Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 12, 2014

Napi tanács

Kép

Napi csemege

http://ahelyisegkalapacsa.cafeblog.hu/2014/01/16/kredenc-mi-franc/?fb_action_ids=10203052357138800&fb_action_types=og.likes na, hát a sort hosszan folytathatnám, és ráadásként ezeket ismerem is, amiket itt írnak. Bár néhányatok szerint hozzám is szótár kell ;) és/de mégis egy csomó mindent csak nem tanultam még meg  a jászsági és erdélyi finomságok közül sem)

Napi szmájli

Na, ki melyik? :) 10 reggeli munkatárs Életünk nagy részét (!!!) velük töltjük és az ő arcukat látjuk, miközben a reggeli kávét kortyolgatva próbáljuk kibogozni a gondolatainkat, meg az email hegyeket. Te az vagy, aki négykézláb bevánszorog, vagy az, aki hiperaktívan ugrabugrál összevissza?  A Hiperaktív. Míg te önsajnálatban dagonyázva kortyolod a kávédat, ő akkora lendülettel lép be az irodába, mint egy forgószél. Elkezd rendezkedni, hangosan telefonál, veri a billentyűzetet, szóval képes HAJNALOK HAJNALÁN dolgozni. Arcpirító.  A Mindig Másnapos . Kezében állandó kellék a RedBull és társai, alkoholszag lengi körbe, miközben ő maga halkan nyögdécsel. Már mindenki tudja, hogy minimum egy óra kell hozzá, hogy összeszedje magát. Ha a Mindig Másnapos = jó pasi, akkor majdnem biztos, hogy cuki csajok nyunyukázzák körbe, kávét, szendvicset és fájdalomcsillapítót hoznak neki.  A Még Részeg . Állapota a nap múlásával indul csak hanyatlásnak, reggel kifejezetten vidám, vi
"A legmerészebb álmaidat is megépítheted - de lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit." Müller Péter
Szeretet ösvényén - Böjte Csaba gondolatai 'Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.'

BÚÉK!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot. Mindenki, amennyire tud, legyen boldog, érje el, ki mit szeretne, s ha elérte, többre vágyjon, s megint többre. Tiszta szívből ezt kívánom! Szaporodjon ez az ország emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, s ki honnan jött, soha-soha ne feledje. Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk… A többit majd apródonként megcsináljuk. Végül pedig azt kívánom, legyen béke, gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe’!
Kép
Kép

Karácsony

Bár már elmúlt karácsony, de azért ez érvényes ... Dolgoztál, robotoltál, igyekeztél, lihegtél, és gyötörted a lelkedet: „Kit felejtettem ki?” Most végre itt van mindenki. Akikre azt mondja a nyelvünk: a hozzátartozóid. Jó szó. A sokmilliárd ember nem tartozik hozzád. Ezek igen. Ők jönnek el az ágyadhoz, ha beteg leszel, és ők állnak majd legközelebb a koporsód körül. A többi ember távolabb él tőled. Most itt van körülötted az a néhány ember, aki a sorsod játékában főszerepet kapott, nem tudni, miért. Mint egy színdarab fontos jelenetében, összejöttek mind, csomagokkal, éhesen, türelmetlenül, zajongva, zűrös és csillagtalan lélekkel – mert manapság a lelkünk zűrös, zaklatott és csillagtalan. Az is lehet, hogy nincs itt senki. Most van az a pillanat, karácsony estén, amikor rád szakad az érzés, amit a hétköznapok során nem éreztél, mert megszoktad – hogy egyedül élsz. Nincs senkid. Sokan éljük át ilyenkor a magányt. És sokan a lázas nyüzsgést, a zűrzavart, az örömöt, hogy egy

Heti MP

"Mi van akkor, ha valami nem úgy van, ahogy gondolom?"   Ez a mondat mindig a legnagyobb rémülettel tölt el. Nemcsak engem, téged is. Mindenkit. Önvédelemben élünk. És ehhez kell a biztonságtudat. Van egyfajta kialakult tapasztalatod. Aztán jön valami új, valami ismeretlen, s nem mered előtte kinyitni magad. Amikor a könyvemet írtam a "Férfiélet"-ről, sokszor éltem meg azt a tiltakozást, amikor valaki másnak a tapasztalata megzavarta az enyémet. Nem! Az nem igaz!... Téved!... Tudom, amit tudok! Nem mertem kimondani magamnak azt a könyörtelen mondatot, hogy "Hallgass! Ne bizonygasd az igazadat! Hallgasd meg, mit mond a másik! Add föl legalább egy pillanatra azt a meggyőződésedet, hogy te tudod jobban! Hátha ő?" Így élünk. Ezért nem tudunk lelkileg megérni. Nem tudunk fejlődni. Mert ez azt jelentené, hogy minden nap le kellene vedleni egy túlélt igazságot. És felölteni vagy magunkra növeszteni valami egészen újat. Hogy később majd azt is levessük. É
"Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév". (Edith Lovejoy Pierce)

Napi bölcs

"Akármilyen utat is választhatsz magadnak, mindig lesznek, akik azt fogják mondani, tévedsz. Mindig lesznek majd olyan nehézségek, hogy azt fogod hinni, talán csakugyan a kritikusoknak van igazuk. Az út kiválasztása és követése a végsőkig mindig nagy bátorságot kíván." (Ralph Waldo Emerson)

Heti MP

"Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni."   Nem mindig könnyű. Lehetünk bajban, rossz helyzetben, tartósan nehéz helyzetben is. De egy új nap mégis új nap! És ahogy a földi Nap is minden reggel fölkel és eloszlatja a sötétséget, úgy föl kell hozni a belső napunkat is. Magától nem mindig jön fel. A világ, amelybe születtünk, ritmusra jár. Reggel föltámad, nappal kibomlik és él - és éjszaka visszatér önmagába és meghal. De csak átmenetileg. Mert hajnalban oszlik az álom és az öntudatlanság - és megint föltámadunk. Az éjszakából ki kell jönni. Tudatosan! Meg kell születnünk minden reggel. És ez nem megy "magától". Kell valamiféle szertartás. Ez lehet egy zuhany, fürdés, légzőgyakorlat, kávézás, lehet valami reggeli mozgás is, esetleg egy bizakodó gondolat, amit az ember még nehéz helyzetekben is átélhet. Ez azért fontos, mert a kezdetet mindig visszük magunkkal. Bölcs mondás az, hogy „bal lábbal ke
"Nemcsak év elejével kezdhetünk valami újat. Minden reggel, minden ébredés, minden egyes nap esélyt ad az újrakezdésre és dolgaink helyreállítására." (Maria Fontaine)

Blogolás

A blogolásból a hétvégén sem lett túl sok minden, leszámítva néhány citált embert. Valahogy eltelt a hétvége, alvással, pakolással, kóborlással és laptop okozta rémülettel (úgy csinált, mint aki bet.jt.). Holnap újra hétfő, és nem tudni, mit hoznak az esték, de azért időnként gyertek erre. :) A kis szobámban jól érzem magam, helyeske, ha sok az érdeklődő, hozhatok képeket... :) Szép hetet és írjatok ti is. :)

Napi interjú

https://www.youtube.com/watch?v=23ztvS3D9MA PálFeri útjai - Szerelmes földrajz. c. adás

Cikk-ajánló

http://nol.hu/mozaik/20140102-egig_ugro?ref=sso

Napi tanács

Ha szeretsz valakit, adj neki szárnyakat, hogy szárnyalhasson, gyökereket, hogy visszatérjen, és okot, hogy maradjon. Dalai Láma