Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 5, 2016
Kép

Nicholas Sparks

Kép
Most összeszedtem a Nicholas Sparks-könyveimet, legalábbis amiket hirtelen megtaláltam a három helyszínen. E-book-ból már jobban állok sokkal, de a papíralapúak még begyűjtés alatt vannak, de hamarosan naprakész leszek, mindig a pillanatnyi leértékeléstől függ, hogy hogy sikerül beszerezni őket. :) Ha mind meglesz egy kupacban, elküldöm a képet a szerzőnek. :)

Elizabeth Gilbert - könyv

Kép
Épp a hazaút előtt láttam meg ennek a könyvnek a borítóját, és örülök, hogy nem felejtettem el megvenni. Több könyvet is írt már a szerző, de igazából az Ízek, imák, szerelmek-kel futott be. A filmet nagyon szeretem (a blog mottó is ebből van), igaz, hogy a könyvet még nem olvastam el, amiből készült, ahogy a következő részét, a Hűség-et sem, pedig nagyon régóta megvannak. Ahogy egy másik könyvét is megkaptam tavaly (vagy még előtte?) szülinapomra. A könyv eleje főleg nagyon jó, lendületes, jól is haladok vele, nagyon azt érzem, hogy pontosan erről van szó, ezt nekem írták! Meg az elmúlt hónapokban Valakivel épp ezekről a dolgokról elmélkedtünk már, vagyis igazából folyamatosan. A másik része a könyvnek már lassabban olvasódik, de azért haladtam. És kellett is haladnom, mert mindenképp kölcsönbe akartam adni. Sikerült. :) Közben sok ihletet kaptam, most ezeket kellene dédelgessem és nem elereszteni őket. Nagyon-nagyon sok jó gondolat van benne, nem volt időm kiírni, de n

Angyalkák

Kép
Itt még együtt, azóta már szétköltöztek. :)

Visszaút - június 7.

Kép
Ez már igazából nem is szabadság nap, főleg, hogy délután, az érkezés után máris dolgozom és még jól el is ázom, nem egy könnyű délután, nagyon küzdök. Reggel korán megébredek, ilyenkor ez már mindig így van, végiggondolom az elmúlt napokat, tulajdonképpen elégedett vagyok, sajnos most is volt, amire-akire nem volt (elég) idő, ez már mindig így van, de azért jó kis szabadság volt leszámítva néhány dolgot vagy nem jó hírt. 3/4 8 után a reptéren vagyok, szokásos türelmetlen és pofátlan magyar utasok között, akik mit sem törődnek a sorban állás és sorban következés elemi szabályaival. Nem sikerül most sem felpotyázni a bőröndöt, így huzigálom magammal, igaz, hogy nagyon stílusosan, hiszen összeöltöztünk. :) Repül az idő, sokadjára sem értem, hogy miért nem lehet fent kényelmesen várakozni, miért kell kint aszalódni a karámban, de aztán túlteszem magam rajta. Újra ablaknál ülhetek, kényelmesen. Késve szállunk fel, és mivel Gatwick zsúfult, még körözünk is a reptér felett lega

Mo.- 13. nap - június 6. hétfő

Kép
Tényleg az utolsókat futva délelőtt még beszerzem amit kell, meg veszek lottót, stb. Szinte teljesen bepakolok, meg ilyenek, aztán kicsit cidrizek, mert időpontom van a fogorvoshoz, bár előtte még a volt irodámban is tiszteletemet teszem (most először azután, hogy '13 decemberében leadva a kulcsomat és minden ilyet kisétáltam...). A fogorvosom még mindig egy tündér és jó is ott lenni - leszámítva, hogy erős gyűjtésbe kell kezdjek, vagy leginkább kell még egy fél állás... De most már rendben leszek és járok hozzá rendesen, amikor csak tudok. Igazán csinos a váróterem is: Aztán szinte épp odaérek még az Operettbe, hogy megnézzem a Chicagoi hercegnőt. Fura egy előadás lett, de a hangok szépen szóltak és igazán ki is lehetett kapcsolódni. Sajnos nem tudok jegyes-szórólapos fotót posztolni ide, merthogy nincs, vagyis nem volt. Nem is értem. 9 után érek haza, újra pakolok, aztán amennyire tudok, hamar lefekszem kicsi olvasás után.

