Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 17, 2023

felkészülés

 Ezt már sokszor kitettem, de az egyik legkedvesebb történetem és mindig, mindig jó újraolvasni, felidézni... A legszebb időszakok voltak ezek a készülések és nem is űztem kicsiben. Imádtuk. Mind... :) És őszintén szólva ez mindig hiányzik...  https://bernoblogja.blogspot.com/2015/12/hagyomany.html

picit fehér

Kép
Ez még akkor is nagy élmény, ha Gárdonynál szinte véget ér (hogy aztán a Bakony a legszebb arcát mutathassa 🙏) és a koszos ablakon ki sem látok... ❄️

1. könyv

Kép
Mindjárt az első a listából: #Egy klasszikus, szépirodalmi alkotás Sokszor emlegettem, mióta elkezdtem, most a szokásosnál is nagyobb az űr, hogy a végére értem. A Rebeccán kívül nem ugrik be olyan könyv, amit a színház miatt olvastam volna el. Alapvetően azért kezdtem el, mert kerestem Valmont mozgatóját, igazát, a miérteket... Minden szereplőt hallottam is, mintha hangos könyv lenne, közben meg én olvasom. Lenyűgöző élmény volt elejétől kezdve, nagyon lassan olvastam, mindig csak egy kicsit... Klassz lenne, ha még mindig lehetne így levelezni.  Intenzívebb élmény volt így, hogy közben többször is volt előadás. 🙏 Szóval nagyon jó volt, örülök, hogy hagytam magam rávenni. 😊🙃🙏📚🎭 Az utószó egy részét idefotóztam: #könyvkihívás
Kép

The First Noel

Kép

Ő az

Kép
Őt néztem heteken keresztül az üvegen át... 🙏🎄♥️🎁🫎

itthoni SB-élmény

Kép
Idén márcsak az itthoni élmény maradt (és nem fért bele a forralt borozás sem), de legalább nem zavarnak... 🙃

utolsó 2

Kép
... hogy elszaladt ez a pár hét... Megint pont az történt, ami mindig, bekúszó és beömlő munkák, plusz programok, felesleges körök és felesleges negatív energiák... nem kevés portéka iránti vágy, hogy végül megint a dobozban maradjanak az alapanyagok, de azért sok szép minden elkészült,  sok szempontból értékes időszak volt ez, nem panaszkodom. De megint biztos lettem abban, hogy az adventre időben fel kell készülnöm és a legjobb dolog, amikor késő esténként a mesehangulatba érkezem meg, mégha sokáig is dolgozom akár itthon is. Fények, finom illatok, kedves tárgyak... Minden napra egy pont jókor olvasott üzenet, egy apróság, egy jegy... és közbe jönnek az áldások, csak figyelni kell. 🙏🎄

cukorkötözés

... pont erre gondoltam múlt hétvégén, amikor a szénhidrátszegény cukrokat kötöztem, mert gyerekkoromban mindig én kötöztem (mert csak én nem mertem fölzabálni) és reggelre mindig eltűnt... 🙃  Vártam, hogy DGy kitegye... Ma este lesz a karácsonyi cukorkötözés: "Az ünnep azé, aki várja, írta egy versében Anna, a feleségem, és ebben nagyon egymásra találtak édesanyámmal, aki szerint a karácsonyra már januárban el kell kezdeni készülni, mert akkor tulajdonképpen az egész évet átszínezi és átalakítja a várakozás öröme. Én persze ennél hebehurgyább vagyok, nekem a cukorkötözéssel kezdődik az igazi készülődés, azzal, ahogy apám feledhetetlen mozdulatait utánozva tekerem a fehér cérnát egy lehetőleg minél vastagabb könyvre, hogy aztán száz tekerés után elvágjam, és kiosszam a jelenlevők között a szálakat. A cérna végét meg kell nyálazni, aztán megbogozni, aztán két újjal hurkot kötni belőle, aztán azt rá kell húzni a cukor egyik végére, szép, hagyományos mozdulat ez, édesanyámtól tanult

beköltözés

Kép
A Zsák család néhány tagja, valójában nagyon-nagyon sok helyre visznek szeretetet, ajándékot és ez nagy öröm nekem. :) Sokat gondoztam őket, bízom benne, hogy mindenki örülni fog, aki ilyet kap. 🤞🙏🎄🎁  Már kaptam képet, ahogy öten megtöltve várakoznak a beköltözésre... 😊🙏

rezes banda

Kép
Igaz, hogy nem is rezes, de még mindig rém máris ez a társaság. 🙃

"amit szeretnénk"

