Elizabeth Gilbert - könyv

Épp a hazaút előtt láttam meg ennek a könyvnek a borítóját, és örülök, hogy nem felejtettem el megvenni.



Több könyvet is írt már a szerző, de igazából az Ízek, imák, szerelmek-kel futott be. A filmet nagyon szeretem (a blog mottó is ebből van), igaz, hogy a könyvet még nem olvastam el, amiből készült, ahogy a következő részét, a Hűség-et sem, pedig nagyon régóta megvannak. Ahogy egy másik könyvét is megkaptam tavaly (vagy még előtte?) szülinapomra.

A könyv eleje főleg nagyon jó, lendületes, jól is haladok vele, nagyon azt érzem, hogy pontosan erről van szó, ezt nekem írták! Meg az elmúlt hónapokban Valakivel épp ezekről a dolgokról elmélkedtünk már, vagyis igazából folyamatosan. A másik része a könyvnek már lassabban olvasódik, de azért haladtam. És kellett is haladnom, mert mindenképp kölcsönbe akartam adni. Sikerült. :)
Közben sok ihletet kaptam, most ezeket kellene dédelgessem és nem elereszteni őket.

Nagyon-nagyon sok jó gondolat van benne, nem volt időm kiírni, de néhányat kifotóztam. :) Éljen a technika. ;)

Mutatom, amiről van képem, lehet belőle mazsolázni, direkt nem jelöltem meg a sorokat vagy bekezdéseket. :)