Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 24, 2016
A legnagyobb dolgok mindig egyszerűek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény. Winston ‪Churchill‬

Nincs Rá Szó

Kép
Na jó, ezt most megosztom. :)

Brighton- múlt vasárnap

Kép
Mivel a várthoz képest jó és szép időre virradt vasárnap reggel és úgysem tudtam aludni, felkerekedtem. :) A beachre - végre. Bár nem tudtam a kedvenc helyemre menni, mert oda Sámuelék mentek a magyar különítménnyel - tudom, nagy a part, elférhettem volna - Brighton-t választottam. Egyrészt mert már régen voltam - igaz, hogy már kétszer is -, másrészt meg kellet már egy kis tengeri szél. Nos, meg is kaptam. :) Tíz előtt már ott voltam, rajtam kívül még akkor csak alig páran de hamar egyértelművé vált, hogy el kell menni pulcsit venni - még egyet, mert amit vittem nem volt elég. El is mentem hát kicsit csavarogni meg boltokat nézegetni, kultúrához nem volt energiám, és mire visszaértem a partra, már az idő is szép lett. Elnyúltam a kavicsokon, hátfájásra remek, ahogy a naptól átmelegedett kavicson elterül az ember lánya. Remek érzés. Megvolt a csodás kilátás, amikor két srác beült elém - vajon nincs valahol olyan szabály, hogy nem vesszük el mástól a kilátást? :) Vagy

Múlt szombat

Kép
A múlt szombat nem volt túl sikeres, egyszerűen semmi nem akart sikerülni. Leginkább az nem sikerült, hogy bejussak a visszatérős ingyen jegyemmel a Buckingham Palotába, ami aznap nyitotta meg új kiállítását, és nem csak én gondoltam úgy, hogy megnézném... Szóval majd máskor... Hazajönni rögtön nem akartam, az idő is egészen szép volt, így aztán leültem a parkba olvasni, mint sokan mások is... :) Este pedig elmentem a misére, de erről már tegnap írtam.

Olimpia

Kép
Minden évben az van, vagyis minden alkalommal, szóval minden 4 évben az van, hogy egy csomó dologról lemaradok, mert dolgozom és dolgozom vagy dolgozom. Nos, idén az Olimpia első egy-másfél hetében nem dolgozom, szóval drukkolni fogok! :) Szeretem a tehetséget, a kitartást és küzdést és a dobogó tetejét mindig megkönnyezem. Szerintem legjobbnak lenni már megyei szinten is nagy dolog, országosan főleg, arról nem beszélve, ha minél nagyobb merítésben legjobb valaki vagy akár csak magához képest jó helyen bizonyít. Szóval hajrá Magyarok! :)
Ne vágyakozzunk nagy örömökre, mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett. Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük. Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet. - Tatiosz

Hogy lehet?

Ma este a nagy szabadságkezdés öröméhez jött kevésbé jó is, ami a képtelensége miatt nagyon feldúlt és pont emiatt írok róla itt is. Mert nem tudom elhinni sem elfogadni, hogy ilyen megtörténhet. Hogy valaki, a születésnapja utáni napon hazatér, mondom, haza, és egyszercsak mindennek vége. És ilyen kínok között. http://hirpress.hu/index.php?pg=cikk&id=35437 Úgy mellesleg ezt a lányt, Zsófit, úgy ismertem, hogy igazából nem ismertem. Egy volt közülünk emberek közül, és egy volt közülünk - a színházszerető emberek közül és egy volt közülünk egy régi jó csapatból. Nem tudom ezt kitenni ma a lelkemből, ezt az egész történetet. Régóta azt vallom, főleg, mióta egyre több és egyre nagyobb szörnyűség lengi be a világot, hogy tényleg, valóban nem tudhatjuk, hol a vége, meddig tart... Minden találkozásban  és elköszönésben benne van, hogy vajon lesz-e következő. Tehát nem hordozhatunk magunkban semmit, amit ki is mondhatnánk, vagy el is varrhatnánk. Mert mi van ha...? Múlt szombat e

Off

Kép
Jelentem, bekapcsoltam az OFF gombomat, a következő munkanapom augusztus 15. :) Van néhány elmaradt posztom még múlt hétről és hétvégéről is, igyekszem majd jönni és többet írni, de pár napig hagyom magam igazán passzívnak lenni - már amennyire én tudok olyat :) -, aztán kisütök valami kirándulást is.
Kép

A nap koppanása

Ma reggel (de lehet, hogy már tegnap történt, nem is emlékszem pontosan) leáldozott a tudás, szembesülni kellett azzal, hogy hiába a sok kínlódás és lemondás, az éjszakákba nyúló tanulás és görcsölés, a tudás nem nálam van. Íme egy párbeszéd: M(atthew): Berni, ki az okosabb, te vagy a Daddy? /rögtön tudtam volna mondani a választ, de ugye mégiscsak az apja... :)) / B(erni): Szerinted? Huncutul villan az összes zöld szeme, de aztán így folytatja: Szerintem a Daddy! kopp-kopp-kopp... igyekszem nem igazán besértődni, ezért csak ennyit kérdezek: Miből gondolod? Hát, mert a Daddy tudja, hogy  a Luke Skywalker az jó vagy rossz-e?! - vágja oda büszkén a büdös kölök! :) Azt nem akartam tőle kérdezni, hogy ugyan honnan tudja, hogy nem tudom ... :) Sosem kérdezte... Na, nem mintha, tudta volna, de őszintén - nem is érdekel. Még most sem. Még akkor sem, ha most páran azt mondjátok erre, hogy hiszen ezt mindenki tudja. Lehet, én nem tudom, és tényleg nem érdekel. És azért a kis büdös
Kép

Asztalka

Kép
Ez remek ötlet!

Napihepi

Ma délután az utolsó vendég is elhagyta a házat... :))
Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz. Kahlil Gibran

Vivo Por Ella

Kép
Mint tudjuk, pár éve Bocelli leszerepelt előttem (is), de ezt a dalt annyiszor tudom meghallgatni, ahányszor elém kerül. :) Mert a dal mindenképpen jó. :)

Hajnali merengés

Kép
Végre újra visszatért az angol nyár,húsz fok napsütéssel, ezt szeretem! :) A szünet nem tudom hányadik napja van,kivételesen letettem magam a padra kávézni a hajnali (fél kilenc) hűvösben,és végre újra kapok levegőt. :) ez az én hőmérsékletem. A gyerekek nem értik,hogy NEM kelünk fel hétkor... Felkelnek. Mátyás jött az előbb, hogy mikor tudunk menni a parkba biciklizni, mondtam,hogy (pár kávéval) később... :)

Kicsi bátrak

Ezt így leírva látni nagyon- nagyon mély és nagyon is igaz. Pontosan erre a lelkivilágra emlékszem sok év távlatából. Ezek a táborozó gyerekek rettenetesen hálásak minden programért, játékért, de leginkább hálásak azért, hogy tudnak játszani, szaladhatnak... Íme egy mai szösszenet a tábor faláról: "A Bátor Tábor az életem összes boldog pillanata, csak egy hétbe sűrítve." - egy táborozó https://www.facebook.com/batortabor/