Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 9, 2014

Találós kérdés

Kép
Ki tudja, mi ez? :)

Napihepi

A nap öröme azon túl, hogy, minden kezd egyenesbe jönni a holnapi babazsúrra, hogy rájöttem, hogy kell címeket kérni a képeslapküldős cuccon (postcrossing). :) Van így öt címem, már csak meg kell írni a kért lapokat ANGOLUL!!! :)

Napi hepi

Kép
*péntek* Tegnap két igazi jóérzésű pillanatom is volt, amire most is nagyon emlékszem. És figyelem, a kettő között sok óra eltelt, mégis rokonok :) Gondolom, ezek sokat elárulnak rólam. Az egyik még reggel történt, amikor az iskola-ovi körből hazafelé jöttem ragyogó napsütésben és csicsergett minden, és olyan jó volt szippantani egyet a világból, és felnéztem, hogy mi alatt járok éppen, hát íme: A másik késő délután volt, miután letelt az ovi-iskola-egy órányi játszótér és alig másztam már :) , és csak mentem ahogy vitt a járda. És egyszercsak bódító virágillat és édes pillanat. Mutatom: A kerítés előtt mégegyszer ennyi illatos és csodás jázmintenger! Naponta 2-3-szor mindig elmegyek ezelőtt a ház előtt, és már vártam, hogy mikor borul virágba az egész (na nem ezért járkálok ott), és már ki is nyíltak, de reggelente hideg van, akkor bezár az illat, de tegnap délután valami mesés volt, nagyon rég nem csapott meg ilyen intenzitás. :) Szóval hepiség volt. :)
"A tájkép élvezésében is az a fontos, amit az ember lelke önt bele a nyers képbe. Mindenki annyit lát, amennyit tud látni; azt látja meg kint, ami benne van, belül!" (Móricz Zsigmond)

Március 15

Kép
Ma reggel kitűztem egy kokárdát a mackófelsőmre. Fura érzés volt valahogy, mert voltak évek, amikor elő sem kerestem, nemhogy kitűztem volna, nemhogy otthon ülve. :) Panni Mamára is kötöttünk egyet. Alex megkérdezte mi ez rajtam, elgondolkoztam, hogy vajon honnan kezdjem magyarázni... :) Szóval, így, itt messze, 1609 km távolságban (az útvonaltervező bögötei háztól házig ennyit számol kocsival és 15 óra 36 percet) megérintett az ünnep, és csárdással ünneplek. Nem a politikai műsort nézem, hanem operettet hallgatok és gyönyörködöm a néptánc szépségében (ez még mindig izgat, csak utána kellene néznem már annak a néptáncnak). https://www.youtube.com/watch?v=3LywYdFNMfc https://www.youtube.com/watch?v=FxIgLn8tzs4
Kép
Flydalsjuvet Geiranger, Norvégia

Napi csodás

Kép
A Varázsló sipkája, Oregon

Napi igaz

“Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat.” (Buddha)

Napi bölcs

Pál Feri Fontos, hogy az önbecsülésünkbe beletartozzon minden részünk. Itt is tudunk kirekesztőek lenni. Azt mondjuk, hogy vannak jó részeink és rossz részeink, az önbecsülést pedig úgy értelmezzük, hogy a jó részeinket becsüljük, a rosszakat megvetjük. Miközben a "rossz" részeink sokszor a fejlődésünk kulcsai. Olyan ez, mintha a lázas ember azt mondaná: ha a láz nem lenne, akkor egészséges volnék! El a lázzal! A láz rossz! Ez a hozzáállás hova vezet? A betegség súlyosbodásához. A láz csak teszi a dolgát, és hírt ad az egyensúlyvesztésről. Gyöngeségeink kincsesbányát jelentenek arra nézve, hogy meglássuk, hol és hogyan veszítettünk egyensúlyt, és mivel kellene foglalkoznunk, miben gyógyulhatnánk, fejlődhetnénk. Miközben az önértékelésünkben kifejezhetjük nem tetszésünket, az önbecsülésünkben mondhatunk igent magunkra.

Szeretném látni

Kép
Sakura, Japán...

