Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 16, 2021

itt az idő felnőni

Remek rövid előadás András atyától, nem hívőknek is. #ittazideje felnőni

Berni a vonaton

Kép
7 hónap és 10 nap után újra a vonaton... azóta szerintem a pályaudvar környékén sem jártam. Szerda létére elég sokan vannak, én valakinek a helyén ülök, mert az én fülkémben egy vasutas közölte, hogy az szolgálati hely... hát, mit lehet tenni, a dolgok nem változnak. ... elég lenne csak felárazni az IC-t, kár a helyjeggyel vacakolni. (később félúton kiderült,  hogy nem jól számozták a kocsikat, tehát nem is az IC részén ülök, hanem a gyorsvonatin, és még nem is egyedül.)

Gránit Oroszlán Példakép díj

Kép
https://fb.watch/5zR_UBPm7t/ Dolhánál vettem észre tegnap egy felhívást, korábban nem annyira követtem, figyeltem ezt. Eszembe sem jutott, hogy jelölt, azt hittem, fellépő lesz a gálán. Regisztráltam, de eleve későn értem haza már megint, így aztán 7-kor el sem indítottam. Aztán mivel a mai tanítványom nem volt elérhető, még dolgoznom is kellett, mégis elindítottam és közben vasaltam is. Épp jókor kapcsoltam oda, mert jött egy kategória, amiben egyszercsak ismerős nevet hallok, mint jelölt. A másik két jelölt nagyon erős volt, nem gondoltam, hogy nem abból nyer valamelyik. Hát, bizony Dolhai Attila nyerte  Közéleti példakép díjat. Nagyon tartalmas volt a méltatása is. Végül a gálát meg nem is közvetítették, azt hiszem. http://ferfiakklubja.hu/shop/granitoroszlan-online-gala?utm_source=fb&utm_medium=ph&fbclid=IwAR2jo5fXo-htIiKTAwrw9AzdLVv_jmZ74vdcX7HwSWWvb12TJXKgk1kWIao

Belső biztonság

Kép
 Hm, ennek nagyon örülök! :) Igaz, hogy egy csomó hasonlóval (is) lemaradásban vagyok, de erre majd igyekszem rákészülni, már regisztráltam. https://www.nyitottakademia.hu/belsobiztonsag?fbclid=IwAR209LPfGcx1UljxJL-Btz0TOxn2Oo7vKdFqSq14VmMoaQAZxWr4l41h-58 16 kitűnő lélektani szakemberrel beszélgetünk arról, hogy nehéz időszakokban mi mindent tehetünk saját belső békénkért, biztonságérzetünkért és egyensúlyunkért, ami rajtunk múlik, és nem a körülményeken. A gazdag, változatos és színvonalas program azonban csupán egy része annak, amivel készülünk a számotokra. Az online rendezvényen fedjük fel először, hogy mivel foglalkoztunk a színfalak mögött az elmúlt egy év során, amiben nemcsak stábunk és a program 16 szereplője, de még számos neves szakember vett részt…  A kétnapos program teljesen ingyenes, de regisztrációköteles. forrás:  https://www.facebook.com/nyitottakademia/photos/a.179542955401946/4111493792206823/

horgolásos

Kép
Beszélni igazából nem szeretek róla direkten, de amúgy a többi igaz. ;) 

Érzések

Kép
 Tegnap a tinédzser 'A' magyaróráján úgy beszélgettünk egy csomó érzéséről, hangulatáról, hogy szinte észre sem vette. Érdekes dolgokat mondott nagyon. Gyakoroltunk szavakat, mondatokat, kifejezéseket és az egyik 'játék' az volt, hogy próbáljon helyzeteket, példákat mondani a tanult/gyakorolt szavakkal. Pl.: Amikor én ... vagyok, akkor... ; vagy - Akkor vagyok ... , amikor. Nagyon értékes félóránk volt. 
Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna. Móra Ferenc

Pf-előadás

Kép
  Tegnap már fáradt voltam hozzá, de ma délután pótoltam. Remek előadás volt! Meghosszabbították a visszanézés lehetőségét, holnap éjfélig van idő még és lehet jegyet is venni:  https://www.palferi.hu/palferi-feleves-eloadasa-2021-majus-15?fbclid=IwAR0kJxm95F42ucpGImz57MKBAy1GMnb4izj91LgKFNWnopyVUNFjy4VoppU 600 Ft a jegy ára mindössze.

