Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 18, 2014

Bizonyíték

Kép
Ki emlékszik még arra, hogy mennyi lufit fújtam pár hete: Íme, ami még mindig megvan (és nem kevés kidurrant, leengedett vagy eljátszottuk) És találtam egy képet a macifejű cupcake sorozatból is:

Napihepik

Kép
A tegnapi nap sikere az enyém is, meg nem is. :) Itt egész más az iskolarendszer és így egész más a követelmény a gyerekek érettségét illetően is. Matthew a négy évével ősztől amolyan iskolás féle lesz, és le kell tudj a nevét meg még elég sok mindenre kell gyúrni addig. Amikor januárban megjöttem a ceruzát nem tudta megfogni, sem rajzolni, se semmi nem ment. Aztán megnyitottam a házi napközit és minden délután komoly gyakorolgatás megy, mindig addig, amíg épp bírja, mert mint emlékezetes, vagy elalszik az asztalra dőlve vagy fúj kettőt és közli: Efááááááájattam... :) Szóval ez a kis mocsóta egyre ügyesebb és lelkesebb, így aztán tegnap előtt fejből lebetűzte egyedül a nevét (nem könnyű, mert valaki Mettyúnak ejti, valaki meg Mefjúnak, ehhez képest van benne M A T T H E W), aztán tegnap meg leírta a táblára.  Egyik szülője sem hitte el... A mai napihepim nem kevés WELL DONE az angolos hasításom alkalmából és előtte egy totálisan egyedül készített isteni pizza (három készült,

Reggeli muri

Kép
Mr Vigyorka esete a Ketchup-fejjel

Délutáni csendélet - variációk egy témára (a gyerek azonos)

Kép
Pókemberke tévét néz Senki nem fogja elhinni, de itt tényleg csak Tom és Jerry-t nézett. :)

Napi dal

Ezt már biztos, hogy linkeltem, de nem baj, nem lehet elégszer. Egy remekmű Pressertől. Rúzsát mostanában nem szeretem - főleg saját maga miatt - , de ezt a dalt igen. Szóval itt egy újabb verzió a Csík Zenekarral kiegészülve. https://www.youtube.com/watch?v=pdZQsKh04fk Egyszer Egyszer arra járhatnál, egyszer rám találhatnál, És akkor belém eshetnél, s rögtön el is vihetnél. Vagy inkább ott maradhatnál, nálam bekuckózhatnál. Simán átölelhetnél, csak hallgatnál és kérdeznél. Egyszer megszoríthatnál, aztán megsimíthatnál, Egyszer összehajthatnál, aztán szétbogozhatnál, Egyszer megpörgethetnél, aztán le is fékeznél. Egyszer be is zárhatnál, egyszer kiengedhetnél. Egyszer rám hajolhatnál, s akkor nagyon kívánnál, S én meg ott feküdhetnék, kicsit nagyon remegnék. Egyszer elkergethetnél, aztán sírva kérhetnél Aztán átölelhetnél, s hagynám: kiengesztelnél. Egyszer megröpíthetnél, széllel szemben engednél. Aztán szépen leszednél, magad mellé fektetnél. Aztán megdicsérhe

*nagyon tegnap*

Így az esti órákban vajon kinek ugrik be először, hogy vajon a *nagyon tegnap* az mikor volt? :) Igen, egy újabb gyöngyszem Matyustól, ma mondta valamire az óvoda utáni játszótéri öt percet megvalósítva. Erről nem tudom írtam-e, mármint az óvoda/suli utáni játszótérről... Van arrafelé (hazafelé jövet) egy kisebb játszótér, jó idő esetén kifejezetten jól jön.  Kis kergebirkák az ovi-iskola után, mindenkinek jobb, ha ott még lemozogják magukat és 'kidühöngik' magukat, mármint jobb, ha ez Ott történik és nem itthon. :)  Na, de most nem ez a lényeg, hanem valamit éppen mesélt és az időérzéke még űz vele tréfákat, főleg az ahhoz kapcsolódó kifejezések - minden nyelven. Íme néhány a csokorból: - Berni, te tudod azt, hogy amikor én kisbaba voltam, akkor ... - Berni, te tudod azt, amikor én nagy voltam, akkor csináltam... - Matti, miért ...? - Én nem csináltam azt. Csak tudod mikor csináltam? Amikor olyan nagy voltam, mint Alex... - Berni, te tudod azt, hogy voltam ott

