Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 28, 2021

nekem 💝🙏

Kép
 

Ajándék

Kép
Napi figyelmesség, kedvesség... Azt szeretném tudni, hogy nekem miért nem jutott ilyen szomszéd a bagós, éjjelpörköltet főzők helyett...?  ;) *egyben ez a 8000. blog-poszt*

"Stop! Szeress!"

Kép
Ezt a képet az alábbi poszttal együtt szeretném veletek is megosztani. Balázs úgy régi ismerősöm, hogy  a felesége volt munkatársam, aztán ő meg volt hallgatónk, közben már kétszer voltak indiai misszióban. Minden nap nyit egy "ablakot", most egyben olvastam el az eddigi négyet, az elsőt szeretném megosztani. Szerntem ebben sokatok megtalálhat egy-egy fontos elemet, ami neki jól jöhet most. (B egyébként evangélikus lelkész.)

Egy várva várt levél

Kép
Írjatok levelet, igazi levelet... akinek még lehet, vagy ha valakinek más már nem ír...! Vagy egymásnak, magatoknak, nekünk! :)

téliesítve

Kép
Vágytam egy kis adventi pihenésre, bár nem teljesen így képzeltem el. A lakás téliesítése még múlt héten elkészült, ez az egyik kedvenc csoportosulásom. Egymástól függetlenül szedtem össze őket az évek során, most cukin egybeköltöztek. A kaktuszka úgy tűnik, jól érzi magát, a virágok már itthon nyíltak ki és még duzzadnak a bimbók. Így vagyunk mi itthon. 

mai szett

Kép
Bemutatnám a mai szettemet. :) Nem mondanám topisnak, attól még, hogy itthoni punnyadás van. :) Nem szoktam ilyen téren elhagyni magam, attól még, hogy egyedül vagyok, vagy épp beteg vagyok.  A zokniról már teljesen megfeledkeztem, ahogy a nadrág is kihagyta a tavalyi szezont, tél végén találtam meg (azt hittem, hogy Bögötén van, és ugye ott meg nem voltam tavaly októbertől idén júniusig). Még az angliai időkből való és hát, még jó is rám. :)

4 - Elfogadni magam

Kép
Ez a naptár kezd jobban betalálni, mint ahogy terveztem... :) (ha ráttintatok a képre, jobban olvasható, megjelenik nagyban) Sokáig - sokszor ma is - gondom volt magammal, nem kevésszer és nem kevés vonalon. A nevemet se szerettem, mindenáron Alexandra akartam volna lenni, amire apukám csak mondogatta, hogy az körte.  Aztán minél jobban értettem, hogy miért lettem Bernadett, megszerettem. Sokan tudják, hogy engem otthon is Bernadettnek hívnak, ha nem, akkor valamelyik ragadványnevemen... ;) Úgy emlékszem, hogy egy gyerekkori barátnőm anyukája kezdett el Berninek hívni, hogy aztán én hívtam tovább magamat így az oviban, iskolában vagy hogy, azt már nem tudom. Egy másik barátnőm mamája pedig Bernuskának. Tök szerettem senki más nem hívott így. Gréti 'Cirókapapája' meg Berinek hív, azt se használja más. Aztán Grétinek sokáig Bebi voltam, Matyusnak Bédi és egyiket jobban szerettem, mint a másikat, főleg gyerekhangon. A berno-ság már kész történelem, hogy az hogy születe

3 - Tanulni imádkozni

Kép
Különös fintora az életnek, hogy hirtelen mennyi időm lett advent első felét itthon, csendben megülni... A dalokat jó előre válogattam a régi gyűjteményemből, amit minden évben átnézek. Próbáltam - ahol lehetett a nap 'nevéhez' igazítani a dalokat. A kis cetlik a Zéné-féle meglepetés ajándékból vannak, afféle kis házi feladatok, a másik pedig egy adventi asztali naptár, ami idei szerzemény és nagyon szeretem, eddig durván betalált minden napra. Véletlenek nincsenek...

2 - Várakozni

Kép
Ha valamelyik nap azt mondtam, hogy fura napom volt, hát az biztosan semmi nem volt ahhoz képest, ami ezután jött... Tegnap Roráté helyett PCR-tesztre mentem... ami estére meg is hozta a következő 10 nap programját... Várakozni sok mindenre lehet és sokféleképpen... Az egyik eljövetelére készülve egy másik múlására várok, mindezt úgy, hogy azt hittem, hogy jól vagyok, alapvetően most is jól vagyok... Más: Mai elmélkedés és felhívás a tenni-re:  https://www.youtube.com/watch?v=If9VMn4gXm8

1 - Felragyogni

Kép
Elég furára sikerült a december elsejém. Reggel arra jutottam  hogy idén esténként ülök le nyitogatni. De még most este is várnom kellett a lelkem csendjére... Lássuk sorban: Reggel kiderült, hogy van még egy dolog, amin a hét végéig lehet izgulni, úgyhogy kész a hétvégi program. 🙈 Délután megdöbbentően fura szivárványt láttam bentről, hazafelé pedig láttam a fényvillamost rögtön az első napon (idén nagyon sok ilyen villamos van!). Zéné naptárábol a napi feladatot nem hiszem,  hogy tudtam teljesíteni...

december

Kép
December,  hozz valami jót...

vasárnapi beszéd-november 28.

