mint SándorPeti (és nem is kell soha másik rajta kívül!) Sokan nem gondolnák vagy nem sokan gondolnák, hogy helye lehet egy klasszikus nagyop

Élni jó - Dragomán György és Renner Erika (Klubrádió)

Kép
... mindenre úgy nézni, mintha először látnád...  Nagyon becsülöm Dragománban, hogy a nehézségei ellenére is vállal beszélgetős interjút... és most is vannak jó gondolatai. A műsor második részét is ajánlom.

hétvégi termés

Kép
Jelenleg úgy látom, hogy nem biztos, hogy lesz sajnos tavaszi portéka, de ha szeretnétek kopogtatót vagy asztaldíszt, jelezhettek. 😊 Tegnap délután lendületben voltam: A nyuszifüles koszorút már rég szerettem volna kipróbálni, ez lett a prototípus, legközelebb kisebb pompomt tekerek. 🐰🙃🤭 Nem fotóztam be külön, de voltak renovációs ügyeim is, meg a terasz kapott egy új szettet, tehát varrtam is. 

szépségesek

Kép
Kép

#30nap30dal/23

Kép
# dal, aminek a címében egy név van Kicsit elcsépelt dal lett, de még mindig igaz, és a címében név van. :) 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)