Mo. - 12. nap - június 5. vasárnap

Kép
A délelőttöt otthon töltöm, egészen fura érzés, hogy sehova sem kell futnom. :) Ebéd után egy kórházlátogatás van, aztán egy kis ötye fagyival. A Vigadónál kötünk ki, jót szórakozunk - vagy hitetlenkedve nézzük a fotózkodós turistákat. :) Közben, vagyis még előtte egy lánybúcsúztatóba botlunk, ezek sem voltak magyarok, őrület, hogy ebből és hasonlókból erősödik a hazai turizmus. :) Később újra feltűntek. Aztán jön egy kis Duna-parti séta az Akadémiáig (kedvenc útvonalak egyike), aztán felbuszoztam a Várba. Igazából a Mátyás templom volt a cél és a 6-os gitáros mise. Nagyon kellett már egy kis lelki muníció, meg is kaptam. Örülök és hálás vagyok, hogy sikerült eljutni. Aztán már az ingyenes orgona koncertet mégsem vártam meg, vagyis nem mentem vissza fél 8-ra, már nagyon fáradt voltam. Kicsit még sétálgattam fent és döbbenten láttam, hogy a Kormány milyen építkezésbe kezdett... A budapesti turista képeket ide gyűjtöttem. :) https://picasaweb.google.com/112107064

Mo. - 11. nap - június 4. szombat

Kép
Ez a mostani utolsó bögötei nap, délelőtt elpakolok és bepakolok. Tíz óra körül feleszmélek, hogy mégiscsak jobb lett volna kicsit még vágatni a hajamból, anyám akcióba lép és már mehetek is a fodrászhoz, közben az ebéd is elkészül, délután fél 4-kor már újra úton vagyok. Szeretem azt az útvonalat, a Somlót, Bakonyt és az egészet. Jól elvagyok ott órákig. :) Városlődnél mindig körülnézek, nagyon szeretem, olyan édes kis falu. Devecsernél mindig eszembe jut, hogy annak idején a vörösiszap-katasztrófa előtti napon jártam arra, akkor még minden rendben volt. Végére érek megint egy könyvnek, meg írok egy új listát a maradék napokra, aztán újra este van.

Mo. - 10. nap - június 3. péntek

Kép
Kora délelőtt feladok nagyon sok rejtvényt, nem is épp a nyerések miatt, hanem csak úgy, valahogy olyan jó dolog beküldeni néhány megoldást. :) Csinál még valaki ilyet rajtam és a keresztanyámon kívül? :) Aztán előkapom a varrógépet és majd a közelgő Anna-napra ajándékul kicsinosítom a teraszunkat. Szombathelyen szereztem az anyagot és már hiányzott, hogy valami igazán kreatív dolgot csinálhassak. Jó levegőn, a teraszon órákat töltöttem így el. Szerintem igazán szép lett. :) És úgy gondolom, igazán szerencse, hogy éppen van színben passzoló rózsánk az udvarban. :) Délután még foglalatoskodom a virágok körül, aztán vendégek jönnek öt körül egy lavórnyi isteni madártejjel. :))) Nem győzöm enni egész este, Isten áldon érte PB! :)  És újabb remek alkalom újra előszedni a diplomámat és kicsit mutogatni és újra megsimizni.... ;) Végre megjön az eső is - bár nagyon kevés -, és megnézek két rész Hawaii Five O-t, mert egyik csatornán épp megy, hát nem hagyjuk ki

Mo. - 9. nap - június 2. csütörtök

Tovább olvasok és nagyon-nagyon sok rejtvényt fejtek. Elmerészkedek a postára is. :) Új könyvbe kezdek Elizabeth Gilberttől - erről majd egy külön posztban szeretnék írni. Szerzek időpontot a fogorvoshoz és egyéb szokásos dologgal motyorgok.

Mo. - 8. nap - június 1. szerda

Kép
Nagy terveim voltak erre a napra és kicsit zavartan is néztem az eget kora reggel, mivel bár egy hete az esőt vártuk, nem jött, bezzeg akkor reggel nagy felhők kezdtek gyülekezni. Végül nem hagytam magam, és sok-sok év után először újra elmentem Szombathelyre. Igazából mióta felmondtam az első munkahelyem (iskolatitkár - Nagy Lajos Gimnázium - Szombathely). Mivel kihagytam az osztálytalálkozókat is, nem volt miért menni, leszámítva néhány kórházi ügyet. Ezek helyett akartam új élményeket, ezért útrakeltem. Útközben egy gólyát is láttam. :) Az iskolától a kollégiumig tartó utat jártam be, most épp fordítva, ahogy reggelente szoktunk annak idején. A buszról leszállva a parkon át mentem, ahol a rémes tornaórák voltak. Ahol futkosni kellett, meg távolugrani, meg stb... Aztán utána jött az iskola épülete - kívülről-, és láttam, hogy az egyik épület már nem is tartozik az iskolához. Utána befordultam a sarkon a Zsinagógánál, majd át az úton. A pékség, ahol régen a zs

