Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 16, 2022

Leckék az ősztől

Kép
 

David Garrett - Danse Macabre (by Saint-Saëns) (Official Music Video)

Kép
Ezt tegnap meghallgattam félig, kb pont jellemezte a hangulatom a tegnapi napot - most megosztom teljes egészében.

még egy kicsit

Kép
Úgy szoktam lenni, hogy na, még egy sort, vagy még egyet fordulok - mint a könyvél: csak még a fejezet végéig...

helló péntek

Kép
Végre eljön a péntek, végre tervezném a hétvégét, rég várt ötye délután és stb., és akkor jön az üzenet, hogy a héten már másodszor lettem közvetlen covid-kontakt (a napokat tekintve talán megúsztam az elsőt), tehát vissza az egész... programok törlése, megint be kell így vásárolni, fel kell hívni a szülőket, hogy rám ne készüljenek (már megint) és ez így megy már évek óta, már a harmadik ősz lett ilyen...  Persze a jelenlegi helyzeten nem csodálkozom, az előző irodáinkban nem ültünk egymás nyakában, volt tér, volt levegő és nem a 19 fokos irodában kínoztuk a szervezetünket folyamatos erőpróbára téve így az immunrendszerünket (is).  De az árvácskám nyílik, ez legalább szép és jó. És ezt is idemásolom, ha már pont a napja van: OKTÓBER 21. – FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAP „A természet. Ebben nem is csalódsz, elhiheted. Nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér, és mégis odaadja mindenét, nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” /Fekete István: Tüskevár/ A Földünk

Josh Groban - 99 Years (The Story Behind The Song)

Kép
2018-ban ezen a napon osztottam ezt meg, és még ma is nagyon így gondolom:  https://bernoblogja.blogspot.com/2018/10/blog-post_21.html Szerintem az egyik legjobb albuma lett és nagyon várom, hogy vajon most min dolgozik, mert kicsit eltűnt, csak az Instán látom néha-néha.

"A lélek újra felhasad"(t) - Pendragon

Kép
Nemrég vettünk csak jegyet erre az előadásra, amikor úgy tűnt, hogy ritka szerencsénk lesz és álomszereposztást kap(t)unk. Ez így is volt kb 2 nappal ezelőttig (legalábbis addig nem ellenőriztük). SPeti helyett sajnos, nagyon SAJNOS végül a váltót fogtuk ki... hát, ha valami élményre nem vágytam, hát az a Mázs-féle James Morvin. Néha már nyüszíthetnékem volt , máshol erős (ki)röhöghetnékem, egyes helyeken inkább oda sem néztem. Fájó volt. Rettenetesen fájó. Szomor Gyurci viszont ma mindenek felett álló volt. 🙏🎭👏 Szerintem minden eddigit felülmúlt nálam. A lélek újra felhasadt, ahogy néztem és hallgattam őt. A zene pedig még mindig nagyon jó! 👏

emlékezés

Kép
Sírra eddig kevés dísz készült, most mutatok egyet, megrendelésre született. Szerintem a kép messze nem adja vissza a lelkét... 🙏 sokat nézegettem, amikor elkészült és úgy éreztem, hogy ritka szép lett, mégha végtelenül el is szomorított. Mutatom az előkészületeket is, afféle hangulat 'ábra', kipakolgattam, nézegettem, elmélkedtem, hogy milyen is legyen (toboz és angyalka volt a támpont), aztán egyszercsak egyértelmű volt.

Irodai divat - 2022.

