Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 31, 2016

Tudományos alapokon

No, már vártam, hogy tudományos magyarázata is legyen a felnőttkori színezésnek és egyébként megelégedve látom, hogy ezek mind sikeresebbek és több ismerősömnek is van, nem csak nekem. :) Azóta sem bántam meg, hogy beszereztem egyet és olyan sok klassz dolog van benne, hogy az esetleges nyugdíjaskoromig ki is tart, tehát köszönöm, nem, nem kérek többet. :) Viszont mindenkit bíztatnék, hogy vegyen magának egyet. Nagyon sok típus-fazon létezik már. http://megtanulokrajzolni.cafeblog.hu/2016/01/28/7-ok-amiert-a-felnott-szinezok-sikeresek/

Használd fel újra

Nálunk ezek a dobozok elég gyakoriak és többnyire ki is dobálom őket. Itt jó ötletek vannak az újrafelhasználásra, bár néha amit rátekernék, ráragasztanék, többe kerülne, mintha vennék egy valamilyen tárolót, maximum úgy néz ki, ahogy én tényleg elképzelem. De azért inspiráló ötletek: http://anapfenyillata.cafeblog.hu/2016/01/18/a-gabonapelyhes-doboz-uj-elete/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=kreativotthon

Szerelem a végzeten

Ezt a filmet már régóta kerestem, a kesztyűs filmet, csak nem tudtam a címét, ahogy általában is kevés film-könyv-dal címére emlékszem. Tegnap belefutottam, megnéztem és még mindig izgulós film és újra elgondolkodtatós, hogy tényleg ennyin múlna...? Szerelem a végzeten 1990 telének egy az ünnepi vásárlóktól nyüzsgő napján Jonathant és Sarát összehozza a véletlen, no meg egy pár kötött kesztyű. Két idegen New York forgatagában, akik azonnal a kölcsönös vonzalom áldozatául esnek. Annak ellenére, hogy mindketten járnak valakivel, együtt töltik az estét Manhattanben kószálva úgy, hogy egymás nevét sem tudják. Ám mikor az éj elkerülhetetlenül véget ér, kénytelenek megtenni a következő lépést. A megbabonázott Jonathan azt javasolja, cseréljenek telefonszámot, ám Sara húzódozik, és azzal áll elő, hogy bízzák közös jövőjüket a sorsra. Ha az ég egymásnak teremtette őket, mondja, akkor megtalálják útjukat egymás életébe. Ez lenne a terv. Ám a sors mást akar. Néhány évvel később Jonathan és

Pakolós

Kiváló lista, főleg, hogy mivel ebből már alig jellemző rám valami, 'hála' az utolsó évben történt költözéseknek, bátrabban dobok ki, amire már tényleg nincs és nem is lesz szükségem. http://okoanyu.blog.hu/2016/02/03/150_dolog_amit_nyugodtan_kidobhatsz_a_lakasodbol

Gyerekjáték

A pasas egy tahó (az elején), de aztán egy igazán cuki történet kerekedik, jó volt. :) Gyerekjáték Joe Kingman valósággal lubickol a népszerűségben. A Boston amerikai futball csapatának hátvédjeként milliókat keres, az élete meg olyan, mint egy buli. A szurkolók és a nők odavannak érte, a csapat meg akár a bajnoki címre is esélyes lehet a vezényletével. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, amikor kiderül, hogy a hátvédnek van egy hét éves kislánya - egy egyéjszakás kaland gyümölcse. Ettől kezdve alapjaiban változik meg az élete: a bulit, randit, meccseket háttérbe szorítja a balettóra, az esti mese, a közös babázás. részlet: https://www.youtube.com/watch?v=w3-4Wy2MuS4

Ajándék

Kép
Na, végre. :) Bár ebből szülinapi ajándék lesz, nem névnapi.

Esti film

Egy kedves és szép történet: Tucker karácsonya Édesapja halála után George a nagyszülei farmján marad, miközben az anyja Minnesotába költözik a nővéreivel. Egy nap a nagyapja egy kutyával állít haza, és Tucker ettől kezdve a kisfiú legjobb barátja lesz. Amikor azonban a valódi gazdája igényt tart a kutyára, George nem hajlandó elfogadni, hogy Tucker nem lehet az övé, ezért mindent megtesz, hogy visszaszerezze a barátját. ajánló:  https://www.youtube.com/watch?v=sLkYwQZ32rI

Number day

Kép
Az iskola is csatlakozott az NSPCC Number day rendezvényhez, https://www.nspcc.org.uk/what-you-can-do/events/number-day/ úgyhogy már csináltunk családi matek házit (vagyis én), és kész holnapra a gyerekek szám-os ruhája is, a design-t ők tervezték vagy gondolták ki, de végül én csináltam készre. Íme:

Kerekszám

Kép
Íme egy újabb kerekszám, ez a poszt a 3800. :) b
Kép
Kipróbáltam a színezőmet :) Persze még nincs kész, de jó móka, még mindig kikapcsol.
Kép
Ezek igazán igyekszenek, de csodálom, hogy ennyi sötétségben és esőben mégis tudnak nyílni. És közben már nyílnak a nárcsiszok, a krókusz is duzzad, a tulipánfákból is már nyílnak a fehérek és az árvácskák egész november óta virgonckodnak már. Döbbenetes. Virág kellett volna legyek, azok tudnak nyílni a szürkeségben is. :)

Art Club 3.