Kép
Ma 2 áldást is kaptam még reggel 10 előtt. 🙏 ... és még egyet utána... Az egyiket a naptárba rejtettem egy hónapja randomszerű sorrendben, mégis pont úgy bukkant fel mindegyik, ahogy "kell"... Szívünk legmélyebb vágya... erről tudnék mesélni az elmúlt napokból... #hála A másik áldást egy tízéves kisfiútól kaptam, ha jól rémlik, Kristóf a neve... legalábbis így bukkant fel az emlékeimben... Nagyon várták, hogy megérkezzen annak idején... Anyukája a hét meglepetése számomra, de mondhatnék ennél sokkal nagyobb időt is, elképesztő még ma is az élmény, ahogy bejelentkezett. Köszönöm 'A'! Szóval a karácsonyra terelődött a szó, izgul-e a fiatalember, mondta, hogy mi miatt talán kicsit, mire visszakérdeztem, hogy azt kérte-e? És most jön a lényeg, de lehet, hogy nem is tudom igazán jól leírni... de a lényege az volt, hogy nem azt kérte, hanem azt szeretné, tehát azt fogja kapni, mert ők csak a Mikulástól szoktak kérni, a többi olyan, amit szeretnének... de ezt olyan bölcs po

Year Compass

Kép
 Idén is jó szívvel ajánlom a YearCompass-t, néhány embernek már a kezébe nyomtam a környezetemben. https://www.yearcompass.com/hu/#learn-more

Vadkerti Imre - A szeretet dala

Kép

reménység

Kép
🙏

karácsony előtti sütizés

Kép

angyaljárás ✅️

Kép
Emlékeztek Zoé rajzára, ugye? Nos, mondtam, hogy szólni fogok az angyaloknak... 😉👼

Könyves kihívás - 2023

Kép
 Nos, ennek a posztnak már szeptemberben ki kellett volna kerülnie, de így gyorsan pótolnék: Lehet csatlakozni, akinek van kedve! :) A terv végrehajtási ideje: 2023. szeptember 18- 2024. szeptember 17. A csatlakozásra igazából bármikor van lehetőség, összeállítottam egy csinos kis olvasónaplót is, akik beneveznek, nekik örömmel elküldöm ajándékba (word/pdf). Nyeremény: Akik a megadott határidőig a 30-ból legalább 12-t teljesítenek, garantált ajándékot fognak tőlem kapni a szülinapomon :) 43 könyvet nem mertem volna bevállalni, és hát az a lényeg, hogy olvassunk, nem az, hogy kiszúrjak magammal, magunkkal. 30-as kihívás lesz most logikátlanul. :) Néhány tételt nehezen húztam ki, volt ahol inkább egybeolvasztottam kettőt. Olyan direkt nem tettem bele, amit nem szívesen olvasnék, néhány meg pont azért van benne, mert érdekes lesz így vadászni a saját vagy családi könyvespolcon, a neten, a könyvesboltban vagy akár a könyvtárban. Szabad a választás, E-könyv is lehet és hagyományos is, kinek

