berno

Ennek a posztnak a megírása még régóta váratott magára, többször át is írtam, küszködtem vele, ahogy az egész Adagio-jelenséggel. Most azt gondoltam, hogy szinte pontosan egy évvel egy tavalyi személyes élmény és a nosztalgia sorozat miatt nem maradhat ki. Az Adagio az életem, a lelkem része. Az Adagio kezdeti évei, megalakulásától számítva amíg csak Sanyi ki nem lépett nagyon sokat jelentett. A zene, a tagok, az így szerzett ismeretségek és élmények, közös utak, stb. Rengeteget utaztunk, szinte nem hagytunk ki semmit (valahogy valaki mindig eljutott egy-egy zártkörű rendezvényre is...), egy kérdés volt a vidéki koncerteknél: van még vonat? (ha épp nem volt és nyár volt, ki tudunk-e venni egy nap szabadságot és lehet-e olcsón aludni valahol - ebből is oltári élmények születtek...) Tengernyi, sőt óceánokra való élmény és érzés maradt ezekből az évekből és 4 cd és 1 dvd. És az Adagios mappa és most már némi szívfájdalom is. Idén (lenne) 15 éves az Adagio, de ez így nem igaz, his

A két fekete convers tök egyforma, az egyik fiú, a másik lány lábon.

Tegnap délután...

(tegnap és tegnapelőtt)

Egy egészen más jellegű üzletben találkoztam a szórólappal, még nem néztem utána, de nagyon kipróbálnám.

Óh, nagyon szerettem, jó volt aztán itthon is látni: https://bernoblogja.blogspot.com/2016/01/billy-elliot.html

tegnap&ma

Akik szeretnek és szoktak társasozni: http://kepek.gemker.hu/Ny%c3%a1ri%20t%c3%a1rsasj%c3%a1t%c3%a9kos%20bakancslista_uj.pdf

A világ megváltozott, nincsenek nézők a forma1-en (se), az eredményhirdetésnél messze állnak és maszkban. A díjat épphogy nem messziről dobják hozzájuk, a pezsgővel meg mindenki áll tanakodva, hogy most mit lehet - mit nem. Mindenki maszkban. Maszkos világ lett... Az ember nem lát, nem hall a maszkban, tele a világ arc nélküli emberekkel, közben mégis eszembe jut egy cukiság: szombat délután egy tündéri kisfiú majszolgatott valami perecszerűt és tekintgetett körbe a a Sparban (gubbasztott a bevásárló kocsiban), én pont vártam a soromra a felvágottasnál és amikor megfordultam, láttam, hogy ez a pici kisfiú nagyon nézeget. Annyira édes volt, hogy nem lehetett nem rávigyorogni (maszkon át) és ő visszavigyorgott, tehát a babák a maszkon is átlátnak. :)

A dinnyéről, a szépen pirosló, illatosról még mindig eszembe jut, amikor úgy vettünk dinnyét gyerekkoromban, hogy jött A Dinnyés. Zöld zsigulival (nekünk is olyan volt), az autó hátulja szinte a földet verte, nyomta a dudát és ordította, hogy DINNYÉÉÉT! (ha jött másik nap, akkor paprikát-paradicsom-uborkát lehetett venni, akkor PAPRIKÁÁÁT ordított) Dinnyét mindig apukámmal mentem venni, ő még most is mindig kocogtatja meg nem tudom, és A Dinnyés felesége mindig meglékelte a dinnyét nekem és az az első lék az mindig az enyém volt. Melegen, édesen.

Az volt a terv - februárig - hogy a 30-as hagyományt követve visszatérek Firenzébe... hát, de nem most... Ez egy nagyon jó írás, nagyon érzem: Cafe Frei Július 4., 10:00 · Frei Tamás újra Firenzében kávézik, és küldött egy gyors bejelentkezést a törzshelyéről: “Koronavírus utáni keserédes kávézás Firenzében. Hosszú hónapok után jutottunk el ezen a héten ismét a Perseoba, ahol olaszos módon már egyetlen kávézás után is emlékeznek a vendégre. Most is így volt, még mindig így volt, és van, de... De most plexiüveg feszül a vendégek és a barista között, és itt az egyes számon a hangsúly. Nem baristák, többes számban, nem hárman vannak, mint régen, hanem csak egyetlen maszkos kávémester áll a most is fényesre pucolt gépnél, és főzi a kávét. Megismert minket, ebben nincs változás, tudta, hogy reggel cappuccinót kérünk, és hozzá creminot, de az sajnos „terminato”. Annak annyi, azt már nem sütik többé, nincs ez az édesség, mondta keserűen a beszélgetésbe belelépő tulajdonos. Őt is látju