berno

Tegnap kaptam egy könyvet, ami a shopline-os kívánságlistán is ott volt, mégsem onnan választódott :) Tegnaptól olvasom - még egy másik könyvet is félbehagytam, és csak úgy falom a lapokat :) Nagyon élvezetes, nagyon változatos szóhasználata van és sok-sok kép is van benne. És hát nagyon is aktuális, két éve ilyenkor már nagyban készülődtem a toszkán utamra. Mostanra is tervben volt, csak hát a realitás... Ez az a könyv: Toszkána - Utazik a család - városok, túrák, kalandok   Zsiga Henrik Kalliope Kiadó, 2011 A szerző két és fél hónapot töltött családjával, feleségével és kétéves lányaival Toszkánában - keresztben és kasul átszelték a híres olasz régiót, s módszeresen törekedtek arra, hogy az élményes bugyor egyre dagadjon. Kilenc költözés, megannyi szállás, sorolhatatlan látnivaló. Ámultak kismillió ősi városban, díszes templomban, műkincsektől roskadozó múzeumban, dohos barlangban, madárfüttyös erdőben, és mindennél több játszótéren. Az útikönyv gerincét a feltérképe

‎"Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít." Gyökössy Endre

Ez ugyan nem éppen az eheti MP, de aktualitásában mégis a leginkább eheti :) "Ha az élet művésze akarsz lenni, találd meg a szomorúságban is a szépséget és az elrejtett, édes gyönyörűséget." Ez egy ravasz útravaló, de fontos. Én is másoktól kaptam. Azt mondták: embernek lenni nehéz. Tele van az élet veszteséggel, szomorúsággal. S ezt nem megúszni kell, mert nem lehet, hanem átminősíteni. Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok. A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedűszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm. Sírni gyakran élvezet. Nyugodtan sajnáld magad! Ne tiltakozz ellene. Ne higgy azoknak, akik azt mondják, az önsajnálat rossz és gyermeteg dolog. Ki sajnáljon téged, ha nem te, saját magadat? Testben élni, halandó életet élni, s közben és a végén mindent és mindenkit elveszteni: szomorú dolog. De ember vagy. Élsz! Sírd há

„Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e vagy nem, Tekintet nélkül arra, hogy látszik-e vagy nem, Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere, vagy nem Tedd a jót!” Sík Sándor

Egy hét telt el Egy hét telt el a nagy távozásom –érkezésem óta. Soknak is tűnik, meg kevésnek is, mindesetre megy egyik nap a másik után. Ma a nagy híres „Nyárutó” volt, ami egyfajta intézeti csapat (le)építés. Az első az elmúlt akárhány évben, amit nem én szerveztem. A Nagytétényi Kastélyban jártunk, érdemes megnézni most is normál kiállítással, de majd leginkább karácsonyi pompában, amire már évek óta készülök/készülünk – eddig eredménytelenül. (Ma nem volt kedvem fényképezni egy db-ot sem, pedig nálam volt a masina, tehát most nem lesznek képek, de a honlapon biztos akad egy-kettő: ) Onnan átmentünk a Kopaszi-gáthoz, ahol ettünk egy jó ebédet meg utána lett volna némi hókamóka. Már kedvem is jött volna hozzá, de csapatjátéknál hiába voltunk ott vagy tízen is, gyér hozzáállás miatt utolsók lettünk. Egész idő alatt – amióta visszaálltam dolgozni kicsit lógok a levegőben, és a helyem sem igazán találom – bár talán nincs is, ez ma csúcsosodott, így aztán a visszatérős „

A mai Nők Lapjában egy kicsit más hangulatú cikk/nyilatkozat volt NS-től, mint a szokásosak, és volt egy szívbemarkoló József Attila-idézet, ami nagyon megütött, el is hoztam ide: Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell,  Ki szeret s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat. És a teljes vers: Nagyon fáj http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/nagyonfa.htm

‎"A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni." (Müller Péter)

Kedvesek, akik egy éven át követtétek, mit csinálok, merre járok Angliában...! Bennem igazából nem volt kérdés, de azért leírom, hogy továbbra is blogolok, lehet, hogy kevésbé gyakran, mint odaát, de mégis... Régi álom volt, szeretem is írni - magamnak is - emléknek, meg amúgy is :) Ha kedvetek van olvassátok... :) Az a tapasztalásom mióta itthon vagyok, hogy gyakorlatilag nem sikerül többet beszélni, kapcsolatozni, mint amikor nem voltam itthon, így aztán a blog még jöhet jól :)