Jótékonysági est Lackfi Jánossal-MAG

Kép
A hétfő esti program itt nézhető vissza:

a tegnap és a ma ajándékai

Kép
Egészen elképesztő dolgok történnek mostanában... 🙏🎁 Úgy kezdődött, hogy az angyalok olvastak a sorok között és jelentős lökést adtak, hogy jövőre az akvarell festegetés legyen az új kreatív kipróbálásom, így már tudom milyen workshopot kapok magamtól névnapomra. Majd elájultam, amikor kibontottam a csomagot. 🙏😍🎄🎁🎨 Úgyhogy jövőre már... 😉 Aztán ma végre összejött, hogy átvegyem 4 nap szervezkedés után az Angliából Debrecenbe repült ajandekomat Szolnokon keresztül Budapesten...  Álomszép... (a színe nem egészen ilyen, mint ahogy látszik) Aztán alig eltelt egy óra talán, jött egy nagy meglepetés, végre lementek ember által megvásárolható mértékűre a Budapest-London-Budapest repülőjegyek... Nagyon régóta nézegettük ezt, de nagyon ronda számok voltak... reméltük, hogy annyiért nem fogják megvenni, kicsit mégis föladtuk már, aztán íme... maximális kimaxolása az Igazgatási szünetnek...  Előtte még fordulok egyet Bögötén... mostantól szi

Betlehem

Kép
Legalább világosban láthattam...

kikel(e)t

Kép
Végre beindult a vetésem, egy hét után. Reggel még csak egy kis szálacska volt, mostanra pedig... 🙏

🐻

Kép
Ilyet még nem láttam! Egy csomó maci volt a nő kabátjára hímezve elől és oldalt is. Slatta egy tök jó karácsonyi pulcsi volt, csak azt nem értettem, hogy zoknit miért nem vett föl? 🤔 🤭🙈

elgurultak

Kép
Tegnap váratlanul elkelt 3 gombolyag fonalam, amelyek már rég meg voltak hirdetve. Nagyon jófej nő vette meg a Balatontól  jót chateltünk, rögtön utalt én meg ma fel is adtam a fonalakat. Tettem mellé mintákat és egy kis üdvözletet is. 🎄🧶

Rudolf

Kép
Sok megoldást láttam motorizált Rudolfra az elmúlt hetekben, de ennyire kifinomultat még nem... 🫎  

majd egyszer

Kép
 Ezt pont így... majd egyszer...

'hajnali' köd

Kép
... fehéren minden szebb, ahogy a köd is a barátom, különösen, hogy még csak szerda van...

100 🦉

Kép

én és Ők

Kép
Hálával és köszönettel... 🙏

Egy életem

Kép
Többször lebeszéltem magam erről az estéről hol ezért, hol azért. (Aztán belekerült a mai adventibe...) A legutolsó lebeszélés technikailag nem jött össze, senkinek nem kellett a jegyem. Igazából ez az idei utolsó kulturális társadalmi részvételével, ha minden igaz. Szép programokkal teli volt a 2023 és nemcsak musical. 🙏👏 Ez egy jó lezárás, gondoltam ma fél 7-kor. És este 9-kor is így látom igazából. Szeretem ahogy mesél és máshogy is olvasom egy ideje, talán pont emiatt. Ma sajnos nem olvasott föl, de érdekes volt, voltak benne újdonságok, meghökkentő dolgok is. A pályája elejét én kevésbé ismertem. Azt azért továbbra is tartom, hogy ilyen események egy művházban nem kerülhetnek ennyibe...

Süss Mosolyt! :)

Kép
 Kell nekem egy sütő. Konyha sütővel. https://adomany.pirosorr.hu/sussmosolyt/?utm_source=facebook&utm_medium=paid&utm_campaign=sussmosolyt&utm_term=conversation&utm_content=8&fbclid=IwAR0aekFieBX9sIQsNyXFo-rKw0dKpd3u1BAnt0q6oKFbSJIT5EcI51r_9i4

Zoé

Kép
Reggel láttam ezt a szívet melengető kedvességet a lépcsőn lefelé vágtatva (késésben persze), gyorsan lefotóztam.  Mennyire drága ez a kislány, van egy pici ajtódíszük, és ez is kint van az ajtón. El is határoztam, hogy bizony szólok az angyaloknak, hogy valamit hagyjanak majd a kilincsen... ;) Boldog karácsonyt Zoé!

