Dal NEKEM
Túl a napi bosszúságokon igazából fülig ér a szám (nemcsak azért, mert péntek van).
Ma csak hármasban voltunk itthon a mocsótákkal, amit szoktam szeretni. Mert ilyenkor senki nem zavar be, tényleg igazán jól tudunk együttlenni. Pedig ilyenkor van minden, tanulás, zenélés, meg kötelező dolgok, de tudják, hogy közben úgyis megengedek ezt-azt és ügyesen ki tudnak pislogni még extrákat is. :) Ez van, már tudják. :) És sokat szoktak vihogni is ilyenkor - én is. Persze néha össze kell magyarázni őket, de hát na. Ez is hozzátartozik.
Már bennejártunk a délutánban, minden megvolt, nem sokkal voltunk vacsora előtt, amikor Alex azt kérdezte, hogy írhat-e egy dalt. Mondom, persze (már többször nekiállt, meg mindenfélének, de mindig elhagyja lelkesedése vagy másfelé terelődik a figyelme). Matthew is rákezdett, de rájött, hogy még azért ez odébb van neki, meg azért a fagott egy macerás hangszer, meg ő fél éve sem tanulja még, Alex meg már szerintem jól a két éven túl van.
Hetente mindegyik csimóta megígéri, hogy amikor híresek lesznek - Alex a rockbandában, Matthew meg a nagy orchestrában - kapok first class ticket-et meg VIP-jegyet meg amit akarok. :) Mondtam el is várom, de nagyon, mert túl azon, hogy pelenkás koruktól ismerem őket, én ültem ott minden délután és hallgattam a gyakorlást és stb. Nem egyszerű dolog, elárulom. Mert maradjon és legyen lelkes a gyerek, de finoman értessem meg vele, ha valami még nem megy és hányszor és újra és ezt a részt és most már ügyes vagy és na ugye, meg akármi...
/Öt évig zongoráztam és olyan tanárom volt, hogy többnyire csak ordított velem és csapkodott körülöttem és stb és nem csoda, hogy utáltam gyakorolni, közben meg tök para voltam, hogy ha nem megy jól majd megint üvölt és stb - ettől többet akartam gyakorolni, de hát így ki tud gyakorolni - szóval na, pedagógiailag és mentálhigiénésen, mindenhogy nagyon gáz volt a nő és a zene csodájának tartom, hogy megmaradt nekem és nem tudta az a dög kiírtani ezt - és hogy közben nem merült fel, hogy abbahagyom, bár tanárt szerettünk volna váltani, de nem lehetett. Szóval ezért és nagyon ezért végtelenül türelmesen ülök mindig mellettük és nagyon biztatok és amint picit is lehet, dicsérek, mert tudom, hogy ezen (is) mennyi múlik. És talán ez együtt adja, hogy délutánonként soha egyik gyerek sem húzza a száját, hogy már megint vagy minek. Ezért meg én vagyok hálás nekik. :)
Szóval, elkalandoztam - ott tartottam, hogy mindennel megvoltunk, amikor Alex nekiállt dalt írni, még megkérdezte, hogy használhat-e hozzá tabletot, másik dalból kiszedni ezt-azt meg ilyenek, mire annyit mondtam, hogy hát akkor az már nem igazán az ő dala lesz, de hát rábízom (szeretem ha penget, ha csak úgy a semmibe is, mert az egészben az egyik legfontosabb, hogy szeresse a hangszerét). Fordult kettőt, még, hogy mikor van a szülinapom meg mikor van apák napja, meg ilyenek, aztán szedett elő papírt, fogta a gitárt. Aztán közben ettünk fagyit, amikor közben megkérdezte, hogy tudom-e milyen dalt ír és kié lesz, aztán odajött és odasúgta, hogy 'neked adom'.
Aztán megint eltelt egy kis idő, vacsora előtt megkérdezte, hogy meg akarom-e hallgatni, hogy mit írt, de hogy vannak hozzá szavak is. Mondtam, persze menjünk. Akkor még nem tudtam, hogy mi lesz, azt hittem a szokásos kis pengetősdi.
Aztán leesett az állam.
Mutatom a dalom első részét
a szöveg így folytatódik: te biztonságban és boldogságban tartasz bennünk, mert te vagy A Berni!
Hát na. Ez van. :) Ettől vagyok épp szétfolyva. Mert a kicsi naponta elrap-peli, hogy én vagy a best mindenből (ennek több versszaka van), meg még mindig nagyon matrica meg ilyenek, de Alextől ez nagyon szokatlan és ritkán mutat ki bármit is - ennél kisebb szinteken sem.
Ha ironizálni vagy viccelni akarnék, mondhatnám, hogy szegény gyerek, ha én vagyok neki a legkedvesebb ember, akit ismer bajban van, de igazából ebben itt az a szép és nagyon jóleső nekem, hogy a gyerek lelkével megérzett a mindennapi monotonitás, szigorúság és a szabályok (meg a mókák) meg stb stb között valamit abból, amit reméltem, hogy hosszútávon megtérül és nekem lesz igazam abban, hogy amit akarok, érzek és tudok, az egyszercsak átmegy.
Szóval ez az ÉN dalom. Stikában fotóztam le, nehogy elhányódjon a papír, de majd még tuti fogja gyakorolni és akkor megbeszélem vele, hogy rögzítsük.
Ma csak hármasban voltunk itthon a mocsótákkal, amit szoktam szeretni. Mert ilyenkor senki nem zavar be, tényleg igazán jól tudunk együttlenni. Pedig ilyenkor van minden, tanulás, zenélés, meg kötelező dolgok, de tudják, hogy közben úgyis megengedek ezt-azt és ügyesen ki tudnak pislogni még extrákat is. :) Ez van, már tudják. :) És sokat szoktak vihogni is ilyenkor - én is. Persze néha össze kell magyarázni őket, de hát na. Ez is hozzátartozik.
Már bennejártunk a délutánban, minden megvolt, nem sokkal voltunk vacsora előtt, amikor Alex azt kérdezte, hogy írhat-e egy dalt. Mondom, persze (már többször nekiállt, meg mindenfélének, de mindig elhagyja lelkesedése vagy másfelé terelődik a figyelme). Matthew is rákezdett, de rájött, hogy még azért ez odébb van neki, meg azért a fagott egy macerás hangszer, meg ő fél éve sem tanulja még, Alex meg már szerintem jól a két éven túl van.
Hetente mindegyik csimóta megígéri, hogy amikor híresek lesznek - Alex a rockbandában, Matthew meg a nagy orchestrában - kapok first class ticket-et meg VIP-jegyet meg amit akarok. :) Mondtam el is várom, de nagyon, mert túl azon, hogy pelenkás koruktól ismerem őket, én ültem ott minden délután és hallgattam a gyakorlást és stb. Nem egyszerű dolog, elárulom. Mert maradjon és legyen lelkes a gyerek, de finoman értessem meg vele, ha valami még nem megy és hányszor és újra és ezt a részt és most már ügyes vagy és na ugye, meg akármi...
/Öt évig zongoráztam és olyan tanárom volt, hogy többnyire csak ordított velem és csapkodott körülöttem és stb és nem csoda, hogy utáltam gyakorolni, közben meg tök para voltam, hogy ha nem megy jól majd megint üvölt és stb - ettől többet akartam gyakorolni, de hát így ki tud gyakorolni - szóval na, pedagógiailag és mentálhigiénésen, mindenhogy nagyon gáz volt a nő és a zene csodájának tartom, hogy megmaradt nekem és nem tudta az a dög kiírtani ezt - és hogy közben nem merült fel, hogy abbahagyom, bár tanárt szerettünk volna váltani, de nem lehetett. Szóval ezért és nagyon ezért végtelenül türelmesen ülök mindig mellettük és nagyon biztatok és amint picit is lehet, dicsérek, mert tudom, hogy ezen (is) mennyi múlik. És talán ez együtt adja, hogy délutánonként soha egyik gyerek sem húzza a száját, hogy már megint vagy minek. Ezért meg én vagyok hálás nekik. :)
Szóval, elkalandoztam - ott tartottam, hogy mindennel megvoltunk, amikor Alex nekiállt dalt írni, még megkérdezte, hogy használhat-e hozzá tabletot, másik dalból kiszedni ezt-azt meg ilyenek, mire annyit mondtam, hogy hát akkor az már nem igazán az ő dala lesz, de hát rábízom (szeretem ha penget, ha csak úgy a semmibe is, mert az egészben az egyik legfontosabb, hogy szeresse a hangszerét). Fordult kettőt, még, hogy mikor van a szülinapom meg mikor van apák napja, meg ilyenek, aztán szedett elő papírt, fogta a gitárt. Aztán közben ettünk fagyit, amikor közben megkérdezte, hogy tudom-e milyen dalt ír és kié lesz, aztán odajött és odasúgta, hogy 'neked adom'.
Aztán megint eltelt egy kis idő, vacsora előtt megkérdezte, hogy meg akarom-e hallgatni, hogy mit írt, de hogy vannak hozzá szavak is. Mondtam, persze menjünk. Akkor még nem tudtam, hogy mi lesz, azt hittem a szokásos kis pengetősdi.
Aztán leesett az állam.
Mutatom a dalom első részét
- a dallam érdekes, de átgondolt és a szövegnek egy külön szólama van :) ;)
és rímek nélkül és sima fordításban: Berni, te vagy a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam a világon...
Aztán megettük a vacsorát és azt hittem, ennyi is (bár már ettől is szétfolytam meg párásodott az összes négy szemem), aztán közben megjött J is, a konyhában voltunk, amikor Sanyika jött a teljes cuccal (kottatartó, gitár, pick és Őmaga) és előadta a másik résszel kiegészült dalt:
Hát na. Ez van. :) Ettől vagyok épp szétfolyva. Mert a kicsi naponta elrap-peli, hogy én vagy a best mindenből (ennek több versszaka van), meg még mindig nagyon matrica meg ilyenek, de Alextől ez nagyon szokatlan és ritkán mutat ki bármit is - ennél kisebb szinteken sem.
Ha ironizálni vagy viccelni akarnék, mondhatnám, hogy szegény gyerek, ha én vagyok neki a legkedvesebb ember, akit ismer bajban van, de igazából ebben itt az a szép és nagyon jóleső nekem, hogy a gyerek lelkével megérzett a mindennapi monotonitás, szigorúság és a szabályok (meg a mókák) meg stb stb között valamit abból, amit reméltem, hogy hosszútávon megtérül és nekem lesz igazam abban, hogy amit akarok, érzek és tudok, az egyszercsak átmegy.
Szóval ez az ÉN dalom. Stikában fotóztam le, nehogy elhányódjon a papír, de majd még tuti fogja gyakorolni és akkor megbeszélem vele, hogy rögzítsük.