Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 11, 2014

14

Kép
A 14-es képeslap Kínából érkezett szép bélyegekkel.

Hetihepi

Kép
A hetihepi címet ez a képeslap nyerte, ami amúgy elérte a 13-as számot is, a postcrossing sorszámok között is. :) Isteni időzítés a repülés előtt pontosan egy héttel, nagyon örültem a nemzetköziségnek, amire nem is tudok mást írni, mint: multumesc, köszönöm, merszi, szpászibá and thank you very much. :)
Kép

Napihepi

Rohantak a napok és mivel a buli miatt múlt hétvégém az nem volt már nagyon vágynék a pihenésre, de rá kellett jönnöm, hogy ez leghamarabb június 7-én esélyes, jajjjjjj... Na, nem ez a napihepi. :) Szóval péntek van megint. A hepi része ez, meg az, hogy némi "felettes" felé történő jelzés után R leváltott 6-kor, így most nem a vacsoraasztal, sem a gyerekágy mellől érkezem a nappaliba fél 8-ra, az órámra; hanem az illatos (naná, rózsa) budoáromból. Igaz, hogy az ágy is nagyon kacsintgat, dehát kell... Szóval megvacsiztam, kábultam a gőzben, hajat mostam, magamra öntöttem egy kis finomságot, aztán újra felöltöztem és mindjárt lemegyek, mert mindjárt kopognak. Legalább a házit meg tudtam írni, ennek is örülök (nem most, hanem tegnap - ezzel csak annyira vagyok elégedett, hogy legalább van, miután két éjszaka is azon aludtam...) Ja, és hozzá Havasi barátomat hallgatom, aki még mindig olyan a lelkemnek, hogy... :) pl. ez:  https://www.youtube.com/watch?v=MIr6PQf7rdU&i

Hajrá :)

Kép

Hm

Kép
Hm, valami ilyesmit érdemes lenne csinálni :)

Postcrossing

Kép
Nos, mivel jövő héten utazunk, már inaktív állapotba tettem magam, hogy legalább most nekem ne írjanak, mert nem jó érzés, amikor sokáig nincs beregizve a lap. Viszont ettől függetlenül most pörög a bolt. :) Tegnap jött egy lapom Ukrajnából (!), célba ért egy orosz lap és ma két német is. :) Így én most már négyet küldhetek (már komoly küldözgetőnek számítok, így növekszik az úton lévő lapok száma), a statisztika nem változik, két orosz lesz és két német. Így van ez már csak. :) Továbbra is élvezem, mert nagyon klassz megérteni amit írnak magukról, hogy mi érdekli őket, meg ilyenek és az is izgalmas, amikor kiválasztom nekik a lapot, aztán amit megírok a profiluknak megfelelően. :) A legtöbben (kb 93 %) meg is köszöni és ír pár sort. A tegnapi lap:
Kép

Heti MP

Ha szeretnéd, hogy szeressenek, válj szeretővé. Vigyázz! Ennek a mondatnak csak a második része igaz. Az egész nem! Pedig ez egy ősi, időtlen tanács és régi általános tévhit. Én is sokáig hittem benne, de nem igazolták az élettapasztalataim. Attól senki sem fog téged szeretni, mert te szeretsz. Jézust szinte senki sem szerette, igazán. A szeretetet nem lehet szeretettel megvenni. Sajnos. Nem lehet senkit rávenni arra, hogy szeressen. Ez mindenkinek a legbelsőbb vonzalma? ...érzése? ...szenvedélye? ...bölcsessége? Nem tudom, mi a jó szó, de a lényeg az, hogy ez mindig a másikból indul - ha indul! ,- és nem reakció a te szeretetedre. Nincs viszontszeretés. Még akik szeretik egymást, ők sem mindig egyformán éreznek. Van, aki jobban, intenzívebben szeret. Ez így van a párkapcsolatokban, de így van a szerelemben is. A szeretet kétfülű kosár, és az egyikünk jobban cipeli a terheket, mint a másik. Ezért a fenti mondat úgy hangzik helyesen: "Válj szeretővé akkor is, ha nem szere