Mo. - 7. nap - május 31. kedd

Délelőtt Sárváron kóborlunk a szüleimmel, igazából vásárolgattunk és nem várost néztünk. :) Pedig nagyon megszépült az utóbbi években. Délután - talán akkor először - átböngészve a tv műsorújságot, meglátom, hogy egyik csatornán megy az NCIS - LA, tehát attól kezdve napi program lett. :)

Mo. - 6. nap - május 30. hétfő

Kép
Délelőtt befekszem a kozmetikába, imádom azt a helyet. Jól elvagyok ott. :) Délután aztán olvasgatok, meg jövök-megyek, estefelé egy kicsit tekerek megint. A környéken sok-sok búzavirágtól kéklő vetést látok, nagyon tetszik, meg a pipacsok is. És mindig eszembe is jut egy részt a Vámpírok báljából: "A búzaföld aranyban játszott már," - bár nálunk még nem aranylik, csak zöldül. :) Jópár éve nem lehetett már ilyet látni a sok vegyszerezés miatt.

Mo. - 5. nap - május 29. vasárnap

Kép
Az első igazán semmittevős nap gyakorlatilag, majd elalszom egész nap és az előző napi 12 km-es biciklitúrának köszönhetően inkább vízszintesen érzem jól magam. :) Hatékonyságra törekedve még az angol házimat is előkotrom - és idébb-odább pakolgatom még napokig -, mert ugye tanulni mindig kell(ene). :) Ez a kép már nem is tudom melyik napon készült, de ha jól megnézitek, ott a házak között indul a szivárvány.

Mo. - 4. nap - május 28. szombat

Kép
Az első bögötei nap többnyire olvasással telik, hol a teraszon ücsörögve, hol a fűben heverészve. A levegőben az édes akác és bodza illata száll, én meg nem győzöm nyakalni a bodza szörpöt. :) Délután Grétivel és Gréti-anyuval nyeregbe pattanunk és eltekerünk Szajkra. Jómúltkor írtam róla. Bögötétől 6 km oda és ugyanannyi vissza (az iskolától volt 5). Jó húsz éve semmi nem változott, még mindig tudok biciklizni is, eltévedni sem lehet, minden ugyanott van, néhány dolog inkább leépülve, de ez általában is jellemző. Fagyizunk egy jót, és kisebb sokkot kapok, amikor az általános iskolai történelem tanárom rámköszön... ;) Tőle vettük a fagyit. Este újra, nagyon sokadjára megnézem a Boldogító Talán-t, ha már épp belefutottam a tévében. :) A kedvenceket nem hagyjuk ki. Belenézek a Nagy duett-be is, de nem vagyok nagyon elájulva, nem is nézem végig.

Mo. - 3. nap - május 27. péntek

Kép
Korán felkelek, mert sok utat kell megtennem, fél 7 után el is hagyom a házat. Egy korábban elmaradt nagy szülinapozás van terítéken és egyben egy nagyon-nagyon fantasztikus délelőtt, millió sztorival, sok finomsággal és koccintással. :) Sajnos időből sosincs elég, most sem, millió félbemaradt mondat, stb, és máris úton vagyok, és még a vonatot is el kell érni haza felé tartva. Nem sokon múlt, hogy nem kellett egy másik vonatra várni, de csak sikerült. Még helyem is akadt, sok minden volt eszemben ott ücsörögve, de amire Jánosházára értem, már el is pakolgattam magamban.

Mo. - 2. nap. - május 26. csütörtök

Kép
Visszaemlékezve egy fura nap volt nagyon és valahogy nem nagyon akartak sikerülni a dolgok, folyton késtem, folyton csúsztam. De valahogy véget ért. :) Nem egyszerű a tervezés sem sosem, mert igyekszem mindenre-mindenkire időt szánni, de nehéz belőni, hogy egy óra vagy mennyi van egy-egy helyen, hogy érek át a helyszínek között és az is kínos, hogy néznem kell az órát, de ez most egy ilyen időszak. Már reggel tízkor késésben vagyok, de küzdök tovább - a számomra jelenleg szokatlan meleggel is. :) Az estére tervezett Nyomorultak előadás nem jön össze jegyhiány miatt, ezt szomorúan muszáj tudomásul vennem. Aztán elindulok a nagy dombra, a Ménesi út tetejére. :) Gyomorszorongató emlékek között, sokszor másztam meg azt a meredeket késésben, vizsgára menve, vizsgaeredményért araszolva. Abban az időben még oda kellett felmennem azért is, hogy vajon felvettek-e, a Neptun még gyerekcipőben sem járt, tehát az írásbeli vizsgákat a tanszéki ajtóra tették ki, stb... De megvan, minden passzo