Az én Pemberley-m
Aki látta a Büszkeség és Balítélet 2005-ös mozifilmes változatát, annak néhány kép nem lesz majd ismeretlen az albumból. :)
Továbbra is a BBC-s sorozatos a kedvencem, mert annak a lassúsága, kimértsége, merevsége jobban visszaadja a könyv igaziságát, de az utazás előtt amikor megnéztem a filmet, mégis azt kell mondjam, hogy ez a Lizzie jobban bejött, pedig egész mást hozott, mint az előző(k). És ha már itt tartunk Matthew Macfadyan is egészen más Darcy, mint Colin Firth.
https://www.youtube.com/watch?v=1dYv5u6v55Y
De Pemberley izgatott. Nagyon izgatott, pedig a Lyme Park nagyon bejött legutóbb, de mégis. És ez a jegyem már nagyon régen megvolt, jóval a másik út előtt még.
A gond az volt, hogy ez is rémisztően és irracionálisan, szinte kiszámíthatatlanul messze van-volt. Ezeknél nagyon kell tervezni és némelyiknél el sem kellene indulni. De olyan szinten feszegetem néhány vágyott helynél a fizikai korlátokat (az enyémet, a menetrendekét, az időét,) hogy már-már nem is normális. Ide nem lehetett busszal menni, mert kellett még egy busz is onnan, tehát muszáj volt a drága vonattal menni, ami szuper gyors és szuper kényelmes és szuper drága is, de már tudtam, hogy ha pont vonatra, időre veszem a jegyet, akkor azért még tud elfogadható lenni.
Most ez történt, megvolt a vonatjegy oda-vissza, mindenféle menetrend, biztonsági idő, minden. Mindennel számoltam, eggyel nem, hogy ami késhet az késik is... Mert az történt, hogy ott álltam délután és vacilláltam, hogy elmenjek-e már egy korábbi busszal, hogy elérjem tutira a vonatot, vagy elég a következő, ami után még mindig volt negyven perc a vonatig. De a kertet is akartam látni, meg egyébként is, rengeteg időnek tűnt. Aztán hoztam egy döntést, amit lehet, hogy másként kellett volna, és bár nagyon buktam, mégsem tudom bánni. :) Pedig fájt, meg ha egy részébe belegondolok, most is fáj, de mégis igazán értékes amit még közben kaptam. Mert hogy most már elárulom, bizony lekéstem a vonatot. Amire jegyem volt 17.41-re. Az összes kalkuláció szerint öt előtt vissza kellett volna érnem, de annyit késett a busz a fél óránál is rövidebb távon (16.20-kor szálltam buszra), hogy hiába futottam át a várost (már amennyire bírtam), a 17.31-es érkezéssel nem volt elég, hogy elérjem a vonatot. És mondhatom, nincs annál sz.rabb érzés, mint amikor az állomás ajtajából látom elmenni a vonatot. Levegőm nem maradt egy egységnyi sem, csak a kábulat, hogy egyáltalán van-e még vonat, vagy mi van. Szerencsére volt 19.00-kor, de kellett egy új jegy, ami többe került mint az amúgy sem olcsó retúr. De legalább nem maradtam ott, ugye. Egy dolog bosszantott az egészben, hogy amikor leestem a buszról, pont láttam egy taxist, vagyis kettőt egymással beszélgetni és mondtam, hogy el tudjuk-e kapni a vonatot, melyik vinne el... Azt mondták, hogy két perc az gyalog, menjek csak... ezt az egyet bánom, hogy velük leálltam, nem kellett volna, csak futni.
Na ennyi volt a pocsék része, most jöjjön a mese - vagyis azt még elmondom, hogy mesés volt az egész környék, jó volt leskelődni, visszafelé már jobban izgultam, az eső is szakadt, csakhogy minden beállt (ezek kis falusi utak), mivel aznap nagy lovas verseny is volt és éppen hazaindult mindenki a lovával meg anélkül is, és ekkora forgalommal nem bírtak el az utak, én meg nem számoltam ezzel előre. Hiszen az egész azt jelentette volna, mintha el kellene képzelnem, hogy Bögötétől bedugul az egész út minden irányba 10 km-en át.
