Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 25, 2024
“Mindannyian fáradtak vagyunk. Tényleg, azok vagyunk. Nehéz út ez, de egyben gyönyörű is. Talán túl sokat várunk el magunktól és másoktól. Talán az emberiség csak lassan tud haladni előre, mint egy hernyó. Talán gyakrabban kellene ünnepelnünk, milyen messzire jutottunk. És többet kellene pihennünk. Élvezni az egyszerű örömöket. És keresni a szeretetet mindenütt. Van egy folyó a közelben, ahol élek. Lassú, békés kanyargással halad. Nem kérdezi magától, miért nem óceán, vagy zúgó folyó, vagy valami más. Egyszerűen elfogadja azt, ami. Talán nekünk is csak többet kellene elfogadnunk azt, akik vagyunk. Azt hiszem, holnap le fogok feküdni a folyó mellé. És pihenek egyet. És édesen megadom magam.” Jeff Brown

előünnepek és elköszönés

Kép
Ma tartottuk a szokásos őszi szeánszunkat, Edit névnap, Berni szülinap és én már el kellett köszönjek tőlük, amibe egy kicsit mindig belehalok minden ősszel, mert nem tudhatjuk mi lesz tavaszig... persze ez a mi oldalunkról is ijesztő, de nekem ez minden évben egyre nehezebb, mert egyre közelebb kerülünk, egyre jobban szeretem őket. A szülinapi ajándékomat csak kicsit néztem meg, a lapot el sem olvastam, majd a napján. Egy valamit viszont mutatok,  ez a verses kötet, ami örökség és hagyományőrzésre kaptam. Ott van nyitva, ahol először kinyílt. A virág Edit nénié, aki nagyon örült, hogy megkapta a terìtőt... 🙏🥳🫶❤️ Mindeközben Nyíregyházán... Nagyon nehéz lett volna ott lennem úgy, hogy itt zajlott a hétvége, pedig nagyon szetetem azt az előadást...

sürgős élmények

A péntek egy idegtépő vonatút a fél órás késéssel úgy ért véget, hogy otthon egy meglehetősen rosszul lévő Anyuka fogadott, végül mentőt hívtam, irány Szombathely, várakozás, majd éjfélre otthon voltunk, eljött értünk egy ismerősünk, aki kb a harmadik tesóm, (hazafelé éppen elment előlünk egy szép nagy szarvas), javallat: menjünk vissza másnap kontrollra. (Eredetileg kerty partyra készültünk a szomszédban.) A kimerültségtől órákig nem tudtam még aludni, közben a Duolingót is elbuktam hosszú hónapok után most először, órákig nem realizáltam az időt.  Anyuka viszonylag jól van, de kénytelen leszek zargatni és elzavarni pár helyre. Ilyenkor az ember rájön, hogy meg kell tanuljon cukrot és vérnyomást mérni, ezt komolyan mondom, és kell tudni, hol találjuk a legszükségesebb dolgokat. Most ugyan azt hallgatom, hogy ha nem vagyok itthon, biztos nem megy kórházba, de ezt most nem vagyok hajlandó meghallani. Nem tudom megemészteni, hogy egy sürgősségi osztályon a mosdóban se wc papír, se kéztör

elkészült 🙏

Kép
Ez bizony elkészült... 🙏 rengeteg óra és rengeteg bontás van benne és sok szakmai egyeztetés... 🙃 mindent megért, úgy döntöttem, hogy a Mesternek fogom adni... 🤩
Kép
 
Kép
 
Kép
A szállodáknál ez történik, zsákolgatnak, majd jön az autó egy emberrel, aki dobálgatja be a palackokat...  Pl. Bögötéről pedig vigyük el autóval min. 25 km-re, mert közelebb nincs visszaváltó... és mindenki reménykedik, hogy befér majd a (több)zsáknyi cucca...
Kép
 Kiesett az egyik érmém pár napja a neszesszerből, és akkor még se néztem, csak mindig odébb tettem, táskaváltásoknál is... Tegnap megnéztem végre (mindig csak a díszesebb fele volt felül), hogy melyik is ez (több is van), hát, íme, a bledi... 🙏

1 éve

  https://bernoblogja.blogspot.com/2023/08/evadnyitas-kozonsegtalalkozoval.html Már itt is voltak fura dolgok, de még ki gondolta, hogy meddig fajul a helyzet. 