Hogy ki ne fogyjak ötletből :)

http://www.almaimotthona.hu/10-suti.html
Kép

A Torta

Kép
Na, igen, így nagybetűkkel. :) Valamiért rendhagyó lett itten, hogy én gyártom a tortát. Annyira nem bánom, legalább lehetek kreatív. :) Kezdeti inspirációnak megláttam ezt a képet: Márcsak találni kellett hozzá egy alapot, így meggugliztam a témát és megtetszett ez: http://www.stahl.hu/hu/recept/desszert/Gyorsitott_Sacher_torta és elkészült ez: ISTENI, maga az ÉLVEZET. :) Az történt, hogy utolsó pillanatban amit fellelt J, abból lehetett gazdálkodni, és mint tudjuk, hozott anyagból főzünk. Szóval megcsináltam a Sacher-t, és elkezdtem méretre vágni egy Cadbury-féle csokit, ez van körben, olvasztott csokival ragasztottam a Sacher köré, biztos ami biztos. :) a tetejére, hogy egyenes legyen, a maradék olvasztott csokihoz (ami csak ragasztási célul szolgált) még beolvasztottam a levagdosott 'felesleget', ez lett a szintező. :) A többi már sima ügy volt. És az a jóleső érzés a végén, hogy szuper dolgot alkottam. :) És volt utána tíz percem, hogy a kicsiért elfussak az

Napihepi

A mai pár sor, amit Valakitől kaptam, nagyon sokatmondó és elgondolkoztató, fontos... Csupán egyetlen dologra van most szükség: hajlandónak  kell lennünk új életet kezdeni, mely természetesen kapcsolódik  a múlthoz, de hiányoznak belőle azok a korlátozó tényezők,  melyek a múlthoz kötnek bennünket. Jónak kell látnunk ,  éltető erejűnek kell találnunk, amit teszünk. Ajándéknak kell  lennünk a világ számára - valamilyen módon, valahogyan, valakinek.

Napihepi

*szerda* Tegnap ünnepeltük Alex 6. szülinapját és ezzel kapcsolatos közvetve a tegnapi egyik legjobb pillanat, érzés. Pár éve, az utóbbi években elkezdtem megszeretni a saját szülinapjaimat, mert valaki annyira várta, hogy eljöjjön az Én napom és ünnepeljünk, hogy nem tudtam nem szeretni ezeket az ünnepeket. :) Így egyre jobban szeretem másokét is. Tegnap is nagyon készültünk (majd mutatom a tortát is), és az ünnepelt kicsit később ébredt, már mind ébren voltunk a földszinten. Egyszer csak gyermeklépteket hallunk a lépcső felől (csak a kisgyerekek tudnak így topogni) és éneklést, hajnali dünnyögést. Ahogy közeledett, felismerhetőbb volt a dallam (Happy Birtday), és nem vette észre, hogy a konyhában állunk, csak ment le a lépcsőn és énekelve köszöntötte saját magát. Rögtön elgondolkoztam, hogy melyik szülinapomon örültem úgy, hogy énekeltem már reggel saját magamnak... És Ti? 

Napi igaz

"Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgatnunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk." Popper Péter

csak mert szép :)

Kép

Heti MP

Müller Péter: "Sosem késő - most jött el az ideje!" Egy vödörben ugyanaz a víz lehet, mint a tengerben. Ami hiányzik belőle - az a végtelenség. Szereted a tengert? Nem a fürdést, az úszást, a folyót és a tavakat - hanem a tengert. Azért szereted, mert végtelen. Határtalan világban lebegsz. Óriási, végtelen és iszonyúan erős. A mélyét nem ismered, még a legtisztább tengernek sem, mert odáig nem látsz le; nem is sejted, milyen titokzatos világ felszínén úszkálsz. Ki tudja, honnan érkezett az a halraj, amelyik a lábadhoz simul. Te a korlátok, határok világában élsz, ő a határtalanban. Van a tengernek egy napsütéses, nyugodt, szép és szelíd arca... van, amikor játékos és hullámzik... lecsúszhatsz a hullámok hátáról... És van, amikor dühbe gurul és háborog, s ilyenkor veszélyt jelent mindenre és mindenkire, akinek határa van. Elsöpri... Ha átadod magad a tengernek, olyan, mintha az Istenben lebegnél. Van, aki fél tőle. Van, aki szereti. Van, aki a tengerbe hazamegy, m

Faliújság

Kép
Íme, a faliújságra, minden munkahelyre, kicsi irodába, vagy csak reggelekre a fürdőszoba tükör mellé! :)

Napi bölcs

... bár most nem érzem így, de egyébként nagyon igaz. :) "Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger." (Teréz anya)