Szemenyei – Horgas: LÉLEGZET BÖRTÖNÉBEN

Kép
Ezzel a dallal kapcsolatban egy cikk:  https://www.baon.hu/kultura/helyi-kultura/osszekulcsolt-kezek-szimbolizaljak-a-remenyt-szemenyei-janosek-uj-klipjeben-3878161/?fbclid=IwAR38kUJjuAm1ttcXPjzw7a95vou2qds8x-BJfyoUD5ySJXpMSzy2WEVOICc Ma este ráénekelt 'élőben' a fb-on, hát az maga a borzongás, sokkal erősebb, nem írom le ide a szót, amivel jellemezni tudnám... Megfelelő lírai jelzőt pedig nem találok... - Köszönjük Jani!

hurkok

Kép
 Mutatom, hogy mivel foglalatoskodom, amikor már nem dolgozom és épp le tudok jönni a Hawaii 5 0-ról... :) Van egy másik is, szinte kész, bár még kell hozzá fonal (nagyon tetszik és nyárias), viszont lehet, hogy  visszabontom és másik mintát választok inkább, de ebbe a jelenlegibe nagyon bele vagyok szédülve, pedig számolgatni kell, meg odafigyelni is, viszont alig várom, hogy fel lehessen venni majd... :) A két gombolyag egyforma, bármennyire is különbözőnek tűnik. Ez a varázslat ebben, hogy mindegyik máshogy van festve, teljesen véletlenszerűen változnak a színek egy skálán belül.

DTK: Elviszlek magammal – Pásztor Erzsi

Kép
Ez a csodálatos derű - egy nem könnyű élet és pálya után -, bár sokan tudnák ezt közel 85 évesen... Ajánlom nézésre, kacagásra. Csodálatos ... és négy nap alatt nem semmi nézettséget kapott.

Brian Tyler/ Hawaii Five

 Brian Tyler egy ideje a kedvenc filmzenés zeneszerzőm és karmesterem, ha van ilyen. Igazából ott 'szerettem bele', amikor meghallottam a Forma 1-es teljes dalt (ezt már meséltem-időnként rányomok a spotify-on és néhányszor meghallgatom, nagyon lelkesítő, aztán jött a többi szuperhősös zene egymás után). Aztán követni kezdtem Fb-on, és nagyon izgalmas, gazdag, nagyívű zenéi vannak. Ahogy vezényel, az külön élmény. ;) Mostanra olyan sok zenéjét hallottam, hogy kezdenek feltűnni BT-s ívek, érdekes élmény. Akciófilmeket zenésít, de a zenék önmagukban felérnek komoly nagy szimfónikus művekkel! Nagyon jó őket hallgatni és nézni is, mert nem spórolnak a zenészekkel, igazán nagy, sok művészes zenekarral veszik fel ezeket. Évekkel ezelőtt komoly Hawaii Five 0-fan voltam, főleg még Angliában. Meséltem sokszor, hogy nem nézhetek sorozatokat, mert nem tudok lejönni róluk. :) Ha nekiállok/fekszem, végem van. És ez nem tesz jót annak, hogy amúgy is mindig időszűkében vagyok. Viszont teljes

Nyeremény

Kép
 Tegnap lehetett pörgetni a Shopmark-ban 8ezer feletti blokkal ('köszönöm' DM), persze nem nyertem, de kaptam vigaszdíjat, egy szál rózsát és csokit. Most akkor igazából nyertem, nem igaz?