🎼

A zene gyógyít... Nyugtat, békességet ad. A lágy dallam elvarázsol, békét hozza szívedbe, elfelejtesz mindent. Árad feléd, árad beléd. Szétárad benned, feloldja a félelmeket, aggodalmakat, a fájdalmakat  Megnyugtat... Hallgasd!                            Csitáry -Hock Tamás

túlélők

Kép
Nem is értem, miként lehetséges....

Későn gyakorlók jutalma

Kép
 
Kép
Egyszer lesz egy ilyenem vagy legalábbis hasonlóm... 🤞🙏

Hauser a kukoricásban

Kép
... hát persze, hiszen csütörtök van... 🙃 https://youtu.be/Oli0VCD6A1s?si=029jbCoEJu04naax

tök korai még

Kép
Starbucks... 34 fok, otthon még most próbálja beérlelni magát a sütőtök és amire igazán jól esne ez a kedves kedvenc, elfogy a szirup... ;) Zénével azért fogunk inni és a konkurenciánál vesz(ünk) kapszulát és aztán jól megvárjuk a hideget. :)

Debrecen

Kép
Tegnap óta a Debrecenbe kéne menni dallam jár a fülemben és nem igazán segítenek az ilyen 'meghívások', mert pusztán fizikai (közlekedés) akadálya van annak, hogy nem megyek. :( Pedig nagyon szerettem volna újra látni, hallani ezt a koncertet, újraolvastam magamat és most már sírhatnékom is van. Még odaérnék...  https://bernoblogja.blogspot.com/2024/03/november-kozepi-legrosszabb-idoben.html
 A terv nélküli cél csak vágy. Antoine de Saint Exupéry

3×7 nap

Kép
3 hét van a szülinapomig és itt tartok. :) Egyik hét jobban tele van firkálva, mint a másik ez viszont üres maradt, meglátjuk, mi kerül bele. Van ott kép névnap és azért beírtam, hogy Berni 44, nehogy elfelejtsem ;) de máskor ki szoktam színezni ezt, meg matricák, stb és azért beírtam, hogy Bögöte (kérdőjellel), mert valamikor nyilván haza is kell menni. A piros vonal nem is teljesen jó helyen van, de valójában azt jelzi, hogy át kell írni a naptárt majd. Ez van.

#egyszín

Kép
Tele vagyunk velük… Majdkávézásokkal. Majdtalálkozásokkal. Amikre „majd” találunk alkalmat. Aztán soha. Mert az alkalmat nem találni kell. Hanem megteremteni. A „majd” nem csak úgy lesz. Magától. Nem a fán terem, nem ugrik eléd az utcasarkon, nem csenget be hozzád. A „majd”-ot te teremted meg, te irányítod. Akkor lesz kávézás a majdkávézás és találkozás a majdtalálkozás. Amiben mindketten ott vagyunk. Együtt.  A valóságban. Nem a „majd”-ban. A „most”-ban. Csitáry-Hock Tamás

🍁🍂

Kép
Gyere ősz, nagyon várlak!! És az őszi festegetős és kreatív workshopokat is. 🍁🙏🍂

34

Kép
.... már az sem lesz igaz, hogy az iskola első hetében vacak az idő... ott fognak meggyulladni a gyerekek (is)... 😵‍💫

Elveszítheted

Kép
 Ez egy valós szalvéta, illetve csak a fele, a másik fele angolul ugyanez. :) Kávézóban adják...

