4 - Elfogadni magam
Sokáig - sokszor ma is - gondom volt magammal, nem kevésszer és nem kevés vonalon. A nevemet se szerettem, mindenáron Alexandra akartam volna lenni, amire apukám csak mondogatta, hogy az körte.
Aztán minél jobban értettem, hogy miért lettem Bernadett, megszerettem. Sokan tudják, hogy engem otthon is Bernadettnek hívnak, ha nem, akkor valamelyik ragadványnevemen... ;) Úgy emlékszem, hogy egy gyerekkori barátnőm anyukája kezdett el Berninek hívni, hogy aztán én hívtam tovább magamat így az oviban, iskolában vagy hogy, azt már nem tudom. Egy másik barátnőm mamája pedig Bernuskának. Tök szerettem senki más nem hívott így. Gréti 'Cirókapapája' meg Berinek hív, azt se használja más. Aztán Grétinek sokáig Bebi voltam, Matyusnak Bédi és egyiket jobban szerettem, mint a másikat, főleg gyerekhangon. A berno-ság már kész történelem, hogy az hogy született és hogy maradt fent. Egy régi főnököm (meg páran abból a korból) még mindig Bernikének hív, amit szintén nagyon szeretek. Egy időben a mentálon három Bernadett volt egyszerre és sima ügy volt, hogy ki a Detti, Betti, Berni. Mázli volt, hogy nem kellett sorszámozni. :)
Szóval elfogadni magamat a kórságokkal, nehézségeimmel... most főleg nem könnyű. Pedig még mázli, hogy nem vagyok rosszabbul.
Zéné cetlijét is fogadjátok meg, akivel ma beszéltek, dicsérjétek... Nehezebb, mint sejtenénk... pedig egyszerű is lehetne, csak gyakorolni kell :)