Ma reggel a metron ülve fura emlék-villanásom volt, amikor olvastam a Metro újságban egy Toszkánás cikket. Egészen pontosan ezt itt:  http://www.metropol.hu/mellekletek/utazas/cikk/935111 Beugrott valami... Lassan két éve, már hogy volt az igazi gyönyörű Toscan utam (amint megtalálom az ottani képekről a cd-t, megosztom azt is úgy döntöttem, meg a többi utazásos albumomat is). A Toscan -útnak az volt a lényege, hogy a szülinapomon azt csináljam, amit akarok, és persze ez egy kerek szülinap volt. Akkor már nagyon vágytam változásra, hogy valami új, valami más történjen velem. Ez volt a nagy kívánság a 30-on... Akkor este (a nagy napon) Ilonával (a nyíregyházi, de amúgy Amerikában élő nővel) vacsoráztunk - ott ismertem meg és valahogy kisült, hogy szülinapom volt, koccintottunk, Alexander-koktéllal. Isteni volt. Pontosan egy évvel később egy kicsi Alexander elénekelte nekem a Happy Birthday dear Berni-t... :))

Van egy különösen kedves képem az elmúlt egy évből a sokszáz (ezer) mellett... A Parkban voltunk, és a kicsik elkezdtek virágot szedegetni - nekem. Nagyon sokat szedegettek, ami csak a kis kezükbe belefért. Amennyit hoztak, eltettem. Nem tudtam hova rakni, hogy megőrizzem, csak a pulcsim felhajtott ujjába. És mivel féltem, hogy elveszik, hazafelé (így is lett), gyorsan lefényképeztem -  addigra is márcsak három maradt meg. Három szál, ahogy legtöbbször mi voltunk, ők ketten és én, mi hárman. :)

Letelt, eltelt az egy év (3 nap híján) és azt mondhatom, hogy nagyon-nagyon sokat tanultam másokról, magamról és a kicsikről.  A következő napokban megpróbálok magamra találni, lakást találni és visszailleszkedni meg elkezdeni leválni. Előre szólok, hogy még nagyon bennem-velem élnek a kis mocsóták és rengeteg sztorim van velük, sokkal inkább vagyok még ott, mint amott és még szomorúság van bennem. /Érdekesen működik az emberi lélek és elme, milyen hamar tudnak a jó dolgok erősebbek lenni sokkal-sokkal intenzívebbé válni és milyen hamar törpülnek el a rosszabb, nehezebb pillanatok, élmények./ Most már sajnálom a pillanatnyi türelmetlenségemet és hálás vagyok a kicsiknek, hogy mindig tudtuk újra és újra kezdeni és voltunk nagyon sokszor nagyon jól együtt.

A mostani repülóút sem volt zökkenőmentes. Egyrészt rengeteg csomagom – cuccom maradt még hátra, ezért hétfőn az eredeti csomaghoz hozzáadtunk még egyet. Legalábbis az volt a cél, hogy 20+20 kg-val repüljek. Először gondoltunk arra, hogy majd egy futár hazaviszi, de ha a plusz poggyász olcsóbb, akkor mégiscsak jobb együtt repülni. Olcsóbb volt a plusz poggyász, így amellett döntöttünk, de megint kiderült, hogy az első gondolat a jó mindig. Hogy miért is? Fél órával előtt nyitott a check in pult a kiírtnál, így rögtön nyitásra már ott is voltam. Kedzek méretni és tudom, hogy túlsúlyos vagyok biztosan, kell majd még kipakolni bele a kézi poggyászba. Otthon még abban is reménykedtem, hogy ha túl sok az utas, meg szokták engedni, hogy ingyért föl lehet adni még egy csomagot – ilyenkor az értékeket kiszedem egy tartalék táskába, a többit föladom. Ehhez képest jött a hideg zuhany. Az első táskánál még boldog vagyok, óh csak 16 kg valamennyi. Jaj, a másik 24,6. (max 20-20 kg-nál tart