B mint medve

Kép
 Szerintem ezt még nem is mutattam nektek, valahogy kimaradt. Az egyik karácsonyi ajándékom volt bent, mindegyikünk (10 fő) olyan bögrét kapott KK-tól, ami jellemző rá és megtalálható benne-hozzá a saját nevének kezdőbetűje. Majd próbálok egy montázst készíteni ezekből. Ráadásul pénteken kávéfőzőt avattam - ez megért egy posztot - a kávéval persze továbbra is óvatosnak kell lennem.

pénteki kihágás

Kép
 Nagyon vágytunk már vissza a goffris helyünkre, ezért igazoltatás után (a teraszolásról lemondtunk a szélvihar miatt) a bűnösebbik verziót választottam. Csodálatos élmény volt, jó volt újra ott. https://www.facebook.com/waffleandlove

kilátás

Kép
Hétfőtől péntekig innen nézek szerte-szét. A napok hol ilyenek, hol olyanok:

szezonváltás

Kép
 ... már nemcsak a zoknikat, ruhákat, kabátokat pakolja át az ember szezonváltáskor, hanem a maszkokat is... 

hihetetlen pálma

Kép
 A szoba legsötétebb helyén van Ő, ahova növényt még tudtam (akartam) tenni, ehhez képest egyik sem fejlődik így - lehet, hogy tényleg a kislámpa miatt van? :) Rövid idő alatt 5 új zsenge 'ága' jött és újra bújik egy.

Parketta gazdálkodás

Kép
 Igyekszem sok mindent megugrani egy ekkora lakásban, de azért a 3 virágládám szezonálissá tétele mindig kihívás. Már hazahozni is az új virágokat. Péntek óta mindenféle időjárást láttak ezek a szépségek és mindenki jól érzi magát, úgy látom.

"elhervadt"

Kép
 Ez volt az egyik kedvenc táskám az utóbbi években. Minden belefért, mindenhogy lehetett hordani, sokat látott, sokat bírt. Az idő és a használat kikezdte, szomorúan váltam meg tőle.

licit

Kép
 Tegnap életemben először licitáltam. :) De kezdjük az elején: Noel kezelésével kapcsolatban már biztosan mindenki belefutott a hirdetésekbe, különböző gyűjtésekbe, most elindult egy vatera-licit is különféle felajánlásokkal:  https://www.vatera.hu/allitsuk-talpra-noelt/?fbclid=IwAR06S0NJnY32rL4Kvs1x-wKB9Xx9vbRV1Cr80BtCoYCZExdRtqPw0D6jCxg NS-nél láttam meg és elsőre nem is foglalkoztam volna vele, de kíváncsivá tett, mert nem annyira szokott ilyeneket megosztani, beleállni dolgokba, bár az utóbbi időben ahogy öregszik (és őszül :) ), több hasonlót lehetett nála látni. Szóval mégicsak végiggörgettem a licitet, hogy mi történik ott. A tét egy online altató :) - mármint az Altató c. vers online szavalása - kellően biztonsági játékként, és itt nem a Covid miatt biztonságra gondolok... ;) https://www.vatera.hu/online-vers-jozsef-attila-altato-c-verset-elmondja-nagy-sandor-szinmuvesz-3036778508.html Láttam, hogy még semmi licit nincs és nem akartam cikiben hagyni az ügyet, megtettem az első

mai pihenéshez

Kép
Mit teszel ma a lelkedért?

Oszvald M.

 Tegnap belefutottam a reggeli punnyadás alatt (előtte nap éjjel negyed 1-ig dolgoztam, szóval nehezen indult a nap) egy Hogy volt?! adásba, épp Oszvald Marika volt a vendég. Én - és szerintem itt mind - a mostani kopottabb hangját ismerjük jobban és a jelenlegi alkatát. Pedig fiatalként egész más volt, szinte rá sem lehet ismerni. Voltak régi bejátszások, sokat és jól mesélt, ez különösen tetszett:  https://www.youtube.com/watch?v=QRfp8csSi14 Ha egyszer férjhez mennék és még esetleg esküvőm is lenne, ilyen dalok is lennének, aki bírja, aki nem. :) A másik tegnap kedvenc pedig ez, ami már egy újkoribb produkció, érdemes végignézni, ez ő (és Peller Karcsi, akinek olyan szép hangja van egyébként, hogy ha egy másik alkattal születik, igazán nagy sztár lehetett volna musical-ekben is, ez már régi gondolatom - kíváncsian várom, hogy ahogy idősödik majd, milyen férfi szerepek találják meg):  https://www.youtube.com/watch?v=0F4qADbt6Es