Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 10, 2021
Kép

pályacsúcs

Kép
Ez volt a tegnap esti program, nagyon jó volt, érdekes és elgondolkodtató. Színházról, zenéről, alkotásról. Tehetséges, normális embereket jó hallgatni. Főleg Jani miatt vettem jegyet, mert nagyon érdekel a sokszínűsége, fura volt ennyire 'felöltözve' látni ahhoz képest, hogy miben szoktuk látni 😀, szeretem ahogy a zenéről, színházról, alkotásról beszél, még sokáig hallgattam volna.

mai büszkeség

Kép
Csak a mai nap legalább 3x beszéltem majdnem le magam a délutáni gyaloglásról, mert nagyon hosszú délutáni listát írtam magamnak. Aztán mégis erőt vettem magamon és eltöltöttem 50 percet két lábon a szigeten. 👏🚶‍♀️

Ajándékom tőlem nekem

Kép
 Pár hónappal ezelőtt egy ismerős/barát/néhai Adagio B8 csapattag belekezdett egy vállalkozásba:  https://limaaya.hu/ Meg is lepődtem, meg nem is, közben arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy meglépte, bevállalta, pont most, pont így és én miért nem vagyok ilyen bátor, vagy miért nem tudok egy valami mellett így elindulni. BÁTRAN. Utólag bevallom, ritkán éreztem eddig irigységet, de most mintha mégis az lettem volna. Őszintén megmondom, drágállottam elsőre a termékeket, meg nem is nagyon értettem, korábban a jóga és az ásványok nagyon messze estek tőlem. Aztán valahogy a szemem csak mindig odatévedt, újra és újra visszatértem a honlapra, nézegettem a dolgokat, főleg a karkötőket, el-elidőztem az FB-oldalon is. Közben a karácsonyi ajándékkeresésben azt is láttam, hogy tulajdonképpen még reálisak is az árak, ha minőségre vágyom (meg ingyen szállít és eléggé tudom, hogy mennyiért szállít a GLS). Felvettem a karácsonyi listámra és félretettem a dolgot (azt hittem). Aztán mégis lett rá forrá

3 stream után

 Talán jól számolok, 3 stream után vagyok. Az első a sikertelen, hallhatatlan Grecsó-Hrutka előadás volt, a második a múlt heti Hurok és a ma esti 'lánykérés' a harmadik. Nem számolom ide a soha véget nem érő táncokkal telepakolt karácsonyi gálát és a holilyen-hololyan szilveszteri cuccot. Talán nem hagytam ki egyet sem, a pszicho előadások is külön csoport. Ja! és a Havasi-koncert majdnem kimaradt és kihagytam az Örökké szabadon-t, is, tessék, kiderült, hogy a stream-tagadó berno mindjárt eléri a tíz streamelt cuccot. :) Szóval, igyekeznék támogatni a színházat és messziről mindig azt hiszem, hogy hiányzik a színház, az élő zene. Ez valamennyire igaz is, a vége főleg. Azt értettem meg ma is, ami már Angliában is gyanús volt csak máshogy. A színház élő. Ha egy előadás élőre van rendezve, ahol megvan a helye a tapsnak, a szünetnek, a döbbenetnek, a bárminek és akárminek, akkor az élőben fog működni és csak úgy. A színházban odanézek, ahova én akarok. Engem az befolyásol, választ

"átkeretezés"

Kép

ma esti program

Kép
Nemcsak a Palladiot hallgattam meg tegnap este legalább huszonsokszor és dolgoztam éjjel egyig, hanem megleptem magam valamivel, minden stream-ellenérzésem és drágának vélt jegyár ellenére. A kivétele(se)k erősítik a szabályt. Ennyi. Ma este:  #legyen a feleségem Nagyon szerettem szeptemberben, tényleg jól nevettetett, akkor először láttam S-nél cérnaszakadást színpadon, Patríciát pedig a mai napig nem tudom elhinni, hogy mire képes. A bemutató után nagyon sokáig nem jutottam el rá, aztán egyéb gondok is voltak, így kerülhetett bele a szülinapi színházi road show-ba. Ma maszk nélkül megyek színházba, és ha a Játékszín jegyárait nézem, igazából féláron lesz az első sor... ;) Csak még valami vacsorát is ki kellene találni, olyan Edna-sat... :)

zik-zik❄

Kép
Tudjátok, hogy hó-rajongó vagyok és mindig nagyon várom minden évben. Ezen a télen valahogy mégis kevésbé. Mert elcsesződött az előző tavasz, nyár és az igazi ősznek se adhattam át magam. Tudtam, hogy a hóval is 'baj' lesz és ha nem akarok tömeget, akkor csak a másodikról nézhetem. Közben már eleve elhatároztam tegnap, hogy mivel pénteken csak 2-ig dolgozom, megyek egy (fél)kört a szigeten vagy felmegyek a várba, csak úgy. Már majdnem megúsztam a sóvárgást a hóság után, aztán eljött a ma reggel,amikor induláskor úgy szakadt rám az egész fehérség, hogy alig láttam elmenni a metróig. Megadtam magam. Legyőzött. ❄🙏❄ A városban persze szinte nyoma sincs, kicsit úgy érzem, mintha másfél órával ezelőtt még egy másik univerzumban léteztem volna. :)