Nehéz napra ébredünk, én nagyon korán (és még rutinból kimosok :) ) és alig várom, hogy a kicsi mocsótáim ébredjenek és még velük legyek. Alex jön először, hozza a poharát (azzal aludt) és kéri, hogy kimosnám-e… Hát persze! Aztán boldogan újságolja, hogy semmi bebepisi nem volt, én megdícsérem nagyon és megsimizem, mert ezzel sokat kínlódtunk az utóbbi időben és nagyon fontos neki, hogy sikerül szárazan ébrednie. Aztán megkérdi, játszhatnánk-e a puzzle-vel, ami az ágya mellett van még? Hát persze, hogy játszok vele – pár napja amúgy is megkétszerezett türelemre tekertem magam, nem akartam semmi mérgelődést és neheztelést az utolsó napokban, hogy minél jobban a jó emlékek maradjanak bennü(n)k. Már felfelé tartok a lépcsőn, amikor halkan utánam szól, „De Berni, a Matte még alszik és a Mami is” – mondom, neki, hogy csendes leszek… Fent látom Mattet az ágyikójában, ahogy hason alszik és baljával George-ot öleli, jobbjával pedig az új poharát. Kicsiknél ez a legnagyobb öröm, amikor lá

Furcsa érzéssel ébredtem kedd reggel, amikor kezdett érezhetővé válni, hogy ez az utolsó és akkor holnap… Az eddig várt időpont eljött, de valahogy mégsem várom. Nehezen akaródzik bepakolni, nehezen készül a búcsúajándék és valahogy nem jó érzés az elválásra gondolni. A kicsik valamit mind jobban éreznek, mind jobban bújnak és akarják, hogy üljek oda mesét nézni, menjek játszani, stb. Minden hozzámbújásnál és ölelésnél elszorul a szívem, hogy már nem sokáig. Most is azt érzem, hogy sok minden belejátszott a döntésembe, és amikor döntöttem, próbáltam őket leválasztani a témáról, mert ha őket nézem, nem biztos, hogy így döntök, de magamat kellett előtérbe tenni. Őket nagyon sajnálom, mert már nagyon közel kerültünk egymáshoz, mind jobban ki lehetett jönni velük és éreztem, hogy szeretnek és elfogadnak. És bár tudom, hogy a kicsit még könnyen idomulnak, de valahogy mégis egyfajta ’gyerekkínzásnak’ érzem, hogy időnként valaki jön, akit megszeretnek aztán az tovább áll. Egy (sőt kettő

Az utolsó hétvégémre még jó sok dolgot hagytam. Egy kirándulást és még vásárlásokat, főleg a bőrönd megvételét. Az utolsó kirándulásról már írtam (Blenheim és Oxford). Vasárnap elmentem bőröndöt venni (mivel ami táskám volt, azt mind hazaküldtem megtömve még júliusban), ami olyan drága volt (de kategóriájában még mindig akciós és strapabíró), hogy nemcsak a szülinapi ajándékom, de a karácsonyi is… De legalább szépek a drágák :) Szóval nagyjából összehajigáltam a dolgokat (és szidtam is magam), meg csináltam a búcsú ajándékot késő éjszakáig. És mind kevésbé akartam elhinni, hogy közeledik a vége és itt a szeptember. Nemcsak elment az egy év, de elmúlt a nyár is, és jön az ősz, vagy már talán itt is van.

Van néhány elmaradt posztom, amik útközben vagy azóta születtek, ezek jönnek most...

Müller Péter " Egyetlen harc van, melyet már születésünktől kezdve megindítunk és a halálunkig tart: a szeretetért, vagy épp a szeretet ellen való elkeseredett küzdelem." Hogyan van ez?! - kérded. Én a szeretet ellen küzdök? Ráadásul elkeseredetten? Hiszen szeretni jó, és szeretve lenni is jó. És mégis... Gondolj csak arra, hogy kisbabaként csüngsz az anyádon, ahogy ő is rajtad. Nem kétséges, hogy elindítottad küzdelmedet az elfogadásért, de jön a dackorszakod: a "Nem!", a "Nem akarom!, a "Nem szeretlek!" Amerikában sokszor hallottam kisgyerekek szájából: "I hate you!" - azaz gyűlöllek! Nem így gondolják, de így mondják. Aztán következik a kamaszkor lázadása, az "én" forradalma, az elszakadás, és jön az egész életünk! Nehezen tudunk megszeretni egy másik embert, és ő is csak nehezen tud megkedvelni minket. Ha végre sikerül, ritkán tart sokáig. Te hány embert szeretsz? (Nem szerelemről beszélek most, hanem embersze