Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 15, 2013

33

Kép
Bernike ma 33 lett, és hát igen, ezt is túl lehet élni. :) Sok kedves köszöntéssel (és feledni próbálva, hogy néhányan rólam is megfeledkeztek), aztán munkával, jó nedűvel, kedvességgel és még egy szelet tortával is, meg hát amúgy is :) Szóval köszönöm-köszönöm! :) És aztán egy kedvenc ajándék az álom-listámról, csak valahogy az utazási csekket nem lelem benne... :)

Seegrotte - Lichtenstein vára – Laxenburg

Kép
Tegnap (szombaton) ismét buszoztunk kicsit és újabb párszáz km-t tettünk magunkévá. Fél négyes korai ébredéssel és hatos indulással utunkat Ausztria felé vettük. Úti cél Seegrotte - Lichtenstein vára – Laxenburg volt.  Tanulva a hétfői ázásból (szerintem eléggé tudni rólam, hogy az izzadásnál csak az ázást utálom jobban), teljes felszereltséggel indltam, esőkabát, esernyő, plusz zokni, stb… Szakadó esőben buszoztunk egész az első állomásig és az eső alig-alig hagyott alább, bár délutánra csak szemerkélt, négy körül már mintha a nap is ébredezett volna. A képek majd valamennyit elárulnak, de sajnos az igazán látványos helyeken tilos volt fényképezni, és idemásolok néhány tudnivalót vagy érdekességet is a látott helyekről. Kora reggeli indulás Wienerwald felé. A Bécsi erdőben rengeteg ismerős nevű látványosság hívogat az utazásra, élménydús kirándulásra: Seegrotte tavasbarlang, Liechtenstein vára, Laxenburg kastélya. A Wienerwald, a Bécset nyugaton a Dunától egészen a termál

Barátság ikon

Kép
Ez a kép és hozzá a szöveg az évnyitó-félénken kapott szerepet, engem nagyon megfogott, ezért megosztom. A barátság ikon A képen látható ikon: a barátságikon. Ez egy kopt ikon, mely a VII. században készült, az eredetije Párizsban látható a Louvres múzeumban. A taizéi közösség által ismert. A képen Krisztust és Szent Ménast látjuk. Ménas egy, a III. században élt egyiptomi remete szerzetes, aki később perjel majd valószínűleg vértanú lett. A képen 2 embert látunk, akik egymás mellett állnak és nagyon hasonlítanak egymáshoz: alakjuk, tekintetük: mindkettőnek az egyik szeme előre néz ugyanabba az irányba, a másik szeme viszont a barátjára figyel, ezzel a festő kifejezi azt, hogy mit jelent számára a barátság.  Másrészt azt merem mondani, hogy eléggé szokatlan, amit látunk: Jézus a kezét Szent Ménás vállára teszi, és ezzel kifejezi a kapcsolatuk mélységét, közvetlenségét. A barátja, Ménás viszont áldást ad. Az áldás az Ikonográfiában Jézus Krisztus gesztusa. Mintha most Jézus bíz

Mátra alján és tetején

Kép
Múlt hétfőn tartottuk a ’nagyszerű’ csapatleépítő kirándulásunkat (főleg, hogy azóta tudom, hogy annyival vagyok leginkább jellemezhető a kollégák által, hogy számolni szeretem a pénzt és nem vagyok kopasz). A célpont Sástó volt, ami azért számomra nem váltotta be a várt reményeket (a Mátra oké, de én máshova szerveztem volna). Erőltetett menetben leigáztuk az egyik túraútvonalat (az egyetlen kilátásra és fényképre csak azért volt lehetőség, mert mivel nem volt már levegőm a hegy tetején, megálltam egy pillanatra), esővel dúsított fölmelegített pörköltet ettünk csöpögő eresz alatt, nem folytatom… Mit mondjak, fél tízre már eső-áztatta voltam, de teljesen, és kb. délután négykor lettem átmenetileg száraz, és majd teljesen az este hatra. Egész nap esett és a levegő egyre hűlt. Azóta ha valaki azt kérdi, hogy milyen volt nekem a nyárutó, csak ennyit mondok: Jól esett…

Kisvártatva…

Nos, amikor múltkor azt írtam, hogy októberre alakul valami, akkor nem mondtam téveset, egyelőre annyit írok, hogy október 6-21-ig ne keressetek… :)

Kányádi padja

Kép
Az Arany János utcai metro megállóban nem sokat szoktam járni, múltkor rögtön találtam is egy újdonságot, Kányádi padját. Íme, a kép, és a pad fölötti emléktábla.

Napi igazság

A derűlátás hit, hogy az elkövetkező évek boldogak lesznek. A kétely pedig megóvja az optimizmust a vakságtól, és óvatosságra int. Jirí Menzel