Postcrossing - hírek

Kép
Mai állapot: bernoka (or Bernadett) is a member in United Kingdom United Kingdom. She has been a member for 2 months (66 days).  Tegnap célba ért egy újabb lapom orosz-földre,  így kérhettem helyette új címet, kaptam is, egy újabb oroszt. Eddig csak németnek és orosznak írtam, mégcsak nem is egyforma arányban. Így aztán ma délelőtt pótolva mindent, elvittem a postára összesen három lapocskát. :)

Filmek

Két filmet is hoztam, amiket mostanság láttam, a Bagger Vance legendája főleg nagyon tetszett, nagyon szép a zenéje is, és amúgy is szép. :) Bagger Vance legendája (The Legend of Bagger Vance) http://filmneked.com/bagger-vance-legendaja/ Savannah, Georgia állam, az 1930-as évek nagy világválsága után: Rannulph Junuh (Matt Damon) a környék legjobb golfozója. Szerencsés fickó, hiszen barátnője a város leggazdagabb polgárának lánya. A leendő apósé a legszebb golfpálya. Közbeszól az első világháború: Rannulph-ot elviszik katonának Európába. Egyedüli túlélője egy véres missziónak, de otthon halottnak vélik és lassan elfelejtik. Tizenöt év múlva visszatér városába. Emlékezetkiesésben szenved, ráadásul züllött életmódot él. Egykori apósjelölte öngyilkos lett, szerelme pedig a hitelezők elől próbálja megmenteni a családi vagyont, közte a golfpályát. Hirtelen ötlettől vezérelve a hölgy pénzdíjas golftornát hirdet, a leghíresebb golfozókat a városba csábítva. Néhányan emlékeznek még a csav
Kép
"Semmi nem rontja el annyira a pénteket, mint amikor rájössz, hogy még csak kedd van. "
Kép
"Az ember emlékekből áll. Ennyi vagyunk. Egy-egy rabul ejtett pillanat, egy hely szaga, jelenetek újra- meg újrajátszva egy kis színpadon. Mi magunk is emlékek vagyunk, történetekre fűzve - amiket elmesélünk magunknak magunkról, miközben átesünk az életünkön a holnapba." (Mark Lawrence)

Napihepi

Kép

Meg KELL nézzem

Miss Saigon https://www.youtube.com/watch?v=cMMuG9LOQlw

Ez is megvolt

Kép
Na, megint fölforgattuk a házat, de újabb gyerekzsúrt abszolváltunk elégedettséggel. Végül - mivel szerencsére sokan nem jöttek el - a kilenc kiscsimóta jól kidühöngte magát ünneplés címén. :) Isteni party-játékokat találtam ki, hiába, a gyerekek versenyszellemére mindig lehet számítani és a mindenki kap jutalmat is mindig bejön, erre már rég rájöttem. :) A macifejű cupcake-t elfelejtettem lefényképezni, de ha egyszer valaki vágyik rá, hát kaphat :) Na de kérem, fruit kebab-ot ki evett már ilyen valamiből kinőve, a 'dög' arcát külön ajánlom figyelembe :) Ja és igen, megint sikerem volt, na. :) Ennyi sikerélmény nekem is kijárt és hát valahol el kell kezdeni. :)

Doc McMatthew

Kép
Van egy nagyon édes mese, DocMcStuffins https://www.youtube.com/watch?v=K-fRzSfbigI Otthon Dr. Plüssi néven fut:  https://www.youtube.com/watch?v=Fr3WYzZY10E DocMcStuffins egy kislány, aki játékokat gyógyít. Kedves, igazi Disney-s, szép színekkel, kedves figurákkal, egyszerű zenével. Nagy kedvenc, Matthew nagyon szereti - én is :) Nos, a táskája és az egész DocMcStuffin igazi figura, mindent lehet belőle venni, még a szereplőket is. Pár hete, jó rég még valamelyiknek a szülinapja előtt nagyon megszorongatta M a játékboltban, amit akkor még ott lehetett hagyni, aztán később hosszas szülői vívódás után mégis megkapott. A vívódást a táska színe okozta... Khm, ja, erősen lányos :) De ez egyébként az egyik legkedvesebb játék lett az egész házban, Matthew nagyon szeret orvosost játszani, így lett ő DocMcMatthew. A táska maradt csillámos rózsaszínű és lila, hát mit lehet tenni, ha a gyerek lehet, hogy orvos lesz egyszer? :) Nos, én vagyok általában a paciens, és a gyógyítás folyamat

Kilátás

Kép
Talán ilyen égboltot még nem is láttam, mint ami egyik reggel az iskolából az ovi felé tartva a réten fogadott. Elképesztő - és úgy emlékszem, hogy még sem lett belőle eső egész nap.