porcukros reggel

Kép
Nem túlzottan volt időm az időjárást nézegetni az elmúlt napokban, így aztán kedve meglepetés volt egy kis reggeli fehérség. :)

szavakon túl

Kép
Kadarkai megint kért ötleteket, hogy kit hívjon meg a Szavakon túl-ba (igaz, hogy a századikra készül), én pedig - gyakorlatilag gondolkodás nélkül - őket kértem (Grecsót hirtelen elfelejtettem):

kegyelem 2 órában 🙏

Kép
Szinte a semmiből,de a legjobbkor jött elém ez az esemény: https://karitasz.hu/hirek/jotekonysagi-est?fbclid=IwAR0wKFdyAT_4rcd2RstHaEGbIQmGQ3JMHjkSzPNsPRseUwVPbqdeZjezqhE Kicsit izgalmas volt a regisztráció, de örülök  hogy végül rendeződött. Nem is tudom, mit írjak... nincs hely, ahol ma lehettem volna, mint ezen a szent helyen... sokat sírtam és megint sok minden felszakadt, de a hála végtelen a 2 órányi kegyelemért és ezekért az emberekért...  🙏♥️ ahogy Ati ebbe beleállt, az engem mindig nagyon megindít. Ahogy a tanúságtételek is... ahogy ma Lackfié is.  Volt sok Lackfi felolvasás is, és nagyon-nagyon szép, mély dalok (számomra újak is).  Megosztom majd a YouTube linket, mert rögzítették. Jó lesz ezt is majd újra és újra meghallgatni.  Volt 2 ráadás is pedig már a fél Bazilika hazament. 🙏 Gxújtottam gyertyát és adakoztam. A végén még tartott a karácsonyi vásár, de nem kívántam a zajt... A maci megint leeresztett szegény, pedig reggel már még nag

?

Kép
Ezt ma reggel láttam valakinél és még a hétfő reggeli hangulatom is azt kérdi, hogy ugye ennek a pozitív verziója is elkészült...?!

🙏👏

Kép
 🙏

sapim

Kép
A tél elejétől vágyom már új sapira, a fonalak is itthon vannak, csak ugye....tegnap este végre elkezdtem egyet, amíg a mosógép szorgosan tette a dolgát... 🙃🙃 Az első próba ugyan azt mutatja,hogy vissza kell bontani, mert szorosabban kötöttem, mint korábban szoktam és nagyon passzol és így nem lesz kényelmes. Amúgy nagyon szép lesz. 🧶😊 

cukorkák

Kép
... és a portéka hiányzó eleme: kalóriamentes szaloncukor 🍬 🎄🎁🙃 Pokoli időigényes volt, többször megbántam, pedig régóta kacérkodtam az ötlettel. 😅 De örülök, mert tetszik minden portékám, sokat dolgoztam velük nagyon a rengeteg plusz munka és a sok program mellett. El sem hiszem, hogy ennyi minden elkészülhetett! 🙏🤞 Most már tényleg a csend jön 1-2 bevezető és egyben lezáró esemény után (és idei 5 utolsó munkanap után).  🙏 Írjatok, ha megtetszik valami! 🤩 Ezek végül nem kerülnek fel a Meskára, mert olyan hosszadalmas a feltöltés és már postázgatni se nagyon van idő, hogy úgy döntöttem, ami elmegy, annak örülök, a többi meg novemberben felmegy a Meskára. A cukorkákat hármas csomagokba rendezve tudjátok megvenni. 400 Ft/csomag (munkabér nincs benne 😉🙃)

mai termés - karácsonyi portéka

Kép
Még egy valami félben van, de íme a portéka: A varrógép végre megpihenhet... 😅 Van még néhány az irodában is rajtuk kívül, az ár továbbra is 1400 Ft/db  És van egy, ami nem eladó: A kopogtatók viszont igen. 🙃 A kisebbek (15 cm): 3300  Ft/db  A nagyobbak (20cm): 4700 Ft/db 

az öröm vasárnapja

Kép