Az utazás napja
Nehéz napra ébredünk, én nagyon korán (és még rutinból kimosok :) ) és alig várom, hogy a kicsi mocsótáim ébredjenek és még velük legyek. Alex jön először, hozza a poharát (azzal aludt) és kéri, hogy kimosnám-e… Hát persze! Aztán boldogan újságolja, hogy semmi bebepisi nem volt, én megdícsérem nagyon és megsimizem, mert ezzel sokat kínlódtunk az utóbbi időben és nagyon fontos neki, hogy sikerül szárazan ébrednie.
Aztán megkérdi, játszhatnánk-e a puzzle-vel, ami az ágya mellett van még? Hát persze, hogy játszok vele – pár napja amúgy is megkétszerezett türelemre tekertem magam, nem akartam semmi mérgelődést és neheztelést az utolsó napokban, hogy minél jobban a jó emlékek maradjanak bennü(n)k. Már felfelé tartok a lépcsőn, amikor halkan utánam szól, „De Berni, a Matte még alszik és a Mami is” – mondom, neki, hogy csendes leszek…
Fent látom Mattet az ágyikójában, ahogy hason alszik és baljával George-ot öleli, jobbjával pedig az új poharát. Kicsiknél ez a legnagyobb öröm, amikor látom, hogy tényleg örülnek az ajándékuknak (később úgy ébred, hogy a pohárról egy matrica – vonalkód – az arcára ragad).
Alexnek közben megcsinálom neki a kalóz-szendvicses reggelit, mert tudom, hogy ez a nagy kedvence (az angol reggeli után), és boldogan fogadja. Ma reggel még a kenyér héját is megeszi szinte teljesen, pedig mennyit maceráltem emiatt.
Rohan az idő, indulni kell a suliba, én öltöztetem Alexet (közben dörgölődzik), Mattet Mami és Alex érzi, hogy nem jó elindulni most
Mindent kitalál, hogy a lába fáradt, ő még álmos, még játszani akar, stb… Közben a kis egyenruhájában próbálom lefényképezni normálisan, de végigmászik benne mindent, szászor jobban, mint akármikor az otthoni mackógatyákban …
Föl az új cipő és eljött a pillanat… Robert szól neki, hogy hug to Berni… És könnybelábadó szemek mindkét részről és ölel és ölelem.Már nem is tudunk modani semmit…
Az iskolában nehezen akar ottmaradni, nem akar beszélgetni senkivel (ez nála igazán meglepő), eláll egy sarokba. Szerencse, hogy mindenki vele ment (Mami, Daddy, Matte) és lassan azért oldódni látszik.
Miután behúzom az utolsó cipzárokat is a táskákon és felöltözök, leülök csinálni néhány papírrepülőt (vagy 10-et is), és hátrahagyom nehéz pillanatokra Jutkánál.
Ezeknek a repülőknek tényleg nagyon nagy értékük volt, rengeteget gyártottam neki kezdettől fogva, ahogy csak sikerült teljesítenem az elsőt. Amikor először nem voltam ott (karácsony), annyira akart már egyet, hogy Robert kinézett egyet az internetről és csinált neki egyet, de az valahogy nem jött neki annyira be. Húsvétkor is hiányoztam neki, és amint visszaértem, azzal fogadott hogy szeretne egyet… Így hát hagytam neki néhányat hátra… Hosszú ideig képes eljátszani egy-egy ilyennel és hol ki kellett színezni, hol írni valamit rá…
Közben megjön Jutka Mattevel és újabb búcsúzásba kezdünk, Mamával, Roberttel- mind jobban folynak a könnyek. Jutka még elvisz az állomásra, ahonnan közvetlen vonat megy a reptérre és százszor ígérteti meg velem hogy jövök még minél előbb és minél többször és beszéljünk. Mondom, ha nem bánod, nagyon szívesen.
Integetünk még, előtte Mattetől megkapom a legédesebb nyálas puszit és megyek a vonat felé.