Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 12, 2020
Kép

lógó lábú felhők

Kép
Ilyen kilátással bármennyi füvet lenyírok 😆

Troll a hegyen

Kép
Amikor Apuka beletrollkodik a tájképbe. 😆🚗

Nosztalgia zene - Musical Est(ek)

Kép
Mára a Musical Est-ek, vagyis ez a felállás már csak szép emlék. 20 volt számozva (de nagyon soknak volt délutáni és esti verziója is, eltérő vendégekkel és műsorral), rengeteg dal volt és nagyon jó hangulat. Imádtam. És voltak külön estek is, amik nem volt számozva, mint Az a bizonyos zsámbéki és a Diploma előtti koncert (de egyébként ők szerveztek egy BeZo-koncertet is, ami iszonyat jó buli volt!) Én az 5-nél csatlakoztam be, épp vizsgaidőszakban adtam magamnak engedményt. :) Teljesen kiütöttem magam a végére, nagyon megszerettem. Akkor indult el a lavina. Amikor ott hallottam egy-egy dalt valamiből vagy valakitől, a fórumon felkutattam a cd-t az előadásról (nagyon jó csapat alakult ki - szívesen adtunk-vettünk, segítettünk), a színészt pedig mentem és megnéztem. Így kezdődött. Évekig 'butítottam' magam így.  A már sokat emlegetett fórumos musical-es topicban sok esetben örök ismeretségek születtek. Nem olyan régen lett egy munkahelyi ismerősöm, aki annak idején nagyon

2 a 39-ből

2 múlva 40 berni40

A zene mindig...!

Kép
Jóban és rosszban...

Isten ege alatt

Kép
Március 2-án a Játékszínben,majd 5-en a Zorán-koncerttel az előző színházi/zenei évadom véget ért,nagyon sok,vagy viszonylag sok jegyből nem lett semmi. Ahogy csak bírom, kerülöm a tömeget és az embereket is, nagyon óvatos vagyok. Aztán jönnek olyan események,amire a szívem/fülem/lelkem annyira húz,hogy nehéz lenne nemet mondani, és ugye a kivétel erősíti a szabályt. Kettő ilyen kivételem van júliusban, mutatom az egyiket. Aki figyelmes blogkövető,tudni fogja, hogy miért. Mindet szeretem, bár az egyik azt hiszi magáról újabban, hogy már celeb és nekem elég üres lett ő. De a többi négy rengeteg új dallal jött tegnap, vagy olyan régi nagy szerepdalokkal, amikről  tudjuk,hogy nagyon régóta nem énekelte, sem gálán sem máshol. Úgy terveztem,hogy végre csinosra veszem,meg smink meg akármi ... aha... szinte szemerkélő esőben ültük végig, de volt nálam még 2 pléd és egy szuperdzseki. 🙏🌧☁️🌜 Jó volt, az élő zene mindig jó. És igen, egy zongora, egy hegedű, egy bőgő és egy dob is t
Kép
Hogy lehet ennyi szépséget így elzárni nagy kapuk mögé?

Tegnapi ünnepség

Kép
76. születésnap

HAVASI — The Warrior Within

Kép
Óh, az őrült zsenije! :) Mutatom a mai dallamtapadásomat. Őrület. Nagyon sajnálom, hogy nem akkor jött/ment Londonba, amikor én is ott voltam. Ez a terem, ahol ez a koncertje volt egy nagyon menő, rangos koncert helyszín Londonban, hatalmas, ott láttam-hallottam életemben először élőben Jonast is. :)

#100nap# - 100. - A kihívás vége

Kép
VÉGE! Íme a 100. kockám (direkt a maradékokból) Sikerült 100 napon át foglalkozni valamivel, vagyis ugyanazzal a dologgal foglalkozni. Voltak nehéz napok, amikor egyszerűen annyi minden összegyűlt, hogy 3-4 pótlás kellett, mert nem tudtam naprakész lenni. Az elején még volt bennem annyi lendület, hogy pluszokat is gyártottam, így több kocka van száznál, de egy ideje ez már nem ment. 127 kocka készült. Nos, vége van, sok fonalat vettem (és sok el is fogyott), megszerettem őket nagyon és így, hogy volt otthon, több ajándék is fonalból készült az erre az időszakra esett ünnepelteknek. Persze pont a nehéz időben volt a legnehezebb fonalat találni, főleg amikor minden üzlet bezárt 3-kor, én pedig 5-ig dolgoztam. De ezt is megoldottam, vagyis ezt meg tudtam oldani, mert a vírus nem ment el. Horgolni és fonalat venni ezután is fogok, de nem mondom, hogy hiányozni fog az éjszakai horgolás, aminek a 9-kor véget érő magyar órák után szoktam nekiülni, néha elaludtam

