A Vadon-hoz
Nemrég fejeztem be a Vadon-t, és még néhány dolog van bennem ezzel kapcsolatban, csak nem akartam a másik poszthoz írni, mert ott csak azt a véleményt akartam, ami a Könyvkihívás oldalon is szerepel.
Tudjátok, hogy évek óta elmélázok-ábrándozok a Camino-val, vagy valami hasonlóval, és nem pont a határaim feszegetése miatt, mert azokat feszegetem jelenlegi élethelyzetemben is, vagy hogyis fogalmazzak. Sok mindent szeretnék valahogy tisztázni magamban magammal és a környezetemmel, kapcsolataimmal satöbbi és akármivel, de egyre tisztább, hogy ezt más úton kell megtegyem majd egyszer és nem gyaloglással.
Amit ez a nő végigcsinált, néha olvasni is elég volt. Elképesztő, zseniális, lenyűgöző. Bár a Camino azért nem a PTÖ (Pacifikus Túraösvény), de ha csak a fizikális részét nézem is ledöbbent. Egy kényelmetlen bakancsban egy-egy váltás ruhával, rengeteg napi gyaloglással, tök egyedül és sok teherrel a hátán, hát mit mondjak?!
Nekem az is nehéz volt, hogy egy bőröndöt pakoljak be...
Most kicsit várok, hogy leülepedjen bennem és megnézem majd a filmet is.
És, van még egy érdekes dolog. A könyvben Cheryl esténként mindig olvas a nap végén. Egy-egy könyv mindig van nála, és ha végez velük, elégeti őket, mivel plusz terhet nem cipel, a könyvek pedig közben újulnak. A könyv végén van egy lista, amiből szívesen elolvasnék néhányat, ami magyarul is megjelent, ha valaki ezekből olvasott, szívesen veszem a véleményét.
A listát majd hozom pár nap múlva.
És van még egy, ami mindig megjelent, valahogy mindig megoldódtak a problémái, valaki mindig akadt, aki segítsen neki, és ettől megint eszembe jutott, amit sokszor mondok: Valahogy mindig van...