Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 13, 2022

Zorán koncert

Kép
Újabb jó Zorán-élmény. 🙏 Több volt a lassú dal és többet is beszélt (ahogy már novemberben is), a végére azért mindent bedobott. Vannak hiányzó dalaim, de a Kóló megvolt. 😅 ✌🙏 Különösen nagyon szép volt a Nagy találkozás, Apám hitte, Volt egy tánc, Vigyázz a madárra.

téli szett

Kép
Szezonon belül még nem sikerül soha elkészülni, de a tél már nem ér majd felkészületlenül... 🤭😉😅 A sapka bizony kötve van! ✌

"minden este egy mese"

Jó látni, hogy tudatosan egyre több módon kerül elő a mese, mint olyan. #pályázat

Kőszívű - A Baradlay-legenda - Musical Jókai Mór regényéből

Kép
Ezt megnézve is egyre jobban izgulok júniusra, pedig már tudom, hogy ki-kicsoda: És egy másik hasonló riport: https://www.youtube.com/watch?v=eIPMJbrOCPA És hát pont erre az egészre gondoltam, hogy milyen jó lesz ott látni Jókai háta mögött majd az előadást. :) Ő pedig hallhatja nem a kő szívével, maximum a kő füleivel. ;) Pár nappal később is azt gondolom, hogy ez egy káprázat lesz, még bennem él a kedd este. Pedig ma gyakorlatilag valaki leszólta az egészet előttem - a musicalt is mint olyat -, ami azért fura, mert én sosem szólom le senkinek a hobbyját vagy a 'furcsaságait'... Nem baj, ettől én is musical-hívő maradok. :)

Rügy- és virágnézőben

Kép
Végre kijutottam és a napocska is sütött (nem futottam): Teljesen rajongok jó ideje a hunyor után, de ennyit és ennyi színben még nem láttam egy időben, nehéz volt nem minden tőhöz leülni. :) Még nehezebb volt nem tele pakolni velük a posztot és hát elég nehezen mutatják az orcájukat: És a többi bontakozó:

'szőke boszi'

Kép

'Próba' után

Kép
Nos, a 'próba' után vagyunk! :) Oltári esténk volt, nem is akartam, hogy vége legyen, nehéz lesz kivárni a júniusi bemutatót. Teljes előadás élményem van egyékbént, bár az tény, hogy már jár az agyam, hogy vajon milyen lesz a díszlet valójában, milyen kosztumük lesznek, hol lesz több játék, hol lesz tánckar, stb... Nagyon kíváncsi vagyok! Ezt a nagy olvasópróba (zene és szöveg) dolgot úgy kell elképzelni, hogy a 14 szereplő végig ott ült a színpadon és oldalt a rendező is, minden (!) dalt már teljes élményszerűen ki-begyakorolva előadtak és a szövegkönyv mindenkinél (kivéve BKZ - neki vagy nem ment volna szemüveg nélkül vagy ezt a keveset inkább megtanulta, - most persze csak dög vagyok) ott volt, a szöveges részeket értelemszerűen olvasták és már sok volt a játék, legalábbis érzelemre. Ezek nem simán éneklések és felolvasások voltak. Akkora tapsok, huhogások, hűha-élmények, katarzisok voltak így is, hogy te jó ég! Az elején volt kis időhúzás, de nagyon ötletes és i

Végül nem készült el

Kép
 Hétvégi program volt, de már látom, hogy nem készül el... Ez itt az én sálam lesz a múltkori cuki sapim mellé...

sk kokárda

Kép
Ez a kivitelezés nagyon megtetszett, és hát maradék az bőven van. Egyben a mai premier ajándékom is. 🤗🇭🇺

március 15.

Kép
 Belegondolva a mai napba olyan sokszor kerülök meg/felindult lelki állapotban, hogy nem is írok hozzá semmi egyebet.

Kőszívű - A Baradlay-legenda

Kép
Ma este! :) A ma esti program, ami miatt hajlandó és képes voltam megrövidíteni az otthoni hosszú hétvégémet. A terv az volt, hogy mostanra bőven a végére érek a könyvnek (persze nem így történt), ezért most legalább a filmet megnézem és utánaolvasgatok ennek annak. A játékról lemaradtam - megtippelni, hogy melyik szerep kié lesz -, de estig akkor is megteszem a tétjeimet - ITT. :) Persze olvastam annak idején és talán még a felvételi idején is újra, a filmet se egyszer láttam, de mégsem merném csak saccra tippelni a szereplőket. :) A szereplő színészek hangját, általában megjelenített karaktereit, azt hiszem eléggé ismerem, főleg ami a főszereplőket illeti. Persze az internet világában rengeteg segítséget is lehet találni, egész weblapja van a könyvnek.  https://koszivuemberfiai.wordpress.com/szereplok/ És ha csak 4 percem lenne...:  https://www.youtube.com/watch?v=f4vRIPgERXU Az M5 adta ma hajnali 4-kor... hova tartunk így...? A nagy érdeklődés miatt 'sajnos' lesz egy délután

Bakancsos lista - ötletek tavaszra

Kép
 

kis apróság, nagy kedvesség

Kép
Odafigyelés, érzékenyítés, törődés...

virágmező

Kép
A képek sajnos meg sem közelítik az igazi hangulatot...

sms-ek

Kép

meglepetés

Kép
Nagyon köszönöm! Ez aztán igazi meglepetés volt! 😘🙏 Az érdekes az, hogy amikor a kepeslap íródott, az angol utazás nem volt terítéken, amire megkaptam a képeslapot, már megvolt a jegy.. 🙏💝✈

hozam

Kép
Sok-sok igazság, csak ne ülnék neki olyan nehezen a tanulásnak.

Nagyböjt 2. vasárnapja

Kép