Kép
Tegnap már a harmadik club-foglalkozást tartottuk, most úgy gondoltam, ez a legjobb alkalom a születésnapi ajándékok legyártására. Döbbenetes koncentrációval készültek. Matthew-t ez inspirálta: És ezt sikerült belőle megvalósítani (persze a lepkéket kinyomtattam, meg segítettem vagdosni, de a többi kreatív munka az övé - aki látott már nem túl kézügyes ötéves duciujjú kisfiút, az tudja, hogy ez kemény munka volt még így is): Alex-nál pedig ez volt a kiindulás: És ez lett belőle:

Folytatjuk

Kép
A gyakorlás folytatódik különféle felállásban :)

Szépséges

Kép

Üzenetek

Ez egy egészen jó írás, érdemes elolvasni: http://gyorgytea.hu/fooldal/uzenetek-odafentrol

:)

Kép
Ez a gyönyörű virágos rét tegnap érkezett, az összes kisvirág is örül a nyelvvizsgámnak. :)) /belül még több a rózsaszín és a virág is/

RK

:) Óh, látom, nem lesz gond a névnapommal, hamarosan kiderül mikor és hol turnézik RK. :) Ronan Keating 6 mins · Facebook Mentions  · Excited to be announcing tour dates in the next few days. ‪#‎Timeofmylife‬

Házasoknak és arra készülőknek. :)

Kép

Névnap

Kép
Mivel márcsak alig 16 nap van a névnapomig, úgy érzem, legálisan is gondolhatok a saját megünneplésemre. Így aztán végre nem vártam tovább és szereztem egy színezőt, amire már tök régóta vágytam. :) és még kaptam magamtól egy 24-es filcet is. :))) Ehhez még fogom kapni RK- cd-jét, egy fodrászkodást és még gondolkodom egy színházjegyen.

Szépség

Kép
Na jó, ennek nem tudtam ellenállni. És nemcsík kívül, belül is gyönyörűszép, és olyan sok lapja van, hogy életem végéig elegendő is lesz.

Készülnek

Kép
Vasárnap közös születésnap lesz (R és J egy napon született néhány év különbséggel), így gondoltam, lepjük meg őket - igazán jófej vagyok :) Alex gitáron pengeti a Happy Birthday-t, a kicsi meg zongorán pötyögi. Nagyon mókás, de már alakul, vasárnapra tudni fogják együtt is. :) De a legszebb, hogy még mindig tudom olvasni a kottát. :)

Esti film

Kerestem valami könnyedebbet így hétfő estére, gondoltam jól elleszek, erre tessék, találtam egy megható, gyönyörű szépet erőről, kitartásról, hitről a másikban, a saját erőről és a tehetségről. Érdemes megnézni Jégvárak ajánló:  https://www.youtube.com/watch?v=PIRPvtJuoE4 Alex rendkívül tehetséges műkorcsolyázó. A fiatal lány álmai netovábbja, hogy részt vehessen a téli olimpián. Vágya már-már teljesülni látszik, amikor élete és karrierje tragikus fordulatot vesz: egy rosszul sikerült ugrás következtében súlyos fejsérülést szenved, melynek során elveszti látását. Barátja azonban nem adja fel: rá akarja venni az önsajnálatba temetkező Alexet hogy akár vakon is próbálja meg a lehetetlent, és csatolja fel ismét a korcsolyacipőt...

Végre!

Kép
Kedves Február, végre itt leszel, mire felébredek! :)

Vasárnapi film

Így január utolsó napján, vasárnap délután egy igazán szép történet: Karácsonyi fények Az életrajzi ihletésű filmben Thomas Kinkade, Amerika egyik népszerű, elismert festőjének pályakezdő éveibe nyerünk bepillantást. Az egyetemista Thomas a téli szünetre hazamegy édesanyjához és testvéréhez, a gyönyörű kisvárosba Placerville-be, amikor megtudja, hogy hamarosan elárverezésre kerülhet a házuk. Mindent megtesz, hogy erre ne kerüljön sor. Megfest egy utcai csendéletet egy elhagyatott raktár falára. Közben Glentől az öreg mestertől tanulja a festészet és az élet rejtelmeit. Glen szerint a művészlétben az a legfontosabb, hogy sosem adjuk fel és feladatunk, hogy megleljük a fényt, a legragyogóbb fényt, ami nem más, mint a szeretet. ajánló:  https://www.youtube.com/watch?v=phOGLdhg-Ps

Art Club 2.

Kép
Szerdán volt a második foglalkozásunk, nagyon muris volt. Egyrészt mert két különböző fazonú és korú gyerek érdeklődését kellene eltalálni, férjen el egy órában kb és meg is tudjuk csinálni. Nos, sikerült megint, persze a fiús fantázia bőven eltért a kiindulási ponttól, de megcsináltuk. :) Először megint rajzolással kezdtük: Bagoly és oroszlán, és az érdekes az, hogy most a kicsinek sokkal jobban ment, a baglyot úgy elkapta, hogy nem akarta a fázisrajzokat sem, a középső lett a kedvencem, mire azt mondta, hogy hát az én vagyok. :)) Nem firtattam tovább, hogy vajon miért is? :) Aztán két dologból lehetett választani és a 'táncolgató' bábu győzött, igaz, hogy a személyisége más lett. :) Ez volt a kiindulás: És ez lett belőle (ez amúgy Flash, valamelyik-akármelyik szuperfantasztikus akárki): És ő az enyém :) És egy kis csendélet:

:)

Kép
Arra az esetre, ha hangos lenne az asztal lába... :)