Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 22, 2018

Budapest felett az ég - vasárnap este

Kép

Szivárvány és naplemente Kassáról hazafelé

Kép

Kassa

Kassa nagyon szép város. Történelmi, hangulatos, tele gyönyörű épületekkel. A turistákra kevésbé utaznak, mert még mindig nem hiszem el, hogy nem vásároltam egy, azaz egyetlen darab hűtőmágnest sem... A felkészülő anyagot másolom - kicsit rövidítve; külön kiemelve, hogy a Rodostói (másolat eredeti elemekkel)-ház a kedvencem a meghökkentő szépségével - és erre igazán nem számítottunk előzetesben. Márait 'látni' élmény és ajándék volt, a dómban pedig nagyon sajnálom, hogy volt egy helyi bunkó (valamennyi böklec magyar beszéddel), aki a taplóságával minden lelkiséget kiölt az épületből, a szépségből, a meghittségből. Rákóczi sírhelyéhez úgy enged le, hogy ő szedi zsebbe az aprót és ad valamennyi időt, a dómban csak sebtiben elkapott képeim születtek, mert járkált mindenkihez, hogy fizessen adományt, ha fotózni akart - megjegyzem, megtettem volna, hogy dobok be, mert szoktam - mécsest is szoktam gyújtani; de így nem, hogy nincs kiírva semmi, de ő önkényesen megoldaná a helyzete

Betlér

A nyáron - mivel nincsenek rendezett körülményeim semmilyen irányból - nincs nagy nyaralás, meg egyben elutazom egy hétre, stb akciók, hanem vannak egynapos utacskák. Busszal. Kuponnal. Külföldre. Múlt vasárnap volt az első ilyen - Betlér & Kassa (Szlovákia) úticéllal. Elmondanám, hogy idegenvezetős volt, de róla ennyi nap után vagy jót vagy semmit, tehát inkább semmit. Az első állomás volt Betlér, csodálatos volt a kastély kívül-belül. Magyar nyelvű (!) helyi (!!!)idegenvezetést kaptunk, nagyon lenyűgöző volt az egész. Fantasztikus gazdag kiállítás, teljesen odalettem az Andrássy-ágtól, a helyiektől, a hagyomány és történelem tiszteletüktől. Nagyon sok minden maradt meg eredeti (kitűnő) állapotában az orosz megszállás ellenére is. Már az egész kilátás is lenyűgöző volt odafelé, mert akkor többet mentünk szlovák oldalon, jaj, nagyon szép volt. Ha lesz rá módotok, ne hagyjátok ki Ti sem! Másolok a felkészítő anyagomból:   A betléri Andrássy-kastély (szlovákul: Betliars

Mi lesz ebből, ki tudja...

Kép
Ez is  a héten történt... :) - bár még várom a levelet...

Kávétól kávéig

Kép
Bízom benne, hogy még ma sikerül megírni a múlt vasárnapi nap emlékeit, addig is, egy-egy remek, sőt KIVÁLÓ fekete leves reggelről és estéről... :)
Kép
Vannak a nehéz napok és a még nehezebbek, pl ilyen volt a hétfő délután is, meg a többi is - csak akkor még a büfébe sem jutottam el... de ha eljutok, akkor ez helyre szokott tenni...

Tegnap este

Kép
Elképesztő volt az égbolt és a kilátás a mennybe... Ezt csak a buszmegállóban tudtam lekapni, de végig gyönyörű volt a parton, csak nem fértem oda.
Ha úgy tudsz adni, hogy nem vársz érte fizetséget, és úgy tudsz kapni, hogy nem érzed azt, hogy tartozol, akkor eldöntheted, hogy adsz vagy nem adsz, és sohasem maradsz adósa senkinek. És soha senki nem fog neked tartozni semmivel. (Jorge Bucay)

Járművek

Kép
Ma bechekkoltan Londonra, megvettem a tranzit busz jegyet és a délutáni vonatjegyet is. :) Csak a hajó hiányzik... ;)
A lélek egy pici ember, aki az emberi testben szaladgál - akkora, mint a hüvelykujjam. Néha a gyomorban van, néha felszalad a fejbe -, előrejön, beül a szemekbe, vagy hátul, a nyúltagyvelő puha párnájára lefekszik. Néha a torokban szorul meg, s onnan beszél - néha a kezekbe szalad. Nem tud jól beszélni emberi nyelven, dadogva vonaglik, s nyugtalanul rázza kényelmetlen börtönét. De ahol befészkelte magát: legyen az kő vagy ember, annak a tárgynak mozdulnia kell. Karinthy Frigyes