Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 13, 2015

Hakuna matata!

Az Oroszlánkirály már az első ciklusban is a nézendők listáján volt, mivel egyszer valaki azt mondta, hogy haza ne menjek úgy, hogy nem láttam. Hazamentem. És közben ott volt a gondolat, hogy vajon miből maradhattam ki. Aztán visszajöttem és gondoltam, na újra itt a lehetőség. Csak hogy húzódott az idő, vagyis húztam én, meg a lehetőségek, mert egyik musical sem igazán reális áron nézhető még csillárjeggyel sem, de ez még emelt áras is, és nagyon sokan akarják nézni. Most már én is tudom, hogy miért. Szóval szülinapi ajándék volt, és így nem is az alulról alsó jegyem volt, hanem a második, földszint, utolsó előtti sor széle, remek kilátással. Nagyon vegyes társaság volt, turisták bevásárlószatyrokkal, tetovált ürgék, családok sutyorgó gyerekkel és barátnők. És én. Aki még mindig nem érti, hogy felnőtt ember miért nem tud egy-egy felvonást végigülni zaba-pia és wc-re járkálás nélkül. Na, mindegy. Én azért sem csinálom ezt, és még ki is öltöztem. :) Napközben még gyorsan megnéztem

The Lion king

Kép
Mindjárt mesélek a tegnap estéről, de addig is a musical zenéje:
Kép
Remélem, hogy nem jutunk el idáig, hogy ez ekkora csodabogárság legyen...

Én mondtam...

Kép
Mondtam, hogy virágba borulnak :) Ezt a szép arcú fehér pontosan egy éve költözött be hozzám. :) Utána sokáig tündökölt, majd pihenésre adta magát és most újra. :)

HAVASI — Prelude | Age of Heroes

Kép
... mert Ő is ma ünnepel, pontosan öttel többet, mint én. :)

Oroszlánkirály

Azoknak, akik kedvet kaptak hozzá. :) http://meselandia.hu/oroszlankiraly-teljes-mese/

Ma reggeli köszöntés

Kép
Na, hát megvirradt a félkerek szülinapos reggel, amit vártam is meg nem is, de inkább vártam. :) Persze, ugyanolyan nap, de mégis kicsit más, stb... :) Éjfél óta már megindultak a köszöntések, vagy inkább folytatódtak, ugye ha az egész heti postaforgalmat nézem, és szerintem be is futott minden fontos köszöntés, illetve tudom, hogy melyik van még úton. :) Szóval beszéltem a szüleimmel, örülgettem az e-maileknek, sms-eknek, reményeim szerint behúztam a lottókat nyerősre, aztán jöttek a sutyorgó-motyorgó pizsamás mocsóták (ma bezzeg nem keltek korán :) ), az egyik hozta a tortát (lásd fent, ekkorra már elfújtam a gyertyát - igen, volt kívánságom is), a másik az ajándékom és rögtön ki is bontotta és fel is világosított, hogy mi az. Igen, ez pontosan az, aminek látszik, egy tablet. :) Ennek nagyon örülök, reményeim szerint nagy segítség lesz olvasásban-tanulásban, meg akárhogy is. :) A lap, ami előtte hever egy színházjegy. :) A ma esti program : Oroszlánkirály. (Addig még me
Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat... Müller Péter

:)

Kép
Nem biztos, hogy nem szerzek valami hasonlót magamnak. :)

On prie

Kép
Óh, ez tetszik, mondom én, hogy mindig megtalál a Rómeó és Júlia, nagyon meg kellene már nézzem bármilyen nyelven, hogy újra reménykedhessek, hátha ezúttal máshogy ér(ne) véget. :)

Mai érkezők

Kép
Ők ma érkeztek, mindegyik más miatt kedves. :) A bakancsosnak az az érdekessége, hogy olyanoktól érkezett, akik nem blogolvasók, tehát nem olvasták a Vadon kapcsán írtakat... :)
A régi trükk: kapaszkodunk a világba, és panaszkodunk, hogy nem ereszt. Franz Kafka

Ilyen is kell

Kép
Kell ebből is egy saját verzió. :)
Legyen hited, hogy megvalósítsd álmaidat. Elég erőd, hogy kitarts az előtted álló úton. Még ha olykor el is fáradnál, kapj új erőre az előtted álló cél megvalósulásának képében. Lesznek majd kétkedők, kik megpróbálnak lebeszélni, megtörni, elbizonytalanítani. Nem szabad, hogy általuk akár egy pillanatig is meginogj. Inkább menj tovább, rendületlenül és tudd, hogy ez a te utad. Persze az élet majd eléd gördít megannyi akadályt, útelágazásokat, segítőket, vagy éppen hátráltatókat. Nem más ez, mint próbatétel. Kitartásod próbatétele. Hisz az igazán értékes, és fontos dolgok nem jönnek könnyen. Ne feledd, erőfeszítés és alázat: alapkövei a sikernek! Golden Dawn

Ajándék 1.

