Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 13, 2017

Visszaszámlálás: 29

Kép
A 29-est kapja David Garrett, akinek jön az új albuma, sokadik nekifutásra csak megnéztem az új dalt, amit még tegnap kaptam, de ma néztem meg stb stb :)

Tegnap és az egy hónap

Kép
Tegnap gyerekestül rokonostul a British Múzeumban voltunk és nagyon későn jöttünk meg, pluszban péntek is volt, nem volt erőm bekapcsolni Bagirát, ráadásul mostanáig le sem esett, hogy 18 az tegnap volt, tehát tegnaphoz egy hónapra leszek 1 évvel öregebb. :) Szóval hajrá :) Ez egyben azt jelenti, hogy NS-nek meg tegnap volt a szülinapja, őt pedig Isten éltesse nagyon sokáig. :) De egyébként a tegnap volt a 30-as nap :)

Karácsonyi angyal

Kép
Nem baj, hogy augusztus van, én egész évben tudok karácsonyos- téli filmeket nézni. Ezt is már olyan sokszor láttam, de még mindig szeretem.

Visszaszámlálás

Kép
A másik app valahogy nem jól számolt, az új szerint 31 nap van. A mai pozitívum mindenképp a kihívás listám a medvémmel. :)

Origami

Kép
Tegnap délután a gyerekek elkérték a tabletot, hogy arról szeretnének valamit megnézni, hogy hogy kell csinálni. Kicsit később látom, hogy nagyon ülnek felette, reméltem, hogy nem kezdtek el játszani. Megkérdeztem: ugye nem titkos dolgot néztek? A kicsi válaszolt kapásból: Nem, nézünk valamit, amit én akarok csinálni neked... csak lehet, hogy túl nehéz Óh.... de drága vagy... Íme, ezt nézte, hogy hogy tudná a kicsi mancsával hogy tudná kivitelezni. Megígértem, hogy segítek, úgyis van egy origami-kihívásunk is és már gondolkoztam, hogy vajon mi legyen az...

Kihívás nekem

Kép
Addig noszogattam a gyerekeket, amíg elkészült az én nyári kihívásom is. Szigorúak voltak, én kértem 13-13 ajánlatot és azt kértem még, hogy mondják meg, mennyit vállaljak be. Egymástól függetlenül 9 és 10-et mondtak. Pf, nem semmi amit kérnek, itt-ott nagyon meglepődtem, de leginkább azért örülök, mert ilyenkor mindig cuki és édes dolgok is kiderülnek pluszban, hogy mi is jár(hat) a fejükben-lelkükben. Holnap leírom nektek rendesen a listát (kiegészítve kommenttel, mert a legtöbbnél tudom, hogy mi lehetett a 'hátsó' szándék). Egyet elárulok, mert az a legédesebb azt hiszem: A maci átmenetileg (igazából remélem, hogy örökre) az enyém, mert az icipici keresztfiam azt írta a listára az egyik pontnál, hogy macival aludni. :) És huncutul mosolygott, amikor elolvasta, mondtam rendben, de kérek egy medvét. Elsőre az összeset elém tette, aztán végül sorra visszaszedte őket, végül ezt mégis megengedte.  Pár órával később még újra odasúgta, hogy Berni, ne felejtsd el a maci

Haladunk

Kép
Szépen haladunk a gyerekek nyári kihívásával, főleg a magyar szavakkal, íme amiket megtanultak az elmúlt napokban. Nem is sejtitek milyen nehéz szavak ezek, némelyiket épp elég kimondani egy nem teljesen magyar gyereknek.

Itt vannak

Kép
Megjöttek tegnap az új útitársak. :)

Döbbenet

Kép
Ezt  a kislányt - talán ha volt négy éves - a tv-be vitték el így felaggatva és kiaggatva mindennel a "csodálatos" szülei. Totál kiakadtam, műköröm, magassarkú, plusz szempilla, full smink, full ruha, full mindenből, de leginkább túl sok mindenből és a kislány csak nyivákolt és hisztizett, ott, élő adásban.

Tenisz

Kép
A héten mocsótáék négy délelőtt tenisz-táborban voltak. Hétfőn még nem voltunk benne biztosak, hogy otthagyhatóak-e három órára, úgyhogy kivártam a végét. Körbenéztem. :)
Az ábrándozás nincs életkorhoz kötve. Az álmok pedig nem öregszenek. Lucy Maud Montgomery

Visszaszámlálás

Kép
Most, így éjjel háromnegyed tíz után (most lett vége az angolomnak, amiből márcsak kettő lesz - ezt sajnálom azért nagyon) láttam meg Lara új dalát a youtube-on az új cd-ről, és arra gondoltam megosztom, közben az is beugrott, hogy miért ne számolnék vissza itt a blogban is (az app-om már fut), közben a számhoz mindennap próbálnék valami extra jót találni - túl azon, hogy fogynak a napok. :)