Szóval, lássuk: :)
A filmet érdemes megnézni, ha van időtök, de talán a képek jók lesznek kedvcsinálónak. Ilyen helyeken külön izgat az is, hogy vajon visszaad-e valamit a filmes kockákból, vagy tudom-e ott látni magamat, vagy aki épp ott állt.
Ez a ház egyébként kívül-belül gyönyörű. Mit gyönyörű, teljesen elképesztő, elakadt a szavam oda-vissza. És egészen addig, amíg le nem késtam a vonatot, úgy gondoltam, hogy visszamegyek. ;)
Elképesztő egy nap volt, és most, így hetekkel később is újranézve a képeket, alig hiszem el, hogy ott jártam. :) Na meg, hogy vissza is jöttem. :))
Az jutott eszembe este, hogy annyira nem jellemző rám, hogy így érzem, hogy egy részem ottragad és kvázi fizikálisan is majdnem ott ragadok, nemcsak érzelmileg, hogy csak a nagyon igaziságnak tudható be (és nem annak, hogy elszámítom magam :)), mi másnak? :) Egy másik ilyen volt, a hely neve Lucca Toszkánában, ahol lemaradtam és rám várt az egész busz... szent ég, az kínos volt, de sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. Egyszerűen nagyon el voltam varázsolódva.
Ez a hely tényleg nagyon fogva tartott, ezért muszáj volt vennem a szuvenírhoz egy (karácsonyfa) díszt, ami nyilván csak szívalakú lehetett. :) A könyvjelzőt meg nem lehetett otthagyni, olyan igaz egy az egyben.
Nagyon sok képet tudnék még linkelni, de egyik sem lenne igazi csak úgy kiragadva, szerintem egymásután nézve nagyon átérezhető a hangulat, legalábbis remélem.
Mutatom is a képeket:
https://photos.google.com/u/1/share/AF1QipOwCqJSCxKhVTfoy4RYwO1JNxwP1HNYO3ofRM0j3uAZiBtcMXGG_2M0OIw6TcWCZQ?key=cHhESV9WNEl2S0p5aWJ0M2MwRTdSUHRKNUpGbjB3
És akkor mondhatnám, hogy újabb játék, ki hány filmbeli részletben találja meg az én képeimet, vagy fordítva, de nem mondom, de szerintem ezt érdemes megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=DZqOhS2M-DU
A terasz (és a lépcső) sajnos le volt zárva, úgyhogy most nem tudtam ott járni, ahol Darcy. (Sajnos arról nem találtam kivágott filmrészletet, amikor épp megérkezik a lány Pemberley-be és egyedül járkál, de szép rész, érdemes a filmben megnézni, vagy tényleg az egész filmet.)
Továbbra is a BBC-s sorozatos a kedvencem, mert annak a lassúsága, kimértsége, merevsége jobban visszaadja a könyv igaziságát, de az utazás előtt amikor megnéztem a filmet, mégis azt kell mondjam, hogy ez a Lizzie jobban bejött, pedig egész mást hozott, mint az előző(k). És ha már itt tartunk Matthew Macfadyan is egészen más Darcy, mint Colin Firth.
https://www.youtube.com/watch?v=1dYv5u6v55Y
De Pemberley izgatott. Nagyon izgatott, pedig a Lyme Park nagyon bejött legutóbb, de mégis. És ez a jegyem már nagyon régen megvolt, jóval a másik út előtt még.
A gond az volt, hogy ez is rémisztően és irracionálisan, szinte kiszámíthatatlanul messze van-volt. Ezeknél nagyon kell tervezni és némelyiknél el sem kellene indulni. De olyan szinten feszegetem néhány vágyott helynél a fizikai korlátokat (az enyémet, a menetrendekét, az időét,) hogy már-már nem is normális. Ide nem lehetett busszal menni, mert kellett még egy busz is onnan, tehát muszáj volt a drága vonattal menni, ami szuper gyors és szuper kényelmes és szuper drága is, de már tudtam, hogy ha pont vonatra, időre veszem a jegyet, akkor azért még tud elfogadható lenni.
Most ez történt, megvolt a vonatjegy oda-vissza, mindenféle menetrend, biztonsági idő, minden. Mindennel számoltam, eggyel nem, hogy ami késhet az késik is... Mert az történt, hogy ott álltam délután és vacilláltam, hogy elmenjek-e már egy korábbi busszal, hogy elérjem tutira a vonatot, vagy elég a következő, ami után még mindig volt negyven perc a vonatig. De a kertet is akartam látni, meg egyébként is, rengeteg időnek tűnt. Aztán hoztam egy döntést, amit lehet, hogy másként kellett volna, és bár nagyon buktam, mégsem tudom bánni. :) Pedig fájt, meg ha egy részébe belegondolok, most is fáj, de mégis igazán értékes amit még közben kaptam. Mert hogy most már elárulom, bizony lekéstem a vonatot. Amire jegyem volt 17.41-re. Az összes kalkuláció szerint öt előtt vissza kellett volna érnem, de annyit késett a busz a fél óránál is rövidebb távon (16.20-kor szálltam buszra), hogy hiába futottam át a várost (már amennyire bírtam), a 17.31-es érkezéssel nem volt elég, hogy elérjem a vonatot. És mondhatom, nincs annál sz.rabb érzés, mint amikor az állomás ajtajából látom elmenni a vonatot. Levegőm nem maradt egy egységnyi sem, csak a kábulat, hogy egyáltalán van-e még vonat, vagy mi van. Szerencsére volt 19.00-kor, de kellett egy új jegy, ami többe került mint az amúgy sem olcsó retúr. De legalább nem maradtam ott, ugye. Egy dolog bosszantott az egészben, hogy amikor leestem a buszról, pont láttam egy taxist, vagyis kettőt egymással beszélgetni és mondtam, hogy el tudjuk-e kapni a vonatot, melyik vinne el... Azt mondták, hogy két perc az gyalog, menjek csak... ezt az egyet bánom, hogy velük leálltam, nem kellett volna, csak futni.
Na ennyi volt a pocsék része, most jöjjön a mese - vagyis azt még elmondom, hogy mesés volt az egész környék, jó volt leskelődni, visszafelé már jobban izgultam, az eső is szakadt, csakhogy minden beállt (ezek kis falusi utak), mivel aznap nagy lovas verseny is volt és éppen hazaindult mindenki a lovával meg anélkül is, és ekkora forgalommal nem bírtak el az utak, én meg nem számoltam ezzel előre. Hiszen az egész azt jelentette volna, mintha el kellene képzelnem, hogy Bögötétől bedugul az egész út minden irányba 10 km-en át.
Szóval, lássuk: :)
A filmet érdemes megnézni, ha van időtök, de talán a képek jók lesznek kedvcsinálónak. Ilyen helyeken külön izgat az is, hogy vajon visszaad-e valamit a filmes kockákból, vagy tudom-e ott látni magamat, vagy aki épp ott állt.
Ez a ház egyébként kívül-belül gyönyörű. Mit gyönyörű, teljesen elképesztő, elakadt a szavam oda-vissza. És egészen addig, amíg le nem késtam a vonatot, úgy gondoltam, hogy visszamegyek. ;)
Márcsak amiatt is visszamennék, mert minden sarok, minden cm2 a falakon érdemes arra, hogy elmélyüljek és csak egy napig a házban járkáljak és megnézzek, elolvassak mindent. Elképesztő. Ez a ház belül nekem erősen megközelíti élményben Blenheim-et és Buckingham P-t is.
Már itt elakadt a szavam:
Szóval végigjártam a házat, de kvázi nem is voltam magamnál. Ahol épp magamhoz tértem, igyekeztem fényképezni, sajnos csak vaku nélkül lehetett, de örülök, hogy már rájöttem, hogy hol kell kikapcsolni a vakut, így aztán a semminél mégiscsak jobban ezek a képek is.
Szóval már mindent láttam, amikor egyszercsak a szobroknál (utolsó terem) felocsúdtam, hogy jesszus, a film! :) Mert hogy Liz a filmben nagyon elájul a szobrok között, főleg a fátyolosnál, ami meg csak a shop-ban esett le, hogy nem néztem meg, vissza is mentem a szobrokhoz, de nem volt ott. Aztán itthon, amikor visszanéztem a képeket, rájöttem, hogy láttam a szobrot (csak másik teremben volt), le is fényképeztem, de annyira nem voltam magamnál. :)
Ez az:
Ugyanígy ugrott be még egy jelenet a filmből, amikor a csodás előcsarnokon átrongyol Darcy a klassz 'kockás' járólapon, ez sem esett le az előcsarnokban, ezért vannak a képek végén még egy ilyen kép, mert vissza kellett mennem megnézni, hogy ez az előcsarnok belül is az-e, mint a filmben (mert pl a zeneterem nem az), és hát ez ugyanaz:
Egyébként nagyon tetszik, hogy ezeknél a baromi nagy házaknál milyen sok az ablak előtti kis kuckó, kellett is, mert olyan sötét lehetett belül még az villany előtt, hogy szent ég.
Azt is egyre jobban érzem a 18-19. századi angol lányos regényekben, hogy milyen sokáig tartott vidékre jutni lovaskocsin, vagy bejutni Londonba A szezonra, stb. Vagy hogy miért is tudott némelyik csapat tízesével-húszasával vendégeskedni ezeknél a gazdagoknál, hiszen akkorák a házak, hogy nem lehetett gond elszállásolni plusz ennyi embert, a szolgálókat viszont igazán nem irigylem még ennyi idő távolságából sem.
Szóval nagyon elégedett voltam magammal, hogy megint milyen jó helyre vittem magam.
És akkor még kint nem is jártam, csak kicsit előtte. Gyönyörű, szavakkal leírhatatlan ez a vidék (Peak District) és kár, hogy ennyire messze van, mert ott még van sok hely, amit szívesen megnéznék, megnéztem volna. Egyszerűen a zöld máshogy zöld, mint itt Kent-ben vagy bárhol máshol.
Szóval kimentem a kertbe ájuldozni tovább, az idő is gyönyörű volt, minden klassz volt.
És akartam egy képeslapos képet csinálni, hogy tényleg olyan-e, ahogy mutatják, tehát megkerültem a tavat és másztam dombot ezért a képért, szerintem megérte. Az első zoom nélküli, tehát látjátok, hogy milyen messze van, a második már zoom-os.
Az jutott eszembe este, hogy annyira nem jellemző rám, hogy így érzem, hogy egy részem ottragad és kvázi fizikálisan is majdnem ott ragadok, nemcsak érzelmileg, hogy csak a nagyon igaziságnak tudható be (és nem annak, hogy elszámítom magam :)), mi másnak? :) Egy másik ilyen volt, a hely neve Lucca Toszkánában, ahol lemaradtam és rám várt az egész busz... szent ég, az kínos volt, de sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. Egyszerűen nagyon el voltam varázsolódva.
Ez a hely tényleg nagyon fogva tartott, ezért muszáj volt vennem a szuvenírhoz egy (karácsonyfa) díszt, ami nyilván csak szívalakú lehetett. :) A könyvjelzőt meg nem lehetett otthagyni, olyan igaz egy az egyben.
Nagyon sok képet tudnék még linkelni, de egyik sem lenne igazi csak úgy kiragadva, szerintem egymásután nézve nagyon átérezhető a hangulat, legalábbis remélem.
Mutatom is a képeket:
https://photos.google.com/u/1/share/AF1QipOwCqJSCxKhVTfoy4RYwO1JNxwP1HNYO3ofRM0j3uAZiBtcMXGG_2M0OIw6TcWCZQ?key=cHhESV9WNEl2S0p5aWJ0M2MwRTdSUHRKNUpGbjB3
És akkor mondhatnám, hogy újabb játék, ki hány filmbeli részletben találja meg az én képeimet, vagy fordítva, de nem mondom, de szerintem ezt érdemes megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=DZqOhS2M-DU
A terasz (és a lépcső) sajnos le volt zárva, úgyhogy most nem tudtam ott járni, ahol Darcy. (Sajnos arról nem találtam kivágott filmrészletet, amikor épp megérkezik a lány Pemberley-be és egyedül járkál, de szép rész, érdemes a filmben megnézni, vagy tényleg az egész filmet.)