3 stream után

 Talán jól számolok, 3 stream után vagyok. Az első a sikertelen, hallhatatlan Grecsó-Hrutka előadás volt, a második a múlt heti Hurok és a ma esti 'lánykérés' a harmadik.

Nem számolom ide a soha véget nem érő táncokkal telepakolt karácsonyi gálát és a holilyen-hololyan szilveszteri cuccot. Talán nem hagytam ki egyet sem, a pszicho előadások is külön csoport. Ja! és a Havasi-koncert majdnem kimaradt és kihagytam az Örökké szabadon-t, is, tessék, kiderült, hogy a stream-tagadó berno mindjárt eléri a tíz streamelt cuccot. :)

Szóval, igyekeznék támogatni a színházat és messziről mindig azt hiszem, hogy hiányzik a színház, az élő zene. Ez valamennyire igaz is, a vége főleg. Azt értettem meg ma is, ami már Angliában is gyanús volt csak máshogy.

A színház élő. Ha egy előadás élőre van rendezve, ahol megvan a helye a tapsnak, a szünetnek, a döbbenetnek, a bárminek és akárminek, akkor az élőben fog működni és csak úgy. A színházban odanézek, ahova én akarok. Engem az befolyásol, választhatok szabadon. Hányszor van, hogy egy karakternek pont úgy van nagyon nagy mondanivalója, hogy meg sem szólal a színpad szélén vagy éppen így vagy úgy átvonul, vagy van egy olyan kellék, ruhadarab, stb, ami 'beszél'.

A Grecsót ugye nem néztem végig, az Örökké szabadon vége megindított nagyon, de azt eleve stream-re rendezték igazából és nincs benne mozgás, ketten vannak egy helyben. A múlt heti Hurok-nak nagyon komoly témája van, nagyon erősen indított, majd azt éreztem, hogy egy ponton leült - vagy én fáradtam el egy helyben ülni és 'tévézni'. Ma este is volt egy ilyen pont, hogy azt hittem, hogy elalszom - lehet, hogy meg is történt, nem tudom - pedig S-en soha nem aludtam el-, hiszen az esti tv nézésbe hányan belealszunk, pedig ez egy vígjáték volt és jó is. DE! mivel nem olyan régen láttam ezt az előadást, még emlékeztem egy csomó dologra. Pici poénokra, harsogó, vinnyogó nevetésre, hiretlen mosolyra húzódó szemre és cinkos összenézésekre, amiből mind tudtuk, hogy ez most más volt, stb -  saját magamra is emlékszem, hogy mi történt, hogy ültem ott, hol éreztem azt, hogy letépném mindjárt a maszkot, mert úgy feszül már és nem tudok eléggé nevetni, néhány poén kifejezetten hiányzott.

Tudjuk, és ebben én egyre biztosabb vagyok, hogy a kollektív élmény-érzés árad oda vissza a színházban, ami a színpadon megtörténik az megtörténik ott sokszáz, esetenként többezer ember lelkében - így vagy úgy. És ez a nagy érzés ott lóg, és hat a színészre. Hiába a melléduma, ott együtt csináljuk meg az előadást. Együtt éljük át, a végén együtt érkezünk meg valahova, valamit onnan általában az ember elhoz - hányszor éreztem azt, hogy vajon hogy találok haza, merre is van a villamos megálló, de megvárnám, de elmondanám és milyen csodálatos, amikor még másnap vagy utána is elkísér hol ez hol az az előadásból... Most kicsit az üresség van, nevettem sok helyen, ez így van. Jók is voltak játékra, de valahogy mégis hiány maradt. Nem ugyanazt szívtuk be, nem ugyanazt láttuk, nem egyszerre voltunk együtt. Még a hang is nagyon más volt így. Vagy például végig nagyon hiányzott, hogy Edna csodálatos cipőjét nem lehetett látni... hogy milyen zavaró, hogy az amúgy nem portos előadáson most látom, hogy hol megy a port kábel S-en és hogy hol a port, hogy nem oda nézhetek, ahova én szeretnék, stb... Nem bántam meg a ma estét, mert jó volt látni, hallani, de a nagy jelenetek kb felére voltak így nagyok. A jelenlévő rendező vagy akárki néha beleröhögött, de... A hang sem volt mindenhol tökéletes, néha fura szögekben látszott ez vagy az - gondolom ez több előadásnál is így van-lesz, egyszerűen máshogy kellene rendezni, mert ugyanaz így nem (mindig) fog működni. Amit én élőben hozzáteszek vagy elveszek magamnak, azt most már akarja kitalálni helyettem és még többszáz- ezer esetre. Ah, nem, a színház az élő varázslat és más a tv film vagy tv játék. Minél előbb szeretném visszakérni a valamennyire normális régi életünket, ha csak soronként két ember ül is, akkor is... a katarzis az úgy katarzis, hogy ott vagyunk együtt, mi, egy-egy közösség, akik adott estén 2-3 órára egy levegőt szívnak (bármit szívunk is be). Megint érdekelne, hogy milyen lehetett vajon ezután lesminkelni, hazamenni... Tényleg elég volt 'letudni'? A taps tényleg a nézőnek fontos (csak)?

Szóval: ami nagyon extra és vagy mert valaki miatt nagyon érdekel egy-egy dolog, nem mondom, hogy nem fogok benevezni erre a fotelos cuccra, de tényleg így érzek, ahogy fentebb írtam. Ez most szükségállapot, jó, hogy legalább ennyire is dolgozhat a színház, a műszak.

És közben jut eszembe, hogy a szilveszteri Örkény-dolgot is kihagytam. :) De az is más volt, mert beszélgetés volt, ilyenre lett kitalálva.

P.S.: ha majd újra mehetünk, azt hiszem, hogy egy darabig inkább csak matiné időben tartott eladásokat fogok választani... ;)