A magyar musical napja - január 12.

 Egy napot teljesen késtem, hogy írjak erről, majdnem kettőt is )(bár lehet, hogy mire megírom és kikerül, már kettőt kések, de nem baj. Tegnap volt a magyar musical napja, nem mehetünk el mellette szó nélkül, ugyebár. :) MAGYAR MUSICAL NAPJA “A MŰFAJ ŐSÉNEK A DALJÁTÉK ÉS AZ OPERETT TEKINTHETŐ” – A MAGYAR MUSICAL NAPJÁT ÜNNEPELTÜK -  2012 óta január 12-én ünneplik a magyar musical napját a Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére. Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György alkotását, az Egy szerelem három éjszakáját. Forrás:  Magyar musical napja - Színház.org (szinhaz.org) Szép hosszú a lista: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_musicalek_list%C3%A1ja   Csodálatosan szép lista, de jó lenne újra végignézni amit már láttam és felfedezni újabbakat is. Ahogy most szemmel átfutottam rajta, áradtak bennem az emlékek, a dalok, a képek, a pillanatok, a szereplők, a csodálatos, te

Palladio

 Közzéteszem a ma esti dallamtapadásomat. :) Palladio:  https://www.youtube.com/watch?v=xUxahGL4MRQ Este tíz van, kb másfél órányi munkám lenne még (de legalább megy a mosógép is :) ), de pokolian nem haladok, a sapkát is horgolni akartam volna tovább, a vasárnap este elkezdett könyv is azóta ott terül az éjjeli szekrényen... kellemes háttérnesz után kapcsolgatok a tévében (nem, nem hallgatjuk most meg a Grecsó Portrét /se!/), ekkor belefutok a Mága koncertbe, ahol D. Fosterral (akit szeretünk nagyon amiért Josh G-t felfedezte :)) épp a Palladio-t adják elő és kúszik a dallam, amit már régóta nem is hallgattam, pedig de szeretem. Mit lehet tenni, nem akarom látni a sznob soktízezerért illedelmesen tapsikáló unott arcokat, tehát kell a dal, ilyen-olyan előadásban és jó hangosan fülessel... :) Telnek a hárompercek sokszorosan, közben havazik odakint. Megint eszembe jut, hogy annak idején mégiscsak ki kellett volna próbálni a hegedűt... persze most sem lenne késő (de nem a lakótelepen), é

10. nap

Kép
Íme, ezúttal teszem 'közhírré', hogy 10. napja (folyamatosan) smoothie-ivó vagyok. :) Kemény volt az év vége, nem mindig sikerült figyelni az étkezésemre és ennek szinte azonnal kezdtek jönni a rossz jelei ezért több változtatást is bevezettem gyorsan és kevésbé gyorsan az elmúlt két hétben. Az egyik ilyen, ez a smoothie-ügy... Szerencsém is volt, mert valaki épp azt mondta karácsonyi ajándék helyett, hogy tessék Berni, vegyél magadnak valami szépet karácsonyra... én pedig osztottam-szoroztam, a csodagépet (amit amúgy már régóta szeretnék) épp leárazták január 2-től a Spar-ban, ezért korán reggel elmentem, bevásároltam és azóta nagyon tudatosan, minden reggel készül a finomság. A gyomrom pedig boldog. :) Jól kell enni és jól lehet lenni. :)

hétfő

Kép
Minden alkalommal lenyűgöz, ma reggel különösen.

off

Kép
Ma a magyar óra után mindenképp olvasás jön. 😀📚

heti storno

Kép
Mutatom, hogy hova NEM megyek a héten, bérletes előadások lettek volna, a tavaly márciusról halasztott Én, József Attilát már át sem írtam. 🎭😷😟

hattyú, a fekete

... most nem azért,  de hattyú legyen a lábán  akinek ebbe nem borzong bele a tollakkal... 🤭 😉😄😍🎼🎻🦢 Ha nem működik a link, nézzetek körül Hauser-nél #hattyú

100

Kép