Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 8, 2020

Erősítés a léleknek

Kép
Tegnap átültettem a szomorkodó virágaimat, a kintieket meglocsoltam. Ittam egy finom capuccinot, kitakarítottam és vigyázok a lelkemre, ahogy csak bírok. Dragomán György 1 órája · Átéltem egyszer már hasonlót, amikor az útlevelet vártuk meglehetős reménytelenségben, az volt kicsit olyan, mint egy karantén, a szüleim hirtelen elvesztették a munkájukat, ráértek, együtt voltunk, olvastunk, beszélgettünk, römiztünk, felolvastunk egymásnak, filmeket néztünk (nagymamáméknak volt videója és színes! tévéje) próbáltunk nem tudomást venni a világ őrületéről, próbáltunk nem félni. Angolul tanultam, jógáztam, készültem arra, hogy egyszer majd elmúlik ez az állapot , egyszer majd kiszabadulunk. Sokat kaptam akkor, a szüleim figyelmétől. # jóreggelt (A kávé friss, a nap ragyog, meg kell próbálni legyőzni a szorongást.) Persze a történetnek volt egy másik oldala is, rengeteg stressz én nehézség került akkor a szüleim vállára, egyáltalán nem volt evidens,

történelmi pillanat

Kép
A nyuszi, aki azért érkezett, hogy a többi depis ott mellette jobb bőrben legyen,  és a nyuszi aki akkor érkezett, amikor a színházakat bezárták.

Alaposan, gyakran, felelősen

Kép

wmn

Beléptünk a történelembe és ki tudja mi jön még. dtk-cikk
Kép
A Bátraktól hoztam, nagyon cuki! Vigyázzatok magatokra, kitartás, erő, ima - kinek hite szerint. Bátor Tábor 1 perce  ·  Mi mindig ezt énekeljük a táborban a csapnál, éppen annyi ideig tart, amennyi egy tisztességes, alapos kézmosás. Daloljátok ti is, minél többször! https://www.facebook.com/batortabor/?__tn__=kC-R&eid=ARClruafAjUppVNSSB1IoMZw6ECMfm_7pdWN7OtQxAs9PDDx8nwQ3DCcmc5QGoADmvoN4kXDxXAwHbV8&hc_ref=ARQljraCsBYjDOwv5N0qk4BVj97SI0kvwqb_AkBYqre_ZVh-QNnI6Ex3x96zjGe9yXc&fref=nf&__xts__%5B0%5D=68.ARC_rkw1uwaUd9HWUUc7fHQJQCkVvqvWPYoPk-eFgmMFD1ysa8kd6phcBLK5HrfNTRThrU_tjpmFntZtcmLh1_luo14Rx5zSEBfytwfre87ygXTGR4DZs_q5ZYp3WTAb6ElolRCL1zcXjdvVHVXdaE_C55dyrVHYvIHDg4gtGVnc5EPsqR4J7XGWfjcMzV6mztfSMIEw8_djux72ro34KVhVrVNYyuemAwG14s_8ekO8KjXUy98YYemwzil_BRzVXVGHRGsVTNnUSVppvCW3r1FLYSQFDeGGNwomUBWiT0FWWRf1i4yPzgIKeGpbn7qbNm-DQQ8DyBN8uQwm3EPD3hnEptjMFUMn-n9hvZ-1OIV6Qocy5VA
Kép

Tőlem nekem

Kép
Olyan nehéz nap volt ma, fárasztó és stresszes, ezt a pánikot sem bírom, a névnap-nőnap is kimaradt tőlemnekemmel, úgyhogy hazafelé beugrottam a helyesvirágosfiúhoz. Kicsit ki volt fosztva (vajon miért? :) ), de ezt a szépséget azért elhoztam.
Kép

tavasz lesz és rend lesz 🙏

Kép

valamiből valamit

Kép
Amikor anyukám vesz egy sima alapot és csak azt mondja, hogy csináljak valamit belőle, akkor ez történik. 😊💝

Portéka előzetes

Kép
Elkezdtem a munkálatokat, ezek már kész vannak (és vihetők) ,de vannak még tervek-elképzelések-készletek, ha minden jól megy... 🙏

útközben

Kép

0308

Kép