napi furcsaság

Kép

Nosztalgia színház - Miss Saigon

A Miss Saigon-ról szinte mindenkinek elsőre a Szóló szaxofon ugrik be, pedig annál sokkal több a darab. Azt hiszem, hogy háromszor láttam, sorrendileg: Győr, London, Budapest. És mindig végem volt... A londoni esetében hatalmas katarzisom volt, pedig akkor még tényleg elég gyenge voltam angolból és annyira a darabot sem ismertem akkor még. Aztán jött a budapesti előadás is, aztán többször nem is voltam képes lelkileg nekifutni. Győrben nagyon régen voltam, de a londoniról találtam pár sort:  https://bernoblogja.blogspot.com/2014/08/miss-saigon.html A budapesti előadásról hirtelen nem találtam posztot, de nagyon katartikus élmény volt.

#100nap# - 99.

Kép
tegnapi, tehát az utolsó előtti kocka... :)

#100nap# - 98.

Kép
tegnapi *mindjárt vége*

Havasi - büszkeség

Tudjátok, hogy Havasi Balázs nekem az, ami. :) Nagyon szeretem a munkásságát, a lelkiségét, a tartását, az egészet ahogy van és amit képvisel. Az első nagy Arénás koncertje óta lenyűgözve figyelem az egész produkciót, ami körülötte van. Ma értesítettek bennünket, hogy a szokásos decemberi koncertet elnapolják jövő májusra és milyen bónuszok jönnek mellé karácsonyra. Bónusz nélkül is nagyra értékeltem volna ezt a lépést, pedig magamban pont azt mondtam ahogy forgattam a naptáramat, hogy addigra már minden OK lesz. Annak idején a vakbélműtét után is ez volt a nagy visszatérés, amúgy azt hiszem, hogy csak egy nagy koncerten nem tudtam ott lenni. Hiányozni fog decemberben, de nagyon becsülöm és tisztelem ezt a döntést. Részletek az e-mailből és a fb-on közzétett írásból: Kedves Vendégünk! Kedves Barátaink! A decemberi Aréna-koncertek évek óta nemcsak egy eseményt jelentenek számunkra, hanem az év fénypontját is. Az elmúlt években összesen 21 alkalommal történt meg velünk az a csoda

A farkas

Sajnos a nem korlátlan netem egy-két dologban nagyon hátráltat, pl. az otthoni bővebb blogolásban, linkelésben, megosztásban. Amit most mutatok dalt, nem új, de mégis az, hiszen így még nem láttuk, nem hallottuk. Hipnotikus, varázslatos: https://www.facebook.com/HAVASI/videos/273455343989533/?t=70 Érdekes és közben  teljesen egyértelmű, amit a zeneszerző írt hozzá: Talán meglepően hangzik, de ezt a tételt a elektronikus zene világa inspirálta. Mindig is jellemző volt rám a nyitottság a különböző zenei stílusok iránt, és ez szerintem hallatszik is a zenémen. Bár alapvetően klasszikus zenésznek vallom magam, de rendkívül jól tudom magam érezni egy elektronikus zenei fesztiválon is. Nagyon hatásos, mikor a Dj-k fokozatosan gyorsítják a tempót, és ezzel szinte az őrületbe kergetik a közönséget. Ezt az érzést szerettem volna visszaadni zongorán ebben a tételben. Mikor játszom, sokszor farkasokat képzelek el ahogy egyre gyorsabban köröznek. Ez a képzeletbeli mozgás segít a megfelelő g

Szülinapok

Kép
Csupa évforduló és szép emlék színezi a mai derékszaggatós hétfőt: A blog ma 9 éves, linkelem e legelső bejegyzést és boldog szülinapot kívánok magunknak! :) https://bernoblogja.blogspot.com/2011/07/ Ma 1 éves egy kicsi édes szőkeség, Boldog szülinapot pici Mia! ... ma egy éve voltunk Szegeden, tehát egy éve áztunk rommá a hűvös nyári éjszakán és egy éve várok az utolsó 8 percre. :) Újraolvastam magamat és pár percre újra a szegedi éjszakában találtam magamat...  https://bernoblogja.blogspot.com/2019/07/szerelmes-shakespeare-es-szeged.html Nincs a világon se jó, se rossz: a gondolkodás teszi azzá. Ha az egyik nap gyönyörű a világ, a másik nap barátságtalan, a különbség én vagyok. William Shakespeare

Meggy/cseresznye

Kép
Zs edzőtermében (mármint ahova jár) holnap extra pontokat adnak a cseresznye-meggy minta viseléséért. Megleptem. :) 🍒

#100nap# - 97.

Kép
(vasárnap)

Pótlások

Kép
Pénteken két dolgot is pótoltam a karanténos cetlikből. :)

Barbárság

Kép
Engem ez a látvány mindig szíven üt, hogy végezheti így egy zongora?

#100nap# - 95-96.

Kép
(péntek-szombat)