Adta a napját

Kép
Sanyi ma nekünk adta egyféle napját, kerülnek fel a You Tube-ra a kicsi videók erre a csatornára:  https://www.youtube.com/@VIASAT3 Én szeretem ezt a műsort, csak néha elfelejtem megnézni, de amit láttam, mind tetszett. Jó nap volt, nem semmi programot nyomott le jó talalkozásokkal. 🙏 egész nap centire voltak kiszámolva, röviden mégis azt kell mondjam, hogy végtelenül kedves és nyugodt nap volt. Voltak sztorik, jó mesélések.  A testvérével és a keresztgyerekével az állatkertbe ment, ugyan a medvémet kihagyták, de ott hangzott el ez a sztori: Ezen különösen jót tudok röhögni. Két bátyám van, nálunk is volt minden. Nálunk a legnagyobb bátyám volt a nyugis, aztán a másik bátyám - mint középső gyerek - mindenhol ott volt és tipikusan valami mindig érte is, ő egy csomó heget gyűjtött kiskorában, akkor is nyughatatlan volt. De főleg azon röhögök, hogy én bizony beárultam (beköptem) őket, ha úgy tartotta a jó érdek = ha nem akartak magukkal vinni, csak előhúztam az ütőkártyámat: Köpök ám! -
El kell kezdened romantikusabbá tenni az életed. El kell kezdened hinni, hogy a reggeli csúcsforgalom cuki és szórakoztató, hogy minden csésze kávé a legjobb, amit valaha ittál, hogy még a legkisebb és leghétköznapibb dolgok is izgalmasak és újak. Muszáj, mert ilyenkor kezdesz igazán élni. Catherine Lumiere

Táncra fel! |

Kép
Időnként évekkel vagyok elmaradva zenékkel, filmekke, sorozatokkal. :) És amint a színházak évadot nyitnak, ez megint így lesz :)... Tegnap éjjel a fáradtságtól nem tudtam elaludni, ezért a tableten kerestem egy elalvós(nak hitt) filmet... Ah, hát végignéztem és még jót sírtam is a végére, mert olyan szép lett. Persze, totál tipikusnak mondható és kötelező Netflix-es elemek akár pipálhatók is benne, de annyira szép, ahogy  a sokféle kisgyerek csapat lesz, ahogy a legkisebb elviszi (és egyben megmenti) a showt, meg úgy szimplán jól esett... hogy egy csak jelelve tud értekezni, de táncol és az egész csapat jelel, meg ilyenek... Ja, és végig ismerős volt a színésznő... nemrég esett le, hogy miért... :) Ő volt a Bíborszívben is. :) Reménytelen eset vagyok. ;)

Káptalantóti - Szigliget - Folly arborétum (bővebben)

Szóval, tegnap buszos utaztunk, Káptalantóti - Szigliget - Folly arborétum volt az úticél. Új (nekünk) utazási irodával mentünk, emeletes busszal.  A szervezés újfent hagyott kívánni valót maga után, ez van, érdektelenek és nem az utasért vannak. Közben meg láttuk, mennyi törzsutas van, hát lehet, hogy így is lehet, nem tudom, én jobb szeretem, ha kicsit jobban a kedvemben akarnak járni. Szimpla dolgokra gondolok: tudjam előre, hogy a városban hány helyen szállhatok fel a buszra, manapság már szinte mindenhol megírják előre a rendszámot és az utaskísérőt (a legtöbb már nem is idegenvezető), reális módon találják ki, hogy hol mennyi időt érdemes tölteni, hívják fel a figyelmem pár dologra. Azt úgy mellékesen teszem ide, hogy utazási irodaként kellene arra is figyelni, hogy ezeken az utakon nem én képviselem az átlag korosztályt, tehát nem küldök emeletes buszt - ahonnan még én is úgy mászok le... :) Nem sorolom, mert amúgy nem volt rossz út, de azért lennének javító ötleteim, ha megkérd

15

Kép
 Fonalas boltocska 15 éves, sok-sok boldog, vidám és finom fonalat kívánok még magamnak! :)

Az igazság ára

Kép
Nem túl egészséges módon :) de az első két évadot ledaráltam viszonylag rövid időn belül. :) Nekem nagyon bejött és várom az októberi harmadik évadot.

Káptalantóti - Szigliget - Folly arborétum

Kép
Mai kirándulás pillanatképekben, aztán majd holnap mesélek. Saját magam sokszoros legyőzése.✌️👏🙏😅🙈