Valódi

Kép
Láttam már ilyet a kreatív blogokban meg újságokban, de alig hittem a szememnek, amikor egyik reggel megláttam az iskola kapun, hát tényleg megcsinálták - virágot ültettek a gumicsizmákba és kitették a kapura. 

Bodiam Castle

Kép
Itt még múltkor jártunk, csak elfelejtettem feltölteni: képek:  https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/BodiamCastle?authkey=Gv1sRgCNjouJiOsrvUfQ Bodiam Castle A Bodiam vár egy különösen jó állapotban fennmaradt várrom Kelet-Sussex-ben (Anglia). A várat 1385-ben III. Edvárd angol király egy korábbi lovagja, Sir Edward Dalyngrigge építtette feltételezhetően II. Richárd kívánságára, hogy a környéket megvédhesse a francia támadásoktól. A legújabb kutatások szerint lehetséges, hogy a vár inkább demonstrációs jelleggel épült, kevésbé valószínű, hogy alkalmas lett volna valódi ütközetek megvívására. Ezt támasztják alá, hogy a falak túl vékonyak, a mellvéd túl alacsony ahhoz, hogy a mögöttük állókat megóvja nyílvesszőktől, és a vizesárok is néhány órás munkával szárazzá tehető, mivel az árkot egy szakaszon csak egy keskeny földsáv választja el egy nagyobb esésű területtől. A kastélyt teljesen körbe veszi egy széles vizesárok, amelyen a déli és északi oldal felől lehet átk

:)

Kép
És máris itt tartunk :)

Szerelem volt

Kép
Lassan jó egy hete cipőt kellett vennem, és hosszasan válogattam, olcsó is legyen meg hasznos is. Rémes küldetés (ennél már csak nadrágot venni rosszabb). Aztán találtam egy szépséget és mivel tudtam, hogy NEM szabad megvenni, mert se nem olcsó se nem hasznos (pedig igazi fényben mesés volt), hát csak járkáltam benne a boltban és visszatettem a helyére. De van olcsó és hasznos és fekete, de nem ilyen. De cipő.

:)

Kép
Pár napja szereztem :)  Ez A kötényem, mert hogy a sietős főzés miatt mindig rajtam az étlap és már nem örültem ennek... Szóval rendeltem és a felirat nem véletlen :) A szöveg történetét idemásolom: "Ezt a hármas plakátsorozatot, a brit kormány 1939-ben alkotta és a második világháborúban használták, a lakosság megnyugtatására. Egyszerű tipográfiával,  élénk színekkel nyomtatták, hogy erőd adjanak a lakosságnak, lelkesítsék őket. A zöld és a kék plakátokat buszmegállókba helyezték ki,  szórólapokon osztogatták. Azonban a híressé vált eredetileg pirosat, arra tartogatták, ha Németország lerohanja Nagy- Britanniát, mivel erre sosem került sor, a plakát eltűnt. . Úgy hatvan évre a feledés homályába merült, majd szépen lassan megjelent a designe minden színterén. A frappáns szöveg mai napig aktuális, hol így, hol úgy. Érdekes ez a történet, tényleg nem lehet tudni, hogy majdan miből mi lesz." bővebben: http://www.evamagazin.hu/mai_tipp_otthon/24114_keep_calm_and_ca
"Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed, szíved boldogságát és halhatatlan örömét, ha azt az egyet keresed, amiért az embernek érdemes élni: akkor tanulj meg szeretni. Akkor is, ha lemaradsz. Akkor is, ha vesztes maradsz. Akkor is, ha nem szeretnek." (Müller Péter)