AZ EMBER KICSISÉGE (A karvezetőnek Jedutuntól – Dávid zsoltára.) Így szóltam: „Megmaradok utaimon, nehogy vétkezzem nyelvemmel. Csukva tartom számat, amíg előttem áll az istentelen.” Csendes lettem, néma és hallgattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív. A szívem égett bensőmben, lelkemen végigcsapott a láng; akkor megoldódott a nyelvem: „Uram, add tudtomra végemet, napjaim számával ismertess meg, s tudni fogom, mily mulandó vagyok. Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed előtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat, az ember elenyészik, mint az árnyék. Olyan a vagyona is, amit gyűjtött, mint a fuvallat, s nem tudja, ki örökli majd.” Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van. Szabadíts meg minden bűnömtől, ne szolgáltass ki a gúnyolódó eszteleneknek! Most elhallgatok, többé ki nem nyitom számat, mert te akartad így. Vedd le rólam csapásaidat, mert elveszek kezed hatalmától. Te megrovod az embert, bünteted a bűnöst, ami kedve...