Buli lesz

Alex holnap lesz 6 éves, és a gyerek-bulit vasárnap tartjuk itthon. Pluszban a jelenlévő kettőhöz 10-12 fiúcskát várunk ebből a korosztályból. A hoppmester lebetegedett, és a party 3 órás kajával, játékkal, mókával. Megnyertem :) Azt gondolom, hogy a korább 20-40 fős nyuszi/télapó-bulihoz és finnyás kollégákhoz szokva nem lesz ez egy bonyolult művelet, de azért ha kevesebbet írok és blogolok a héten, az ennek lesz betudható.  Majd mesélek és hozom a képeket :)

Napihepi

Kép
*tegnapi* Habos kávé fahéjja reggel 8-kor. :) Nem egy szokásos hétfő reggeli pillanat, ezért is örültem neki nagyon. Gyerekek készen voltak idő előtt, konyha elrámolva, és Robert volt a 'soros', tehát még a szokásos reggeli egy-másfél órás sétagalopp is elmaradt. :)

Hetihepi

Itt most nincs mit közzétenni, mivel a múlt héten, hét napon át, senkinek nem volt egy olyan hepipillanata sem, amit megosztott volna velem, veletek, velünk...

Mert szeretném

Kép
Nelson, Új-Zéland

Napi film

Egy, az igazán szép fajtából... Pollyanna https://www.youtube.com/watch?v=4lxOMHWSJ3c 1913-ban kezdődik az Elenor H. Porter klasszikus regényéből készült történet. A kis Pollyannának, szeretett édesapja halála után gazdag ám megkeseredett nagynénje házába kell költöznie. Pollyanna felrázza az álmos kis falu életét, kiváltképp akkor, amikor kitalálja, hogy a lakók is játsszák el az édesapjával kitalált "Boldogság játékot". Kis árva barátjával Jimmy Beannel együtt mosolyra késztetik az ágyhoz kötött Mrs. Snow-t, a morózus Mr. Pendletont, felvirágoztatják Nancy és Tim boldogságát. Csak Polly nénje, aki egy szerelmi csalódás miatt tölti bánatban életét, áll ellen Polyanna mesterkedéseinek. Akkor történik valami rettenetes, amiben még Pollyanna sem talál semmi örömet okozót. Egy baleset következtében megbénul. És ekkor hirtelen nagynénje az, aki megpróbál örömet csalni a kislány arcára, visszadni neki valamit a sok jóból. Vajon sikerül-e Polly néninek megbékülnie múltjával,

Napi kedvenc

http://tv2.hu/musoraink/a_nagy_duett/145722_gesztesi_mate_-_cserpes_laura_ai_se_eu_te_pego.html

Napi szép

Kép
"A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet." (Reginald Heber)

Napi igaz

"Utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják hova mennek, és elhatározták, hogy el is jutnak oda." (Leonard Roy Frank)

Kreatívoknak

Kép

Mert szeretném

Kép
Zakynthos, Görögország

Napihepi

Mai napihepi egy Sámueles kikocsikázás isteni verőfényes nyári-tavaszi napsütésben. Semmi extra nem volt benne, szimplán jó volt, de igazi kirándulás volt. Képeket majd azért úgy a hangulatért valamelyik nap töltök fel. :) Egész nap napszemüvegben, nagyon jól esett :)

Napi film

A múlt angyala https://www.youtube.com/watch?v=MOibyiMbpNY A 9 éves Terry McQueen csendes életet él apjával Maine államban, ahol az apa rendben tartja évközben a nyáron az óceán partjára utazók nyaralóit. A hosszú és nyugodt téli hónapok során senki nem vetődik erre a vidékre, ez a tél azonban más, mint a többi. Váratlanul megjelenik a gazdag Wenthworth-család és lányuk, Katherine, hogy nyaralójukban nyugodtan töltsék el a karácsonyi vakációt. Az ünnepre azonban egy, a családot súlytó szörnyű tragédia árnya vetül, mely a fiatal Terry életről alkotott felfogására is nagy hatással van. 30 évvel később Terry-t még mindig kísértik a hajdani szörnyű téli szezon emlékei. Ekkor Terry már rég nem látta apját, és Los Angelesben éli a hollywoodi ügynökök eseménydús életét. Amikor apja meghal, Terry kénytelen visszatérni a helyre, amit mindig szeretett volna elfelejteni, és szembenézni apja emlékével, aki sosem tanította meg őt arra, hogy mit is jelent a család valójában. Régi otthon