Már megint

... pakolunk... ez a sorsom egy része, biztos vagyok benne. Öregszem, már nem szeretem. Persze az én bőröndöm még a garázsban van (vagy a padláson, ki tudja) :). A mocsóták cucca pörfikt módon gyűlik és még logikus is. Listám van, tehát nem lehet gond - kivéve, amikor J majd a saját megszokott pánikjában összetúrja a dolgokat péntek éjféllel, de már mondtam, hogy nem vagyok hajlandó leállni vele. :) Vagy szót ért vagy nem pakolok be, csinálja. :) Na, majd meglátjuk, mi lesz. :) Mindenestre nekem még lesz órám péntek este (bocs, éjjel), aztán kicsit vagy alszom, vagy nem, mert valami idétlen időpontban repülünk és Anglia majdnem másik feléből. Ja igen, két gyerekkel. :)  Már most biztos vagyok abban, hogy nem lesz eseménytelen a repülés, mert Sámueléknél az úgy szokás. Majd mesélek, leginkább blogolok.  Ja igen, a blogban lesz kihagyás (=szünet), mert most nem utazom laptoppal, (Bíborka otthon van, de nem hálózatos) Okoska jön, rajta meg még tanulgatni kellene a blogolást (meg a

Tévé

Nos, rólam azért eléggé tudható, hogy szeretek tévézni. Vállalom. :) Sokszor hiányzik itt is, hogy csak úgy morogjon a háttérben. A gond, hogy a magyar morgást szeretném. Online sok minden sikerül, de azért nem mindig és főleg nagyon gyér a visszanézhető opciók száma. És aztán ott a lelkiismeretfurdalás is, hogy másik nyelven kellene... Nos, Fleur is minden alkalommal elmondja (az összes eddig három péntek estén), hogy szerinte nekem az segítene legtöbbet, minden nap egy kicsi tévézés és ne izgasson, ha nem értem. Hát oké... Így aztán vagy lent maradok mostanság és kicsit kapcsolgatok a gyerekszobában, de leginkább az online fog működni, mivel tegnap végre sikerült eltalálni néhány csatornát. Aki szeretne kicsit angolul hallgatózni vagy megnézni milyen műsorok mennek (rengeteg csatorna van, tehát képtelenség megérteni a műsorrendet), azoknak ajánlom ez a linket (persze nem tudom, hogy otthoni hálózatból is működik-e). http://tvplayer.com/watch/ Amire vadászom azért: főzős műsor,

Musical

Kép
A régi szerelem az régi szerelem :) Ideje felkutatni néhány musical fórumot újfent helyi specifikációk miatt, bár a facebook is segít olykor-olykor. Például ez jónak ígérkezik: West End LIVE 6 hrs  ·  There is just 1 MONTH to go until West End LIVE 2014! Will you be joining us for an amazing weekend of FREE entertainment?

Van még mit...

Kép
... ügyeskedni a múltkori sündisznóm után:

Napi bölcs

"Miért nem szabadítod meg képzeletedet a múlt és jövő terheitől, mikor egyik fölött sincs már, vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted egyetlen realitása, amelyet formálni tudsz." (Szepes Mária)

Csak fanoknak és annak, aki... :)

Kép

Pillanatkép

Kép
Adós vagyok még a hétvégi mesével, meg közben meg volt a musicales estém is, de addig is: Íme egy kép a facebook-ról /by Time Out London/ csak úgy a hétvégére visszatekintve. Time Out London  with  Regina Mariniello  and  5 others Yesterday at 11:22am  ·  Nice weekend, eh? És mivel nekem is van egy hasonló, először azt hittem, hogy valahol már közzétettem :) Az én képem (is) vasárnap készült.

VB-nek ajánlva

Bár ezt most is célzottan posztolom, de mindenki jó, ha megjegyzi... :) Tisztelt Technikai Segítség! Tavaly frissítettem a Barát 5.0-ról a Férj 1.0-ra, és azt tapasztaltam,hogy a rendszer teljesítménye csökken, különösen a Virág és Ékszer alkalmazásokban, melyek pedig kifogástalanul működtek a Barát 5.0 alatt. Ezen túlmenőleg a Férj 1.0 több kedvenc programomat is eltávolította, mint például a Romantika 9.3-at és az Odafigyelés 6.4-et, ám telepített olyan alkalmazásokat, mint a Bajnokok Ligája 4.1 és az Újpest 3.0. Most már az Elbeszélgetés 8.0 sem működik és ha a Takarítás 2.8-at akarom indítani, visszautasít a rendszer . Megpróbáltam a Nyaggatás 5.3-mal kijavítani a hibákat, de sikertelenül. Mit tegyek? Elkeseredett --------------------------------------------------------------------------------------------------- Kedves Elkeseredett! Először is, ne felejtse, hogy a Barát 5.0 szórakoztatócsomag, míg a Férj 1.0 operációs rendszer, saját utasításkészlettel. Gépelje b