Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 16, 2013

Napi bölcs

"Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk." (Paulo Coelho)

Volt egyszer egy katedrális...

Kép
Facebookról: Lát az ember ilyesmit fotón, tévében, de amikor először „élő egyenesben” is megtapasztalja, az azért furcsa érzés, be kell vallanom. Az Angliában lakóháznak eladott templomok története, kiegészülve a könyvtárrá alakuló vagy éppen áruházként működtetett katedrálisokkal Európa-szerte, érdekes fordulatot vett az elmúlt hétvégén. Dublinban, Írország fővárosában besétáltam egy kocsmatemplomba. A helyi közösség már nem adott össze annyi pénzt, amennyi az épület fenntartásához kellett volna, ezért az egyház piacra dobta az évszázados épületet. Lett belőle remek kocsma, ültünk az egyik gótikus oszlop tövében, és irigykedtünk azokra, akiknek fent, a karzaton jutott hely, az orgona mellett. Az a történet járt a fejemben, amelyet a közelmúltban olvastam szlovák szomszédaink európai kálváriájáról. Pozsonyban ugyanis egyeurós emlékérmét szerettek volna kibocsátani a kereszténység szlovák földre érkezésének 1150. évfordulója alkalmából. Az unió brüsszeli központja viszont

Heti MP

"Ha szomjasan iszol, egy pohár vízben is megláthatod Isten arcát, de ha nem szereted Istent, csak a saját arcodat látod benne." Ez egy messzire vezető, csodaszép útravaló. Rumi, a szeretet nagy arab költője és misztikusa hagyta ránk. Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a csodát. Mások nem látnak semmit, mert nem szeretik őt. A kutyád egy kellemetlen vagy veszedelmes dög a külvilág számára, a gyereked nem is olyan szép, és főleg, nem is olyan csodálatos, az anyádat csak te hívod "Édesanyámnak", az idegeneknek lehet, hogy egy ellenszenves néni - ezt üzeni az első mondat. A második gondolat még fontosabb. Ha valakit nem szeretsz, azt nem olyannak látod, amilyen, hanem rávetíted a saját arcodat: a félelmeidet, az előítéleteidet,