Kép
 Az van, hogy kb. tényleg ilyen. Mai hőmérséklet nálam: 19,4. Nem tudom, meddig bírni lebetegedés nélkül.

megoldás :)

Kép
Gyakran érzem így:

Bögöte szülöttje

Kép
  György Feiszt t p e r o o n d s S c 6 a 1 2 h l 5 t c h h l 9 m ó 3 l 7   l a l 6 5 5 8 t u 1 8 5 c g 0 t a 3 l g l t 3 3 0 . 0 g f 2    ·  A Vas megyei Bögötén 1877. október 17-én született Batthyány Ervin gróf az eszmei anarchizmus egyik vezéralakja volt. Már gyermekkorában kőműves szakmát akart tanulni, mert ideája a „dologtalan élettel való szakítás” volt. A család, „fekete bárányát” külföldi utazásra küldte. Londonban és Cambridgeben folytatott egyetemi tanulmányokat. Itt ismerkedett meg Tolsztoj műveivel és az anarchizmus élő teoretikusaival, Kropotkinnal, Malatestával és az osztrák Ramus-zal, akiknek hatása alá került. Vagyonát a mozgalom hazai céljainak szolgálatába állította. „Testvériség” című Szombathelyen kiadott újságját Nadler Herbert, a budapesti állatkert későbbi igazgatója szerkesztette. Batthyány Tolsztoj tanításait iskolaalapítási tevékenységében hasznosította. Bögötei birtokán, orosz és angol mintára paraszt gyerekek számára, megalapította szociális reformiskolájá

Röpimák SMS-ben

Szeretettel ajánlom kinek-kinek hite szerint:  https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-kuldjunk-sms-eket-az-urnak-is-hogy-kapcsolatban-maradjunk-vele

GK: Együtt lenni

Kép

Gyémánt és arany

Kép
Tegnap ebéd óta egyfolytában ez a dal járt a fejemben, vagyis először csak egy részlet a szövegből... Épp arról beszélgettünk valakivel, illetve mesélte, hogy már nagyon az utolsó lökéseket kapja ahhoz, hogy váltson... - mintha csak magamat hallottam volna. Akkor ugrott ez be: Mert a gyémánt és arany fénye szép De tiéd ez a fény akkor lehet csak Ha érte a mélybe lemész, érte mész Hát indulj, és hozd fel onnan Fénye kárpótol majd minden nehéz percért Zorán nagyon ritkán énekli, talán csak egyszer hallottam tőle az Arénában. Zsoltitól annak idején sokat hallgattam, a CSAF-ban szépen teljesített vele. Tovább is jutott a dal, de akkor már Serbi énekelte. Az is tetszett, de azért Zsolti az Zsoci. :) Az biztos, hogy jóval több energiát kapott így a dal (mindkét esetben), mint az eredeti. ;) A másik verziót is linkelem, úgy fair:  https://www.youtube.com/watch?v=XnAPMHntAFw Még gyermekek voltak szinte. :)

embermentes vasárnap

Kép
Óh,de rég volt ilyen napom. Vasárnap, egész nap itthon és csupa pihenés és nekem jó dolog. 🙏😍

Mr. Manipulátor

Kép
Nem mondom, hogy szívem szerint nem mentem volna el még egyszer tegnap este a lebujba vagy a Harley Street-re... végre megnézhettem volna a harmadik Lucy-t is, meg ott volt ugye az a szerdai csorba is, meg a szombati munkanap, stb... nézegettem is a felszabaduló jegyeket, de szerencsére már nem volt megfizethető egy darab sem. 🙉🤭🙃🎭 Ezért is nevettem fel, amikor kishíján mégis ütközünk tegnap délután. 😊😆😍 https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/09/a-gatlasok-feloldasa https://papageno.hu/promocio/2022/10/sandor-peter-a-szinpadon-a-gyarlo-embert-kell-eljatszani/ https://esszineszbenne.blog.hu/2022/10/14/az_istent_jatszo_ember_bukasa_jekyll_es_hyde

hobby boltos támadás

Kép
Igaz, hogy már azért eszembe jutogat a téli kollekció, de még bőven elvagyok az őszi dolgokkal. Nem mondom, hogy nem hőköltem vissza ettől az arzenáltól tegnap délután... 😲

ragyogás

Kép
Rehabilitálódott muskátli,aki a nyári sokszoros napszúrás és kiégés után új életre kelt a halványabb társával együtt. 🌺🙏

Dzsoni - két éve

 Már két éve ennek is:  https://bernoblogja.blogspot.com/2021/10/matine-dzsonival.html