https://youtu.be/VEAeWCCCbp4

Adventre

 Jönnek sorban majd holnaptól a kis napi 'ablakok' ilyan-olyan változatban. Előre szólok, hogy ebben most több lesz/lehet a mélyebb, vallási megközelítés - ez van most bennem bővebben, és az advent igazából arról szól, hogy egy nagy születésre készülünk. Ebből merítek most erőt és ez tart fönt. Nagyon sok a bizonytalanság, sok a vívódás, szorongás, sok a rossz hír is sokfelől. A várakozás közben készülgetek kreatív dolgokkal is, bízom benne, hogy Mikulásig be tudok mutatni valamit. Vigyázzatok magatokra, másokra, vigyetek a naptárból annyit, amennyi jól esik! :) Legyen szép az adventetek!

házasságjóslás

Kép
 ... hát nehéz lesz ma találni egy disznóólat, amiben disznó is van, de akkor mit rugdossak...? ;) Hagyományok Háza t 0 u 3 t u c p l   n 0 1 ó . 1 r 8 a    ·  Adventi kalendárium - november 30. András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A sokféle jósló eljárás közül mutatunk most párat, érdemes kipróbálni – ki tudja! A lányoknak többnyire magányosan, titokban kell ezeket a praktikákat elvégezniük. Ahhoz, hogy a fortélyok sikerét biztosítsák, a nyelvterületen széles körben ismert, hogy érdemes egész nap böjtölni. Jellemző szokás, hogy a lányok párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtenek, hogy megálmodják a jövendőbelijüket. Erre utal a mondás: "Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján." Másféle praktika a hallgatózásból való jóslás: legismertebb formája a disznóól rugdosása. Sokfelé úgy vélték a leányok, ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Néhol egy András nevű férfi kapuját rázták meg, s figyelték, honnan hallatszik a kutyaugatás, abb

meglepetés adventre

Kép
Ma reggel ez a dobozka várt az asztalomon, Zéné csodálatos meglepetése... Nem nehéz kitalálni, hogy mi ez, ugye?  Holnaptól indul, nagyon várom, nagyon tetszik és nagyon-nagyon jól esik. Nagyon sok adventi naptárt megcsináltam nagyon sokaknak az elmúlt kb húsz évben, de ez az első, amit én kaptam...

áldás adventre

Kép
Csodálatos, különös élményben volt részem tegnap este. Végre egy szép adventi gálát rendezett az Operett, nem a szokásos dalokkal és szokásos szólistákkal. Végtelenül megindító volt amikor Kiss B. mondott egy szép beszédet, majd után a történelmi egyházak áldása jött egy-egy kis rövidke elmélkedéssel. Sírtam nagyon. Nemcsak attól, hogy átmenetileg a szorongásom megadta magát és megint éreztem, hogy merre van előre (vagy leginkább fölfelé), hanem hogy ez megtörténhet. Közösen imádkozhatunk egy ilyen közegben. Sokan biztosan elborzadtak ettől, de az advent és a karácsony mégiscsak valláshoz kapcsolódik, ugyebár... Sokan nagyon szépet és nagyot énekeltek. Dolha amióta nyíltabban megéli a vallásosságát, az ilyen típusú dalokat egészen máshogy énekeli. István volt és Jézus is... Egész máshogy ütöttek a dalok, mint mondjuk 10 íve... H. Zsolti csodálatos Vidd haza-t énekelt úgy, hogy a végén maga sem hitte el, hogy elbírta énekelni (rezgett is néhol a léc), és talán most először azt láttam tő

advent 1. vasárnap

Kép
Ez az adventi üdvözlet érintett meg leginkább,  nagyon szeretnék egy közös misét, amire már el is juthatok... És újra van a tavalyi Angelus naptár is, mutatom a mai történetet: #4adventi gyertya #evangélium, emelkedés Advent első vasárnapján csak azt tudom kívánni nektek, amit nekem a NEK-esek. Íme az én első gyertyám, ma kicsit soká jutottam a meggyújtásig, de még akartam adni a módját a gyertyagyújtásnak, a fények bekapcsolásának. 🙏

műhelymunka

Kép
Mivel a tavalyi családi advent nekem kimaradt,  anyukának 'adósa voltam 'néhány' új dísszel... bár már nagyon aggódva vállaltam be ezt a mostani utat, örülök, hogy mindent elkészíthettem neki(k). Reméljük ezeken kívül semmit nem hagytam magam után. A kinti díszek mind újak (és mind világít), a koszorúk nagy része felújítás. Az adventi koszorú nem épp minimalista stílusban készült... 😉😄, és sajnos a kép közel sem adja vissza a valóságos csodáját... (a 'hógolyók' világítanak, hogy advent minden napján meleg fényt adjanak). 🙏 További asztaldíszeket már le sem fotóztam... 🤪

4 év

Kép
Szombaton volt a napja, hogy már 4 évet töltöttem közszolgálati kötelékben. Ezt a kedvesség ez alkalomból kaptam. Volt torta is. 😄 igaz, hogy a 0 lemaradt a 4-es mellől, mert jóval többnek érzem 4 évnél... 🙃🤪🙈

flow

Kép
Csíkszentmihályi Mihály pár hete halt meg, ha másról nem is, a flow-val kapcsolatban biztos sokan találkoztatok a nevével. Ha a flow-ra gondolok, ez az állapot nálam leginkább biztosan a műhelyemben következik be.

Sondheim

Kép
Csodás muzsikát fog írni odafönt az angyalkáknak... #Sondheim Josh Groban nagyon szépen búcsúzott tőle és megosztott egy levelet is: