Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 12, 2015

Könyvkihívás 10.

Kép
*egy könyv, ami olyan helyen játszódik, ahova mindig is el akartál jutni* Ven, Roz, Olive és Frankie iskoláskoruk óta barátok. Kislányokként fantasztikus jövőről álmodoztak; gazdagságról, romantikáról és mesés állásokról. Azt hitték, a világ egy ínycsiklandóan finom osztriga. Huszonöt év elteltével azonban be kellett látniuk, hogy mégsem az. Olive másokhoz jár takarítani, hogy lusta, munkanélküli férjét és betegeskedő anyósát eltarthassa. Roz képtelen kimutatni a szerelmét kedves, gondoskodó partnere iránt, mert volt férje, az önző, nőhajhász Ian a bizalom utolsó csíráját is kiirtotta benne. Ráadásul Frankie-vel is sikerült összerúgnia a port. Ven azonban elhatározza, hogy iskoláskori álmukat megvalósítva ismét összehozza a barátnőit. Akkor megfogadták, hogy negyvenéves korukban hajóra szállnak. És mire észbe kapnának, valóban ott vannak egy csodálatos hajó fedélzetén, távol az otthonuktól, a tenger közepén. De feledtetni tudja-e a kék ég, a tűző nap és a tizenhat napnyi luxus a

Nem picikéztek

Kép
Íme a fiúk nyári házi feladata (tegnap volt az utolsó nap az iskolában), kicsinek-nagyobbnak, mindenkinek ez a feladat. Teljesíteni 30 dolgot, fotózni, írni, dokumentálni... A teljes szünet kb 50 napnál kevesebb, tehát lehet tempózni... Íme a lista. Én is belevágjak? :)

Máris kezdhetem...

Na, íme, 8-ból mennyit kell kizárjatok...? http://szabadonebredok.info/agytakaritas-8-dolog-zarjunk-ki-az-eletedbol/

Funebrák - Národnost maďarská

Kép
http://lemon.hu/2015/07/13/ilyennek-halljak-a-kulfoldiek-a-magyar-nyelvet/

Ezt fejtsd meg! :)

Kép
http://napiboldogsag.com/2015/07/17/nyomtathato-keresztrejtveny-udvozlolap-minden-alkalomra/

Könyvek közt

Az van, hogy én is tudok valakit, aki kb így él, és ahol csak lehet könyvek vannak a lakásban, a garázsban, a pincében, mindenhol... :) http://hvg.hu/plazs/20150713_Igy_elnek_akik_konyvtarban_laknak

3100

Kép
... és akkor a 3100-es bejegyzésre legyen ez a mottó:
Kép

Legyek ellen

Kép

Les Misérables

Kép
Bárcsak ott lehetnék...
Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: – Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta: – Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta: – Ne egyél cukrot! Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő: – Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. Gandhi azt válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”
Kép
Kép

Adam

Kép
Adam a kedvenc (tenisz)edzőm. Matthew jár hozzá keddenként,Alex egy másik pályán van ilyenkor a nagyobbakkal. Adam egész nap órát tart,kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek és versenyzőknek, kint, bent, télen,nyáron, tehát mindig. A bámulatos benne az,hogy rettenetesen nagy türelme van,minden gyereket ismer,dicsér,biztat,segít.fantasztikus, na. Én csak itt ülök, 4-től 5-ig, negyed 5-kor fele gyereket már kiküldeném a fenébe, de ő még mindig bírja,végig. ÉS utánunk még kisebbek jönnek. Konkrétan nem tudom, hogy milyen idegrendszere van, de nagyon tetszik,amit és ahogy csinál. Érdekes és szórakoztató órákat tart,rengeteg és változatos feladat van,sok a technikás és ügyességi, szóval élvezem. Az is cuki, ahogy ezek a picik próbálkoznak,fejlődnek, pedig némelyek rettentően idegesítenek. Ja, és Adam nem helyes, nem szívdöglesztő, az ömlengés nem ennek szólt. :)

4

Kép
Holnap szülinapi lesz, 4 éves lesz a Berno-blog! :) Hihetetlen, hogy már négy éve, hogy posztolok, szépítgetem, töltöm a képeket, gyűjtöm a szépségeket, mesélek vagy ajánlok. Köszi, hogy olvassátok is! :) Írnám olvasók nélkül is, de így mégiscsak más, ha néha hivatkoztok rá, vagy kommenteltek, vagy akármi. Szóval négy év, emlékszem nagyon az első írásokra, arra is, hogy miért is kezdtem írni. Arra is emlékszem, ami azóta történt. És akkor egy pici statisztika, ha már a weblap ilyet is tud. :) Közzétett megjegyzések 174 » Oldalmegjelenítések száma ma 10 » Bejegyzések 3092 » Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban   218 Oldalmegjelenítési előzmények (összes) 12 454 Szóval boldog szülinapot magunknak, és most az ünnepelt ad ajándékot: lehet egy-egy blogos kívánságotok, posztolok arról, amit kértek. :) Az ajánlat a születésnapi héten érvényes. ;) https://www.youtube.com/watch?v=wSD7BYz_lSo

Rusztika

Ah...  http://lakbermagazin.hu/hazak-enteriorok-otletek/1796-gyonyoru-rusztikus-francia-videki-otthon-arizonaban.html

Szombat Dover-ben

A tegnapi napot gyakorlatilag teljes egészében egy nagyon szép helyen töltöttem, Dover-ben. Régi, listás helyem volt, már rég vágytam oda. És tegnap reggel amikor felkeltem, arra gondoltam, miért ne ma? :) Szedtem a sátorfámat, gyorsan összekészültem, megnéztem és kiírtam a vonatokat (Bromley-ig busz és onnan közvetlen vonat), háztól házig kb két óra, még gyorsan telefon-fényképező töltés és iszkiri. Az állomás mellett még vadásztam egy kávét, pedig mostanában már majdnem teljesen leszoktam róla, és láss csodát, hát nem magyar lánytól vettem kávét? :) Még akkor sem jön össze, hogy angolul teljen 2-3 mondat, amikor végre lehetőség lenne rá. A vonaton oda-vissza olvastam, tök jó volt. Kb egy hónapnyi távolságot és magasságot lejártam, ezért ma itthoni dolgokat intézek, mert már öreg vagyok ennyi járáshoz, meg hát fel kell dolgozzam a sok szépet. Csak álltam és néztem, dúdolgattam a Fehér sziklákat (ha már ott álltam rajtuk és előttük; és most már tényleg emlékszem rájuk :)), és ne

Pimm's

Kép
Van egy mondjuk kedvencnek mondható nyári italom, amit nemrég kóstoltam először, de aztán szoktunk kavarni ilyet itthon is. Nagyon finom, remélem, hogy otthon is kapható, próbáljátok ki! :) Az italt James Pimm alkotta meg, aki egy kenti farmer fiaként egy osztriga bár tulajdonosává vált London belvárosában, a Bank of England közelében. Itt szolgálta fel emésztést segítő italát, amely tonikot, gint és különböző, titkos fűszernövényeket tartalmazott. Felszolgálása fedeles kupában történt, innen a ’Cup’ elnevezés.   A Pimm’s Cup No.1 jéggel, sok gyümölccsel vagy koktélokba felhasználva első rangú nyári ital. A Wimbledoni tenisz versenyek és minden más angol úri passzió elengedhetetlen kísérője!
Kép
Kész, ilyet mind kell ültessek... :)

Sikertörténet

Kép
Ugye mindenki látja a képen azt, aminek én nagyon örülök? Bezony, a két régi lakó újra növekedésnek indult, foghatnám a tápoldatra, de szerintem inkább nem bírták, hogy a 'kis'újonc így virít... :)

39

Kép
Vasárnap délutáni kötelező program és lehet folytatni! Találjatok mondjuk öt dolgot, amivel kedveskedni tudtok szűkebb-tágabb környezeteteknek a következő két hétben! Én is fogok találni öt ilyet! (Örülnék, ha megosztanátok velünk, de ha magánban szeretnétek, úgyis jó!) Egy magyar cikk a videóhoz:  http://www.nlcafe.hu/baba/20150625/apa-lanya-kedvesseg-video/

Gardrobe

Kép
Na, nem semmi szekrény-szobákat mutatnak ebben az irományban... Talán ez tetszik jobban, bár nem bírom az ajtó nélküli szekrényeket. és a többi:  http://www.otletes-otthon.hu/hogyan-alakitsunk-ki-bejarhato-garderobe-szobat

Melyiket választod?

Kép
Íme egy újabb akármi, amiről azt hiszik, hogy létezik ilyen sima kategorizálás... Nos, én elmondom, hogy én a négyből csak egyet nem választanék. Ezért el sem olvastam a jellemzésemet, de lehet, hogy valaki ennél letisztultabb jellem. :) http://www.tudasfaja.com/valassz-egy-tajat-es-feltarja-a-lelked/
"Ha ott van a szíved, mindig találsz megoldást, ha nincs ott a szíved, mindig találsz kifogást." (Bhakti Abhay Narayan)

Panaszkodóa

Ki emlékszik a múltkori cikkre, amely szerint létezik 21 napos panaszmentes kihívás? Íme egy újabb cikk, még aki meghirdette, neki sem könnyű. :) Kezd érdekelni, bele kellene vágni, bár még sokáig lesz sok vendég... http://wmn.hu/2015/07/11/lepj-vissza-a-start-mezore-az-otletgazda-is-megszenved-a-21-panaszmentes-nappal/
"A lélek segíti a testet, és bizonyos pillanatokban fölemeli. Ez az egyetlen madár, amely fölemeli a maga kalitkáját." (Victor Hugo)

Rózsaágy

Kép
Kell ilyen és komolyan mondom, lesz még nekem rózsalugasom! :) A padot így messziről kényelmetlennek érzem, úgyhogy ahelyett valami kényelmes, döglős valami lesz, persze csini párnákkal. :)