Ma reggeli köszöntés


Na, hát megvirradt a félkerek szülinapos reggel, amit vártam is meg nem is, de inkább vártam. :) Persze, ugyanolyan nap, de mégis kicsit más, stb... :)

Éjfél óta már megindultak a köszöntések, vagy inkább folytatódtak, ugye ha az egész heti postaforgalmat nézem, és szerintem be is futott minden fontos köszöntés, illetve tudom, hogy melyik van még úton. :)
Szóval beszéltem a szüleimmel, örülgettem az e-maileknek, sms-eknek, reményeim szerint behúztam a lottókat nyerősre, aztán jöttek a sutyorgó-motyorgó pizsamás mocsóták (ma bezzeg nem keltek korán :) ), az egyik hozta a tortát (lásd fent, ekkorra már elfújtam a gyertyát - igen, volt kívánságom is), a másik az ajándékom és rögtön ki is bontotta és fel is világosított, hogy mi az.


Igen, ez pontosan az, aminek látszik, egy tablet. :)
Ennek nagyon örülök, reményeim szerint nagy segítség lesz olvasásban-tanulásban, meg akárhogy is. :)
A lap, ami előtte hever egy színházjegy. :)
A ma esti program : Oroszlánkirály. (Addig még meg kell nézzem, hogy tudjam, ki kivel van, mert bár hetek óta napi program a gyerekszobában, valahogy még nem tudtam végignézni). Na ebből volt egy kis sértődés, mert Matthew berágott, amiért ő nem jöhet velem. :)
Mire mondtuk, hogy akkor majd karácsonyra, ezt persze félreértette, azt hitte, hogy a karácsony helyett lesz az Oroszlánkirály. :)
Na, de helyreállt a béke, megreggeliztünk és hát mikor együnk csokitortát, ha nem reggel 8-ra? ! :) Isteni finom, nemcsak szépséges.

Aztán mára szabadnapos lettem, úgyhogy lazulok és délután elmegyek ünnepelni, terveim között van egy cukrászda, egy 35-ös illatvásárlás, meg kellene egy ruci a tabletnak (lesz neki is keresztelője, lehet vállalkozni a keresztelőre); meg az én ajándékom magamnak valamikor egy Mamma Mia -jegy lesz. Vagy egy jegy a Nyomorultakra, ezen még merengek.

Kell pihenjek is, mert a tegnapi késő esti angol kicsit lemerített, meg az iskolába távozó Alex amúgy is azt mondta, hogy a Birthday girl-nek kell egy kicsi rest (pihenés), úgyhogy ehhez tartom magam. :)

Eddig jó 35-nek lenni. :)