Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 27, 2020

elviszlek magammal

Nagyon ajánlott az új év 'hajnalán' ezt a riportot nézni, hallgatni. Két ennyire tündéri embert, mint Bach Kata és Wunderlich József... 💝🚗🎭 #riport

Boldogabb január

Kép
 

Lelki fröccs

 Majdnem két héttel ezelőtt vettem jegyet az alábbi előadásra. Tetszett a téma nagyon, 27-től volt elérhető. Egyszerűen nem jutott rá időm, hogy a valamivel több mint egyórás előadásnak rendesen nekiüljek, már majdnem el is feledkeztem róla, szerencsére január 3-ig elérhető. Ma reggel egy késői reggeli és az idei első capuccino után eszembe jutott, hogy na, most van itt az idő. Remek időzítés volt, az előadás pedig brilliáns. Hálás vagyok érte. Pál Feri atya: Lelki fröccs - Hogyan válhat erőforrássá a múlt? Hogyan alakítható szabadon a jövő? "De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen,

Színészbüfé/Büfészínész

Kép
 Az is lehetett volna a cím, hogy Karácsonyi színházas ajándék 1. - mert lesz még kettő ilyenem ebből a műfajból. :) Volt egy színházas kívánságlistám, ez volt az egyik tétel, nagyon örülök, hogy bevállaltam, vagy hogy engedtem magam kíváncsinak lenni streamre és nem pont nagy mulattatásra. Sokszor leírtam, hogy mennyire tisztelem és szeretem Mácsait víruson innen és onnan is. Szokatlan dologgal álltak elő, ez volt a meghirdetésben: Kedves Nézőink! Mi már nagyon várjuk a szilveszteri műsorunkat, amit ÉLŐBEN streamelünk az Örkényből. Töltsük együtt az év utolsó estéjét! Az előadásban Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Gálffi László, Hámori Gabriella, Jéger Zsombor, Kerekes Éva, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Takács Nóra Diána, Tenki Réka, Znamenák István és Zsigmond Emőke beszélgetnek nem mindennapi díszletben. Rendező: Mácsai Pál  "Ma este pályánk emlékezetes pillanatairól mesélünk. Mindarról, ami a színpadon megtörténhet, tehát meg is történik: találkozásokról, amelyektől kaptunk

7400

Kép
Elérkeztünk a 7400. poszthoz! :) Őrület, jó írni, visszanézni, kigondolni, megmutatni. Nem terveztem, hogy pont így jön ki, amikor tegnap beállítottam az éjféli posztot, akkor láttam, hogy hol is tartunk.

Isten hozott '21!

Kép
A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: " ez az év boldogabb lesz ". Alfred Tennyson Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot. Mindenki, amennyire tud, legyen boldog, érje el, ki mit szeretne, s ha elérte, többre vágyjon, s megint többre. Tiszta szívből ezt kívánom! Szaporodjon ez az ország emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, s ki honnan jött, soha-soha ne feledje. Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk… A többit majd apródonként megcsináljuk. Végül pedig azt kívánom, legyen béke, gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe’! Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Vissza- előretekintő

Kép
A valóság éve. Hétköznapokkal. Szürke reggelekkel, unalmas estékkel. Harcokkal, győzelmekkel, vereségekkel. Mindennapi gondokkal, örömökkel, fájdalmakkal. Ünnepekkel. Munkával. Sikerekkel, kudarcokkal. És volt egy másik év. Az álmok éve. Tündérrel, színes tavaszi erdővel. Pici kőhíddal. Angyali mosollyal. Szív meleggel. Lélekkel. Élettel. A megfoghatatlan, megérthetetlen szeretet ajándékával. Lesz egy év. Csitáry-Hock Tamás Azt nem írom le, amit most mindenki leír, és közben úgyis írtam róla, hiszen mind megéreztük, igen - ez egy koronázós év volt. Már nincs belőle sok, közben amíg ezt írom - épp üvölt az operettes rész a szilveszteri műsorból. Van néhány igazi, amit akármikor, akárhányszor meg tudok hallgatni, szeretem ezt is, közben arra gondolok, hogy ezek a művészek, a színház még így is mennyit adtak idén is, és a többiek is más színházakból. Akár online, akár élőben, akár csak úgy, hogy régi dolgokat néztem. Sok minden kimaradt, elmaradt, sok minden hiányzik is, de még most is az

2021. töltődik

Kép
 Várlak inspiráló 21... ;)

utolsó idei reggeli

Kép
Kb. két hónapja rákészültem, hogy valamikor már iszom egy finom SB mézeskalácsos latte-t, még  a szezonjában. Vagy nem arra jöttem, vagy ez vagy az, de gondoltam majd Szilveszterkor! Kicsit máshogyanabbul is öltöztem ma fel, reggel direkt a másik irányból jöttem... hát nem zárva volt a SB?! :) Így aztán a szomszédból leptem meg magam, finom, de azért nem SB, de le veled 2020.! :) Minden csodáért tenni kell. Ha többet nem is tehetsz, legalább annyit, hogy várod. Kitartóan, hittel. Nem elég "valamire" vágyni, tudnod kell pontosan, mire vágysz. És így történhet meg a csoda. Az év bármely napján. Akár az utolsón is. Ezt a csodát kívánom neked a következő évre. Csitáry-Hock Tamás

fényes

Kép
Idén kb ennyi jutott.

90

Kép

nagyarcú hold

Kép

Havasi koncert

Kép
Nagy estém volt! :) Ugye volt jegyünk a decemberi koncertre, amit nagyon hamar elhalasztottak 21 májusra, majd 21 decemberre, de közben Havasi és csapata kitalálta a világ live-ot, tök korrekt áron, viszont nekünk elhalasztott jegyeseknek ingyen volt - az első sorba! :) Nagyon profi volt, élőben olyan színvonalú képek és pillanatok voltak, mint egy utómunkás koncertfilmnél sem. Nem túlozták el a tömeget, pár vonós és egy széparcú csellós :), 2-3 gitáros, két fúvós és több ütős is, az élen Endi-vel. Volt egy tuctucbillentyűs is - ebből picit már majdnem sok volt, de még belefért. Volt sok új dal, régebbi klasszikusok, szóval jó volt. A taps nagyon hiányzott, itthon picit tapsikoltam és huhorásztam is, ha nekem ez fura volt, milyen fura lehetett egy néma Aréna. DE hálás vagyok az ötletért, a lehetőségért, a megvalósításért. Mindig nehezen ülök egyhelyben ilyenkor, de azért bekapcsoltam minden ünnepi világítást, felvettem a kedvenc pizsimet és még hajat is mostam. :) Köszönöm

képeslapok

Mivel más volt az advent és máshogy készültünk a karácsonyra is, én is máshogy készültem mint egy átlagos évben. Ebből már több dolgot is mutattam, de azt még nem írtam, hogy 20 fölötti postai képeslapot küldtem szét az országban (a legtöbb-ben volt pici meglepetés is)... ebben voltak olyan címzettek, akikkel most is kapcsolatban vagyok és volt nem kevés az elszakadtabb ismerősöknek szóló sem. De aki eszembe jutott, hogy vajon mi lehet vele, annak írtam. Érdekes élmény lett, mert 6 (!) ember nagyon megörült, felhívott vagy írt, a többi képeslap  minden bizonnyal elveszett... (vagy már nem tudunk mit kezdeni egy jószándékú rágondolással? Nem tudunk egy "köszi, jól vagyok, te is jól vagy?" választ írni?)  Idén (is) sok érdektelenséggel, passzivitással találkoztam. Volt amit saját bőrömön éreztem, volt amit másén. Nem jó az irány, és nehéz lelkesnek maradni ennyi fal között, még akkor is, ha tudom  hogy amit csinálok, azt elsősorban a saját jól létemért teszem, mert nekem igénye

Both Sides Now

Kép
...gyönyörű... nézni, hallgatni és átengedni magamon... Túlzás nélkül állítom, hogy ez az ember a hangjával bőven benne van abban a pakk-ban, ami engem átsegített az idei adventen és a karácsonyon. Amikor így nézem és hallgatom, alig merem elhinni, hogy én ezt élőben is átélhettem, Istennek hála már kétszer is, és nagyon szeretném, ha újra lehetnék ennyire szerencsés.  Nem tudok mást elképzelni, hogy így énekelni tudni, ennyire ekkorát adni az embereknek, ritkán kivételesen áldásos, kegyelmi állapot.