Kép
Az első köszöntőm ma érkezett, pakkot kaptam a szüleimtől. :) Nem kicsit lepődtem meg. :) Egy kis ilyen-olyan finomság és kedvesség nekem és a lakosztályomnak, egyiket jobban szeretem, mint a másikat. :)

Születésnapi hét

Kép
Nos, itt vagyok a finisben, az utolsókat rúgom a 34-esek klubjában, pénteken átigazolás következik. :) A Topánkával, mint tudjuk, készülök egy ideje, ebből hamarosan már nyilvános lesz ez-az, majd megnyílik egy következő, ha úgy tetszik a 'cipő' másik párja, ami jövő ilyenkorig lesz érvényes, hiszen egészen egy évig leszek még thirtyfive. :) Mivel minden évben elmondom, hogy igazából nekem ilyenkor kezdődik az új év, ezért mostantól változás jön, nem a klasszikus éves naptáram lesz, hanem szeptembertől augusztusig lesz mindig új naptáram. :) Hogy még emlékezetesebb legyen, mostantól filofaxom lesz, ami meg is van, és a hétvégén át is írom. Mutatom:

:)

Kép
Ne mondjátok, hogy nem szóltam időben :)
"Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." Vekerdy Tamás
A természet változásával az ember mindig várja, hogy valami megváltozik az életében. Vlagyiszlav Tyitov

Polcra

Ha nincs ötleted arra, hogy mit olvass: http://wmn.hu/2015/09/04/kihagyhatatlan-konyveink-a-wmn-szerkesztosege-ajanlja/ http://wmn.hu/2015/09/08/kihagyhatatlan-konyvek-wmn-lista-2-resz/

Heti MP

Müller Péter: "Nem legyőzni kell az akadályt, hanem túljutni rajta" Nem legyőzni kell az akadályt, hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, eltolni sem akarja, hanem túlfolyik rajta, és vidáman rohan a tenger felé. Ehhez lágyság kell. Hajlékonyság. Türelem. És laza lelki tartás. Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned. Jó, hogy ott van, csak nem tudod. Sírógörcsöt kaptam, amikor valaha nem vettek föl a főiskolára, nem egyszer, de kétszer sem – így lettem író. Áldom a hülye zsűrit. És milyen jó, hogy nem sikerültek a külföldi terveim, sorban, egymás után egyik sem - így legalább itthon élek, és boldogan. És milyen jó, hogy nem csináltam gondot a sok bukásomból, és nem vesztettem el a hitemet. Akit a tenger vár, annak minden akadály kicsi. Még a hegyet is megkerüli. Vagy lyukat váj benne, és idővel föloldja még a köveket is. Tanulj a víztől, nem lehet legyőzni. De az egeret sem! Ezt a szót, hogy „ak

A rettegés arénája

Kép
Kellett valami éles váltás a vadonból kijövet, így kapóra jött A rettegés arénája a tévében. Hát mit mondjak, ahogy pulóverosan a tél közepén Ben Affleck megváltja a világot, hát na... :) Csak néhány karcolás a zuhanás-robbanás után és hőssé válik máris, ahogy Bruce Willis is bármire képes volt egy fehér atlétában és néhány horzsolással. http://port.hu/a_retteges_arenaja_the_sum_of_all_fears/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=48745160&i_topic_id=1

Csepp a tengerben

Jó egynek lenni most a sokaságban, és ennél még több, aki olvas, mégha nem is regisztrált :) http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/konyvkihivas-1-honap-mulva-itt-a-felido/

A Vadon-hoz

Nemrég fejeztem be a Vadon-t, és még néhány dolog van bennem ezzel kapcsolatban, csak nem akartam a másik poszthoz írni, mert ott csak azt a véleményt akartam, ami a Könyvkihívás oldalon is szerepel. Tudjátok, hogy évek óta elmélázok-ábrándozok a Camino-val, vagy valami hasonlóval, és nem pont a határaim feszegetése miatt, mert azokat feszegetem jelenlegi élethelyzetemben is, vagy hogyis fogalmazzak. Sok mindent szeretnék valahogy tisztázni magamban magammal és a környezetemmel, kapcsolataimmal satöbbi és akármivel, de egyre tisztább, hogy ezt más úton kell megtegyem majd egyszer és nem gyaloglással. Amit ez a nő végigcsinált, néha olvasni is elég volt. Elképesztő, zseniális, lenyűgöző. Bár a Camino azért nem a PTÖ (Pacifikus Túraösvény), de ha csak a fizikális részét nézem is ledöbbent. Egy kényelmetlen bakancsban egy-egy váltás ruhával, rengeteg napi gyaloglással, tök egyedül és sok teherrel a hátán, hát mit mondjak?! Nekem az is nehéz volt, hogy egy bőröndöt pakoljak be...

Könyvkihívás 19.

Kép
*egy könyv, ami igaz történeten alapul* Se szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Ők a zarándokok, akik a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelemet, mint lelki megbékélést. Első pillanatra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül

Ma reggel

Kép

Medve a házban

Kép
Nagy volt az öröm péntek este, a kicsi iskolás az öt és fél évével az első iskolai hét végén (tavaly előkészítő osztályos volt, idén lett elsős), az osztályból elsőként érdemelte ki az osztályállatkát egy teljes hétvégére, azért, hogy őt idézzem: ...mert jó vóóótam! :) Igazság szerint ez főleg azért jó, mert kicsit nehezen illeszkedett az új osztályba (minden évfolyamon több osztály van és évente mindig megkeverik az osztályokat, és minden kis barát a másikba került szinte); meg leginkább mindig a testvére után menne, szóval na, volt öröm, főleg hogy egy medve jött haza! :)

Ősz

Kép
Magam is azon leszek, hogy legyen egy ilyen saját képem. :) Bár ez a kép erősen a Római-partra emlékeztet...